Ott egy férfi, a járdán, két térdére esve, előregörnyedve, a homloka az aszfalton, a két keze teljesen előrenyújtva, tenyérrel a földön.
Pontosan olyan pózban, ahogy például a muzulmánok imádkozni szoktak - csakhogy ő nem imádkozik, egyáltalán nem is mozdul, némán megkövülve van leborulva, egyértelmű, hogy azért nem mozdul, mert nem tud, ugyanis be van valamizve. A járókelők már ki is hívták a mentőket, pont most érkezik az esetkocsi.
Na, most meglátom, hogy is állunk. Ugyanis ettől teljesen függetlenül épp tegnap jutott eszembe, hogy azért mégis fejlődtünk valamit, hiszen a kilencvenes-kétezres években többször megesett, hogy kihívtam a mentőket magatehetetlen emberekhez az utcán, vagy volt olyan, aki direkt bejött hozzám az irodába, hogy megkérjen, hívjak hozzá mentőt, aztán a kiérkező mentők minden ilyen alkalommal arrogánsan reklamáltak nekem, hogy minek hívtam őket, nem látom, hogy az illető drogos, vagy részeg, vagy fogyatékkal élő... Tehát szerencsére legalább ez a minden szempontból abnormális hozzáállás már nagy nehezen megszűnt ebben az országban. Kicsit emberségesebb már minden, kicsit civilizáltabb.
Szóval megérkeznek a mentők. Már amint kiugrik egyikük a kocsiból, azzal kezdi, hogy odaszól azoknak, akik kihívták őket: "Már megint ez az ember? Hát ez még az előbb jött ki a kórházból, és már megint itt van, ilyen állapotban. És mindez az állam pénzén."
Ó, jaj. Hát mikor fogjuk megérteni, hogy egyrészt nem adod ki a mások gondjaival kapcsolatos információkat, főleg nem így, és vadidegeneknek, de amúgy sem, másrészt ha kórházban volt, és vissza kell vinni, akkor is mi van, de főleg mikor fogjuk megérteni, hogy minden rászoruló embernek milyen fontos lehet a tisztességes (sürgősségi) ellátás, igen, akár közpénzből is, ezen felül pedig minél nagyobb bajban vagy, annál inkább fontos, hogy normálisan, méltósággal kezeljen pontosan maga az ellátórendszer, illetve annak képviselői?
Közben odaérnek hozzá, és ilyen szavakkal húzogatják fel a földről: "Hó! Hé! Na!" Az illető láthatóan nem tudja, hol van, valamiféle kómából alig eszmél, de máris meg van ijedve, mert azt hiszi, valakik rátámadtak - úgyhogy ennek örömére ezek a valakik még jobban megszégyenítik, nyilvánosan: "Hát mi van veled? Mit csinálsz te? Megint így nézel ki? Megint itt vagy?"
Én meg már megint azt hittem, hogy így, 2022 tájékára valami módon, nehezen, lassan, de a kínlódásaink közben mégis végük lett a '90-es éveknek. És megint tévedtem.
Amúgy kezdenek gyülekezni az egészet közvetlen közelről bámuló nénik. Akik meg vannak botránkozva - és persze a bajban lévő emberen vannak megbotránkozva, nem azon, ahogy kezelik őt. Pont ezektől a néniktől kell elnézést kérnem, hogy valahogy elférjek a hátuk mögött, és mihamarabb elhagyhassam a helyszínt.
