Kifejezetten rokonszenves, lájtos, kellemes kis dolog. -Nak tűnik. És az is. Lenne. Ha nem pont a mi közösségünk lebutításával állna ez is összefüggésben.
Szóval azt tapasztaltam vagy három nappal ezelőtt Marosvásárhelyen, a főtéren, hogy immár ennyi csak a tiltakozás a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen zajló diszkrimináció miatt. Ugye az ügy lényege, hogy az egyetem vezetése (vajon csak ők?) egyre inkább igyekszik leépíteni a romániai magyar orvosképzést. Például nemrégiben úgy cseleztek, hogy 40 helyet elvettek a magyar tagozattól, úgyhogy térítésmentes helyre csak a román tagozatra jutottak be diákok. Majd megakadályozták azt, hogy szakonként önálló, magyar főtanszékek alakuljanak az egyetemen - pedig ezt az új oktatási törvény is lehetővé teszi. A nemrég elfogadott egyetemi charta pedig szintén hátrányos a marosvásárhelyi magyar orvosi felsőoktatás jövőjére nézve. (Bővebben akár itt is, de a Google is nagy barát, még mindig.)
Tehát a fél Európát érintő tiltakozás-sorozatot terveztek még emiatt e hó közepén. Három napja azonban ez fogadott Marosvásárhelyen. Mégpedig a központban, a főtéren.
Sétatüntetés. Vagy minek is nevezzem. Két magyar fiatal flangál az utcán, ruháikon és ernyőiket tiltakozó mondatok. És szívesen állnak meg, ha arra kérem őket, készítsünk fotót. Ennyi. Persze nem az ő hibájuk, hogy ma már csak ennyi: a helyi hatóságok már eleve nem is engedélyezték a komolyabb tüntetést, a román követségek pedig európaszerte elutasították a vonatkozó petíciók átvételét.
Na így. Fotók készen, azzal sétálgatnak tovább. Meg mi is. Néhányan nézik csak meg őket tüzetesebben, de ők is értelenenkedve, amolyan vidékies, "kik ezek az eszementek, nemhogy inkább dóugoznának mán" pillantásokkal méregetik őket, elhaladva mellettük.
Nem is olyan messze ettől a helyszíntől aztán ott van ez:
Igen, igen: hogy Forradalom megálló. Az bizony. Sőt, a szórendet nyugodtan helyre is tehetnénk: megálló forradalom. Rég megállt már.
De sok értelemben lényegében nem is érkezett meg. Még az induláskor lerobbant valahol. Később meg aztán mások utaztak el vele, másfelé, suttyomban. A polgárok többsége meg várhatta, várhatja.
Vagy nekivághat gyalog. Sétálgathat át a főtéren...