Mindegyik félnek meglepő kis közjáték zajlott néhány perccel ezelőtt Nagyvárad szívében. A tüntetők, az arra járó ukrajnaiak és a kívülállók számára is meglepetés volt, hogy egymásba botlottak.

Vasárnapi menet: találomra választok célt a délutáni kerékpározáshoz: így Biharszentandrásra is áttekerek. Megérkezve a helyi rendőrség székhelyének ajtaján feliratokat látok: "AZ UKRAJNAI MENEKÜLTEKNEK SZÁNT ADOMÁNYOK ÜGYÉBEN HÍVJA A KÖVETKEZŐ TELEFONSZÁMOT:..." A helybeliektől pedig megtudom, hogy igen, már Szentandrásra is érkeztek menekültek. Ami önmagában mostanság nem meglepő, az érdekes ebben az, hogy a Nagyvárad mellett lévő település félreeső, és még csak az amúgy nagyon közeli nyugati határátkelő sem arra van.

Pár kör után Váradra visszaérve bejövök még a városközpontba. Ahol a főtéren, vagyis a Szent László téren, annak is a közepén megint itt vannak az orosz invázió ellen tüntető váradiak. Ez sem újdonság, hiszen ez a néhány fiatal már a háború kitörése óta naponta demonstrál itt. Mindig némán állnak a tér közepén, a transzparensekkel, zászlókkal, órákon át. (Igaz, hogy mindannyian az USR párt megyei szervezetéhez köthetők, szóval az akciósorozat nem spontán indult, de ebben a kontextusban nem ez a lényeg.) A járókelők minden nap meg-megállnak pár pillanatra a csendesen demonstrálók előtt, de nagyon ritkán megy oda valaki hozzájuk, nem akarják megzavarni az akciót.

Én is épp csak megkerülöm őket a biciklivel, és már mennék el, amikor hirtelen, szinte a semmiből egy egész kis csoport megy oda a tüntetőkhöz. Már az első szavakból kiderül, hogy ukrajnai menekültek. Itt vannak, Nagyváradon, és kijöttek egy kis vasárnap délutáni sétára a városközpontba. Fiatalok, köztük néhány kisgyerek is. Véletlenül látták meg, hogy épp Ukrajnáért tüntetnek néhányan a főtéren, úgyhogy idejöttek hozzájuk. Meg vannak lepődve és hatódva. Ettől meg a demonstrálók is ugyanúgy. És mi, az arra járók is meglepve nézzük ezt a kis közjátékot.

Angolul megy a beszélgetésük, az ukrajnaiak egy része már mondja is a tüntetők ilyenkor természetes, szokásos kérdéseire, hogy honnan jött, és milyen élményeken van túl. Miközben páran belemelegszenek a beszélgetésbe, az egyik szélen, néhány ukrajnai átmegy a tüntetők kis sorfalának másik végére, és az egyik demonstrálótól ők is transzparenseket kérnek. A tüntető a válltáskájából elővesz még egy csomó anyagot, az ukrajnaiak pedig válogatnak: olyanokat keresnek, amelyeken nem román nyelvű a szöveg, vagyis amelyeket egyértelműen értenek ők is. Amikor ezek megvannak, szó nélkül beálnak ők is a tüntetők közé, csatlakoznak a néma megmozduláshoz.

Néhány nagyváradi fiatal és pár ukrajnai menekült együtt demonstrál most a nagyáradi főtér közepén.

A másik szélen közben megy tovább a csevegés. Persze ők sem akarnak huzamosabb ideig Váradon maradni, ahogy a menekültek többsége sem.

A háború kitörése óta több ezren érkeztek már a városba, de alig néhányan választották azt, hogy nem is mennek tovább. A túlnyomó többségük Nyugatra tart, ottani rokonokhoz, ismerősökhöz. A Várad mellett lévő legnagyobb román közúti határátkelő Nyugat felé, vagyis a Bors-Ártánd átkelő kilépő sávjai időnként be is szoktak dugulni: van, hogy jelentősen megnő a várakozási idő, az Ukrajnából érkező átutazók miatt.

Minden esetre Váradon is civilszervezetek kezdték meg a menekültek segítését, átmeneti szálláshelyekkel, adománygyűjtésekkel, és pár napja végül megmozdultak az illetékes hivatalos szervek is, ingyenes szállodai szobákat, csomagtároló helyeket és segélycsomagokat kínálva az érkezőknek. Sokat elmond az itteni menekülthelyzetről, hogy a háború kezdete óta alig 2500-an kértek menedékjogot Romániában, ám az országon naponta legalább 10000 ukrajnai utazik át, más úti célok felé tartva.