Blogosz

MESE NINCS.

Egy ritkaság vagyok. (És ezt nem – csak – én mondom.) Avagy a magyarságról

2016. szeptember 26. 22:22 - BlogoszEditor

Elképesztő. ;) Indulás egy hétig tartó hajóútra a Rajnán, kihajózás a Basel melletti Kempsből, egészen Amsterdamig megyünk majd – azaz Svájcból Németország és Franciaország területeit érintve egészen Hollandiáig; na szóval itt biztosan nem lesznek magyarok. És a hajóra felszálló 180 fős csoportban valóban nincsenek is. Viszont a hajóra való beköltözéskor, amint beteszem a lábamat a fedélzetre, aki a személyzet tagjai közül legelsőnek üdvözöl, németül, egy derekas wilkommennel, annak a kitűzőjén az áll, hogy ő Bogi.

És mint ennek nyomán legott meg is beszéljük, magyarországi magyar. Rögtön a következő két személy, akivel találkozunk, két szobalány: egyikük régóta Budapesten élő román, Halasz Anca (de azt mondja, sok év alatt sem tanult meg magyarul – pár nap múlva azonban már maga ajánlja fel, hogy ha szükséges, a német mellett románul vagy magyarul is tud kommunikálni), a másik ugyancsak román, de Giurgiuból jött, ő Iuliana. Utána rögtön jön a sorban állás a hajó étterménél, hogy mindenki helyet jelöljön meg magának egész hétre a terem ülésbeosztását mutató alaprajzon – ekkor rögtön ki is derül, hogy Csabihoz kellett sorban állni, aki a konyhafőnök, és aki marosvásárhelyi magyar. A későbbiekben fény derül még arra, hogy egyik beosztottja, azaz az egyik felszolgáló George, aki konstancai román. A testvérével pedig, aki a konyhán dolgozik első este futok össze: kinn ülnek a hajó egyik oldalsó erkélyén, és épp csomókötésre tanítja őt egy matróz, aki magyar. A konstancai pincér amúgy az első vacsoránál meg is jegyzi: már kíváncsi volt, ki lehet az az illető a vendégek közül, mert már beszálláskor elterjedt a legénység soraiban, hogy van itt „valami román, vagy magyar vendég”. Amikor aztán lemegyek a kabinomig, pont ott jön el egy szakács – aki… na?, aha: magyar. Később a taton a vizet nézem, majd angolul megkérdem a mellettem álló gépészt, lemehetek e valamikor a gépházba – igen, mondja ő, ha a kapitány is beleegyezik… és e beszélgetésünk közben persze kiderül, hogy a gépész magyar. Épp ekkor érkezik kollégája is, akit bemutat: ő meg román. Nem sokkal később a szalonban nézegetem azt a csinos felszolgálókislányt, amúgy ő más biztosan nem magyar, az már hülyeség lenne – amikor később közelebb jön, aztán beszélgetünk is, megtudom, hogy ő meg Anett Székesfehérvárról. A szobában való kipakoláskor kellene egy szennyes zacskó, kimegyek kérni a recepcióra – ahol az ügyeletes magyar. És mindez úgy, hogy egyébként összesen tizenegy különböző nemzetiséghez tartozó személy dolgozik ezen a hajón, és véletlenszerűen kerültek össze így.

hajooo.jpg

Az ominózus hajónk, Strassbourg mellett,félnapos kirándulás miatt kikötve. De még sok ilyen járkál a világban

Mindannyian örülnek a magyar – és a románok a román – szónak. Azt mondják, alig hallanak ilyet. Sőt, a konyhafőnök mindenféle célzás, vagy kérés nélkül,egyszerűen örömében még jobb helyet is ad az étteremben, annál, amit kezdetben rögzített, később megkeres, hogy immár ablak mellettire módosította. És más magyarok is adnak apró extrákat, simán nemzetiségi alapon. Mondom: örülnek az otthoni tájakról érkezettnek. Ugyanis szerintük nem a magyar és a román dolgozó a ritka az ilyen hajókon – hanem az ilyen vendég. :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr9711745621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása