Szóval már biztosan nem jön ide sem. Mára virradóra meghalt Franz Joseph Otto Robert Maria Anton Karl Max Heinrich Sixtus Xavier Felix Renatus Ludwig Gaetan Pius Ignatius von Habsburg-Lotharingen. Azaz Habsburg Ottó. A Habsburg trónörökösök közül az utolsó volt, az európai egyesülés harcosai között az egyik első, sőt, magyar államfő is lehetett volna, ha vissza nem utasítja annak idején. És egy fantasztikus ember, aki majdnem 100 évet élt ugyan, de annyi mindent kellett megélnie, hogy az vagy 4-5 életet tett volna ki a legtöbbünknél.

Néhány igazán aprócska, de személyes emlék jut eszembe vele kapcsolatban most. Akkor találkoztunk, amikor a MIDAS nemzetközi újságírószervezet épp Romániában, Kolozsváron tartotta a mindig más országban rendezett éves közgyűlését. Létezik ugyanis a MIDAS-nak egy olyan újságírói díja is, amelynek épp ő volt a védnöke és a névadója: az Otto von Habsburg Prize for Journalism in Minority Protection and Cultural Diversity in Europe. És ezt a díjat mindig személyesen adta át, amikor csak tudta. Úgyhogy 2007-ben Kolozsváron volt szerencsém hozzá. Igen biza: igazi megtiszteltetésnek éreztem. Az is volt. És sok más mellett már csak azért is örültem neki, mert mindig is rokonszenveztem a royalista gondolatokkal. Persze lementek a kötelező körök - az előadásának meghallgatása a közgyűlésen, aztán a levadászása, meg az interjú, ami ide kattintva olvasható -, de utána, a szabadon választottnál ért igazán kellemes meglepetés. Habsburg Ottó ugyanis úgy volt arisztokrata, hogy közben végtelenül laza volt.

Élmény volt már maga az interjú is, de utána a kötetlen beszélgetés is. Ennek alkalmával hívtam meg: látogasson el valamikor Nagyváradra. Azonnal igent mondott. És megbeszéltük, hogy szervezünk majd neki fórumot a lapunk olvasóival, meg mindenféle más programokat. Egyszerűen örült neki. Azt mondta, többek között ezt is természetesnek érzi: hogy számtalan meghívásnak tesz eleget a világban, igyekszik úgymond terjeszteni önmagát.

És hát volt is mit. Ez az ember, folyamatosan a a rendért, a nyugalomért, az egységes Európáért ténykedett, dacára annak, hogy épp ez a kontinens okozta neki a legtöbb szenvedést és követte el vele a legtöbb igazságtalanságot. De Habsburg Ottó a számtalan szervezeti tagsága, címe, rangja mindegyike révén arra törekedett, hogy megbékítse és civilizálja ezt a kontinenst. Hogy a vad XX. század után begyógyítsa azokat a sebeket, amelyeket az a század okozott. És lám: nagyon lassan ér véget a XX. század. Még most, a XXI.-ben is látjuk, éljük a történelmileg többnyire negatív hatásait. De lassan múlik azért. Többek között az utolsó magyar király legidősebb fiának, a trónra soha nem került, de igazából nagyon király Habsburg Ottónak a halálával is elmúlt egy jókora darab belőle.

Az már más téma, hogy ezt az idős korában is csodálatosan aktív és szerteágazó tevékenységet folytató embert a titkárságán semittevő ingyenélők is körülvették. Ők hiúsították meg végül a váradi látogatását is, az inkompetenciájuk és a passzivitásuk révén. Pedig még a MIDAS vezetői maguk is felkérték őket, hogy szervezzék már meg a Habsburg Ottó velem már megbeszélt látogatását, vagy ha nem képesek rá, akkor bízzák ide az egészet. No, de ez csak egy mellékepizód.

Legközelebb aztán már úgy találkoztam a Habsburgokkal, hogy nem találkoztam vele. Tavaly adódott ugyanis újabb lehetőség a Habsburg Ottóval való személyes összefutásra, amikor Litvániába, Vilniusba mentem átvenni immár a saját MIDAS-újságíródíjamat. Ám ott már nem tudott jelen lenni az utolsó trónörökös. Helyette az egyik unokája jött el, ő olvasta fel Habsburg Ottó üzenetét, s hivatalosan is ő képviselte a nagyapját. Akiről aztán egy fogadáson (fotók lennebb) nem hivatalosan elmondta, hogy épp gyengélkedik, de semmi komoly, még várhatóan nagyon sokat fog élni. Ez tavaly májusban volt...

Egyébként a következő - tavaly, Vilniusban készült - képeimen látható Habsburg-unoka is viszi tovább a vonalat: tipikus arisztokrata, de tipikusan atipikus. Akárcsak a nagyapja: nyitott, szabad szellemű, haladóan konzervatív, könnyed, közvetlen, széles látó- és tevékenységi körű.

Emlékszem, Habsburg Ottó még valami olyasmit is mondott egy adott pillanatban, valamelyik témánknál, hogy reméli, majd ha mennie kell, nem marad nyomtalan a sok-sok évtizednyi tevékenysége. Hát, nem tudom...

Persze, az biztos, hogy nyomtalan nem maradhat, hiszen számos döntésével befolyásolta Európa, s ezen belül Magyarország sorsának alakulását is, a rendszerváltás előtt és után is. Viszont egy olyan ember ment most el, amilyenből nem nagyon van már az öreg kontinensen, de úgy általában a világban sem: államférfi-kvalitásokkal és hivatástudattal bíró, igazi politikus, több évszázados, sok generációnyi, komoly háttérrel. Nem pedig egy olyan politikai prosti, amilyenek mostanság uralják a placcokat mindenfelé. Úgyhogy nemcsak meghalt. Hanem lassan ki is hal. Mondom: mostmár múlik a XX. század. És nem csak a rossz dolgok belőle, hanem a jók is.