De van, aki komolyan gondolta. Ugyanis azzal reklámozták (a szervezők, vagy ő maga, mindegy is) Bródy János nagyváradi fellépését, hogy világpremier lesz. Világpremier, wahh! (Merthogy itt mutatja be először az új lemezét. Igen, csak ez. Igen, csak emiatt.)
Nemtom: valahogy mindig is volt valami Bródyban, ami számomra hiteltelenné, felszíni, külszíni bölccsé tette. (Sőt, egyszer nővel kapcsolatban is akkor jutottam döntésre magamban, belül, amikor ő odakint épp azt fejtegette, evidenciamondó-hüledező hangszínnel, hogy “dehát Bródy mekkora művész már, az alapigazságok megfogalmazója, aki nem fogadja el teljesen, az érthetetlen”. Hasonló előzőleg még akkor volt, amikor egy hölgy még régebben, szélesen mosolyogva azt szögezte le, hogy kedvenc dala a Dolly Rolltól a Csintalan palacsinta. Oké, ez utóbbi sokkal brutálisabb, szinte más játéktér is, de ugyanaz a sportág.)
Szóval Bródyban volt valami, ami - elismerve a pozitívumait is - számomra disszonánssá tette. De eddig viccessé azért nem.
Most ez is megvan tehát. És akkor ez is világpremier.
Akárcsak az, hogy én ezt ideírom.
Annyi világpremier(nek eladható kis hétköznapiság) van még a világon: érzésem szerint minden egyes másodpercre esik rengeteg. Ha úgy vesszük. De csak viszonylag kevesen kérkednek azzal, hogy mondjuk Malawiban annak a barna fickónak megjelent a huszadik nagylemeze, amit világpremierként abban a kisvárosban mutatott be, ott... izé mellett.
Az viszont egyáltalán nem megy permierszámba - évezredek óta nem -, hogy sokan képtelenek - vagy nem hajlandóak - súlyozni, nem érzik, hogy a saját tevékenységük nagyjából mennyit ér, és mekkora kabát az, ami még rátukmálhatnak úgy, hogy nem áll rajta hülyén.
Ilyen gondolati síkon továbbcsúszkálva nyugodtan lehetne galaktikus, univerzális premierként is hirdetni akármilyen akármit. (És tetszik ez a betűszín is, ugye? Aha: direkt a kozmikus bemutatóhoz választottam, ti cuki kis Földlakók.)
Pedig az én Bródy-képzetemhez még hozzátartozott valami olyami is, hogy végtelenül (már-már jellegtelenül, alaktalanul, formátlanul, tartalmatlanul) szerény is. Számomra neki van pontos helye: nem a világszínpadon, nem a gigában, nem a hipertérben. Hanem Bródy filléres emlék. És annak szép. De annak.
Úgy is mondhatnám, ugyebár: borzalmasan, elviselhetetlenül, fantasztikusan, kimondhatatlanul, gigantikus mértékben gyűlölöm a túlzást. :P
De ez nem premier.