A tizennyolcadik században épült, már sok éve elhagyatottan álló épületet jártam be ezúttal. De egyáltalán nem tűnik ma már ilyen réginek az ingatlan, mert az évek során több különféle rendeltetése is volt. Legutóbb nagyjából húsz éve teljesen felújították, és immár a korszerű arcával kezdett tönkremenni és fantommá válni.
(Külön műfaj az elhagyatott épületek bejárása, vagy sportág, én is gyakorlom, és ahogy látom, van is érdeklődő közönsége ennek. Úgyhogy egy közbeékelt, apró vallomással tartozom: egyszerűen nem értem, hogy nem jutott eddig soha eszembe, hogy leginkább nem fényképezni kell az ilyen helyszíneken, és az eddigi bejárásokat miért fotósorozatokkal illusztráltam, ahelyett, hogy levideóztam volna az egészet. Szóval ez az első ilyen videóm, mert eddig nem volt ennyi eszem.)
Néhány információ jön a kihaltan tátongó épület történetéről, amely a mai Nagyváradon van. Várad része 1956 óta Biharpüspöki, de előzőleg külön település volt, és ott áll ez. Az ingatlant nehezen fellelt, hiányos forrásaim szerint az 1700-as években építették, malomnak. Itt a videó a bejárásról, de az épület történetének ismertetését lennebb folytatom, szóval nem ellógni azt sem.
Úgynevezett feles malom volt, ami valami olyasmit jelent, hogy az ott megőrölt gabona fele haszna a földesurak, a kvázi közbirtokosságok, meg a település között oszlott meg, továbbá nyilván a malom is részesült ellentételezésben a munkáért. Takács Péter írt tanulmányt, Őrlő (lisztelő) szerkezetek Bihar megyében a 18. század utolsó harmadában címmel, ebben említi, hogy az itt keresztül folyó Kis-Körösön volt egy háromkövű vízimalom. És tényleg: az elhagyott épület mögött folyik a Kis-Körös.
A malomról például említést tesz 1851-ben Fényes Elek is, illetve egy ismeretlen forrás így fogalmaz: „háromkerekű vízimalom, de esztendő által többet áll, mint forog, s közös a méltóságos urasággal”. A múlt század elején már korszerűbb gépekkel működő vállalkozás volt, ekkor Margit gőzhengermalom néven ismerték. Az épület, valamint a mellette lévő lakóház mai külalakjáról van aztán már 1915-ből fénykép is, sőt, képeslapot is nyomtak belőle akkor (ez utóbbi egyik eredeti, árverésre bocsátott példánya megtekinthető itt, a hátoldalára meg az alábbiakat írta a feladó, százöt évvel ezelőtt).
Megállapítható, hogy minimum az utóbbi száz évben nem sokat változott az objektum külalakja. Annál inkább a rendeltetése, meg a belső terei. Váltogatták egymást olyan évek, évtizedek, amikor használatban volt, változó profilú gazdasági tevékenységek céljából, meg olyan periódusok, amikor újra meg újra sokáig állt kihasználatlanul.
Legutóbb a jelen század legelején vették használatba: ekkor megvásárolta, és központi székhelyévé tette az épületet a Gecor kft., amely ágyneműket, ezen belül például nagy mennyiségben párnákat gyártott és árusított itt, továbbá lakberendezéshez szükséges textíliákat. Ekkor újították fel teljesen az ingatlant, és ennek a dizájnját viseli mostani fantomszerű állapotában is.
Nyomára akadtam a Gecor akkori ügyvezetőjének, aki meglepően szívesen válaszolt a kérdésekre, bár nem emlékszik már mindenre tűpontosan. Például arra sem, konkrétan melyik évben vették birtokba az épületet, majd mikor hagyták sorsára – de nagyjából 2000-re teszi a beköltözést, és 2008-ra a távozást. Valóban így lehet, mert körülbelül egy évtizede áll elhagyatottan a volt székház. Elmondta még, hogy eleve nem bérelték a helyiségeket, hanem megvásárolták az egészet. Azonban a vállalkozással gondok adódtak, végül felszámolóbiztos vette át. Ez az oka annak a helybeliek által rejtélyesnek vélt fejleménynek, hogy körülbelül tizenkét évvel ezelőtt hirtelen megszűnt minden mozgás a helyszínen, és úgy zártak be, hogy az egész épületben ott hagyták szinte a teljes árukészletet, meg az összes nyersanyagot. Mivel a felújítás során üvegajtókat építettek be, a püspöki lakosok több mint egy évtizede csodálhatták, hogy odabent minden tele párnákkal, paplanokkal, ágynemű-huzatokkal, függönyökkel, karnisokkal, meg mindenféle más hasonlóval – az egész vállalkozás ebben az állapotában fagyott le. A ma már nem nekik dolgozó adminisztrátor által elmondottakból az derül ki, hogy a felszámolóbiztoshoz juthatott az összes ingó és ingatlan tulajdon a cégtől, ezért maradt mesebeli képhez hasonlóan feltöltve áruval, de élet nélkül, hiszen a Gecor már semmit nem vihetett el. Akihez pedig az egész került, a jelek szerint nem talált rá vevőt (a cég valamiféle átszervezés nyomán amúgy még ma is működik, beszéltem is velük, most Livada településen van a széhelyük). A Biharpüspökiben töltött éveik során a tulajdonos, Florin Crișan volt, vele azonban nem sikerült beszélnem, a telefonja most ki van kapcsolva, később pedig már én is unni fogom, és tovább lépek más témára, akárcsak a drága olvasók.
Az épület történetének legutóbbi bő évtizedében tehát elhagyatottan áll. Erre már magam is emlékszem, és különösen meglepő az, hogy szinte egy évvel ezelőttig nem törtek be oda, nem rabolták le az árukészletet, illetve nem hordták tele szeméttel az épületet, ahogy azt eddig az összes bejárt ilyen ingatlanban tapasztaltam. Pedig enyhén szólva, nem csak angyalok laknak a környéken, az épület közvetlen szomszédságában például büntetett előéletűek is élnek, így szinte fantasztikus volt látni, hogy majdnem tíz évig senki nem tört át az üvegből készült bejárati ajtókon, hogy bent ügyeskedjen. A volt malom hátsó udvarát viszont régóta használja egy csoport arra, hogy illegálisan égessen el hol hulladékokat, hol pedig lopásokból visszamaradt, de már nem szükséges szajrékat, ilyenkor füsttel terítve be a környéket. Csak mostanában tört meg ez a be nem törési moratórium, és szakaszonként láttam is, hogyan. Először egy nap felfeszítettek egy oldalablakot – onnantól azon át közlekedtek, ha odabent akartak füvezni, inni, bandázni. Meg a terepet felmérni is. Ugyanis pár hónappal később megtörtént a szó szerinti áttörés: ekkor a hátsó bejárat üvegajtaját törték be, nem sokkal később aztán a főbejáratét is. Ekkortól indult csak be a szabadrablás. Ez az utolsó fázisában már olyan nyíltan ment, hogy az épület főbejárata előtt van a buszmegálló, úgyhogy néha időben érkeztek egyesek, besétáltak az üvegszilánkokon, lazán kihoztak eredeti csomagolású függönyöket, függönytartókat, ezekkel megvárták a fenekük alá érkező buszt, és vitték a városba az árut, eladni.
Az ilyenkor szokásosnál jóval később jelentek meg aztán odabent a hajléktalanok. De róluk én sem tudtam, meg szerintem senki, mert ma már csak a hátrahagyott nyomaikból jövünk rá, hogy egyáltalán ott húzódtak meg. A hirtelen legijesztőbb és legfurcsább ilyen nyom az, hogy amikor felmész a háromszintes épület első emeletére, és jobbra nézel, egy szürreális sátor tűnik szembe. Ilyet még nem láttam: fénylik, mint a konzervdoboz, puha fémből tákolták össze, belül pedig az épületben szanaszét heverő anyagokból készítettek fekhelyet. A fémsátor alkalmazott műalkotásnak sem rossz, de egyébként az épület más termeiben is vannak egykori fekhelyek.
Egy másik érdekesség, hogy a földszint egyik terme tele van a Bihar F.C. egykori archívumának egy részével. A polcokról ledobálva a földön hever már az egész, összetört számítógép és nyomtató mellett. Egyebek mellett kitöltetlen fociklubos sajtóigazolványok, bérezési kimutatások, listák, focicsapatok zászlói, például az egyik a Videotoné, de van valami görög is, meg aztán temérdek mennyiségű más dokumentum. Egy sportügyi forrásom, valamit a Gecor egykori adminisztrátora is azt mondja, ez meglepi őket, mivel a jelek dacára sosem volt ott irodája a labdarúgóklubnak. Vélhetően valaki valamiért csak odahordta az archívum egy részét.
Egyébként legutóbb a helyi rendőrség bírságot szabott ki az elhagyott épületben uralkodó állapotok miatt. Véletlenül épp láttam, amikor egy rendőrnő felragasztotta a jegyzőkönyv másolatát a főbejárat még épen maradt üvegére. Hónapokig ott senyvedett a papír, aztán betörték azt az ajtót is – vélhetően ezzel és így oldódott meg mind a büntetés ügye, mind az, hogy valaki rendet tegyen a szebb napokat látott jelenlegi kupiban...
Frissítés
Jelen bejegyzés közzététele után egy kedves olvasó olyan kommentet írt, amely kivételesen nem is a hozzászólások közé kívánkozik, hanem ide, mert alapvető. Úgyhogy tessék, itt van, Lobo Marunga felhasználónéven írta (és szerintem igaza lehet): „Nem értek a malomiparhoz, meg így, képről nehéz megmondani, de az a fémsátor valami beöntőszerkezet, vagy garat, vagy efféle lehetett, aztán valaki fejreállította, talán kicsit alakított is rajta, és beleköltözött. Praktikus.”
Frissítés 2.
Az élet jelei mutatkoznak a sátor körül – úgyhogy tévedtem, amikor néhány napja azt írtam, hogy ez már csak elhagyatott lakhely, mert egy ideje nem él itt senki. Újra megfordultam ugyanis a helyszínen. Van ott nekem egy ad hoc kijelölt, titkos indikátorom arra, hogy mutassa, járt-e még arra valaki, utánam. És azt mutatja, hogy az utóbbi napokban igen.
Épp ezért megnéztem azokat a helyszíneket az épületben, ahol a nyomok szerint laktak régebben. Egészen festői újdonságokat látni, amelyekből egyértelmű, hogy újra beköltöztek oda, vagy visszatértek – csak épp nem kaptam őket ott. Sejtem is, hogy kik, de nem mondom el, mert nem cél őket pellengérre állítani, és az új látványról sem készítettem képeket, mert immár személyes tárgyaik is vannak szanaszét. Annyit elmondhatok viszont, hogy a környékről hónapokkal ezelőtt kilakoltattak egy családot, ám ennek több tagja is visszajár a környékre, van, aki a barátnőjével. Három nappal ezelőtt találkoztam az egyik ilyen párral, kérdeztem is, hol laknak azóta, szó szerint azt válaszolták: „nem lakunk mi sehol”.
Most egy fiatalabb nő és férfi nyomai vannak az épületben. Amúgy nincs ebben semmi rejtélyes, a hajléktalan életmód nyomai, tárgyai, annyi csak, hogy nekünk szokatlan, ezért tűnik érdekesebbnek. Ám van benne valami festői is. A sátor bejárata előtt egy pár férfi cipő és egy pár női az újdonság, valamint egy teli női táska, meg néhány dísztárgy, amit ki tudja, honnan hoztak ide, a katasztrofális rendetlenségbe és koszba. Ha ők azok, akikre gondolok, tudom, hogy sokszor élnek olcsó drogokkal is – de az sem értékítélet, hanem egyszerű tény –, és a helyszín is utal ezek fogyasztására. Mint kezdetben írtam a posztban, a sátoros terem melletti helyiség a vécészoba: mindenféle puha anyagokat szórtak szét a padlón, ezeken végzik szükségüket – csakhogy a vécészoba átjött már az alvótermükbe is, és egyre közelebb ér a sátorhoz. Vélhetően éjjel, világítás nélkül, ám különféle hatások alatt nem is tudnak messzebbre menni, így már a sátor előtere is összevissza van pisilve, de maga a sátor is, kívülről. Érdekes kontraszt tehát, hogy a száradó húgytavacskák mellé van lehelyezve a nő táskája is, a szemetes, hulladékkal teli tájban. Ugyancsak új elemként áll az alvóhelyük előtt egy dezodoros palack, ami arra utal, hogy igyekeznek azért tartani az imázsukat. Meg is jegyzem, hogy amikor a városban találkozunk, és józanok, egészen okésak. A sátor mellett lévő, több helyen áttört gipszkarton fal túloldalán ott van aztán négy műanyag palacknyi bor is, gondosan egymás mellé helyezve. A múltkor egy emelettel feljebb is találtam egy – akkor rég nem használtnak tűnő – fekhelyet, ám most ez is használat nyomait mutatja: a matrac kartonlapokkal van letakarva, rajta sporttáska, amiből női ruhák nézegetnek kifelé, meg szemspirál, rúzs. Egy zsacskóban néhány, épp rothadásnak induló paradicsom. És kosz és szemét, itt is, ott is, mindenütt – érdemes újra belenézni a videóba ehhez, vagyis a miliőről alkotott kép felfrissítéséhez.
Az ilyen nyomok minden egyes elhagyatottnak gondolt épületben hirtelen az élet markerjei, és minden alkalommal egyszerre ijesztőek és meglepőek. Egyébként erről a konkrét helyszínről – különféle információtöredékek alapján – az a kép állt össze bennem, hogy nem folyamatosan lakott. Hanem az illetők váltakozva használnak különféle üresen álló épületeket, a város különböző pontjain. Hol itt alszanak, hol másutt, aztán visszatérnek ide, mámorban lebegni, meg aludni.
Mindezt jelezni akartam tehát, bár néhány fotóval egyszerűbb lett volna, de már mondtam, miért nincs ezúttal kép. Viszont akkor ide többet nem jövök: igen, valóban az van, hogy nem akarok zavarni. Bőven van gondjuk amúgy is.
Frissítés 3. – Lezárul a történet
Egy hónap híján egy év telt el a fentiek közlése óta. Ma pedig újdonság van a történetben.
Az utóbbi években nyilván minden környékbeli lakos többször gondolt már arra, hogy egyáltalán mikor lesz ez az egész koszfészek valaha is újra rendben, na meg ha valaha is hozzálátnak esetleg a kitakarításához, ugyan milyen sokáig fog az tartani. Nos, most kiderült: hamarosan rendben lesz, ráadásul a kitakarítás látványos része végül mindössze egy napot tartott.
Ma ugyanis épp arra járva észrevettem, hogy valami történik az épületnél. Először is eltűntek az előtte hosszú ideje illegálisan parkoló, nyugati használt autók, amelyeket pár ember hozott ide, és amelyeknek eladásából próbált pénzt csinálni. Közelebb menve pedig láthatóvá vált, hogy bent már dél körül szinte teljes volt a rend: kihordták és hatalmas konténerekben elviszik az óriási mennyiségű hulladékot. Ehhez köztisztasági alkalmazottak kis kommandója szállta meg az egész épületet, amelynek több pontján egyszerre takarítottak.
Utánaérdeklődtem, és kiderült: az ingatlant nemsokára felújítják. Irodaépület lesz belőle.
Mégpedig – a legutóbbi kuplerájszerű állapotok miatt stílszerűen – egy hulladékgazdálkodási cég, az AVE Bihor Kft. irodái lesznek itt.
A hulladék elszállításán dolgozó munkásokat is megkérdeztem, ők pedig elmondták, hogy maguk is találkoztak az emeleten lakó hajléktalanokkal. Amikor reggel megérkeztek a munkások, hogy megkezdjék az épület teljes kipucolását, a hajléktalanok fogadták őket. Nem volt azonban semmilyen konfliktus, az épületfoglalók megértették a helyzetet, és elmennek. A takarítást követően egyébként lezárják az ingatlan bejáratait. Úgyhogy itt vége a katasztrófaturizmusnak is.
