Blogosz

MESE NINCS.

Újabb fantom vár Önökre is

2015. október 16. 20:31 - BlogoszEditor

Aki szereti a fantomépületeket bejárni, annak újabb lehetőség. Sőt, most - állítólag, bár én a programban nem látom ezt - egyenesen idegenvezetéssel (de persze le is lehet szakadni a többiektől majd). Egy immár üresen álló szállodát lehet bejárni most Nagyváradon, a Fő utcán tátongó, évszázados múltra visszatekintő Park szállót. Szombaton és vasárnap (2015. október 17-én és 18-án) menjenek el oda, 17 órára, akkor lesz nyitva az egész, és lesznek ott mindenféle kulturális programok, ugyanekkorra ígérik az idegenvezetős bejárást is (de ha ez utóbbi nem lesz, akkor próbáljanak meg ügyesen elkallódni odabent). Én ma, egy nappal előbb voltam a három napra kinyitott volt hotelben, egy programsorozat megnyitóján, és egyúttal végigjártam az egészet.

A rengeteg kibelezett egykori hotelszoba jól hozza azt, amit egy fantomépületnek kell, bár otthagyott, szanaszét heverő tárgyak, amik még kísértetiesebbé szokták tenni az ilyesmit, itt alig vannak. Erős viszont például az, hogy mindegyik fürdőszoba fekete csempével burkolt - és ma este, a leszálló sötétben barangolva a volt szobákban, fürdőszobákban, ahol világítás már nincs (sötétedés után meg végképp csak a mobilom fénye mellett megyek tovább), egészen kemény, amikor már semmit sem lát az ember, aztán hagyja, hogy csak a vaku villanása által megvilágított egy másodperc alatt vicsorítson rá egy-egy elhagyatott, fekete csempés, lepusztult terem. De az is kemény, hogy a szétesőben lévő, repedezett falú épületben egyes helyiségekbe benyitva olyan furcsa, fából készült konstrukciók tartják a mennyezetet, mintha valami kínzóeszközök lennének, az üres szobák közepén. De nem lövök le több ilyet.

És hát a furcsa személyes vonzatok is borzongatóak. Főleg, hogy hirtelen lepnek meg, a néma falak között, a szürkületben. Ahogy az egykori, mára már kibelezett Park szállóban járkálva egyszercsak beugrik: de hiszen én is töltöttem itt egyszer egy éjszakát! Váradiként egy váradi szállodában. Persze még kis csődör koromban, persze egy nővel. Tényleg nem is emlékszem, mikor volt ez, de arra igen, hogy kivel. És azt hiszem, most véletlenül azt a szobát is megtaláltam. Ráadásul közben most épp a volt étteremben zajlanak a szervezők mai ünnepi beszédei - ott, ahol akkoriban, miután váradiként egy váradi szállodában töltöttük a vad éjszakát, még le is mentem reggelizni (benne volt a szoba árában), mielőtt hazamentem. Omlett, virsli, uborka volt, meg tea. Meg zsongás, bennem, meg az érzés, hogy "ez az élet, ó, igen". Rámtör még az is, hogy már amikor érkeztünk, a recepción a lány olyan cinkosan, mindent tudóan, megértően nézett rám, amikor látta a személyimben, hogy én idevalósi vagyok, mégis szobát veszünk ki itt. Éreztem, hogy azt hiszi, valami kis kurvát hozok fel ide titokban, és ettől én is úgy éreztem, hogy sunnyognunk kell, holott szó sem volt ribancozásról. Ám valahol büszke is voltam, hogy milyen titkos kis bűnt követünk itt el. Még jó, hogy ez nem egy ilyen kurvázós szálloda, nem egy bűntanya, csak mi vagyunk itt, a kis tiszta bűnünkkel, a többiek mind szokványos szállóvendégek - gondoltam akkor. Ó, azok a szép emlékek... Épp ez jár a fejemben, amikor egy kisebb csoport is bejön a szobába, és azt tárgyalják, nagy hangon, hogy "az utolsó években amúgy ezt a helyet légyottokra fenntartott szállodaként ismerték". Na nesze: én akkor sem tudtam ezt, sőt, azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki nőzni jött ide, és mekkora vagány titkom van... Az meg már csak távozáskor ugrik be - amint odapillantok az egykori recepció ablakára, ahol a cinkos pillantású recepciós lány ült akkoriban -, hogy "várjámá, hát nem csak egy éjszakát töltöttem itt egyszer, hanem aztán, később, egy másik alkalommal, mással egy másikat is." Hát tessék: garniszálló. És - számomra legalábbis - ennyi év után derül ki, hogy tényleg az volt. De mindegy, mi akkor nem tudtuk, mint két csikó, olyan nemesen és tisztán "bűnöztünk". Kellemes, mámoros reggel köszöntött ránk e másik alkalommal is, és szintén reggelizés lett a vége. De azt a másik szobát már nem találom, arra nem is emlékszem. Így is furcsa ez az egész most, a romok között lépdelve.

Szóval ilyenek. A most bejárható épület amúgy az egykori Weiszlovits-palota, ami már eleve szállónak épült, 1913 és 1915 között, a Weiszlovits-család működtette. A kibelezett szobákban pedig sokhelyütt ma már a fal is ki van lyuggatva a szobák között, így aztán látom, hogy helyenként habtéglából vannak az elválasztófalak. Ez meg azt mutatja, hogy a kommunizmus idején még át is építették belül, az akkor szokásos szűkítés (és rondítás) jegyében.

Azt meg amúgy itt nem akarom reklámozni, hogy kik szervezik ezt az egész háromnapos újranyitást és bejárást, mert még mindig nem egyértelmű számomra, mennyiben csak európai és másféle támogatások eltapsolása a cél, illetve mennyiben igazi a kezdeményezés. (Láttam már részükről olyat, hogy más régi, lepusztulóban lévő ingatlant újranyitottak, nagy tervekkel, ígéretekkel, aztán pár nap múlva bezárták, és azóta is zárva van, csöndben enyészik, pusztul tovább.) De mindenképp vagány azért az ilyen akciók sora is - merthogy azt mondják, ez sorozat lesz, más épületek újrafelfedezése is következik majd.

Na de az a két, hirtelen a semmiből most előkerült vad, fura, őszinte éjszaka, és a rájuk következő két nagyvilági reggeli a hotelben. Pedig amúgy csak belül, bennem volt nagyvilági, kívül semmi sem mutatta a nagy exkulzivitást, sőt. Már akkoriban is érződött, hogy régen túl van ez a szálloda a fénykorán, ráadásul már a kommunista érán is, ami persze tovább zülelsztette. Kicsit ki volt csorbulva a csésze, kicsit foltos az abrosz, kicsit unott a felszolgáló, kicsit kevés volt az adag mindenből, kicsit olyan kilencvenes évekes átmenetiség, vagy inkább lerongyolódott, de reménykedéses hangulat jellemezte a szállodát is, a kis éttermét is, mint mindent a kilencvenes években. Szóval az a rántotta és az a tea... Egyik sem volt különösebben finom. És ittam, ettem, meg tettem azóta sokmindent, ám mégis: pont olyanféle jót azóta sem ettem, ittam.

(Most meg itt egy pár kép a mai bejárásról. Kattintásra galéria nyílik. Ha meg e hét végén odamennek, újabb fantomépület, ne feledjék.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr247974559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása