Amúgyis nyilvánvaló, hogy ez lesz ismét, de az egyik ismerősöm épp e hétvégén meg is jegyezte: "na, itt a választási kampány, mindjárt megint autonómiázni kezd az RMDSZ". Az. És a többi romániai magyar párt is - teszem én még hozzá.
Erre mi pont ennek a hétvégének a vonatkozó híre? Az, hogy az RMDSZ megalakította az úgymond Kulturális Autonómia Tanácsot. Na tessék! S hogy ez pontosan micsoda? Semmi. Hangzatos semmi. Ráadásul olyan hangzatos semmi, amelynek megalakításával is öt éve adósak. Ekkor foglalták bele ugyanis az RMDSZ struktúrájába a Kulturális Autonómia Tanács létrehozását. Aztán valahogy épp most ugrott be nekik. Kampányban. Egyébként egy olyan fórum, amely az egyik belső döntéshozó fórumuk, a Szövetségi Egyeztető Tanács szerepét veszi át. Szóval mondom: semmi újdonság. Csak most megint kellett valami, aminek a nevében szerepel az "autonómia" szó is. S amire aztán majd lehet hivatkozni: "Látjátok? Megalakítottuk. Ilyen jó fickók vagyunk. Szavazzatok". Mondjuk nem 1990 van, hanem 2012, mégis csak most sikerült a semmit is létrehozni - de ez persze mellékes...
Szóval épp ilyesmiken gondolkodom magamban az előbb, miközben éppen a buszt várom a nagyváradi központi pályaudvarral szemben. Egyszercsak megáll előttem egy magyarországi rendszámú autó (a tilosban, a buszmegállóban). Kicsit várakozik a gépkocsi, majd nagy meglepetésemre nem más kászálódik ki belőle, mint Katona Ádám.
(Emlékeznek még rá? A kilencvenes években volt a legismertebb. A már akkoriban is idős politikuson szórakoztak a legjobbakat az RMDSZ belső tanácskozásain Markóék. Katona ugyanis az autonómia elkötelezett híve és harcosa volt. A RMDSZ Reform Tömörülés nevű platformjának elnöke. Elvei voltak, gerince volt és szeretett határozott hozzászólásokban megnyilvánulni. Csak épp ereje nem volt. Mivel nem vett részt belső és külső maffiázásokban, lezsírozásokban. Így aztán egyre viccesebben hatott egy elvhű úr az egyre pártosodó RMDSZ-ben. Amelynek vezetői viszont részt vettek maffiázásokban, lezsírozásokban, úgyhogy nekik meg hatalmuk volt. Elveik, gerincük nem - de ez nem számított akkor sem már, hiszen politikáról volt szó, nem becsületről. Úgyhogy Katona Ádámot és a hozzá hasonlókat kiszorították. Meghagyták látszatellenzéknek, udvari bolondnak. Aki ugyan igazat beszélt, egyre hevesebben – de az igazság mindig arra volt jó a pártrendezvényeken, hogy jól kinevessék.)
Na, úgyhogy itt a kampány, itt van megint az autonómiázás. S egyszercsak kiszáll előttem egy autóból egy (volt) autonómiaharcos. Katona veszi a csomagját és átgyalogol a vasútállomásra. Biztosan jön valami magyarországi akrámiről, s utazik haza vonattal, Udvarhelyre.
Ahogy kiszáll az autóból, épp elered az eső. Fáradtan, a kortól (meg az életkortól) is nehézkesen a vállára dobja a csomagját. Picit bizonytalan léptekkel megindul az aluljáróba. Meg is botlik. Sóhajt egyet, megy tovább. Lefelé.
Tökéletes kép. Hiszen itt tart és így fest az egész autonómiaügy is.
