Mit jósoltak ötven éve arról, hogy hol tartunk majd ma az űr felfedezésében? És ebből mi vált valóra? Honnan jöhet a Reszkessetek, betörők! című film alapötlete? (Nem fog kiderülni, de a ködös háttér is érdekes.) Honnan származik a "kuka" szavunk? Mi lett az új román himnusszal? Mit kellett tenni a vándor cipősdobozokkal? Mi volt a siker a moziban? És az önégetés? Milyen találmányok voltak újdonságok akkor, amelyek ma már hétköznapi használati cikkek? Csak pár téma abból a sokból, amit az világít meg, hogy felmentem a régi padlásra. Rengeteg érdekesség jön, érdemes esetleg több részletben elolvasni ezt az egészet.

Mint arról már írtam, találtam ott egy nagy dobozt. Benne több magyarországi lap egy-egy teljes évfolyama, az 1964-1967 időszakból. Olyan lapok ezek, amelyeket ide, a mai Románia területére, Nagyváradra is lehetett járatni akkoriban. Aztán ahogy egyre kegyetlenebbé vált a Ceaușescu-rezsim, úgy szűnt meg ez a lehetőség is. Szóval lehoztam ezeket, és átnézegettem. Jó pár érdekességet fogok bemutatni belőlük, 54-57 évvel ezelőttről.

Van egy-egy évfolyamnyi a régi dobozban következő lapokból:

• Népszava (Alapításakor a szocdem párt lapja volt, 1948-1989 között a szakszervezetek szövetségéé, aztán magánosították.)
• Magyar Nemzet (Magánszemélyek alapították, aztán a Hazafias Népfront lapja lett, 1989 után több tulajdonos kezén ment át, majd a Fidesz mocskos pénzeit kezelő Simicska Lajosé lett, aki végül szembekerült Orbán Viktorral, így minden médiaérdekeltségétől is megfosztották, a Magyar Nemzetet 2018-ban maga Simicska szüntette meg, miután rájött, hogy helyzete lehetetlenné vált, a Fidesz akkori, újabb kétharmados győzelme után. Orbánék közben Magyar Idők néven is létrehoztak egy saját lapot, amit 2019-ben átkereszteltek Magyar Nemzetre, bár ennek már semmi köze a valaha volt Nemzethez.)
• Népszabadság (1956-ig Szabad Nép néven jelent meg a kormányzó és egyeduralkodó Magyar Dolgozók Pártjának lapja, ám azt ekkorra már gyűlölték az olvasók, ezért a forradalom során átkeresztelték Népszabadsággá. Az új lap a forradalmi időszakban eléggé függetlenítette magát a kommunista keménymagtól, aztán a forradalom után az MSZMP lapjaként működött. 1989 után a legnagyobb és legprofibb magyarországi központi napilap lett, később már nyugati tulajdonba került. 2016-ban Orbán Viktor megvásároltatta a lapot az osztrák médiastrómanjával, Heinrich Pecinával, majd október 8-án reggel, az ott dolgozók előzetes tájékoztatása nélkül bezárták a lapot, amely ekkorra már nagyon kényelmetlen kiadvány lett a médiát is uralni és cenzúrázni igyekvő Fidesznek.)
• Ludas Matyi (1945-ben alapították, 1989-ig a változó durvaságú kommunista vezetések hivatalos humorlapja volt, a rendszerváltás után szakadás következett be, mivel a munkatársak egy része új, független lapot akart, így ők elindították az Új Ludast, a régi Ludas Matyi pedig az MDF-kormányt szolgálta ki. Nemsokára, gazdasági okok miatt mindkét lap megszűnt, az eredeti Ludas Matyi 1992-ben.)
• Világ Ifjúsága (1950-ben indult, az épp vaduló kommunista rezsim fiataloknak szóló kiadványaként, aztán a rezsim puhulásával lett egyre kevésbé buta kiadvány. A rendszerváltás utáni piaci versenyben 1993-ig bírta.)
• RTV Újság (Magyarországon 1924-től jelentek meg a rádió műsorát közlő tematikus lapok, különféle néven, formátumban. Aztán amikor a televízió is megjelent, 1957 őszén az épp Rádió Újságot átnevezték Rádió- és Televízióújságra. 1998-tól RTV Részletes – Rádió és Televízió Újság lett a neve. 2011-ben erre is rátette a kezét a Fidesz médiáért felelős része, majd 2018-ban megszüntették a kiadványt, bár több cég is jelezte, hogy megvenné és tovább vinné. Hivatalosan sem tagadta a Fidesz, hogy a rengeteg adó műsorát közlő lapot azért szüntették meg, hogy úgymond jobban lehessen fókuszálni a közmédia alaptevékenységére – amely közmédia ekkorra már rég Orbánék kezében volt.)

Alaphang

Rögtön itt egy karikatúra. Ami vicces. Is. Lenne. Ha nem pofátlan lenne. Ugyanis ekkor még csupán 9 évvel vagyunk az 1956-os forradalom és szabadságharc után, ami hivatalosan ekkor még mindig ellenforradalomnak van bélyegezve. Ráadásul tilos róla érdemben és igazat írni. És a "lógott ki" megfogalmazás révén, meg a karikatúra alaphelyzete révén még rúgnak is két továbbit azokba, akik 1956 hősei, vagy épp csak az életben maradt áldozatai voltak. (Népszabadság, 1965. május 12.)

 (A)laposan dokumentált utazás

Ellenben akiknek nem "kilógniuk" kellett, hanem állandóan császkáltak, már olyan területeken, ahol szívesen látták őket, azok az állami vezetők voltak. Itt egy (a)laposan bemutatott téma: az elvtársak odautaznak, aztán ott vannak, aztán hazaindulnak, aztán hazaérkeznek. (Népszava, 1966. október 16., 18., 23., 25.)

Aprók

Mindeközben az aprók, vagyis a lakosság élte a hétköznapjait. Apróhirdetéseket is feladott, már amilyet szabad volt. Itt van két érdekes. Az egyik az arc miatt, a másik az akkor épp hódító bicsérdizmus miatt. (Népszava, 1966. március 25, illetve Magyar Nemzet, 1964. augusztus 19.)

 TTT

Vagyis: "tiltott, tűrt, támogatott". Ezek voltak a kommunista kultúrpolitika hozzáállásának fokozatai a kulturális produktumokhoz. Akár külföldihez, akár belföldihez.

Akkor ennek a jegyében is jöjjön most egy kis zene (legalábbis látszólag, mert valójában a Nyugat elleni propaganda), meg egy kis film. (Beatles: Népszabadság, 1965. június 30., valamint Népszava, 1966. július 2) (Hruscsov-propagandafilm: Magyar Nemzet, 1964. április 15.; valamint lengyelországi propagandafilm: Magyar Nemzet, 1964. október 25.)

Ami pedig a nézhető filmet, az Ének az esőben címűt illeti, azt 1952-ben dobták piacra, de csak 1964-ben mutatták be a kommunista Magyarországon. (Magyar Nemzet, 1964. július 10.)

... és berobban a tévé

Nyugalom, csak átvitt értelemben. Ezekben az években ugyanis még alig tíz éves volt a magyarországi televíziózás, tehát még mindig az elején tartott. Az első magyarországi kísérleti tévéadás 1954. január 20-án volt, 1956 tavaszától lehetett először tévékészülékeket vásárolni Magyarországon, mégpedig egy átlagfizetés tízszeresét kitevő áron. Az alábbi szemelvények pedig átlagolva egy évtizeddel későbbről valóak. Itt van tehát a tévés blokk.

Az alábbihoz azért néhány külön megjegyzés. Azt írja ott, hogy "A VILÁG LEGMAGASABB ÉPÍTMÉNYE, AZ 534 MÉTER MAGAS, MOST ELKÉSZÜLT MOSZKVAI TÉVÉTORONY". (Az RTV-újság címlapja, 1967-ből.)
Más források szerint viszont már az elkészültekor is csak a világ második legmagasabb épülete volt (hogy mi volt akkor az első, nem tudom), és csak Eurázsiában volt ez a legmagasabb épület. Viszont ez utóbbi térségben jelenleg is annak számít (bár volt egy kis megszakítás, amikor 1974-ben, Varsó mellett egy több mint 100 méterrel magasabb tévétorony épült, de az 1991-ben összeomlott).
Ez a tévétorony ma már amúgy a világ 10. legmagasabb épülete. Jelenleg a legmagasabb a 828 méteres Burdzs Kalifa, Dubajban. Ám nemsokára ezt is megelőzi majd egy másik épület. 

Jó reggelt kívánok!

...mondanánk ma. Ha hülyék lennénk. De nem mondjuk, mert nem vagyunk azok, hanem értjük, hogy a fejlődés hogyan működik. Íme néhány felfedezés, illetve találmány, régebbről.

Elsőként az azbeszt rákkeltő volta felfedezésének sajtóbeli lenyomata (Népszava, 1966. február 1., illetve Népszava, 1966. március 18.)

Ez pedig a mikrohullámú sütőre való rácsodálkozás, a Népszavában, 1966. január 9-én. Ekkor még mindig csak mint valami távoli, amerikai érdekesség... Amúgy a feltalálója is amerikai volt: Percy Spencer mérnök, aki 1946-ban radarokkal kísérletezve fedezte fel, hogy a mikrohullám a sajátosságai miatt ételmelegítésre is használható. Az USA-ban egy évvel később, azaz 1947-ben már meg is jelent a kereskedelmi forgalomban a mikró. Magyarországon majdnem 20 évvel később így csodálkoztak az "újdonságon". Romániában meg még így sem igazán.

És még néhány újdonság: írógépreklám (kőkorszaki utalással, ma meg már maga az írógép a kőkorszaki) – Népszabadság, 1965. január 31. Műanyag kesztyű, valamint motorizált gumicsónak – Népszava, 1966. június 12.

Az űrkutatás hajnalán

Külön és kiemelten érdekes szerintem, hogy a világűr kutatásával kapcsolatban mit jósoltak nagyjából 55 évvel ezelőtt, és abból mi vált valóra. Meg az is, hogy akkoriban, az egésznek a hajnalán mi számított újdonságnak.

Persze azért úgy nézegessük ezeket is, hogy ebbe is beleszólt a propaganda, mint mindenbe. Sőt, ugye az akkor elért eredményeket is nagyrészt annak köszönhetjük, hogy akkoriban épp zajlott az űrverseny, vagyis a presztízsvetélkedés az USA és a Szovjetunió között. Sőt, akkoriban kezdődött: ugyanis az űrverseny időszakát hivatalosan 1957-1975 közé teszik.

Kezdjük tehát egy jóslattal: ez speciel annyira bejött, hogy 6 év múlva már működött is. Ez a Népszabadság, 1965. március 27-i számában jelent meg, és a hidegháborús űrverseny miatt hamarabb megvalósult, mint gondolták volna. 1966-ban az USA építette ki az első űrállomást, amelyik emberek fogadására volt képes, de mivel ez még csak kísérleti volt, végül ember nem volt rajta. 1971-ben a Szovjetunióé volt az első lakott űrállomás. (Az első nemzetközi pedig majd csak 1998-ban kezdett működni.)

Néhány nappal előbb pedig ez volt. Népszabadság, 1965. március 19. Ekkor Alekszej Leonov 12 percet töltött a világűrben. Négy hónappal később már amerikai űrhajós is kilépett a világűrbe, de így már csak másodikként. Legközelebb aztán 1969-ben volt űrséta: akkor is a szovjetek végezték, és ez volt az első alkalom a történelemben, amikor egyszerre két ember tartózkodott odakint. (Aztán ebbe is belehúzott az USA, és azzal licitált rá, hogy a nevéhez fűződik az első holdséta, egyben az első úgynevezett bekötetlen űrséta is, vagyis olyan, amikor az űrhajós nincs hozzákötve az űrjárműhöz: 1969-ben Neil Armstrong lépett először a Hold felszínére, és néhány perccel később  ment utána Buzz Aldrin is.)

Másnap pedig ez jelent meg a lapban (bónusz: Dej elvtárs közben meghalt):

Kis színesként pedig nézzük ezt: Népszava, 1966. július 20. Persze előtte, meg utána is voltak hasonló "hírek". Ám meglepő, hogy még 55 évvel ezelőtt is lényekről lehetett olvasni, holott ilyesmit a sokkal távolabbi múltban feltételeztek, és mostanság inkább már csak az volt az izgalom tárgya, hogy a kezdetleges élet egykori nyomait megtalálhatják-e a Marson, utána meg már csak az, hogy a földi értelemben vett élet kialakulásának kedvező esetleges feltételeket találnak-e.

Most pedig vissza a jóslatokhoz, becslésekhez. Tehát az űrverseny kellős közepén vagyunk. Amelynek elején több témában is a Szovjetunió került az élre, ám aztán mindannyiszor az USA vette át a vezetést, még nagyobb eredményekkel. És a mai napig is az USA a világ vezető űrkutatási hatalma is. Miközben amúgy újabb, még több szereplővel zajló űrverseny van kialakulóban.

Szóval itt van ez. A Népszavából, 1966. augusztus 30-ról. Ekkor a Szovjetunió járt az élen az űrversenyben: ők érték el először a Holdat egy rakétával, bár ember akkor még nem utazott oda, a Vénusz mellett is szovjet szonda repült el először, és bár a Marsot meg amerikai érte el először, leszállni oda elsőként szintén szovjet berendezésnek sikerült, aztán pedig az első ember az űrben szintén szovjet-orosz volt. És a Szovjetunió már saccolgatta az újabb nagy győzelmét, valahogy így:

Nos, azóta persze megvan a válasz: ez tehát 1966-ban jelent meg, az első ember pedig végül 1969-ben lépett a Holdra. De ez már amerikai megvalósítás volt, és az USA itt vette át végleg a vezetést az űrversenyben, és végül meg is nyerte azt is. Az Apollo-11 július 16-án indult el, fedélzetén Neil Armstrong parancsnokkal, Edwin "Buzz" Aldrin és Michael Collins űrhajóssal a Hold felé, majd 1969. július 20-án, romániai idő szerint 22 óra 17 perckor  leszállt az égitesten. Az első ember hat órával később, július 21-én 3 óra 56 perc 15 másodperckor lépett a Hold, és ezzel egyben más égitest felszínére, a története során: ő Neil Armstrong volt.

És itt egy másik korabeli becslés. A Népszavából van, 1966. november 19-én jelent meg. Amit az elején mond, az nem jött be. Közben ugyanis befejeződött az első űrverseny, és emiatt leállt a Hold nagyon aktív kutatása is. Épp mostanában élesztenék fel ezt, főleg az amerikaiak. Amit viszont a végén mond, az persze megállja a helyét. Ma is, bármikor is.

Szüret: mindenféle színes

Most pedig egy tömbnyi könnyebb, kis színes. Van, ami nem is igényel semmilyen magyarázatot, van, ahol fűzök hozzá ezt-azt.

Ez a legelső a Népszava 1966. szeptember 20-i számának utolsó oldalán van. A címe sem semmi – mivel az ugyanilyen című film majd csak 1990-ben jelent meg. Még furább, hogy a filmbeli gegek jelentős részét adó alaphelyzetről szól ez a 24 évvel korábbi híradás.
Utánanéztem, és a Home Alone írója, a már elhunyt John Hughes nem tett említést konkrét esetekből való merítésről, hanem azt nyilatkozta, hogy a forgatókönyv ötlete akkor pattant ki a fejéből, amikor üdülni indulva listát írt, és eszébe jutott, mi lenne, ha otthon felejtené a gyerekét. Persze attól még lehet, hogy a cselekmény kibontásához inspirálódott ebből az 1966-os hírből, vagy a termékből, amiről a cikkben szó van. Határeset, mert Hughes 1950-ben született, és ennek a hírnek/terméknek a megjelenésekor 16 éves volt. De persze ő is hallhatott erről a hírről majd később is...
Külön fura az is, hogy a Home Alone magyar fordítású címe ennek a sokkal korábbi újságcikknek is a címe. Amely cikk épp a filmbeli egyes megoldások lényegéről szól. Valami kapcsolat mégis lehet, bár én semmi nyomát nem találom...

Új román himnusz készült akkoriban. De nem lett belőle semmi. Ezt a Népszabadság 1965. július 20-i számában találtam, viszont a jelek szerint ez a pályázat mégsem hozott eredményt, ugyanis a forrásokból az derül ki, hogy a '60-as években pont nem változott a román himnusz. Hanem ezek voltak, a zárójelben feltüntetett időszakokban:
Marș triumfal și primirea steagului și a Măriei Sale Prințul Domnitor (1862-1884), Trăiască Regele (1884-1948), Zdrobite cătușe (1948-1953), Te slăvim, Românie! (1953-1975), E scris pe tricolor ”Unire” (1975-1977), Trei culori (1977-1989), Deșteaptă-te, române! (1989- ).

Itt rögtön gyanús volt, hogy akkor a "kuka" szó valamiféle rövidítés lehet. Mindeddig soha nem jutott eszembe, honnan eredhet ez a szó. Kellett hozzá, hogy meglássam ezt a hirdetést, a régi padláson talált Népszabadság-évfolyamot lapozgatva, az 1965. április 4-i lapszámban.

Most utánanéztem, és tessék: "A jelenleg ipari robotok gyártásában élen járó német cég, a Keller & Knappich GmbH (Augsburg, Németország) az ötvenes évek elején fejlesztette ki azokat a tehergépjárműveket, amelyek forradalmasították a szemétszállítást. Ezek a szemétgyűjtő gépjárművek az 1920-as évek végén Magyarországon is megjelentek, és az oldalukra fel volt festve a gyártó neve, a »Keller und Knappich Augsburg«, azaz »KUKA«. A köznyelv átvette a rövidítést, és hamarosan csak kukásautónak hívták az emberek a járművet, és kukának azt a szemétgyűjtő edényt, amely ennek megfelelően került kialakításra. A fejlesztő feledésbe merült, a szó pedig köznév lett."

Vándor cipődobozok. Újsághirdetés, Népszava, 1966. január 20.
Végül is érthető: ha CIPŐdoboz, akkor tudjon járni.

Súlyos pech (Népszava, 1966. július 20.).

Ekkor jelent meg a VUK. Ami mind a mai napig ikonikus mese. Főleg, mivel később kitűnő rajzfilm is készült belőle. De szóval itt még a legelején vagyunk, amikor maga a kötet megjelent: Népszabadság, 1965. február 3.

Amikor a hidegháború, de inkább a kommunista diktatúra egyik káros következményéből is lehetett pénzt csinálni. Magyar Nemzet, 1964. december 23.

Ötvenhét éve ez is külön hír volt. Pontosabban hirdetés. Angolna, a Mackóban, a Kígyóban. Magyar Nemzet, 1964. április 29.

Viszont közben a sztálinista terror nyomai is megvoltak, sőt, egyes mentalitásokban tovább éltek. Élelmiszer témakörében is. Népszabadság, 1965. február 3.

Hasonlóan sztálinista vétetésű tempó, bár az egész kommunista korszakban itt lebegett fölöttünk ez is. Népszabadság, 1965. november 15.

Érdekes lehetett ez az előírás. És akkor volt új a KRESZ, amiben szerepelt. (Bár igaz, hogy ma meg már egyedi azonosítószám van a kerékpárok túlnyomó többségén, gyárilag. De mondjuk én a mai napig nem tudom, hol keressem az enyémen, igaz, nem is nagyon kerestem.) Magyar Nemzet, 1964. szeptember 24.

Igen, jól olvasta: "tanyahajó". Nem, nem "anyahajó". És bár elsőre azt hittem, nem is valami szóvicc, és nem is elírás. Sőt, létező dolog, ma is. Magyar Nemzet, 1964. október 16.

Népszabadság, 1965. augusztus 13.

Ez meg azért érdekes, mert épp ezekben a hónapokban szedték le a Corvinról azt a burkolatot, amit az alábbi újsághír szerint akkoriban kezdtek felszerelni rá. Az egyik legrégebbi budapesti nagyáruház ez, 1915-ben kezdték építeni, 1926-ban nyílt meg. Nekünk onnan lehet ismerős, hogy mi ugyan már majdnem az összes emeletét zárva találtuk, mert az üzletház rég megszűnt, a lapos tetején működött viszont 2007-2018 között a Corvin tető nevű jó kis szórakozóhely.

Na, de vissza a múltba: a még működő Corvin áruház a második világháborúban kiégett, 1944-ben bezárták, és amikor újranyitott, 1944-ben államosították. 1956-ban a forradalom és szabadságharc során ismét jelentősen megsérül az ingatlan. Kilenc év múlva, azaz a lenti cikkben szereplő időpontban kezdték el felszerelni rá az alumíniumburkolatot. Amit végül épp mostanában szereltek le.

Én történetesen nagyváradi vagyok, úgyhogy nekem ezért érdekes az alábbi. De van ott más is. Népszabadság, 1965. március 6.

Népszava, 1966. június 25.

A többségünk azt hiheti, a hutuk és a tuszik közötti véres szembenállás, a mészárlások újkeletűek. Amire mi emlékszünk, az valóban a ruandai népírtás, ami ruandaiak százezreinek szervezett legyilkolása volt 1994-ben. Hutu fegyveresek 100 nap alatt gyilkoltak meg majdnem egymillió embert, főleg tuszikat, valamint több százezer mérsékelt hutut.

Csakhogy a szembenállás már az 1960-as években elkezdődött, és egészen döbbenetes, véres fordulatokkal, több szakaszban végrehajtott mészárlásokkal volt tele, az általunk ismert epizódig is. Ilyen keretben már más ez: Magyar Nemzet, 1964. február 6.

Itt pedig épp annak a több szakaszból álló folyamatnak az egyik fő mozzanata, amelynek révén teljhatalomhoz jutott Romániában Nicolae Ceaușescu. (Emlékeztető: a képek le is menthetőek, és kinagyítva jól olvasható a szöveg mindegyiken.)

Itt épp az történt, hogy meghalt Gheorghe Gheorghiu-Dej, akit ezen a napon temettek, és helyébe máris jött a fiatal Ceaușescu. Az itt már halott Gheorghiu-Dej vezetésével jutottak eleve hatalomra a kommunisták Romániában, és maga Gheorghiu-Dej volt a Kommunista Párt (később Román Munkáspárt) főtitkára. miniszterelnök és az Államtanács elnöke is. Elég sötét idők voltak. De aztán jött Nicolae Ceaușescu. És végül minden még sötétebb lett. Ameddig ő is meg nem halt, de a rákban elhunyt Gheorghiu-Dejnél sokkal kegyetlenebbül.

(Népszabadság, 1965. március 14.)

Nyulad-bulad. A komenista rencertől ritka és meglepően aranyos villanás, egy "állami reklámban". (Népszava, 1966. március 31.)

Babajavító. Külön babajavító, igen. (Népszava, 1966. november 6.)

Itt pedig egy dupla: balra egy lényegében fölösleges reklám, de inkább hirdetés, jobbra egy ma is méltán fárasztó terméknév. (Népszava, 1966. december 18.)

Egyébként fárasztó, érdekes, meg főleg semmitmondó kommunista korszakbeli reklámokból is lesz egy külön blokk, lennebb.

Ez pedig külön kiemelést érdemel

Említettem már, hogy én történetesen nagyváradi vagyok. És ezért is. De amúgy is érdekes, simán a tartalom.

Tehát Nagyvárad, régen. Olvassa csak el a középső hasábot. Ezt a már akkor is visszaemlékezést Gózon Gyula (1885-1972) írta, és a Ludas Matyi 1965. április 1-i számában jelent meg. Az a Gózon, aki ugyan itt, Váradon kezdte a pályáját, de valóban Budapesten lett közismert. (Olvasáshoz legjobb lementeni a képet, és kinagyítani.)

Két hülyeség, a sok közül

Na persze ezek a lapok főleg tele vannak politikai propagandával. Sőt, minden témába beleszövik azt. Úgyhogy szándékosan nem mutatok be sokat ezekből, hiszen egyrészt úgyis közismertek, másrészt az ilyesmi történelmi hulladék, és még ma is nagy mennyiségben szennyez sokfelé.

Ám két hirtelen kiragadott apróság itt van, a sok abszurdum közül.

Amikor utazás közben már bestiálisan unatkozol azon a rohadt gépen, és a jelek szerint még csak nem is ablakhoz ültettek, hogy legalább bámészkodással elüthetnéd az időt... (Népszabadság, 1965. május 12.)

Ez sem volt ritka akkoriban: első oldalon, vezető anyagként hozták le a jelszavakat. Gondolhatnánk, hogy ezt csak úgy odacsapták, nesze neked, propaganda legnevetségesebb legalja. De szerintem nem csak ennyi, szóval nem csupán azért hozták le ezt így, mert ennyire hülyének nézték a lakosságot. Hanem ez elvileg tájékoztatás is volt, ami még durvább: gyanítom ugyanis, hogy a felvonulóknak többek között innen, vagyis a központi lapokból kellett értesülniük arról, hogy miket kell majd skandálniuk... (Népszava, 1966. április 17.)

 Máig élő izmusok

Ha pedig már társadalmi, közéleti, politikai témák merültek fel, nézzünk meg két izmust: a rasszizmust és a szexizmust.

Egészen elképesztő, milyen lazán cigányoznak, négereznek, meg ciciznek, comboznak, csípőznek, izélnek a központi napilapokban is, ezekben a most vizsgált hatvanas években. De nem azért ám, mert sötét, fasiszta, bunkó barmok lennének. (Sőt, ugye a hivatalos, kommunista diskurzus épp ennek az ellenkezőjét hirdette, e témában, legalábbis a mindenben megszokott szólamok szintjén.) Hanem az van – és itt vezet át a mába a tanulság –, hogy akkoriban ezek a kifejezések teljesen korrektnek számítottak. Megfigyelhető, hogy épp ezzel szoktak érvelni viszont a mai sötét, fasiszta, bunkó barmok: hogy "nincs semmi baj az ilyen szavakkal, régen is ezeket használták". Csakhogy épp ez mutatja a gondolkodásra való képtelenséget. Ugyanis a lényeg épp ennek az ellenkezője: ugyebár minden folyamatos változás, ennek apró részeként a mentalitás is változik, továbbá a nyelv is. Örök jelenség ezen belül a jelentésváltozás. Ez nyelvtani kategória is, de azon túlmenően is kezelhetjük. A lényege pedig épp az, hogy a nyelv reagál mindenre, így a társadalmi változásokra is: egyes szavak, amelyek egyáltalán nem pejoratívak voltak (hanem mondjuk semlegesek), pejoratívvá válnak idővel. Éppen ez történt itt is. Tehát ha régebben még a lapokban is négereztek, az pont nem amellett érv, hogy ez ma is korrekt, hanem épp az a lényege, hogy r.é.g.e.b.b.e.n. négereztek a médiában is. Vagyis azt mutatja, hogy változás van. Mindig. És a legtöbbször természetes módon. (De amúgy a nem természetes változások is részei az örök változásnak.)

Na, de nézzünk akkor egy szekérderéknyi példát, nagyjából 55 évvel ezelőttről. Felteszek ide elég sokat, mert annyira meglepő ez ma már, és olyan vastagnak hat (bár akkoriban nem volt az), hogy kétségtelenül még nevettető is ezt látni.

(A források: Népszava, Magyar Nemzet, Népszabadság. Időszak: 1964-1967.)

És akkor most jöjjön egy kis szexizmus. Ma már az. Akkoriban nem tűnt annak. Sőt, kimondható: nem volt az. Ahogy még régebben például az is oké volt, ha a hajánál fogva húzta az ősember a nőjét, ki, a barlangból. A kulcsszó tehát itt is a változás. És igen, az ilyen változás fejlődés, bizony.

Amúgy ez már átvezet a reklámiparba. Amelyben például még ma is eléggé erősen jelen vannak az ilyesmik.

(A források: Ludas Matyi, Népszava, Magyar Nemzet, Népszabadság. Időszak: 1964-1967.)

 A semmi reklámozása

A központosított gazdaság kineveti önmagát. Így is felfogható az, amikor reklámozni próbálnak bármilyen diktatúrában, amely a gazdaságot is központosítottan irányítja. Tökéletes példája ennek a kommunista korszak reklámvilága. Már amennyire ez a kis pocsolya világnak volt nevezhető.

Itt egy jó pár semmitmondó reklám. Szerintem nem az a fő minősége, hogy ma már vicces, hanem az, hogy még ma is üresen kongó, ijesztően szürke és abszurd. Hócipőt reklámozni. Nem egy adott márkájút, hanem csak úgy, hócipőt. Meg az összes többi ilyen.

Még gyerekkoromban láttam, egy régi újságban, de azóta is az egyik kedvenc poénom: eleve a kommunista időszakban is finoman bírálták már ezt az egészen betegesen üres reklámozást, és a Ludas Matyiban volt egy karikatúra, utcai reklámtáblákról, amelyeken ez állt: "Együnk élelmiszereket!", "Hordjunk ruhát", "Járjunk lábbeliben!". Na igen, pont ilyenek ezek.

(A források: Ludas Matyi, Népszava, Magyar Nemzet, Népszabadság. Időszak: 1964-1967.)

 Legalább azt közöljék A NEVE MELLETT, hogy nem közlik...

Ilyen rovat is volt a Ludas Matyiban. Ez eleve is megmosolyogtató ma már. Annál is inkább, hogy én magam is szerkesztettem egy napilapnál, éveken át az Olvasó oldalt – de nekem sem jutott eszembe sem, hogy külön közöljem azok nevét a lapban, akiknek az írásai túl gyengék ahhoz, hogy magukat az írásokat közöljük. Nyilvános megszégyenítési rovat.

De várjunk, mert nem csak ennyi. Hanem még ezt is követi egy csavar. Mert voltak, akik még így is szívesen látták volna nyomtatásban a nevüket.

(Ludas Matyi, 1965. január 28., valamint február 4., továbbá október 28.)