Blogosz

MESE NINCS.

Lehet, hogy Ön is felismeri magát benne... - kész a Muian :)

2015. június 20. 11:42 - BlogoszEditor

Ó, tényleg: emlékeznek még a nagyváradi rinyabajonkság legutóbbi komolyabb fordulójára? (Persze most nem szól ez a kérdés azoknak, akik nem is váradiak, és/vagy nem is hallottak az egészről annak idején, meg satöbbi - de azért nekik is tanulságos lehet. Mondanám, ha nem lenne hülye csengésű a "tanulságos" szó...) Nem, persze, nem emlékeznek. Főleg azok nem, akik a legelőkelőbb helyeken végeztek, akaratlanul. Ők lehetőleg "nem emlékeznek" már az egészre. Pedig most van ám az igazi "díjkiosztás". Az van ugyanis, hogy most érett be a Muian projekt, most állt össze, mostanra lett belőle humoros, ironikus, kicsit társadalmi gyorsfénykép-szerű tárlat.

sf_resize.jpg

Művészeti akciónak is mondhatnánk. De én annak nem mondom, mert szerintem valahol egy pici még hiányzik ahhoz, hogy manapság ez igazán művészet legyen. A projektbeli társaim szerint azonban nagyonis művészet. Szerintem nem, de mindenképp közel áll ahhoz is. Meglátásom szerint inkább egy gerillaakció, amely kiugratta a bokorból az ott lapuló szürkéket. Márpedig rájuk vadászni mostanság már nem művészet, inkább csak sport, hiszen sokan is vannak, lomhák és buták is ahhoz, hogy ne lehessen könnyűszerrel kiszúrni és leteríteni őket, szóval nem nagyon nagy ügy. Nem kunszt. (Érted: tehát nem Kunst.) Mégis érdemes piszkálni őket, mivel mindenütt ők a többség, és mindenkit, mindent visszahúznak.

Szóval a Muian projekt alapja az volt, hogy néhány éjszaka alatt Várad számos épületére (ikonisztikus ingatlanokra, műemlékekre, frekventált helyeken lévőkre és félreesőbbekre is, több, mint 70 helyre) felkerült egy arc. Matricák segítségével ugyanazt az arcot festették fel pár éjszaka leple alatt mindenhova: a váradi Visual Kontakt Galéria vezetőjének orcája, alatta pedig a felirat "Várom Önöket a galériába". Sok helyen a mai napig ott van. Kicsit unalmas is már naponta látni. Persze a többség azt hitte, hogy egy őrült vandál önkreklámja. Amiben persze van is valami. De ennél sokkal több, meg más is. A lényeg ugyanis épp az volt, hogy ez a beintés, az "itt repül a kismadár", és közben fénykép készül mindenkiről és mindenről. Pont arról, hogy ki minek gondolja ezt az egészet, hogyan reagál rá. És az összes reakció szintetizálásából áll össze végül most, három évvel később a projekt gyümölcse. Egy tárlat, amelyik öt, tematikusan berendezett teremben mutatja be, hol tart a társadalmunk. Milyen reakciók vannak egy akcióra, amely eleve arra hivatott, hogy teszt legyen. Nagy szavak ezek? Frászt. A teszt, vagy inkább a társadalmi mintavétel ugyanis nagyon jól működött.

Ahogy arra számítani lehetett, a középszer reagált először, és ahogy arra arra számítani lehetett, középszerűen. Bizonyos Szombati Gille Tamás írt legelőször egy jajongó, visongó, butáskodó, ámbátor komolyan üres és mélyen semmilyen, vastagon közhelyes szöveget az egészről, egy épp ehhez a szinthez mérten fajsúlyos helyi napilapba. Egy szürkeváradi, egy amolyan szürkeváradiságot. Hogy jaj, ő nem kér az ilyen meghívásból, nem megy a geláriába, mert bár nem tudja, mi ez, de az ilyenből ő nem. Ekkor még én sem tudtam, mi ez az egész projekt, de az világos volt, hogy nem az, amiről ő ír, és ami miatt a hiszti beindult, sőt, gyanús is, hogy az ilyen értetlenek kiszűrése és tükör, meg nagy teleobjektív elé állítása is cél. Úgyhogy meg is írtam ezt, amire az ő akkori főszerkesztője, Borsi Balázs megfelelően provinciális és kétszínű akciózással válaszolt (magánüzenetben kért, hogy ne vigyem sajtónyilvánosság elé az egészet, válaszoltam is, hogy jó, rendben, legyen úgy, erre ő újabb, immár ellenem fröcsögő butaságot jelentetett meg a lapjukban, juhé!) - és innen sínen volt minden. Tették a dolgukat a véleményezők, de még inkább a trollok, a háborgók, a hőbörgők, a hüledezők. A művészetet védték, nyilván olyan butaságokkal, hogy létezik "jó művészet és rossz", és ez a rossz, káros, veszélyes, meg a szokott többi abszurdum - bár lényegében szerintem a művészet az egészre megvonta a vállát. Ám összességében a jó az volt, hogy özönleni kezdtek a reakciók, mivel épp ez kellett a projekt működéséhez. Sok alapanyag, ami mutatja, hol tartunk.

Addig csak külső szemlélője voltam az egésznek, aki érteni véltem, hogy itt most egyfajta provokatív művészeti akcióról van szó (amiben szerintem ugyan kevesebb a művészet és több a provokáció, de arra mindenképp jó, hogy önként jelentkezzenek egyfajta népszámlálásra azok a legértetlenebbek és legszürkébbek, akik ráadásul még szeretnek szerepelni is, jajveszékelő, kultúramentő szerepkörben díszelegve, de persze semmit nem értve az egészből, és a művészet iránti affinitással is annyira bírva, mint egy papírnehezék). Na, ezen a ponton kértek fel, hogy legyek közreműködője én is a projektnek. És innentől voltam én is része, majd pedig egyik motorja a Muiannak. Egyre több reakció érkezett - ezeket aztán igen nagy munka volt dokumentálni, archiválni. Majd pedig jött a rendszerezés.

Márpedig reakciók bőven voltak. Egy idő után már nemcsak semmihez sem értő jámborok sopánkodtak és durvultak be, akiket senki nem kérdezett, de azért jó, hogy maguktól beálltak a nagy képhez, hanem jöttek a célzott véleménykérések is. Interjúkat, véleményeket is kértem a magát fősodorban úszónak és "igazinak" tartó arcoktól, a kvázi "hivatalos" művészeti élet szereplőitől, közintézmények vezetőitől, satöbbi. És persze gyűjtöttük közben szorgalmasan a közösségi médiában megjelenő, majd elburjánzó rengeteg hozzászólást. Aztán már fenygetések is érkeztek - azokat is. A média többi része is felkapta az ügyet - azokat is. És immár ment tovább minden a maga öngerjesztő módján. Ha egyszer felébresztik egymást a sápitozásaikkal a jajveszékelők, és utána bepörögnek, akkor utána már csinálják a dolgukat, végzik a munkát, termelik a nyersanyagot, szorgalmasan. :)

Ezen fázis több hónapon át tartott, ezt követően pedig azt kellett eldönteni, milyen formában mutatható be a rengeteg anyag. A maga teljességében semmilyenben. Ugyanakkor mégis valamilyen formát kell adni neki, hogy egyfajta tárlat, installáció, performansz alakjában áttekinthető, megtekinthető legyen. Rengeteg ötlet volt, onnantól, hogy kis drámát lehet írni, csak a visszajelzések szövegeiből, odáig, hogy például az erről szóló összes, végeérhetetlen facebookos vitát, hozzászólást festessük meg, azaz olajfesmények készüljenek a sok, ezekről készült screenshotból. (Egy ilyen festmény például látható is végül a végső anyagban, a kiállításon.)

Nos, ott tartottunk, hogy mostanra állt össze az egész. Sokan felfedezhetik magukat a tárlat anyagában. Lesznek, akik nem örülnek majd ennek, és biztosan olyanok is, akikre ez még enyhe kifejezés. Dehát ez van, ha így álltak be a képhez, ilyen lett. És a további reakcióik is csak éltetik  a projektet, ha úgy tetszik, részei. Alább épp csak párat mutatok, amelyek egyáltalán nem a teljes tárlat sokkal összetettebb hangulatát tükrözik ám. Csak pár rossz fotó, bocs. Vigyázok arra, hogy ne lőjem le az egészet, a poénokat. (E pár fotóért kattintson a  képre.)

Szerintem végül olyanra sikerült az egész, ami tele van csattanókkal. A legutolsó fázisban már nem vettem részt, ezért talán megengedhetem magamnak, hogy nézőként, látogatóként is véleményt mondjak. Az öt terem anyaga szellemes, szórakoztató, és annyira tartalmas, hogy az eddigi összes ottani tárlat közül ezen lehet - és ajánlott - a legtöbbet időzni, nézelődni. És sok olyan apró megoldás is van, ami még élőkép-szerűbbé teszi az egészet. Egyet elárulok: már érkezéskor frászt kap az ember, hogy egy nagy csoportnyi, teljesen oda nem illő, elképesztően kigyúrt, szótlan, marcona, tipikusan balkáni verőlegény fogadja - aztán amikor beengednek a termekbe, ezek a gyűrött nyakúak zaklatják a látogatót, némán követve embereket, cirkálva a helyiségekben, power-beállásokba merevedve néha, fenyegetően nézve a "sok kis pondró" látogatót. Nagyszerűen jelképezik azt a réteget, amelyik a Muian projekt első fázisában a leghangosabban követelt már tulajdonképpen vért, a kultúramentés nevében. :) Vagy ott van az, hogy az egyik teremben eleve van egy külön fal (szerintem siratófal, pontosabban rinyafal), azoknak a személyeknek, valamint munkásságuknak szentelve, akik sajtósként és más közszereplőkként a legdurvábban igyekeztek beszólni, és beleszólni abba, amiről akkor még nem is tudták, hogy mi lesz. :)

Szóval nagyon jól sikerült, bár végül a hatalmas mennyiségű anyagból csak egy töredéket mutat be az installáció-performansz-tárlat. Viszont épp a legrelevánsabbakat - úgyhogy ezekből az összkép nagyszerűen látható. A megnyitó tegnap volt, Nagyváradon, az Albacului utca 54 szám alatti galériában. Ja, és, hogy hol lehet megnézni? Sehol. Nem egy állandóan nyitva tartó kiállítóhely ez, hanem amikor esemény van, mint például tegnap is, az meg van hirdetve, akkor lehet menni, és kész. Ez ilyen. És ez is milyen már. :D

A következőkben a Muian-projekt anyaga turnéra indul. Előbb fővárosi térben lesz megtekinthető, aztán külföldi művészeti helyszíneken. Gratulálok mindenkinek. Főleg azoknak, akik alapanyagot szolgáltattak azzal, hogy annyira nagyon aggódtak és aggódnak továbbra is, állandóan a kultúráért. És köszi mindekinek. Főleg azoknak, akik. :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr997558190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása