Tudja Ön, hol vesztette el Ady? Megmutatom. Továbbá "Dicső pannon népünk, innen inkább lépünk!"; valamint "Eat the tourists", sőt, "Kill the tourists". Ilyesmik is jönnek, meg sok más is. Újabb kis streetphoto-sorozatot raktam össze a magyar fővárosból, fővárosban, ha már itt vagyok. Ez a második ilyen idén, ezen a linken pedig megtalálható az első része.
Utcai fotók készítése ma már szinte kihagyhatatlan eleme az idegenforgalomnak is, én meg eléggé sokat mászkálok. És ilyeneket is látok, tehát láttatok is. (A képek kattintással nagyíthatóak, nagyban még szebbek.)
A párbeszédes falfirkák a kedvenceim egyike. Az ilyen tömörek meg még humorosabbak.
Érdekes, én sem tudom soha hangosan kimondva ismételgetni a macskáknak, hogy "ci-ci-cicc", hanem csak a zöngés hangzó ismételgetése, azaz a "c-c-c" megy nekem is...
Köszönet az ilyenekért is a hős szájhőscincér kormánynak...
És íme: a köszönet nem marad el, ezért sem, sok másért sem...
Amikor már teljesen begőzöltél a rovásírás-mániától. Nemcsak fölösleges ez itt (is), hanem profán is. Tehát épp annak ellenében hat, ami lenni akar. Ráadásul a román nemzeti színeket sikerült összehozni, aminek a révén meg valamelyest önkioltó ez az egész műalkotás...
Pillanatkép, a Széll Kálmán tér felé haladva.
És ha már - részben - pénzről van szó: pénztárca-térplasztika a Széll Kálmán téren. Oda van erősítve, és bronzból van. Ezt nem olyan könnyű ellopniuk, viszont vicces köztéri alkotásnak remek.
Innen sem túl könnyű lopniuk, bár sok nehéz ilyesmit megoldottak már eddig is, ugye: csomagmegőrzőn látható felirat, a Keletiben.
A 6alomból, azaz a hatalomból sosem elég. Ezt akarja üzenni a művész, az Astoriánál található alkotásával, tudjukkiknek.
Egy kis szubtilisabb üzenet, szintén tudjukkiknek...
Ismét a Hableány katasztrófájáról. Ezeket épp ma helyezték ki, Dél-Korea magyarországi nagykövetségének munkatársai, a követség elé, az Andrássy úton.
Egy kis O1G-zés a Pasarét buszvégállomáson is...
Döntéskényszerben van valaki. De, hogy mi miatt, az pontosan nem derül ki, csak következtetni lehet, ugyanis alatta az áll, hogy "szababb" lett - de vélhetően szabadabb, erre utalhat alatta a szív is.
Ez is érdekes - amikor egy hete a várban voltam, még nem volt ott, most meg már igen. A Karmelita kolostor épülete előtt van ez a sátor, amelynek felállítására és ott tartására két hétre kaptak engedélyt. Mint ismert, Orbán Viktor sok botránya közül az egyik, hogy a hivatalával egütt egyszerűen felköltözik a várba, ehhez az adott épületet is gigantikus összegért felújíttatta ott, és egyes intézményeket kiköltöztetett onnan, azért, hogy ő és az emberei beköltözhessenek. Nos, ez a sátor most épp az ő irodája előtt áll, neki üzennek a legelső képen látható felirattal. A második képen a sátor hátoldala, és az Orbán irodájának is helyet adó Karmelita kolostor látható. A sátor hátoldalán látható másik felirat a dombról a város felé "néz". Az egész dolog szépséghibája amúgy, hogy egy mélymagyar szélsőséges kis szervezet csinálja ezt az egészet - tehát a rossz tiltakozik a rossz ellen (arról nem beszélve, hogy ha "viszlát a sitten", akkor talán ők is oda készülnek, azaz még a tömör üzenet is szerencsétlenül van megfogalmazva).
Októberben amúgy önkormányzati választások lesznek, a plakátoknak szánt hirdetőtáblákat pár napja ki is helyezték - a Kétfarkú volt városszerte a legelső, amelyik elkezdte használni azokat. Igaz, ők nem plakátolnak, hanem fújnak... Meg helyenként ugatnak...
Pár ilyen is van a város különböző pontjan, ám ezeket mind ugyanaz a kéz írta (az "O1G"-k tömkelegének esetében viszont majdnem mindegyiket más).
Te jó ég...! Már itt tartunk... Avagy A miniszterelnök úr álarca utca.
Egy kis ellensúlyozó válasz a Jobbik csakmagyarozós - félig már lerohadt, mint amúgy a párt maga is - matricájára, Hűvösvölgyben...
Útmutatás, rímbe szedve, a Hűvösvölgy és Pasarét közötti erdőben, a tanösvényen: "Dicső pannon népünk, innen inkább lépünk!"...
Üzenet Gazdagréten (de a város más pontjain is látni ilyet is).
A kormányzati propaganda újabb lecsapódása - egy, felsőoktatási minőségi ügyekben biztosan igen jártas népművész alkotása, egy mobilvécén, a Soroksári úton.
És az állandó refrén, sokfelé a városban - ezúttal fogaskerekű alsó végállomásánál.
Egymást követő közlekedési táblák a Tabánban.
E kettő pedig két sarok távolságra egymástól, a MOM Park környékén...
És ha már péniszneknél tartunk, meg átörökítő anyagnál, tessék, egy szintén témába vágó matrica, mégpedig ugyanazon a környéken.
Innen pedig már csak egy ugrás a család és a fiatalok tematikája. Tessék, a Szent Gellért tér mellett: a kormányzati propaganda lakosságnak szánt egyik üzenete - valamint legott egy polgár válaszüzenete a kabinetnek.
És továbbra is a fiatalok a téma. Most ismét olyan kontextusban, ami nem vicces - sőt. Ezúttal az oktatás a téma, amit szintén visszafejlesztenek ezekben az években, mégpedig ezt is szándékosan és módszeresen, a módosítások révén a lehető legtöbb fiatalt kiszorítva a minőségi alapképzésből, valamint a felsőoktatásból is, közben csakis a saját elitjüket hozva helyzetbe e téren is, a többiekből a rendszert kiszolgáló szakembereket akarnak csak faragni. Felirat egy üres hirdetőtáblán: "OKTATÁS. A tanulók közül minden 5. kiesik az oktatásból. Évek óta kevesebbet vesznek fel középiskolába és egyetemre. Az iskola célja: kritikai gondolkodásra és kreativitásra nevelés lenne! EGYPÁRTRENDSZER."
Vissza a viccesebbekhez. Valaki elégedetlen az Allée mellett zajló egyik építkezés menetével, és ezt meg is üzente.
Amikor a nép felemeli szavát - és radikális változásról dönt...
Ne feledjük: kiderült, hogy hol vesztette el Ady. Nos, tessék: Budapesten, a XI. kerületben, a Bicskei utcában. Azon belül is egészen pontosan itt.
Most pedig egy kis parlamentes sorozat. Az Országházzal szembeni rakpart oszlopai tele vannak értékesebbnél értékesebb üzenetekkel. Amikhez maga a parlament remek vizuális háttér, főleg, hogy politikai töltetű üzengetések ezek. Íme. Például megszólaltak az autonomisták is.
De megszólalt itt is a Fidesz-galeri is. Természetesen a szokott módon. Van egy hírem erről, mélymagyarok: mi itthon vagyunk ám.
És hallatja szavát a kutyapárt is. Itt érdekes adatot közöl.
Itt pedig kiderül, hogy végre valakinek helyén van az esze.
Egy kis meglepetés, szintén az Országházzal szemben, a Batthyány térre beérkezve, a rakparton. Egy újabb miniszobrot találtam. A Duna másik oldaláról a parlament épületét lőné egy apró tank, de lankadt az ágyúcsöve.
Immár más helyszín. Amikor a "krónikus" szót valaki átalakítja, humorossá (alapvetően sikerrel járt - bár akkor már az "ó"-ról meg le kellett volna vennie az ékezetet)...
A kis Vuk teljesen pánikban van a graffitik miatt...
Véletlenül vettem észre, hogy már Magyarországon is kapható a műhúsnak mondott divatkaja, vagyis a húshoz hasonló textúrájű, színű és ízű, de teljesen növényi alapú termék. Több cég is verseng a világpiacon most az ilyesmi gyártásában, az egyik legismertebb az amerikai Beyond Meat, amely vállalkozásba amúgy közismert amerikai személyiségek is befektettek. A világ több pontján most teszteli ilyen burgereit gyorséttermekben a Beyond Meat. És Budapesten épp csak pár hete lehet kapni, az összetartozó Vegan Love és Magic Burger éttermekben. A Bartók Béla úton lévő Vegan Love étterembe egyszerűen csak "mezei" vegán burgert és vegán hot dogot tesztelni tértem be - ám mint kiderült, épp itt kezdték el nemrég a Beyond Meat magyarországi árusítását, tehát végül azt kóstoltam meg. Majdnem olyan, mint a hús, valóban - ezért amúgy a fotó is fölösleges róla, mivel külsőre is olyan, mint bármilyen burger. Finom, bár túl sok összetevőből van (tessék rákeresni, és/vagy utánaolvasni, mondjuk itt). Ami meg az árát illeti, abban viszont különbözik a többi burgertől, ugyanis borsosabb az ára. Most 2990 forint egy ilyen burger, ami nem olcsó. Épp evés közben eme étterem kirakatából kilátok a szemben lévő, de nem vegán, hanem hagyományos burgeresre, amelynek bejáratánál ott vannak kiírva az ottani, húsos árak: egyik sem éri el az 1000 forintot... De mondjuk nem is az az újdonság most, hanem ez itt.
És ha már Budapest, meg evés, akkor tessék, itt van ez is: kedves kis üzenet, a belvárosban. Ha úgy vesszük, nekem is, mivel én is turista is vagyok.
Viszont jó hír, hogy nem élve akarnak megenni. Ugyanis - tovább sétálva a rakparton - így folytatódik a közismert magyar vendégszeretet megnyilvánulása, a magyar főváros szívében.