Ilyen belülről a nagyváradi szabadkőművesség a temploma.

Ez persze igazából nem templom, a szabadkőművesség pedig nem vallás – hanem egy akkori páholy székhelyének épült. Mégpedig hét hónap alatt húzták fel a semmiből, miután megvettek hozzá egy üres telket, a város szélén. Ugyanis ahol most áll, akkoriban az volt a város egyik perifériája. Most a nyilvánosság számára legismertebb váradi szabadkőműves, Dacian Palladi tartott benne vezetett bejárásokat, és különféle kultúrtörténeti témákban előadásokat, a Múzeumok Éjszakáján.

Az egész ingatlant néhány éve felújították, körülbelül 1,2 millió euróból, azóta látogatható, sőt, csak azóta múzeum. Történetesen a témában nekem is az egyik alaptételem, amit most Palladi is megerősített: a váradi önkormányzat lényegében mindenféle uniós pénzt megpályáz, ami csak elérhető, legyen az bármiféle projekt (és ez alapjában véve jó, bár megvannak a hátrányai is, de most nem erről akarok) – így kaphattak erre is pénzt. Ez a pályázat például arról szólt, hogy azért kell felújítani, mert visszahelyeznék az épületet az idegenforgalmi látványosságok sorába – bár az igazság az, hogy soha nem volt turisztikai célpont, most lett az először.
Tehát immár múzeumként működik, számos melléképülete is van.

Képgaléria – katt rá

Nagy gyűjteménye viszont nincs, kiállítási tárgyai alig vannak – ahogy igaz ez a legtöbb nagyváradi múzeumra is. Ám az egyedi benne, hogy az országban az egyetlen olyan egykori szabadkőműves-épület, amely múzeumi funkciót kapott.

A videón látható első terem is a kiállítási tárgyak, a gyűjtemény szerénységét mutatja – hiszen e teremben igazából valamelyest hatásvadászatról van szó: itt az elsötétített helyiség feketére festett falaira néhány olyan mondat van festve, amely eredetileg azoknak szól, akik a páholy tagjaivá szeretnének válni. Őket figyelmezteti, hogy csak tiszta szándékokkal és nyílt szellemmel próbálkozzanak. De persze eredetileg ez nem így nézett ki, ez a szoba csak a felújítás során lett ilyen, mivel más funkciót nem találtak neki.
Utána a kis épület fő látványossága, a nagyterem látható. Ez úgymond az, ahol a szabadkőművesek az összejöveteleiket tartják, amúgy rengeteg rituálé mentén.
Innen pedig általában egy másik terembe mentek át később, ahol szeretetvendégség keretében, immár kevésbé szabályozott – de még mindig meglehetősen formális – keretek között tudtak értekezni. Ez a terem most kiállítótér: főleg szertartási viseletek, dokumentumok láthatóak itt, amelyek jobbára angolszász szabadkőműves-páholyok adományai. (De nincs rajta videón, mert itt a látogatók fogadása és körbevezetése közben a Nagyváradi Egyetem egyes hallgatói mutattak be rövid zenés műsorszámokat, ami felborította a látogatások menetét, és az amúgy is szűkös belső térben tovább növelte a tömeget, tehát sokkal inkább zavaró volt, mit odaillő.)
A videón tehát az ülésterem, ha úgy tetszik, a díszterem – először üresen, aztán benne látogatókkal, és Palladival, aki órákon át fogadta őket, az idegenvezetés mellett minikonferenciákat is tartott.

Erre járva biztosan nem csak nekem szúr szemet, és támaszt mindig visszatérő kérdést az, hogy mit keresnek az ingatlan tetején azok az ókori egyiptomi figurákat idéző fejek, továbbá az eredeti épületen is rajta voltak-e. Palladi szerint rajta voltak, éppen ezért kerültek oda a felújítás után is, és a szabadkőművesség szempontjából különösebben konkrét jelképiségük nincs, inkább az univerzalitást, meg a korszakokon átívelést próbálják sugallni.
Ezzel szemben az épület számos más részének van a szabadkőművesség sokrétű jelképrendszeréhez kötődő eleme: már a bejárattól, ahol náluk szokásos két, jelképes oszlop fogad, fölöttük pedig ugyancsak jelképes díszítések, sőt, például a feljárati lépcsők száma is jelképes – azt mutatja, hány hónap alatt készült el az ingatlan, továbbá a fokoknak más jelképiségük is van, amiről viszont fogalmam sincs, ezek kifejtésére nem volt idő.

Az épületet 1901 második felében emelték, bő fél év alatt – így 1902 elején már át is adták. A budapesti szabadkőműves-páholy tagjaként is tevékenykedő két építész, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján készült. Ugyanők tervezték 1902-ben a Füchsl-palotát is, amelyet Nagyvárad első szecessziós stílusú épületeként tartunk számon.
A váradi szabadkőművesek székhelyeként emelt ingatlan több mint két évtizeden át volt a László Király Szabadkőműves Páholy székhelye, majd ismeretlen okból eladták, így az épület magánkézbe került. Ám mivel az adót nem fizették, a város tulajdonába ment át. Az első világháborút követően árva gyermekek bölcsődéjeként működött. A bölcsődét Mária román királyné avatta fel, 1924-ben. Ezt követően nagyon sok rendeltetése volt, számos vállalkozás működött benne, aztán volt például óvoda, és a vámhatóság székhelye is. Különféle területcserékkel és egyéb megoldásokkal végül az utóbbitól került ismét az önkormányzathoz, pár éve.

Többször rákérdeztem, hogy a most működő nagyváradi szabadkőműves-páholy már nyilván nem itt tartja az összejöveteleit – bár van hátul több, szintén felújított, ám nem látogatható, viszonylag nagy melléképület is –, ám egyértelmű válasz helyett mindig azt a megfogalmazást kaptam, hogy „mi múzeumkomplexumként működünk”. Szerintem értem.