Évek óta sok ukrajnai menekült él Nagyváradon is.

Amikor látom, és a beszédükről felismerem őket – többnyire nem idősek, hanem hol anyuka a gyerekeivel, hol egész kis családok, többnyire pedig tinik és fiatal felnőttek –, nagyon gyakran eszembe jut, milyen nehéz lehet új helyen beilleszkedni. És biztosan sokáig fog még tartani, és sok kínlódással jár majd, mire beilleszkednek ide.

Ma. Két középkorú, kicsit ápolatlannak tűnő, rosszul öltözött, harsány tag: elsőre csavargóknak tűnnek, akik alkoholisták, és részegen beszélgetnek, kedélyesen és érthetetlenül ordítozva egymással. Jobban megnézve talán mégsem csavargók, csak elég gyűröttek, koszosak. És nem is alkoholisták, hanem kétliteres kólát szürcsölgetnek a palackjából, miközben túl hangosan, balkáni stílusban beszélgetnek, átordítozva egymásnak, két, egymástól távol lévő széken terpeszkedve, mintha csak ők lennének a világon. Fáradtnak is tűnnek, megviseltnek, morózusnak, szürkének. Aztán megértem: oroszul, vagy ukránul megy a nagyszájú szöveg.

Na: vannak, akiknek mégis sokkal hamarabb sikerült ide hibátlanul beilleszkedniük, mint gondoltam. Hja: aki eleve ennyire kompatibilis, annak nem kunszt.