Blogosz

MESE NINCS.

Talán Ön is felismeri itt magát. Vagy valaki mást

2021. június 13. 18:24 - BlogoszEditor

Találtam a régi padláson egy nagy dobozt. Benne több magyarországi lap egy-egy teljes évfolyama, az 1964-1967 időszakból. Olyan lapok ezek, amelyeket ide, a mai Románia területére, Nagyváradra is lehetett járatni akkoriban. Egy darabig. Aztán ahogy egyre kegyetlenebbé vált a Ceaușescu-rezsim, úgy szűnt meg ez a lehetőség is.

Átlagolva tehát 55 évvel ezelőttiek ezek a lapok. Köztük van a Világ Ifjúsága című egykori folyóirat, ennek az 1967-es évfolyama volt meg dobozban, amelyik a sok évtizedet vészelt át a régi épületszárny padlásán. Úgyhogy 54 évvel később lapozta át ezeket ismét valaki, történetesen én. Kommunista propaganda, meg némi olvasnivaló mellett külön érdekesség volt a levelezési rovat. Ez A Világ Ifjúsága postája címmel jelent meg, és levelezőtársakat segített találni az akkori fiataloknak. Az akkori fiatalok ma már a 70. életévük körül járhatnak, ha még élnek. A rovatot végignézegetve számos olyan hirdetést találtam, amelyet itteni (azaz nagyváradi), meg a térség más településein élő (azaz akkoriban már romániai) fiatalok adtak fel. Érdekes belegondolni, mi lehet ma velük. És lenyomatai is ezek egy letűnt kornak, ami régen is volt, de mégsem volt régen. Talán Ön is felismeri itt a régi önmagát. Vagy valaki mást. (A címeket sem takarom ki, mert akkoriban megjelentek, nyilvánosan, és oké, azóta változott a kor és a személyi adatok védelméhez való hozzáállás is, ám a közzététel megkönnyíti az olvasónak önmaga, vagy ismerőse, hozzátartozója azonosítását, a nosztalgia áradását.) (A képek kattintással kinagyíthatók.)

Így nézett ki tehát a rovat – és itt máris vannak környékünkbeli exfiatalok által beküldött hirdetések is.

20210508_180911.jpg

20210508_180912.jpg

És még mielőtt jobban belemegyünk, megmutatom az impresszumot is, tájékoztatásképpen és érdekességképpen. Véletlenül szintén ezen az oldalon olvasható, hogy mi volt akkor a címlapon: "pol-beat fesztivál". Azaz politikai dalfesztivál. Gondolhatja, a tisztelt olvasó... Ráadásul a most zajló magyarországi kultúrkampf miatt megint nem vagyunk olyan távol ettől. Na, de vissza a múltba:

20210508_181036.jpg

És akkor lássuk azokat az itteni és környékbeli fiatalokat, akik 1967-ben hirdettek:

20210508_183117.jpg

20210508_182720.jpg

20210508_182810.jpg

20210508_183108.jpg

20210508_183246.jpg

20210508_183307.jpg

20210508_183338.jpg

20210508_183523.jpg

20210508_183543.jpg

20210508_182358.jpg

20210508_182432.jpg

20210508_182616.jpg

20210508_182634.jpg

20210508_182659.jpg

20210508_181037.jpg

20210508_181054.jpg

20210508_181306.jpg

20210508_181422.jpg

20210508_181548.jpg

20210508_181723.jpg

20210508_181747.jpg

20210508_181842.jpg

20210508_181950.jpg

20210508_182047.jpg

20210508_182119.jpg

20210508_182147.jpg

20210508_182218.jpg

20210508_182333.jpg

Egész komollyá vált akkoriban ez a levelezősdi. Ami persze érhető, több természetes ok mellett amiatt is, hogy természetellenes módon annál erősebben le voltak zárva a határok, minél keletebbre jöttünk a kommunista blokkon belül. Úgyhogy aztán már külön kiadvány is lett, íme a reklámja:

20210508_183546.jpg

És hogy mégis milyen eredménye lehetett egy-egy ilyen hirdetés feladásának? Hát, például ilyen:

20210508_183547.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr2216592118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása