Újabb volt kollégám, és a helyi közösség valóban értékes alakja távozott váratlanul.
Néhány hete még a viszonylag fiatalon, hirtelen elhunyt Rencz Csabától voltam kénytelen búcsúzni itt is, aztán Szilágyi Aladár távozott – most pedig érkezik a hír, hogy hirtelen elhunyt ma Péter I. Zoltán.
Szinte egyszerre kerültünk a nagyváradi laphoz, csak valamelyest elkerülve egymást: ő 1994-től dolgozott ott, amikor én még csak külsőztem, mert közben a sajtóiskolába jártam. Később azonban természetesen jobban megismertük egymást: a kezdetekben még presztízzsel bíró Bihar megyei magyar nyelvű napilap egyik legműveltebb újságírója volt. És az egyik legvidámabb is. Aki például életem legügyesebb, leghumorosabb, legemlékezetesebb átveréseit játszotta meg velem, amikor különösen jó kedve volt. Amikor azonban komolyra vette, legfontosabb munkáit helytörténészként végezte: sorozatban közölt az újságban is Nagyvárad kultúrtörténetéhez fontos és érdekes adalékokat, valamint számos, főleg ilyen tematikájú kötet szerzője, társszerzője is volt.
Tulajdonképpen az a jó értelemben régebbi vágású zsurnaliszta, de inkább közíró volt, aki igazán tanította is az olvasókat. Napi és egyre lélekölőbb riporteri feladatai mellett nagyobb lélegzetű, fontosabb írásait szívesen bocsátotta az újság rendelkezésére is – már ameddig az utóbbi évtized során egyre inkább elbutuló, romló színvonalú nagyváradi magyar napilapban volt erre igény, és ameddig teljesen le nem züllesztette az újságot a kiadványt leginkább magánbizniszeire, meg az RMDSZ elvtelen kiszolgálására használó, és egyre nyíltabban cenzúrázó (majd végül a lapot bekebelező, szintén sötét Fidesz-hatalom által politikai okokból kirúgott) főszerkesztő.
A kollégák körében Pézé becenéven ismert Zoli azok között volt, aki már nehezebben viselte a rombolást, a kiadvány elhülyülését, az egyre pitiánerebb témákat és az újságíróból sajtómunkássá válást, ezért néhány éve önként távozott, miután úgy döntött, hogy nyugodtabb és vállalhatóbb elfoglaltság után néz, valamint munkássága miatt más területen neki megfelelőbb ajánlatot is kapott. Politikai szerepvállalása dacára (az utóbbi években az RMDSZ színeiben volt megyei tanácsos) meg tudta védeni emberi kvalitásait, integritását.
Pályaíve is érdekes volt, hiszen sokan már csak helytörténészként és újságíróként tudtak róla, az kevesebbek előtt ismert, hogy lényegében viszonylag nagy ugrást hajtott végre. Ugyanis a ma Ady líceumként ismert gimnázium elvégzése után – ugyancsak a városban – épületgépészeti tervező szakot végzett, a rendszerváltás után Budapesten is képezte magát, ám újságírói és helytörténészi, írói pályafutása előtt tervező volt a Constructorul Szövetkezetnél, sőt, alvezetői posztot is betöltött ott.
Pézé azonban a kultúrtörténeti témákban tudta igazán kiteljesíteni önmagát, és hírnevet is ezzel szerzett. Termékeny szerzőnek bizonyult: majdnem negyven önálló kötete jelent meg, társszerzője pedig tizenhatnak volt. A lapnál kisebb legendává nőtte ki magát az abban közölt Mesélő képeslapok sorozata, emellett kedvenc témái közé tartozott Ady nagyváradi jelenléte, tevékenysége, valamint a város múltjának feldolgozása, jellemzően építészeti szempontból. Ismert magyarországi filmeseknek is segített helytörténeti forgatásokon. Számos díjjal ismerték el tevékenységét, mindenféle entitások jutalmazták, a komolyabbak közül legutóbb 2010-ben a romániai művelődési tárca tett így.
Magam is sokszor fordultam hozzá a jelzett témákkal kapcsolatos egyes információkért, e blogomnak egyes bejegyzéseihez is mindig örömmel és szívesen nyújtott támogatást: legutóbb is – néhány hete – ilyen téma kapcsán beszéltünk. De sok másra is átterelődött a szó: többek között megkérdeztem, hogy a megyei tanácsban most lejáró mandátuma után vállal-e újat, indul-e az idei önkormányzati választásokon is. „Isten őrizzen!” – mondta – „Nem hiányzik ez már nekem. Nyugalmat szeretnék”. Bár nem így gondolta, váratlanul megkapta ma, 71 évesen.
Hiányozni fog a városnak, annál is inkább, hogy – bár persze sok halálesetkor szokás ezt mondani, közhely is – fogynak a művelt váradi magyar újságírók, helytörténészek, nem is beszélve a politikai szerepet is azért alapvetően jó szándékkal, ráadásul nem kültelki, korrupt tahóként vállaló magyarokról. Hogy ez nem a szokásos panel, amellett nekem nem szükséges érvelnem, sajnos elég, ha körülnézünk a vonatkozó területeken: a helyi magyar nyelvű médián, a civilnek mondott, de az RMDSZ által rég túszul ejtett szervezetekben terpeszkedő embereken, meg magán a politikumon. Nagy kár érted, Zoli, hiányozni fogsz tehát Várad mostanában egyre fogyó agysejtjei, szívbillentyűi közül is.
