Engem is Orth Imre keresztelt, ezért döntöttem úgy, hogy közzéteszem ezt az írást, itt, a blogomon.

Néhai nagybátyám, Kupán Árpád történész hagyatékából hozzám került néhány kézirata. Itt közlöm ezeket, csupán annyira belenyúlva a szövegekbe, amennyire a minimális szerkesztés megköveteli. Az írások tehát szinte érintetlenül kerülnek napvilágra. A szerző életéről és munkásságáról a blogbejegyzés végén olvasható bővebb ismertetés. Most tehát íme Kupán Árpád szövege Orth Imréről: Hitről, hűségről, helytállásról.

Ez pedig egy kép Orth Imréről, ami pont az én keresztelőmön készült, 1977 tavaszán, a biharpüspöki református templomban. (A fényképet itthon találtam. Biztosan több fotó is készült, de csak ez az egy van meg, és ez pont így sikerült.)

Akkor tehát maga a szöveg, amit Kupán Árpád nagybátyám írt.

Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem tanára, és a Nagyvárad-réti Református Egyházközség parókus lelkésze újabb könyvet tett le az értő és érdeklődő olvasók asztalára. Könyvének megírásához számos, ma már nehezen hozzáférhető forrást kutatott és használt fel. Így egyúttal értékmentést is megvalósított, ugyanakkor példát állított a mai fiatal és idősebb generációk elé. Kitartásból, önzetlen munkából, kisebb és nagyobb közösségünk iránti felelősségvállalásból.

Már a könyv címe is figyelemfelkeltő s egyben kifejezi a szerző nemes szándékát ekképpen: Orth Imre, a lelkiismeret-vallás híve, alcíme: Tudós lelkipásztorok a 20. századi Királyhágómelléken. A lelkiismeret-vallás az igazi, őszinte és mély vallásosságot jelenti, azt, hogy minden tettünket, cselekedetünket a Jóistenbe vetett hitünk és a mindig tiszta lelkiismeretünk határozza meg.

Ez a könyv sokkal több egy kiváló személyiség életrajzánál. Az elhivatott, kiváló adottságokkal és sokoldalú képességekkel felruházott lelkész portréjának, változatos, gazdag életpályájának és életművének bemutatása mellett megismerjük Pálfi József művéből a gyászos emlékű, sok tragikus fordulatot hozó huszadik század minden baját, nyomorát, szenvedését. Igaz, mindezt csak áttételesen, a sorok között olvasva és a bekövetkező változásokból következtetve. Megtudjuk a könyvből, hogy Orth Imre egész életében a hit, a hűség, a kitartás, népének, egyházának a szolgálata volt az irányt adó életelv. Megismerjük, hogyan törekedett mindvégig a kiválóan művelt tudós lelkipásztor a címben foglalt lelkiismeret-vallás gyakorlására, hirdetésére. Nemcsak a szószékről, hanem életének minden mozzanatával, cselekedetével, gazdag tudományos munkásságával, személyes példaadással.

Orth Imre életpályája, sorsának alakulása, a sok csapás, igazságtalanság, üldöztetés ellenére megőrzött hite és kitartása példamutató és elismerésre méltó. Mindez azt bizonyítja, hogy ő azok közé tartozott, akiket a Jóisten kiválasztott, elhívott arra, hogy népének hű szolgája és áldozatokat is vállaló védelmezője legyen. A legmegragadóbb tulajdonsága mégis végtelen szerénysége és önzetlensége – mely tulajdonságokról e könyv egész tartalma tanúskodik. Soha nem törekedett vezető szerepre, magas tisztségekre, bár ehhez megvoltak a rendkívüli adottságai. Ehelyett az állandó kitartó munkát, a szolgálatot, népének, egyházának szellemi, erkölcsi fejlesztését, gazdagítását, erősítését tartotta feladatának.

Egész élete az állandó változások, az újabb és újabb, sőt nehezebbnél nehezebb helytállások sorozata, amelyek nem megtörték, hanem megacélozták akaratát, jellemét. Ahogy a könyv szerzője az Elöljáró sorokban fogalmaz: „A többszörösen kisebbségi helyzetben a minőség, az igényesség fegyverével hadakozott. Igazát, véleményét bármilyen helyzetben vállalta. A legegyszerűbb embertől a legmagasabb funkciót betöltőig, a püspöktől a politikai potentátokig […] Küzdött a korszerűtlen maradiság ellen […] vállalta a széles spektrumú egyház- és nemzetpolitikát, úgy is mint népjóléti szolgálatot.”

Mindezekre az állításokra a könyvben számtalan példát találunk, úgyszólván ezt igazolja a kötet egésze, amiről az értő és érdeklődő olvasó meggyőződhet, ezért nem térünk ki a részletes tartalmi ismertetésre. Ennél fontosabbnak tartjuk arra felhívni az érdeklődők figyelmét, hogy milyen a mának, napjainknak szóló üzenet olvasható ki ebből a tartalmas és elgondolkoztatásra késztető kötetből. Ezt így fogalmazta meg a szerző: „A rendszerek, élethelyzetek, a szabadság és a börtönélet világában az egyedüli kiutat a saját öntudata jelentette, amely őrlámpaként világított, megmutatva a legfőbb útvonalat. Elméjében és szívében mindig megőrizte hitét a reményben, így élt és alkotott, tanult és nevelte népét és családját.” Ehhez csak annyit fűzhetünk, ma is ez az elvárás értelmiségünk és lelki, valamint világi vezetőink felé, s erre kell törekedjünk mindnyájan.

A mai „szép új világunkban”, amikor nem kevesen a „Gutenberg galaxis” pusztulását jósolják, nagy szükség van ilyen példamutató emberekre, s ezért is ajánlom jó szívvel e könyv elmélyült elolvasását. Bízom benne, sőt hiszem, hogy e kötet üzenete sokakhoz eljut, akik példát, tanulságot nyernek belőle. A mai nehéz kisebbségi helyzetünkben is nélkülözhetetlen a helytállás, identitásunk megőrzése, az összetartás, az egymás és közösségünk iránti felelősség átérzése, vállalása.

A kötet értékét emeli, hogy a szerző beleszerkesztette a tudós lelkipásztornak szolgálata végén szolgatársaihoz intézett búcsúbeszédének záró sorait. Külön értéke a kiadványnak a Melléklet, amelyben Orth Imre három igehirdetése olvasható a következő címekkel:

1. Ember a holdon? – 1969. július. 20.
2. Jaj nektek, írástudók – 1966. november 6.
3. Egymást szeressétek – 1950. január 1. – Ez a legszívhezszólóbb prédikációja, melyet kétéves lágerfogságából szabadulva tartott híveinek.

Álljon itt azoknak az Orth Imre által írott visszaemlékezéseknek a címe, amelyeket a tudós lelkipásztor családja bocsátott a könyv szerzőjének rendelkezésére. Tesszük ezt abban a reményben, hogy hátha valamikor ezek is minden érdeklődő olvasó számára hozzáférhetők lehetnek:

1. Orth Imre: Életeimből I. Unokáimnak. Azoknak emlékére, akiket nem tudok feledni – Biharpüspöki, 1962
2. Orth Imre: Életeimből II. A Láger és előzményei. Nv., 1981
3. Orth Imre: Életeimből III. A Láger után. Nv., 1981
4. Orth Imre: Életeimből IV. Nyugdíjban. Nv., 1981
5. Orth Imre: Napló 1908–1986
6. Kéziratok, levelezések, dokumentumok Orth Imre családi hagyatékából.

Kupán Árpád (1938–2023) erdélyi magyar történész, érdemes tanár és közíró volt, aki kiemelkedő szerepet játszott Nagyvárad és Bihar megye helytörténeti kutatásában.

Élete és pályafutása

Születés: 1938-ban született a Szilágy megyei Dobrán. Tanulmányok: 1958-ban szerzett történelemtanári diplomát Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. Munkahelyek: Pályafutása során tanított Zetelakán, Kárászteleken és Mezőtelegden, emellett levéltárosként is tevékenykedett. Halála: 2023. november 14-én hunyt el Budapesten.

Főbb kutatási területei és munkássága. Kutatásaiban elsősorban Nagyvárad újkori történetére, a helyi szabadkőművességre és a város kulturális életére összpontosított. Aktív ismeretterjesztő közíró volt, számos cikke jelent meg a Várad folyóiratban és más helyi kiadványokban.

Legfontosabb művei:

Szabadkőművesek Nagyváradon. A város újkori történetének egyik legmeghatározóbb összefoglalója.

Párhuzamos életrajzok. Nagyvárad egykori hírességeinek (pl. Rimanóczy Kálmán, Karácsonyi János) életútját bemutató kötet.

A mozi évszázada Nagyváradon. A városi mozitörténet feldolgozása.

Településtörténetek - társmonográfusa volt Mezőtelegdnek, valamint írt Kisszántó és Nagyszántó történetéről is.

1956 emlékezete Biharban. Dukrét Gézával közösen jegyzett forrásértékű munka.

Kupán Árpád munkáit a Bookline és a Moly.hu felületein is megtalálhatja.

Zárásképp pedig itt egy újabb kép, a keresztelőm napján készült. Én vagyok rajta, mózeskosárban, vagy azelőtt, vagy azután, hogy Orth Imre megkeresztelt.