Blogosz

MESE NINCS.

Az odarajzolgatás művészete (művészet-e?)

2012. július 13. 12:16 - BlogoszEditor

Nemrég megújult a Samzidat. A magyar és román nyelven megjelenő kulturális folyóirat igazi havilappá nőtte ki magát, s tartalmilag is izmosodott. E periodika számára írtam az alábbit.

Az odamondogatás művészete

Igazán művészet ez? Vagy inkább humor? Esetleg olyan humor, amely megfelelő piacot talált, aztán ennek révén nagyobb közönséget – s így már művészetté nőtte ki magát? Ismét ezeken kell elgondolkodnom, mióta pár napja felkértek, hogy írjak Dan Perjovschiról. És még mindig nem tudom. (Az olyan közhelyes, s kicsit álságos kérdések azért eleve kiesnek, hogy például „miért kellene ezen gondolkodni, amikor a humor is lehet művészet?”, meg ilyesmik.)

Annak idején, sok-sok évvel ezelőtt faltam a román ellenzéki sajtót. Az egyik legkiemelkedőbb kiadványuk volt a 22 című folyóirat, s a komoly szövegek között néha szintén komoly karikatúrák jelentettek felüdülést. Nagyon tetszettek, de sosem figyeltem, ki a rajzoló. Csak a rajzait néztem.

Aztán tavaly novemberben az olaszországi Bolzanóban járva találkoztam Dan Perjovschival. Tudtam róla, ismerős volt a név is, s az is, hogy miben utazik - ám közte és a régi karikatúrák között csak ott és akkor teremtettem meg magamban a kapcsolatot. Telerajzolta a városban működő European Academy tornyának lépcsőházát. Fanyar humorú és társadalomkritikus, politikai korrektségre egyáltalán nem törekvő, sőt, egyszerű nyíltságról tanúskodó rajzok voltak ezek. Bele a szemünkbe, feketén-fehéren: a fehér falakon fekete krétarajzok.

Kicsit graffitire hajazók, ám amikor a szövegek mellett figurák is feltűnnek, akkor már inkább egyfajta – lemosható, lemeszelhető – installációt jelentő művekké válnak ezek. Csak épp nem az installáció eszköztárával megvalósítva. De művek-e igazából? Vagy inkább egy kor(szak) lenyomatai, a taggeléshez hasonló jelek, amelyeket csak egy ideig értenek a nézők, s persze csak a kortársak? A válasz egyszerű: fogalmam sincs.

És még azután sincs, hogy Perjovschi előadást is tartott a megnyitó után, ahol beszélt magáról is, művészetéről is, de leginkább a rendszerváltás előtti, majd a rendszerváltás közbeni Romániáról, s itteni élményeiről. Olyanformán tette ezt, mintha előre elkészített műsora lenne, s azzal utazná körbe a világot. De hát lényegében van is: Románia a maga lehetetlenségeivel biztosította neki a műsort, Perjovschinak csak át kellett szűrnie magán. És megint csak ugyanott tartunk: a legfontosabb persze az, hogy miféle ez a szűrő. Kicsit nyegle, kicsit flegma, kicsit a sikertől megrészegült Perjovschival találkoztam. Aki egyébként nem tudta, hogy az előadásán Romániából érkezett is van a sok nyugati mellett. Amikor aztán bemutatkoztam, s néhány kérdést tettem fel neki, láthatóan nem is örült különösebben annak, hogy még itt is utánanyúl az, ahonnan elindult. Tény viszont, hogy precízen és felületességtől mentesen válaszolt mindenre. Tehát gyakorlatilag ebből lett világhírű: pontosan láttatja mindazt, ami pontatlan. Ami felületes, abszurd, tragikomikus, lehetetlen. Volt is honnan ihletet merítenie, hiszen Románia tökéletes terep az ilyesmihez. Azóta különféle munkái kapcsán beutazta az USA-t, Portugáliát, Spanyolországot, Németországot, Magyarországot, Svédországot, Svájcot, Nagy-Britanniát, Mexikót, Brazíliát, Kínát, meg ki tudja még mi mindent. Egyébként járt Váradon is, és tanított is itt egy rövid ideig. De a forráshoz vissza-visszatér, hiszen Bukarestben és Nagyszebenben lakik többnyire. Van tehát honnan táplálkoznia alkotói tevékenysége során.

Mindent egybevetve azonban inkább nagyszerű karikaturistának mondanám. Illetve annál kicsivel többnek. Néha zseniális, máskor közhelyek csapdájába esik egy-egy alkotásával. De mindig sikeresen kimászik. Kritikus, ironikus, cinikus a műveiben. Odamondogat. Pontosabban odarajzolgat.

Modern művészet az, amit ő is képvisel. És persze még mindig nem haladtuk meg azt a korszakot, amikor kérdés, hogy a modern művészet művészet-e, vagy inkább csak sokszor görbe tükör elénk tartása, értelmiségi viccelődés, ügyes kis hülyülés, valamint megélhetési nyegléskedés. Szerintem a válasz határozott: a modern művészet nagyonis létező. Csak ki kell szűrni belőle az álságosat, a talmit. Ahogy lényegében minden művészetből. Aztán hogy ennek a kortárs képnek része-e Dan Perjovschi is? Úgy gondolom, lassan berajzolta magát oda.

 

És akkor most mutatok is néhány képet abból, amit az olaszországi European Academy tornyában művelt.

P1530827.jpg

P1530804.jpg

P1530808.jpg

P1530803.jpg

P1530814.jpg

P1530811.jpg

P1530815.jpg

P1530817.jpg

P1530822.jpg

P1530819.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr54651694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása