Ott egy kő. Csak úgy, a szántóföld szélén, egyedül, a semmiben. Csak annyi áll rajta, hogy „1949. március 2.”. Úgyhogy valamiféle emlékmű lehet ez. De már mindegy, elmentem mellette, hagyjuk.

Nem bírtam ellenállni a csábításnak: életemben először átmentem – pontosabban áttekertem, kerékpárral – a zöldhatáron. Sőt, ugyanott vissza is jöttem. És semmi nem történt – még járőr sem fogott el. Ami azért is mázli, mert amúgy a feladatot azzal nehezítettem, hogy semmilyen papír, igazolvány nem…