Blogosz

MESE NINCS.

Megdöbbentő: beszélő téglák, elhagyott bakterházban – VIDEÓVAL

2020. október 25. 08:08 - BlogoszEditor

Lefogadom, hogy még a környékbeliek túlnyomó többsége sem tud erről – én is környékbeli vagyok, én sem tudtam: véletlenül fedeztem fel egy régi bakterházon több száz régi feliratot.

untitled2_2.jpg

Az ország legnagyobb nyugati kapuja van itt: a Nagyváradhoz tartozó Biharpüspöki vasútállomása az, ahol román oldalon a határátléptetési formaságokat végzik, ha a vasúton utazunk. Ez azonban nem jelent semmit, olyan tekintetben, hogy a püspöki állomás és környéke ettől még eléggé lepusztult – arra kerékpározva gondoltam tehát, hogy megnézek olyan részeket, amelyeket még én sem láttam, és amerre szinte soha senki más sem jár.

A vasúti sínek mellett vezető kis ösvényen haladva az állomás után olyan részre jutunk, ahol ipari vágányok is futnak, és a sínek mindkét oldalán kisebb-nagyobb épületek is vannak. Találomra megállok az egyiknél: mint aztán utólag hallom, állítólag tipikusan olyan bakterház ez, amilyeneket a magyar időkben építettek. Elhagyatva áll ez is, kibelezve, körülötte az obligát szemét. Néhány tégláján vésések látszanak: feliratok, a téglákba vájva. Mindegy, már épp mennék tovább, amikor feltűnik, hogy valójában egy széles sávban az összes téglán vannak különböző feliratok. Jobban megnézve pedig kiderül, hogy kifejezetten érdekes ez az egész.

A videón látható a lényeg, külön ráközelítettem néhány érdekesebb emléküzenetre – viszont előbb még itt összegzem azokat az érdekességeket, amelyeket én össze tudtam rakni erről az egészről.

  • A feliratok több korszakból származnak, a legrégebbiek az 1920-as évekből, tehát épp mostanában lettek százévesek, a legfrissebbek pedig az 1990-es évekből.
  • Ami legelőször feltűnt, az a számos „AMR” felirat, ami a román „a mai rămas” vagyis „hátra van még” rövidítése – és persze mellette mindig egy számjegy. Ez leginkább katonákra jellemző, ők számolták így a leszerelésükig hátralévő napokat.
  • Az AMR-k azért is durvák, mert van, akinek már csak három napja volt hátra, de olyan is akinek több száz.
  • Csakhogy – mint látni fogjuk – egyáltalán nem csak rendes szolgálatukat töltő sorkatonák hagytak itt emlékeket maguk után. Ugyanis fogvatartottak is szokták így számolni a napokat. Valóban voltak is itt olyanok is, akiket kényszermunkára hurcoltak ide.
  • Ennek egyértelmű bizonyítékát akkor találtam, amikor körbejártam az épületet. Ugyanis a homlokzatán kívül a két oldalán, meg a hátsó falán is tele van ilyen feliratokkal, és – mint a videón is látható – valaki a neve és az évszám mellé konkrétan odaírta magyarul a „munkaszolgálatos” szót. Konkrétan bizonyos Pajity Milánról van szó, aki „1944. VII. 24.” keltezéssel tudósította az utókort arról, hogy munkaszolgálatosként járt itt.
  • Egyértelmű tehát, hogy nem kizárólag egyszerű sorkatonák feliratai vannak ezeken a téglákon, hanem sokkal durvább eseményeket megélt áldozatok üzenetei is.
  • További érdekesség, hogy még cirill betűs nevek, szövegek is láthatóak helyenként, ami szintén nem arra utal, hogy csak unatkozó kiskatonák fordultak meg itt, hanem arra, hogy a kommunista elnyomás áldozatainak egy része is idekerült valahogy. Bár lehetett az szerb katona, orosz fogoly, vagy bolgár kertész is.
  • Egy másik érdekes felirat az, amelyen egy illető megjelölte, hogy mit dolgozott itt, a vasút mentén: ő azt véste oda, hogy „curățător de macaz”, vagyis „váltótakarító”. Egyébként belekarcolta a téglába a születési dátumát, meg azt is, mikor készült maga a felirat.
  • Ez ritka ezeken a falakon, mert ahol egyáltalán szerepel valamilyen dátum, ott csak egy-egy van belőle. Így aztán csak találgatni tudjuk, hogy melyik jelent születési dátumot, illetve melyik jelöli a felirat keletkezésének időpontját.
  • A területi szórás is nagyon nagy: hagyott itt hátra emléket sok más mellett például szucsávai, bukovinai, konstancai, lugosi, jászvásári, dornavátrai, bihari, szatmári, botosáni személy is.
  • Feliratok vannak itt tehát az 1920-as éveket megjelölő dátumokkal, de igen sok a sötét '50-es éveket jelölő emlék is, ami igen hátborzongató korszakot idéz, kényszermunka tekintetében is. Aztán megy tovább: a '90-es évekig minden évtizedből találni feliratokat.
  • A legvalószínűbbnek az látszik, hogy minimum három, vagy négy réteg vegyül ezeken a falakon, vagyis legalább három vagy négy különböző korszakból, és szintén különböző okokból születtek ezek a feliratok. Úgy tűnik ugyanis, hogy a legrégebbiek világháborús időkből, valamint a kommunista elnyomás legborzalmasabb időszakát jelentő '50-es évekből üzennek, és kényszermunkára ítéltektől származnak. Aztán van az a réteg, amelyet főleg az őket követő évtizedek során itt szolgálatot teljesítő katonák alkotnak. Egyfajta divatja alakulhatott ki lassanként annak, hogy ilyen emlékeket hagynak ennek az épületnek a falain. Látni vélek aztán egy legújabb kori réteget is: valószínűleg utóbb azok is hagytak itt egy-egy feliratot, akik erre jártak, esetleg direkt megnézni jöttek ezt (és persze nem kellett volna, hiszen ezzel az utólagos irkálással felhígították, összezavarták az egészet). Erre utal az is, hogy a nevek között vannak olyanok is, amelyek tipikusan helyiek, azaz biharpüspökiek (mint például Csáki, Dani, Gárdián, Madar).
  • További érdekesség, hogy az összes falon csak embermagasságig vannak feliratok. Szinte minden ilyen téglára írtak, olyanra viszont már nem, amihez egy kicsit is feljebb kellett volna nyújtózkodni. Ez arra látszik utalni, hogy kerülniük kellett, hogy bárkinek feltűnjön, mit tesznek.

Mindenesetre azt tették, hogy egy saját készítésű, sok évtizeden átívelő emlékművet hoztak létre maguknak. Olyat, ami félreeső helyen áll, nem sokan látogatják – viszont egyrészt ezért tudott fennmaradni máig is, másrészt ezért van magával az épülettel együtt egyre rosszabb állapotban.

Íme tehát a videó:

És hogy hogyan lehet eljutni oda? A biharpüspöki vasútállomásig kell menni – egyébként odáig visz a 11-es számú nagyváradi buszjárat, amelynek ez az egyik végállomása. Onnan az állomás épületét elhagyva tovább haladunk a sínek mentén, a magyar határ irányába, egy nagy placcon át (itt már vélhetően a nyilvánosság számára tiltott vasúti területen járunk). Majd mintegy 100-200 méter megtétele után egy viszonylag új gyárépülettel átellenben, a mi oldalunkon megtaláljuk ezt a teljesen autentikusnak számító kvázi emlékművet.

Ilyeneket általában az utókor szokott emeltetni – ugye ismerős megoldás, hogy emlékfalak, téglákba vésett nevekkel, évszámokkal –, ők pedig ezt az egészet előre megcsinálták maguknak...

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr6716256664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

erol 2020.10.26. 11:33:08

Régóta fotózom az ilyen téglába (falba) vésett üzeneteket, a legrégebbi a 17. század végén íródott, a Hradzsinban találtam.

Almandin 2020.10.26. 17:40:21

Szívszorító. Ezek az emberek nyomot akartak maguk után hagyni, talán sokan érezték, hogy hamarosan megölik őket. Köszönöm, hogy lefotóztad és megörökítetted az utókornak. Egyébként egy ilyen televésett épület a történészeknek is csemege lehet, akár védetté is lehetne nyilvánítani.

tatárfejű kutya 2020.10.26. 17:55:43

Budapesten a Lehel utcán a honvédségi épület téglakerítésében is vannak ilyen vésetek...nemelyik az 1800-as évek végéről való. Sokat olvasgattam őket.
süti beállítások módosítása