Reklámozni persze kell. Idegenforgalmi témakörben is. Sőt, Nagyvárad ilyen területen is nagyon le van maradva. Sőt, még csak épp mostanság kezdte el ezt is. Egyelőre (?) gyengén, felemás módon, és későn, de elkezdte. Szóval reklámozni kell. És az is köztudott, hogy a reklám és a hazugság között néha nagyon vékony a határvonal. Csakhogy nálunk már nemhogy átlépték ezt a határt, hanem egyből kilométerekkel túl is mentek rajta. A kezembe került ugyanis az aktuális nagyváradi idegenforgalmi útmutató. És bár a turisták tájékoztatása, a város turistabaráttá alakítása még mindig gyerekcipőben jár, e gyerekcipőben mégis sikerült rögtön túlmenni a határon, és vaskos hazugságokat belerakni az útmutatóba.
Ami azért persze jó, hogy van. Hasonló jellegű kiadványok megjelentek már párszor az elmúlt évtizedek alatt, magáncégek próbálkozásai voltak, de igazából sosem volt elegendő példányszámuk ahhoz, hogy el is jussanak a turistákhoz, akik pedig tartósan tudjanak is ilyenekre számítani, hanem inkább csak gyors pénzt jelentettek (támogatások eltapsolását, és/vagy a kiadványokban reklámozott cégektől kapott zsé zsebrevágását), hogy aztán el is tűnjenek az ilyen kiadványok. Most itt van ez a legújabb. Végre az önkormányzat adja ki, a saját idegenforgalmi szervezete révén (ami persze megint főleg támogatásokról szól, de legalább valamivel stabilabbnak tűnik, és amúgyis normális, hogy az adott önkormányzat adjon ki idegenforgalmi anyagokat az adott településről, csak hát nálunk ez még mindig nem megy magától, hanem csak akkor, ha egyúttal uniós pénzeket lehet markolni ilyen projektek révén is, jellemző).
Sőt: azt is le kell szögeznem, hogy a kiadvány több szempontból is kivételesen igen jól sikerült. Az angol nyelvű van a kezemben, gondolom, a többi is ilyen: méretét tekintve praktikus, pont kis útikönyv formátumú, tartalmát tekintve pedig szintén igen jól sikerült az eddigiekhez képest, viszonylag átfogó, jól strukturált, áttekinthető, sőt, a tördelése és a képi anyaga is ügyes.
Csakhogy ami benne van, az sok elemében egyszerűen nem igaz. Olyan, mintha ez is valami kampányanyagnak készült volna, most jönnének a választások, és a turisták is hülyítendő szavazópolgárok lennének. Persze mindig más az adott város lakójaként szemlélni egy települést, és más turistaként, ugyanez pedig igaz arra is, ha ilyen kiadványt olvasunk, és tudjuk egyes ügyek, helyek, létesítmények hátterét is – de itt nem erről van szó. Itt hazugságok vannak. Márpedig ha eleve nem azt reklámozzuk, ami van, tehát nemcsak felnagyítjuk, egyenesen hanem hazudozunk róla, akkor mégis hogy akarjuk, hogy egy napnál többet töltsön itt az utazó? Meg egyáltalán.
Alapvetően a legnagyobb baj magával Nagyváraddal van. Amelyik már csak árnyéka régi önmagának. Lassan már leginkább zsákfaluvá alakul, és attól, hogy tényleg az is legyen, az menti meg, hogy tranzitútvonal, mert mellette van az ország legnagyobb nyugati határátkelője. Ám közben az épített öröksége, amit most is reklámozni igyekszik, lassan elenyészik – most sincs rá semmiféle akció, program, hogy valóban megmentsék akár a központban lévő ingatlanokat, helyette morbid cirkuszi díszletekké alakul az egész. Ugyanis a homlokzatokat felújítják, de ami mögöttük van, tehát lényegében az épületeket nem. Bevallom, kezdetben magam is híve voltam ennek az utcafront-felújítási programnak, mert azt hittem, ez csak az első lépés – hiszen a fél városban hullik már az épületek vakolata, nem egyszer súlyos baleseteket is okozott, hogy eltalált gyalogosokat, és egyre több épület van hálóval bevonva emiatt. Annyira tökéletes jelkép: mintha már az egész leromló állagú város pókhálós lenne. Ahelyett persze, hogy (bár ez nagyon összetett kérdés, anyagi, tulajdonjogi, nemzetiségi természetű is, mégsincs jófelé más kiút) felújítanák. És akkor lenne jó a városbelieknek is, meg akkor lenne igazán mit mutatni a turistáknak is. Ráadásul ugyanilyen súlyos – ha nem még súlyosabb – a város szellemi leépülése. Ami évtizedek óta tart, és amit a rezsimváltás sem tudott megállítani. A szürkeállomány a régente szellemileg is pezsgő és külsőre is szép város épületeivel egyszerre és nagyjából ugyanolyan iramban van eltűnőben. Mintha minden elemében elköltözne innen az élet, ami marad, az elbutul. Egyre kevesebb az egyáltalán számottevő kulturális esemény, de az igazi alkotó, sőt, még a gondolkodó is, mind magyar, mind román vonatkozásban, és egyre inkább leural mindent a pótcselekvés, a látszatkultúra, a felszínes, üres kiállításmegnyitósdi, érdektelen kötetek érdektelen bemutatója érdektelen ismerősöknek, és a politika. A kultúrpolitika is. Ami elvileg semleges lenne, de manapság öl. A politikumnak is nagy bűne van abban, hogy fogságban tartja a kultúrát is, mint minden mást is, amit csak elér (és sajnos majdnem mindent elér már): a magyarok nyakán ülők a magyar kultúrát nyomják le zsibvásári szintre a városban és a megyében is, ami pedig a románt illeti, állandóan a fölemben cseng a váradi polgármester egyik mondata, ami a koncepciót illeti: „Csak kultúráról és sportról ne halljak!” Szóval Várad nagyon rossz felé tart ilyen szempontból – és már ki is termelte az obligát jámbor értetlenjeit, bólogatóit, akik lényegében ugyan nem tudnak eligazodni abban, hogy mi történik, de annál nagyobb hangon hirdetik az olyan felületes, a témát elkerülő önáltatásokat, hogy „a bírálat nyávogás csak, és örülni kell annak, amink van”, stb., stb. És ez is fontos: mert egyáltalán nem mondhatjuk el, hogy Váradot csak a vezetői és azok körei húzzák le – jó ideje már igény is van a szürkeváradiságra, már megvan ennek is a tohonya, lomha, nagyszájú, jóakaratúan és jóhiszeműen vak, szellemileg renyhe közönsége. Amelyik nemcsak bólogat egyfelé, hanem még vissza is rángatná azokat, akik nem. Na, de persze mindezeket azért mégsem lehet beleírni egy turistakalauzba. Pedig itt ez a lényeg – viszont magában a kalauzban is megvannak a jelei, onnan kilóg ennek az állatorvosi lónak több lába is.
A kiadvány összességében is tele van kínos túlzásokkal. És már a negyedik mondata is így hangzik: „Oradea – a place where you will definitely want to come back!” Na igen: ez az egyik legnagyobb gond idegenforgalmi szempontból ma is itt. Hogy minek? Hogy mivel lehetne itt tartani egy napnál tovább az utazót? És minek jönne vissza? Mert sok minden adott abból, ami egy átlagos városban látványosságnak kell. De valami különleges? Vagy ha nem különleges, akkor legalább a meglévők igazi rendbetétele és következetesen, megfelelően való ismertetése, reklámozása, kihasználása, azon túlmenően is, hogy uniós pénzekből, néha meg helyi közpénzekből felújítunk valamiket – úgy, ahogy, mert nagyon sok kívánnivalót hagy maga után az összes eddig felújított is –, aztán pár fáradt sörfesztivál megtartása után hagyjuk lerohadni megint? Hol van a lényeg amögött, hol vannak a tények ahhoz, hogy ilyen lózungokat lehessen hajigálni, hogy „Oradea – a place where you will definitely want to come back!”?
Aztán ott van a 10 Reasons to Love Oradea című fejezet. Amelynek első reasonje egyből az, hogy The Green City, vagyis a város zöld, azaz sok a zöldövezet – sőt, még itt is megemlítik azt is, hogy öt éve ez a város kapta a Románia Zöld Fővárosa címet. Ezen az „elismerésen” már régóta bosszúsan mosolyog a váradi, ha körülnéz. Arról nem is beszélve, hogy még ugyan van pár zöldövezet, de egyrészt ezek száma is csökken, másrészt a legtöbb nincs megfelelően karbantartva, harmadrészt épp ezekben a napokban is zajlik egyes zöldövezetek átalakítása nem zölddé: kivágják a bokrokat, felszedik a füves talajt, és kővel szórják le helyette. De ha ez a zöld számít ilyen fővárosnak Romániában, az Romániát is minősíti.
A harmadik pont meg az, hogy ez az első város az országban, ahol teljes a wifi-lefedettség. Igaz, hogy a leírásban aztán már csak ennek megkísérléséről beszélnek. Mondjuk tényleg megkísérelték, pár éve. És mondjuk nem sikerült. De ez már nincs benne.
Aztán ott az ötödik pont, hogy Az art nouveau fővárosa vagyunk. Aha. Meddig is? Mert (mint fennebb már szó volt róla) szinte minden történelmi épület szétesőben van. És a legtöbb esetben a felújítás is csak a homlokzatot érinti – igaz, van pár kivétel is, de nem ez a jellemző. Mondjuk ebben a főváros dologban van némi potenciál: oda lehetett volna írni, hogy „szedje a lábát, addig jöjjön megnézni, amíg még van mit”.
A hatodik pont csak egy totális bullshit, amelynek címe is van: "Nagyvárad a legvidámabb emberek városa". Aha, egyrészt ez is egész Romániának legyen mondva, ha ez itt a legnagyobb vidámság. Másrészt aki egyszer is járt már Nyugaton bárhol, igazán láthatta, hogy a legelső, ami szembeötlik épp az, hogy mennyivel vidámabbak ott az emberek. De akár Keletre is lehetne menni, országon belül. Nem azt mondom, hogy Váradon mindenki szomorú – hanem azt, hogy hülyeség és üres duma ez az egész legvidámabbozás. (És minél több süketelés van egy útikalauzban, annál gyanúsabb, hogy nincs mivel megtölteni.)
Amitől aztán elhajítottam az agyvelőmet, az a hetedik pont. Azt mondja: "A Bicycle-firendly City". Hogy mi van? Melyik? Mármint Nagyvárad? Mennyél mán. Amikor az első „bicikliutat” a semmiből a semmibe vezetően, uniós pénzből építtette ki egy itteni magyar politikus-keresztapa, hogy ilyen projektnek álcázva lefedhesse az ő telkén is áthaladó egyik patakot... Utána meg valóban lett még bicikliút, szintén uniós pénzekből, ami Magyarországra vezet, de a romániai szakaszát szinte soha nem takarítják, így sok helyütt balesetveszélyes, máshol egyszerűen loptatok, és kerékpárút építésére felvettétek a pénzt, de ehelyett a meglévő járdára húztatok csíkokat, megszüntetve ezzel a járdát, továbbá számos szakaszt gépkocsi-parkolónak használnak, és senki nem bünteti ezt sem, máshol életveszélyes és mégis ott hagyott akadályok vannak az úton, de olyan helyre is felfestették, hogy kerékpárút, ahol nemhogy nem építettek ilyet, de még a járda sem alkalmas rá, hogy bicikliútnak hazudják, mert lépcsők vannak, vagy épp egyszerűen elfogy. Mindez azonban röviden így szerepel a kiadványban: „well-tailored routes”. OMFG.
Kilencedikként ott van még az, hogy „Multicultural Influences”. Igen? Kifelé hencegünk vele. Befelé viszont nem törődünk vele, mi? Persze a mi bajunk is, hogy a magyarságnak egyáltalán nincs semmiféle politikai képviselete sehol (és ne jöjjünk itt az RMDSZ-szel és az EMNP-vel, hiszen képviseletet mondtam, nem maffiákat és magánvállalkozásokat, mert utóbbiak vannak, persze). Ezen túlmenően azonban hol vannak a „Multicultural Influences” nevében a történelmi magyar utcanevek, a többnyelvűség az ügyintézésben, meg hogy lehet az, hogy az előző polgármestertől, Petru Filiptől hallottam olyat, hogy „mit akarnak a magyarok, hiszen pár száz év múlva úgyis eltűnnek majd?”, a mostanitól, Ilie Bolojantól viszont nem, de tettei szerint mintha ő is így gondolkodna valójában a „Multicultural Influencesről”?
Utolsó pont a 10 Reasons to Love Oradea-listán a Fő utca. Ami számomra az egyik olyan központi része Váradnak, amit utálok. A felújítása után ronda lett. Azóta viszont nem csak ronda, hanem tönkremenőben is van. Ez még a Filip-rezsim „korszerűsítése”, csúnya és korrupt nyoma Váradon. (A nemrég befejezett főtér pedig, amelyik szintén szedett-vedett lett, és már most tönkremenőben is van, már a mai hatalom, a Bolojan-rezsim „korszerűsítése”, csúnya és korrupt nyoma Váradon. De megvannak persze annak emlékművei is, hogy a magyar nemzetiségű kártékonyok mit művelnek, hiszen például a sokadszor felújítás alatt álló Sas-palota ürügyén megszerzett pénzek, és az ottani csapnivaló munka az RMDSZ-rezsim „korszerűsítése”, csúnya és korrupt nyoma Váradon.)
Aztán külön kis fejezet szól például a várról. Ami ugyan szebb lett, mint volt, de – szintén magyar bizniszek révén – még be sem fejeződött a felújítása (hogy néz már ki a belső udvar hiányzó burkolata, hogy csak egyet említsek), máris sok helyen elkezdődött a beázása, dohosodása, olyan apróságokról nem is beszélve, hogy valahányszor valami rendezvény van ott, mindig megcsodálom, hogy belül tiszta poros minden, sőt, még az ablakokat sem képesek egyszerre és mindenütt megmosni.
Érthetetlen – de szerintem inkább már pimasz – módon külön fejezet az, hogy Festivals and Events. És ráadásul ezzel indul: „concerts, events, culture, theatre, gastronomy and authentic Romanian entertainment – non-stop”. Komolyan? Hol? Esetleg a gastronomy. Mert evős rendezvények bőven vannak – sőt, ezek jelentik a rendezvények többségét. Meg mindenféle kamu, gyengus vacakok még, amik mellett csak nagynéha tűnik fel valami számottevő. És nem, ez nem ízlés kérdése. Ha azé lenne, az azt is jelentené, hogy van miből válogatni. Itt nincs. Viszont meg kell még említenem, hogy érdekes módon a Szent László Napokat (ahol a töltelékrendezvények mellett azért még szoktak lenni jók is) említi a felsorolásban a kiadvány, míg a régesrég kifáradt, a város magyar eltunyulásának és elszürkülésének minden évben jó hosszú bizonyságát adó Festum Varadniumot nem.
Mindezzel rokon téma az éjszakai élet. Pontosabban annak hiánya. Ami persze ennek dacára külön fejezet a kalauzban, sőt, az egyik legnagyobb hazugságként így kezdődik: „Oradea comes to life at night!” Nem szégyellitek magatokat? Amikor épphogy az a köztudomású gond e téren, hogy alig van éjszakai élet. Pontosabban olyan intenzitású, mint a nappali. Vagyis alig élet. A városközpont egy szűk részében ott vannak összezsúfolva azok a klubok, bárok, amelyekben lényegében ki is merül az egész megyeszékhely éjszakai élete. És amelyeknek többsége valamilyen módon a városvezetéshez köthető: vagy tanácsosok a tulajok, vagy valakinek a valakije ismer valakit, és megy a bolt. Kivételek alig élnek meg. Koncertek alig vannak, a helyek műfaj – implicite látogatói réteg – szerinti megoszlása szintén majdnem ismeretlen jelenség.
Aztán ott van a kiadvány végén a másik örök enigma: a tömegközlekedési hálózat miniatűr térképe. Ami egy az egyben be van másolva egy hivatalos változatból – ami eleve kriminális. Ugyanez a térkép van egyes járműveken is. Ez az a térkép, ami teljesen fölösleges: mindenütt annyira kicsi, hogy az égvilágon nem láthat semmit belőle sem az utazó, sem az odafenn szárnyaló sasmadár. Olyan, mintha nem is lenne. Viszont legalább a sok kivehetetlen felirat és vonal miatt olyan, mintha valamelyik világváros tömegközlekedési térképét néznénk. Tíz méter magasságból. Ezt azonban még azzal is sikerült megfejelni a kalauz kiadásakor, hogy (nyilván költségkímélési okból) a kétoldalas térképet nem kihajtható formátumban csatolták a végéhez, hanem két sima oldalon, ami azt eredményezi, hogy a térkép pont a közepén van összefűzve, ahol két oldal szétnyílik, tehát a térkép közepe benyúlik a füzet gerincébe, a ragasztásba, így a közepéből semmi sem látható. Igaz tehát, hogy a többi részéből sem. Úgyhogy egységes a koncepció.
Minden esetre egységesebb, mint a turizmusfejlesztési koncepció Nagyváradon. De legalább van már egy kiadvány, egy kalauz, ami tele van ferdítésekkel, ám így is normálisabb, és szebb, mint az eddigiek. Sőt, tényleg sokkal szebb és vagányabb, mint szegény Nagyvárad, ami csak volt az. Itt van tehát ez a városismertető, valami másik településről. Már csak egy várost kellene keresni hozzá.
Vagy inkább újjáépíteni és újjácivilizálni hozzá. De ez sokkal nehezebb. Mint például szépeket hazudni.
