Évtizedeken át itt álltak, fekete-pirosra festve, holtvágányra tolva, a nagyváradi központi vasúti pályaudvaron: két régi gőzmozdony kiállítási tárgyként volt nézegethető. Aztán néhány napja az állomáson volt dolgom, és feltűnt, hogy már nincsenek ott.
Másnap volt, aki nálam érdeklődött, hogy mit tudok erről, hova lettek, mert meg akarta mutatni a gyerekeinek, de csak a majdnem százéves mozdonyok hűlt helyét találták. Úgyhogy rákérdeztem két illetékesnél is, az állami vasúti társaságnál.
Bevallom, amint megláttam, hogy eltűntek, az első tippem az volt, hogy valami féltörvényes bizniszelés keretében eladták ócskavasnak. Rögtön a második tippem pedig az, hogy ha mégsem, akkor karbantartásra vitték el, talán valami országos konzerválási program részeként. Csakhogy négy nappal később történetesen már épp Kolozsváron voltam, és oda megérkezve megnéztem az ottani állomáson: ugyancsak a pályaudvaron, ugyancsak holtvágányon szintén egy feketére festett régi gőzmozdony látható, már nagyon régóta – de az most is ott van.
Nos, végül mindkét tippem tévesnek bizonyult, amikor Nagyváradra visszaérkezve érdeklődni kezdtem. Az történt ugyanis, hogy
bevontatták mind a kettőt a vasúti depóba. Mivel egy ideje tart a Nagyvárad-Kolozsvár vasútvonal felújítása, elektromossá alakítása, és ezzel van összefüggésben hogy eltűntek a mozdonyok. Ugyanis felszedik a nagyváradi pályaudvaron az összes sínt, beleértve azokat is, amelyek holtvágányok, és amelyeken ezek a mozdonyok álltak. Újakra fogják cserélni a vágányokat, és – legalábbis a terv szerint – utána visszahozzák ugyanide mind a két régi gépet.
Megjegyzem, hogy a vasúti depó, ahol a két régi mozdony most áll, nem messze van a pályaudvartól: szinte nyílegyenes vágányon kellett bevontatni az öreg masinákat, nagyjából két kilométerrel távolabbra a megszokott kiállítási helyüktől. A depó az Oncsa negyedben van. Ott, ahol ez a másik, szintén régi, de azért a két másiknál fiatalabb, kibelezett mozdony áll.
Ez utóbbiról itt írtam régebben, videóval, képekkel: a depó mai külterületén, köré nőtt bozót rejtekében, ma már használaton kívüli vágányok egyikén pihen.
A két múzeumi darab pedig tehát odabent van, ahova már tilos bemenni – egyszer azért megpróbáltam, simán besétáltam, és akkor az őr elmondta, hogy akár hagyhatná is, hogy tovább nézelődjem, ám mindenütt kamerák figyelnek, abból pedig mindkettőnknek gondjai lennének.
Akkor, amikor még a helyükön voltak, egy ízben ezt írtam a két régi gőzmozdonyról, amelyek eltűnése ezekben a hetekben sokakat meglephet, de a jelek szerint tehát rendben van a magyarázat:
az elöl álló mozdony a nemzeti kulturális örökség része. 1938-ban gyártották Resicabányán, két évvel előtte vették meg hozzá a szabadalmat, az osztrák vasúti társaságtól. Egészen pontosan 1939. február 22-én állt szolgálatba ez a gép, és 1970-ig használták eredeti céljára. Utána 2006-ig is járt, de turistákat szállított, ipartörténeti érdekességként. Végleg csak 2006-ban vonták ki a forgalomból. 1936-ban a szabadalom alapjául szolgáló ilyen mozdony a leggyorsabbnak számított. Ez volt továbbá Európa legnagyobb és legnehezebb öntött hajtórúdjával szerelt mozdony. A jármű víz és üzemanyag nélküli súlya 112,1 tonna, feltöltve, működés közben pedig 193,7 tonna. A hosszúsága 23,4 méter, 3,1 méter széles, 4,6 méter magas. A másikról semmi adatot nem tudok.
Hogy mikor kerülnek vissza az állomásra, az persze kérdéses, hiszen magának a vasútvonalnak a felújítása is évekre van tervezve, amiből még csak néhány hónap telt el. Az egyik forrásom szerint négy évbe is beletelhet. A másik nem is akart saccolni.
Itt egy felvétel annak a román és magyar nyelvű tájékoztató táblának a magyar szövegéről, amely a gépek eredeti, jelenleg üres helye mellett, a szomszédos épület omladozó vakolatú falán van.
