Kezében kés, előtte Európa. Az történik, hogy ünnepélyes keretek között beindult ma a Nagyvárad-Torino repülőjárat, és ennek alkalmából az ilyenkor szokásos módon avatták fel az új járatot: ahogy begördült a kiszállítási részhez, két tűzoltóautó fecskendőjéből kilövellt vízsugár alatt haladt el, majd a kiszálló utasok stilizált húsvéti tojást kaptak emlékbe a reptér parancsnokától, valamint a légi kikötőt üzemeltető Megyei Tanács vezetőitől. Aztán végre visszamehettünk a reptér épületébe, mert elég hideg volt kint.
Utána meg előkerült egy torta, amin Európa térképe látható. És ennek kapcsán volt ez a kis jellemző, amit megemlítek most. A Megyei Tanács elnöke - aki mellesleg magyar, sőt, e kis kontextusbann ezúttal nem is mellesleg - épp felvágni készül a tortát, és viccesen megkérdi: "Na, care țară din Europa doriți să tăiem?" Mindenki hallgat, úgyhogy én, a magyar szintén viccből, félhangosan benyögöm: "Româniaaa!" Szerintem nem erre válaszként, hanem csak pici késéssel egy félig magyar, félig román kollégám ezt mondja: "Oricare, numai România nu, că o să avem probleme". Egy teljesen román kolléga pedig így adja meg a harmadik választ, itt, a magyar határ mellett: "Țara vecină!"
Azt nem tudom, hogy ők ketten is vicceltek-e. Igaz, ők meg azt nem tudják, hogy én csak hülyéskedtem. És így megy ez itt, nálunk, sok-sok évtizede, évszázada.