Blogosz

MESE NINCS.

Francba: miattatok most nézhetem meg a Sault. Bár a Mephisto az aktuális, mindenkinek

2016. február 28. 08:25 - BlogoszEditor

Lehet, hogy órákon belül újabb magyar film lesz Oscar-díjas. Valamelyest szurkolok is neki – de be kell vallanom: alapjáraton nem különösebben érdekel a Saul fia. És jópár éve eléggé hidegen hagy az Oscar is. Azzal sincs gondom, hogy kimondjam az okát:

az Oscar persze már sok ideje nem igazán mérce, ami meg magát a filmet illeti, a Saul ugyanazért nem túlzottan érdekel, amiért például már az irodalmi Nobel-díjas Sorstalansággal is úgy jártam, hogy amint hozzájutottam, hamar megvettem a könyvet, hazavittem, az új kincs megszerzésének örömével, de aztán mind tettem-vettem, évekig halogattam, és végül a mai napig nem olvastam el. Unom ugyanis. Csak ennyi, semmi több – sőt, mindját mondom is, milyen határozottan semmi több –, ennyi viszont kifejezetten igen. Láttam sok ilyen tematikájú filmet, köztük jót is, egy csomót meg el is felejtettem, olvastam jópár ilyen témájú könyvet is, meghatódtam, ha jó volt az alkotás, velük éreztem, meg minden – de valahogy már belefásultam, vagy mi. Sok más típusú film és könyv között csak az egyik típus, témakör ez, amit már unok, van még bőven másfajta is. Persze: lehet, hogy előítélet is bújkál ebben, olyan értelemben, hogy esetleg ez pont lehet kiemelkedő alkotás, ami újat ad – dehát az unalom ilyen, azaz a nemtörődöm előítélet is benne lehet abban, hogy jaj, jóvanmár, hagyom elmenni magam mellett, akkor is, ha ilyen vagy olyan potenciálisan jó. Szóval unom – nem vagyok ellene, nem idegesít, nem zavar, nem semmi más, csak ez. Azért persze majd meg is fogom nézni, és persze drukkolok is nekik, hadd nyerjék meg azt az Oscart. Részemről rájuk szavazok, én felemelem a kezem, hadd mejen – csak épp már nem mozgat át annyira, jól van, csináljátok, hajrá, meg minden, de magamnak meg szeretném közben unni.

De nem lehet. Nem hagyják, hogy unjam. Mert ha megnézem a sok ostoba Magyahrrr véremet, akik minden sarkon ricsajoznak ettől a filmtől is – meg még jópár más felszínes, kitekert, félrevitt, tébollyá facsart témától is –, egyből jobban érdekel az egész Saul fia. Állásfoglalásként, részemről. Persze. Őket, a hörgő alpáriakat sokkal jobban unom. Meg az utóbbi években egyre nagyobb teret nyerő hőzöngésüket és rombolásukat, és főleg az egyre aljasabb és mind károsabb tevékenységű pártok, hatalomgyakorlók mögé való felsorakozásukat is sokkal jobban unom, mint a filmes és irodalmi klisé-témákat. És ha egy pillantást is vetek arra sok méltatlan támadásra, ami a részükről éri a filmet és a készítőit, meg hát valójában nem is csak ezt, hanem lényegében az adott közösséget, meg a beteg agyakkal mögé képzelt háttérhatalmi-zombi-ufó-fasiszta-néger-zsidókat, egyből jobban meg akarom nézni azt a rohadt filmet, és rögtön jobban drukkolok azért, hogy söpörjön be egy Oscart is. Nem tudom nyugodtan unni. Nem engedik, hogy ne érdekeljen. És így én sem engedhetem meg magamnak.

Mert most éppen a zsidók. De ez csak egy a sok közül. Számomra csak egy a sok olyan tematika közül, amit ilyen szinten, azaz nem túl összetetten tárgyalva, és filmen, könyvben unnék már végre. A hörgő többség számára pedig csak egy a sok hívószó közül, amire beindulnak a primér reflexeik, és amivel pompásan hülyíthetőek, de mindannziunk kárára ám, megvezethetők ilyen szinten, azaz nem túl összetetten tárgyalva, csak pár klisét bedobva.

Pedig ha már magyar film és Oscar-díj, akkor nagyon idekívánkozik épp egy másik is. A Mephisto. Többszörösen is köze van a mostani helyzethez, témakörhöz. Nem beszélve arról, hogy jó film. És akkor, amikor megkapta a szobrocskát, még fajsúlyosabb volt az Oscar maga is. Szabó István eme alkotása 1981-ből való, és még ugyanabban az évben nyerte el a legjobb külföldi filmnek járó Oscart is. És ugyancsak a náci Németország idején játszódik, de egészen más témakört mutat be, mint amit már szeretnék unni, ráadásul nagyon élesen, fájdalmasan precízen. Azt, hogy a művészet hogyan hódol be a zsarnoki hatalomnak. Azt, hogy a kultúrára is hogyan teszi rá a kezét, majd hogyan tapossa maga alá a szalonokba is betett bakancsos lábaival az egészet a rezsim. Azt, hogy az ostoba többség által hörögve-visongva-vicsorogva támogatott, előre vivőnek képzelt, de közben manipulatív, hazug vezetés miként kényszeríti vagy a saját szolgálatába, vagy perifériára azon gondolkodókat is, akik nem kifejezetten ellene lépnek fel, hanem csak elvetik és megvetik a rezsimet, és függetlenek, tiszták próbálnak maradni. Azt, hogy a gyengébb gerincű, vagy a megszorongatott miként adja el a lelkét végül a sátánnak. És hát mi történik mostanság Magyarországon? Pontosan ugyanez. Ugyan kicsikét más csak a díszlet. A forgatókönyv viszont megint az. És a sok tájékozatlan, szerepét fel nem ismerő, de tévképzetei miatt boldogan játszó statiszta is megint megvan. Elég, ha megnézzük mit művel az elefántaporcelánboltban mostani magyarországi hatalom a kultúrában is, milyen a kultúrpolitikája is. Vagyis nem, nem elég: minden más téren is ugyanazt műveli. Amit Mephisto. Csak ez sokkal drámaibb, mivel mai valóság, és mivel mi éljük meg, akik nézzük is.

Úgyhogy az előző Oscar-díjas magyar film ma újra aktuális, a jelenben. Sőt, sajnos sokkal aktuálisabb, mint akkor volt, amikor leforgatták. Hiszen akkoriban egy már letűnt rezsimről szólt (egy épp regnáló másik galád rezsim, a kommunizmus idején, amely persze örömmel nézte, ha a másikat ítélik el, mert csak ennyit értett belőle, azt már talán nem, hogy rá magára is vonatkozik). Na meg főleg arról a jelenségről szól, amely újra meg újra előjöhet, ha olyanok ragadják magukhoz a hatalmat, akiknek a célja a totális manipuláció és mindennek a betonnal való feltöltése – ráadásul ehhez sikerrel nyerik meg a jóhiszemű jámborokat, akiket saját zombihadseregükké vakítanak. Ma pontosan a Mephisto játszódik Magyarországon. És sajnos az Európai Unióban is fel-feltűnik vészjósló árnyéka.

Szóval közben újabb Oscar-gála jön, újabb magyar érintettel, ugyanabban a kategóriában – és én unom, unnám már azt a tematikát, amit most épp a Saul fia hoz elő. De nem unhatom. Mert a Saul fia nem csak arról szól, amiről. Annál sokkal tovább mutat, és sokkal nyugtalanítóbb jelenségek, gondok, veszélyek sokaságára világít rá, egy kis semmi fénycsóvával, és teljesen akaratlanul. A Mephistóval ellentétben a Saul fiának nem célja a különösebb mélység fölöti lebegés, az oda való lenézegetés, az üzenés – és mégis ez a vége, mert felkavarta az újra egyre vastagodó magyar mocskot. Szándékolatlanul, de belevilágított a megint sűrűsödő sötétbe, amitől az egész ismét megőrül és felbolydul a mélyben, egyre erősebben rázva és repesztve szét mindannak az alapjait, amiről azt hittük, hogy az elmúlt évtizedekben épült, és amiről azt képzeltük, hogy erős, és egyre csak épül, erősödik.

Na, de ha Oscar-gála, arról még valami más is eszembe jut néha, amikor az év eme részéhez érünk. Az, hogy én is voltam ott – mégpedig kezdetben úgy, hogy észre sem vettem. Amikor ugyanis pár éve Hollywoodban jártam, a csillagos sétányon, meg a környéken kószálva spontán módon bementem egy plázaszerű épületbe is, aztán fel annak a tetejére. De különösebben nem tudtam, hol vagyok, csak ott mondta el valaki, hogy most épp a Kodak Theatreben tartózkodom, ahol az Oscar-díjakat szokták átadni. Nahát. Fucking nahát! Sőt, na - fuckin - hát! – mondtam én erre magamban. És pár perccel később lett is valami ilyenszerű hangulata. Mert bár akkor nem volt Oscar-gála, de az annak otthont adó épület tetejéről nézegetve a tájat, láttam, hogy már elő van készítve odalent a vörös szőnyeg, kordonok mögött gyülekeznek a bámészkodók és rajongók, aztán megjönnek a fekete limuzinok, megszállják a környéket a paprazzók és a biztonságiak – majd az autókból kiszállnak valakik, akiknek nagyon örül a tömeg. Mint később megtudtam, épp Robert Downey Jr.-t láttam, meg talán Gwyneth Paltrow-t, és a nagy felhajtás annak szólt, hogy épp akkor volt, pont ott, alattam, a Kodakban az Iron Man világpremierje, és arra érkeztek. Teszek is ide egy kis galériát, pár akkori fotómmal, katt rá, aztán tovább a nyilakkal. Ott van benne az első képeken a gálának otthont adó Kodak Theatre, meg a belső udvara, meg a tetejéről a látvány, utána ez a fenti hollywoodi vörös szőnyeges történés, aztán meg más képek is.

Amúgy az Iron Man szerintem marhaság, azóta sem néztem meg. Ám ha már Hollywoodban voltam, elmentem ott moziba, két másik filmre: az egyik a Forgetting Sarah Marshall volt, a másik a The Ruins – amelyek ugyancsak bődületes baromságok voltak. És a másodiknál már csak azért nem jöttem ki vetítés közben a moziból, mert hát mégis Hollywoodban vagyok, nesze nekem akkor, originál az arcba, itt a fílinges érzés, gyerünk, érezni. És még mindig sokkal inkább ezt, mint újra a Kelethez, az orosz szörnyeteghez való közeledést, ami itthon már megint van.

Na, de visszatérve, itt az újabb gála, és ezúttal egy újabb magyar film, nagyon közel az Oscarhoz: a Saul. Ami lehet, hogy unalmas lesz, lehet, hogy nem, nemtom, de már eleve unom. Ám nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy már megint nem lehet békésen unni valamit. Ami felé (vissza)tolnak mindannyiunkat, az országot és az egész régiót is, azok, akik azt képzelik, hogy a ricsajozásuk és mocskolódásuk és az általuk mindannyiunk nyakára ültetett rezsim jó, azok ellenében sajnos egyre inkább mozdulni kell, mindenütt, kicsiben is. Például igazából nekem nem annyira fontos, de ilyen egyre erősödő vadulások és csörtetések idején akkor drukkolnom kell azért a kurva Oscarért is; és ha nem is nagyon vonz, majd meg kell nézni a filmet is, fenébe már, arról nem is szólva, hogy mennyi más, ennél sokkal komolyabb dolgunk van és lesz még a sok Magyahrrral. Amíg nagysokára majd ismét szépen és simán csak magyarok lehetünk.

Úgyhogy jóvan: hajrá, Saul fia, a francba mán.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr38424854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása