Valahonnan ismerős lehet nekünk is mindez... És nem kellemes emlékeket idéz – sőt, olyan történéseket, amelyek mind a mai napig kihatnak az életünkre, meg az egész ország (vissza)fejlődésére. Mert hát nem lehet nem látni néhány párhuzamot a még ma is regnáló romániai rezsim erőszakos hatalomba furakodása és ott megmaradása, valamint a Törökországban most zajló események között. Pedig persze nem ugyanaz a helyzet – viszont az eszközök, a módszerek, sőt, a fordulatok is ugyanazok.
Nyár van épp, és tüntetnek a volt török fővárosban, a legismertebb török településen. Azok, akik az országot a fejlődés útján visszafelé lökdöső hatalom távozását akarják. Ugyanez volt annak idején Bukarestben is, rögtön az elcsalt rendszerváltás utáni első nyáron, 1990-ben. Nyár volt épp, és tüntettek a román fővárosban. Azok, akik az országot a fejlődés útján visszafelé lökdöső hatalom távozását akarták. Azon hatalomét, amely egyébként összefonódott az úgymond államvallással, állami egyházzal is: Törökországban Recep Tayyip Erdogan és pártja most az iszlám vonal erősítésével próbálkozik, Romániában Ion Iliescu és pártja annak idején (és azóta is) az országot visszahúzó, a mindenkori politikai rezsimet szervilisen kiszolgáló ortodox erőkkel közösen gyakorolja hatalmát.
Egy darabig tűrte, nézegette a hatalom az ellene irányuló tüntetéseket. Az utóbbi hetekben Isztambulban, csakúgy, mint annak idején Bukarestben. Néha meg-megfélemlítette a tüntetőket, kisebb erőszakos cselekményekkel válaszolt nekik: most Törökországban, annak idején Romániában is. Aztán egy gyors és brutális fordulattal megrohanta a tüntetőket a karhatalom, kiszorította őket a tüntetéseik kultikus helyszínévé vált térről. Isztambulban a Taksim tér ez, Bukarestben az Egyetem tér volt. És mindkét esetben ment a harc – a nagyobb célok mellett– magáért a helyszínért is, azért a térért, amelyet a tüntetők elűzése után lezáratott a hatalom. Aztán a következő felvonás az volt, hogy a hatalom a spontánul szerveződő reformisták ellenében mesterségesen szervezett maga melletti tüntetéseket, amelyekre jóval több embert mozgatott át. Most Isztambulban volt ilyen „szimpátiatüntetés”, akkoriban Bukarestben igyekeztek ezzel is elnyomni az igazi tiltakozók hangját. Szokás szerint a diverzió és az ellenzéki politikai erők megleckéztetése sem maradt el. Bukarestben annak idején bányászok, majd a rezsimmel rokonszenvező, hol fizetett, hol pedig simán uszított „tüntetők” dúlták fel a hatalommal nem rokonszenvező, a hatalom ellen tüntetőkkel viszont szimpatizáló fő párt székházát – most Isztambulban történt ugyanez.
Érdekes egybeesés továbbá az is, hogy szinte napra pontosan ugyanakkor lépett életbe mindkét helyen a forgatókönyv: a törökországi történések és a román fővárosban lezajlott legvéresebb bányászhadjárat (mert amúgy Románia történetében nem egyszer, hanem összesen hat alkalommal vetett be ugyanaz a posztkommunista hatalom bányászhordákat és karhatalmat az ellenzéki erők ellen, 1990-1999 között hatszor támadtak fizikailag is a mai PSD mögött állók az ellenzékiekre és pártfüggetlen polgárok sokaságára is). Isztambulban a Taksim teret június első felében „tisztították meg” és zárták le a demonstrálók elől, Bukarestben 1990-ben ugyanebben az időszakban verték szét az Egyetem téri tüntetéseket és zárták le azt a demonstrálók elől.
Egy elfogott (WTF?!) polgári személyt zaklatnak a hatalom érdekében Bukarestet feldúló bányászok 1990 júniusában
És hogy mi várható?
Nos, Romániában 1990 óta sem volt igazi rendszerváltás, lényegében ugyanazok vezetik most is az országot, akik 1989 decemberében megkaparintották. Azok, akik az ellenük tüntetők minden alkalommal való leverése révén, brutális erőszak és gyilkosságok árán is hatalomban maradtak, s ha egy-egy ciklusra elvesztették a politikai hatalmat, akkor következetesen szabotálták a reformokat – végül pedig mindig visszatértek. Most is hatalmon vannak, sőt, immár kétharmados túlhatalommal is bírnak. És persze nem szabad elfeledni, hogy ráadásul még legitimek is: hiszen a szavazópolgárok jelentős része még ma is csukott szemmel támogatja őket.
Nagyjából ez lehet a törökországi közeljövő is. Nyilván számos részében más a konjunktúra, ám a lényeg ugyanez: a nyíltszívű, ám kisebbséget jelentő reformistákat leverik, a hatalom marad. És azt sem szabad elfeledni, hogy ráadásul még legitimek is: hiszen a szavazópolgárok jelentős része még ma is csukott szemmel támogatja őket.
Na persze mindez nem kizárólag mondjuk Törökország és Románia viszonylatában van így. Nyilván a hasonló forgatókönyvek, diverziók máshol is közkeletűek. De valahogy ez a Balkán ugye közelebb van hozzánk, sajnos több értelemben is. És ezért van, hogy mindenkit üdvözöl – ezúttal a baráti Törökországban – Ceauşescu elvtárs, Iliescu elvtárs, valamint a többi elvtárs...
