Ez így nagyon vagány ám.
Önmagukban a festmények nem azok – de ez így, ahogy most van, erős kép. Bár a jelek szerint Nagyváradon nem nagyon szeretik a giccset, ugyanis nagyon hamar még a falakat is le fogják dönteni, amelyeken ezek a festmények vannak. Úgyhogy megörökítettem, lehet nézegetni.
(A kompozíció háttere mellesleg az, hogy az önkormányzat megrendelésére a kivitelező megkezdte a Széles utca/Decebal sugárút és a Körös/Tudor Vladimirescu utca kereszteződésében található házak bontását, hogy helyet csináljanak a tervezett földalatti közúti átjáró építéséhez. Az önkormányzat tavaly megvásárolta a szóban forgó ingatlanokat, összesen mintegy egymillió euróért, és ezek az épületek az év eleje óta üresen álltak. Az áram- és gázhálózatról való leválasztás után néhány napja kezdődtek meg a bontások, amelyekkel e hónap végéig terveznek végezni. A szóban forgó útkereszteződés alatt kiépítendő közúti átjáró kormányzati támogatásból fog megépülni 39,4 millió lejből. De ez most mindegy. Nézzük inkább ezt a remek köztéri installációt.)
Itt egy videó, meg néhány fénykép.