KÖTÖM az ebet a karóhoz, hogy ebben az összes ilyenben szinte már művészet van. KÖTETLEN, spontán módon. Mert persze nem szándékoltan, de a végeredménye már-már kortársművészeti akció, installáció. És vicces is, és szomorú is. Az ilyenekben egyszerre van jelen az üzenet és egyből annak a megcsúfolása is, amit üzenni akarnak. Egyszerre van benne emelkedett, aztán ha jobban megnézzük, visszazuhant is. Értik, nem? [Mit "nem"? Hát csak nem kell már elmagyaráznom, hogy
arról van szó, hogy ha egy próbababát szépen – vagy esetenként szépnek gondoltan – felöltöztetnek, kiállítanak, de aztán meg egy-egy zsineggel odakötik valamihez, vagy követ tesznek rá, hogy el ne boruljon, akkor az annyi minden egyszerre... Humoros, hiszen milyen már. Szomorú, hiszen az egész gányoláskultúra szobrai ezek. A profanitás kikötői – értik, KIKÖTő. És annak az emlékművei, hogy itt valahogy csak nem jön össze rendesen semmi, oda kell kötni, mert ami pár (fizikai, mentális, mentalitásbeli, meg sok másféle) határral Nyugatabbra egyszerűen megáll, az itt elborul, vagy ellopják, vagy elrángatja magával egy kóborposzáta, vagy nemtom, de valami mindenképpen, aminek nem kellene. (Amúgy a dolog műfaját tekintve nagyon hasonlít azokra a remek alkotásokra, amiket ebben a minőségi posztban mutattam be régebben.) És tehát ha szándékos lenne, hogy ezeket üzeni, akkor egyenesen művészet lenne mindegyik ilyen. Bár mi, a személők így is nyugodtan vehetjük annak is.] Na, de a lényeg, hogy már egyszer végre kimentem csak ezért, és begyűjtöttem néhány művet. Úgyhogy inkább élvezzék a különféle kötésmintákat és megkövezési stílusokat. :)
És egy bónusz