Blogosz

MESE NINCS.

Nem fog sikerülni ez a bejegyzés. Bár lehet, hogy pont így sikerül

2016. január 26. 18:15 - BlogoszEditor

Két üveg bor. Most találkoznak először. Mert a baloldali már tíz éves, a jobboldalit pedig ma kaptam, a plakettel együtt. (És fölösleges belekötni, az elsőn még rosszul írták a nevemet, Ő-vel, de a mostanin, belül, a plaketten már Ö-vel van, meg lám, maga a cég is nevet váltott időközben, pedig amúgy ugyanaz, vehetjük hát úgy is, hogy kicsit én is nevet váltottam, pedig amúgy ugyanaz vagyok, na meg nem is ez a lényeg.) Szóval azért kaptam ezt ma, mert húsz éve vagyok újságíró, ez az apropó most. Ahogy tíz éve meg az volt, hogy tíz éve voltam. Gondoltam, leírom most, milyen húsz éve a sajtóban tevékenykedni, két évtizede a pályán lenni. De nem fogom. Mert nem tudom.

Fogalmam sincs, hogy pontosan, milyen érzés , hogy valamilyen, az biztos, sőt, nagyonis sokféle, de úgy precízebben és kifelé összegezve nem tudom. Leginkább az ugrik most be, hogy tíz éve is megpróbáltam megmondani, hogy akkor milyen, de nem tudtam , mert bár volt valamilyen, nagyonis sokféle, de úgy precízebben és kifelé összegezve nem tudtam. Viszont azt nagyonis tudtam, hogy ha esetleg valamikor a húszéves évfordulóm is lesz, és tartanak majd olyan kis ünnepséget is, meg a cégvezetés fesztív módon ad majd egy másik üveg bort, és plakettet, na akkorra már biztosan pontosan meg fogom tudni mondani, milyen érzés, hiszen akkor majd mégiscsak húsz éve leszek már a pályán. Tessék, mindez megvolt ma de most sem tudom pontosan. Annyi, de annyi minden egyszerre. Nagyon-nagyon sok minden. Annyira sok, hogy erre most szinonímákat sem tudok hirtelen találni, csak ismételgetem ezt, valamiféle hebegés-habogásképp. Nem drámaian fajsúlyos (és műfajsúlyos), hanem egyszerűen nagyon-nagyon sokminden történt az első üveg ünnepi borig is, hát még a mostani másodikig. De azt hiszem, ezt meg már mondtam. És mégis: valahogy tíz éve sem éreztem át, hogy ez már tíz év volt. Ahogy most sem érzem úgy, hogy ez már húsz év lett volna.

Nem fog sikerülni ez a bejegyzés, már látom. Bár lehet, hogy pont ilyenre kell sikerülnie, tehát sikerül, hiszen ez van, ilyen. Egyszer valaki, aki nagyon közel állt hozzám, azt mondta, szerinte nem is vagyok büszke magamra és az elismeréseimre, mert egy másik újságíró-díjamat sem tartom vitrinben, sőt, sokáig nem is említettem neki, hogy van nemzetközi is, csak akkor szóltam róla, amikor az egyik szekrényben egyszer véletlenül megtaláltuk, egy dobozban, egészen mást keresve. Hát, szerintem azért de. Éppenséggel az vagyok. Csak épp annyira, amennyire kell, legalábbis amennyire szerintem kell.

Úgyhogy itt be is fejezem ezt. Van még egy kép, a baloldali tehát tíz évvel ezelőtti, a jobboldali pedig mostani, mai. Ja, és még speciel ebben a pillanatban az jut eszembe, hogy húsz év után fel szoktak oszlani. De ez meg hülyeség lenne, és elhülyéskedni sem akarom. Pedig amikor zavarban vagyok, vagy amikor nagyon sokminden egyszerre valamizik valahol, akkor is néha inkább elhülyéskedem. Látszólag.

Köszönöm a figyelmet. De mármint nem itt ezt, hanem az tíz és a húsz során is.

20160126_18141102.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr308318114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása