Blogosz

MESE NINCS.

Tudjon erről, ha Nagyváradra jön. Meg akkor is, ha nagyváradi

2024. július 21. 16:13 - BlogoszEditor

Egész nyáron minden pénteken, szombaton és vasárnap van ingyenes, idegenvezetéses séta Nagyvárad történelmi városrészében.

Találkozó péntekenként 18 órakor, szombaton és vasárnap pedig reggel 10-kor a Szent László téren, a Ferdinand-lovasszobornál. A Visit Oradea idegenvezetője vár ott. Két és fél órás séta. Ma kipróbáltam.

Egynek jó, még váradiként is, azaz turistaként a saját városodban. Több, számomra új információ is elhangzik, bár néhány nyilvánvalóan megalapozatlan városi legenda is, valamint túlzás és tévedés is, de alapvetően okés.
Az idegenvezetés román nyelven zajlik. Magyarul is lehet, elvileg. De ahhoz előre be kell jelentkezni telefonon, a Visit Oradeánál, a +40 744 570 661 számon (míg a románhoz egyszerűen csak oda kell menni a találkozóhelyre, de értem is, magyar idegenvezetőjük alig van).

Kipróbáltam ezt is: már hetekkel ezelőtt bejelentkeztem telefonon, ilyenkor felírnak, és azt mondják, ha összegyűl minimum már nem emlékszem hány ember, de talán tíz, akkor indítanak magyar nyelvűt is. Ha összegyűl elég érdeklődő, telefonos visszahívással értesítenek minden feliratkozottat. Értelemszerűen én nem kaptam ilyen visszajelzést, mert vélhetően nem gyűlt össze elég érdeklődő - bár az is igaz, hogy eleve nagyon kevesen tudnak róla, azok közül pedig, akik nem váradiak, tehát igazi turistaként jönnének, eleve szinte senki. Ugyanez a bejelentkezéses megoldás áll arra, ha ha valaki angol nyelvű idegenvezetést igényelne.

Egyébként a telefonhívás során azt is megtudtam, hogy nem teljesen egységes minden idegenvezetés: attól függően, hogy melyik idegenvezetőhöz kerül az ember, van, aki egyes épületekbe is beviszi a csoportját, mások csak kívülről mutatják meg a látnivalókat, és mondják el hozzá a tudnivalókat.

Az egész sétasorozat szeptember 15-ig tart.

20240721_122429.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr9218451407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása