Ott egy kő. Csak úgy, a szántóföld szélén, egyedül, a semmiben. Csak annyi áll rajta, hogy „1949. március 2.”. Úgyhogy valamiféle emlékmű lehet ez. De már mindegy, elmentem mellette, hagyjuk.
KÖTÖM az ebet a karóhoz, hogy ebben az összes ilyenben szinte már művészet van. KÖTETLEN, spontán módon. Mert persze nem szándékoltan, de a végeredménye már-már kortársművészeti akció, installáció. És vicces is, és szomorú is. Az ilyenekben egyszerre van jelen az üzenet és egyből annak a…
És hát ha megint korteshadjárat, akkor megint itt a fölösleges befektetések, munkálatok ideje. Efemer minőséggel, nyilván.
Biztosan minden településen így megy a dolog ezekben a hetekben. Itt, Nagyváradon is. Épp csak néhány példát mutatok mindjárt a sok közül…