Váratlan tüntetőkkel is találkoztam a tömegben Nagyváradon - ahol megvolt az első helyi Pride-felvonulás.
Amelyiket megpróbáltak ellehetetleníteni a hivatalosságok, és alig láthatóvá tenni a csendőrök - ezért ez is nagyobb rendezvény lett a vártnál, hiszen így még többen jöttünk ki, már csak szolidaritásból is. Én is főleg ezért csatlakoztam a menethez, és akikkel vonulás közben beszéltem, azok túlnyomó többsége is ugyancsak emiatt jött ki: az alapvető szabadságjogok védelme miatt, valamint - minek tagadnánk? - kíváncsiságból is.
A rendezvényre a nagyváradi önkormányzat ellenállásának dacára került sor, amely elutasította az engedélyezési kérelmet. Pedig ha jóváhagyta volna, sokkal kevesebben lettek volna a meneten. Így azonban a váradiak mellett érkeztek támogatók például Kolozsvárról, sőt, Bukarestből is. Meg is látszott a meneten a tapasztalt animátorok és szervezők ténykedése. Szóval az első nagyváradi Pride nagyobbra nőtt, mint tervezték. Ugyanis épp a gáncsoskodások miatt sokan támogatásként is kilátogattak. Így összesen mintegy ötszáz résztvevővel zajlott a város első ilyen eseménye.
És ahogy közben filmezgetek, felfedezem a tömegben Cseh Katalin budapesti országgyűlési képviselőt (Momentum). Nála egy magyar lobogó, a vállán egy pride-zászló. Kellemes meglepetés, hogy ő itt, úgyhogy meg is kérdezem, hogy kerültek ide Barabás Richárddal, a Párbeszéd-Zöldek társelnökével együtt, aki később szintén feltűnik majd az alábbi videómban. És például jelen volt még a menetben Hollandia Bukarestben akkreditált nagykövete, Willemijn van Haaften is, valamint a váradiak mellett, meg a már említett kolozsvári, bukaresti fiatalokon kívül külföldiek is, például Németországból, Svájcból.
Egyébként 1990 óta járok tüntetésekre, ha fontosnak ítélem a célokat, de soha még ekkora csendőri és rendőri jelenlétet nem láttam: már indulás előtt minden sarkon tízesével álltak a rendfenntartók. Meg is kérdeztem az egyik szervezőtől, hogy a hatóságok most ezzel megakadályozni, vagy biztosítani akarják-e az első ilyen váradi rendezvényt – amelynek számos javasolt útvonala közül egyet sem engedélyeztek –, és az illető azt mondta, akadályozni jöttek a csendőrök és rendőrök, de folyamatosan egyeztetnek velük, így valószínűleg nem lesz hatósági erőszak. Végül a hatóságok nem is akadályozták meg a menet elindulását, de igyekeztek azt folyamatosan félreeső utcákban vezetni, és távol tartani a célként megjelölt polgármesteri hivataltól.
Néhány órával az esemény kezdete előtt a szervezők üzenetet tettek közzé a Facebookon, amelyben óvatosságra és erőszakmentességre intettek: kérték, hogy a vonulók ne reagáljanak a provokációkra, és kerüljék a konfliktusokat. A helyszínen az üzenetet reménnyel árnyalták: elmondták, hogy abban bíznak, az elkövetkező években a helyi hatóságok nyíltan, békésen és legálisan, adminisztratív akadályok nélkül engedélyezik majd az ilyen események lebonyolítását.
Iulian Dițiu, az Ark Egyesület elnöke felhívta a figyelmet egy furcsa véletlenre: a Fő utcán – az eredetileg javasolt útvonalon – végzett munkálatok csak azután kezdődtek, hogy a második hivatalos kérelmet benyújtották a városházához. Épp e munkálatokra hivatkozva utasította el aztán az önkormányzat az összes útvonalkérést. A helyszínen aztán már a menet indulása előtt szokatlanul sok csendőr jelent meg, akik már eleve lezárták a Fő utca felé vezető utakat a tüntetők elől. Később két oldalról közrefogva, és utánuk haladva is csendőrök sorfala kísérte végig a menetet. Többször is vitába keveredtek velük a szervezők, ám ezen túlmenően nem voltak villongások.
Az indulásra már több százan gyűltek össze a Fő utca torkolatánál, a Megyei Tanács leendő székhelye előtt, majd a sétálóutcán végigvonulva akartak a városi önkormányzat székhelyéig menni, de ezt folyamatosan akadályozták az egyébként kulturáltan viselkedő csendőrök és rendőrök. Minden kereszteződésnél újabb és újabb mellékutcákra szorították le az egész menetet. Amely emiatt többször is megállt, míg a vezetői újra és újra tárgyaltak a hatósági szervek parancsnokaival. Végül a Garasos hídon áthaladva rögtön jobbra leirányították a menetet a Körös partjára, az ott nemrég kiépített sétány egyenesen a polgármesteri hivatalhoz vezet. Ám a sétány közepén újabb, végső sorfalat álltak a csendőrök, megakadályozva a demonstrálók eljutását az épületig.
Így a folyóparti téren ért véget a menetelés: a nemrég átadott közösségi épület lépcsőit foglalták el a résztvevők, mintegy lelátóként használva azt, miközben a téren beszédeket tartottak a szervezők. A szabadságjogok érvényesítésének fontosságát hangsúlyozták, bírálták a rendezvényt akadályozó városvezetést és rendfenntartókat. Victor Ciobotariu, az ACCEPT Egyesület elnöke például arról beszélt, hogy bár pánikbeteg, és egy adott ponton ki akart állni a menetből, ám a csendőrök nem engedték neki, hogy elhagyja a menetoszlopot. A résztvevők Ilie Bolojan volt váradi polgármester, jelenlegi kormányfő, Florin Birta váradi városvezető, valamint a PNL és a csendőrség ellen skandáltak, és mindenkinek egyenlő jogokat követeltek.
A pokoli hőségben egy résztvevő rosszul lett, őt helyben ellátták a sürgősségi mentők, majd egyes szervezők vizet kezdtek osztogatni. Ám ekkorra nagyjából véget is ért az első Pride, az utolsó beszédek is lementek, és a közben körülbelül félezer fősre duzzadt tömeg szétoszlott. Sok résztvevő készült az esti afterpartyra is, ők is útnak indultak a helyszínről így a sokadalom elkezdett még jobban feloszlani.
Eközben viszont néhány résztvevőt a közelben parkoló autóikhoz hívtak a csendőrök, ahol szabálysértési bírságokat róttak ki rájuk, nem engedélyezett felvonuláson való részvétel miatt. A többség azonban egyszerűen elvonulhatott.
Az egyik váradi szervező kérdéseimre elmondta: a céljukat elérték, megvolt az első nagyváradi Pride-felvonulás is. Ez áttörést jelent, és mindenképp folytatják jövőre is, idővel pedig egyre kisebb ellenállásra számítanak, mind a hatóságok, mind a lakosság velük ellenséges szegmense részéről.
Amúgy nem ez volt az első váradi próbálkozás. Pár éve tartottak már Pride-nek nevezett eseménysorozatot, de akkor vonulás nélkül, épületben: a Lokál nevű lokálban voltak tematikus előadások, és ennyi. Aztán vonulást is szerveztek, de amikor először nem engedélyezték azt, akkor a résztvevők – még kevesen – tiltakozásképp a színháztól átmentek a városháza elé. Ezt ma maga az egyik szervező sem ítélte Pride-felvonulásnak, csak kis tüntetésnek – hozzátette, hogy a mostani a legelső igazi. Amit a gáncsoskodások ellenére is összehoztak.
Már megyek hazafelé, kezemben a szervezők által százszámra osztogatott kis papírzászlók közül kettő. Amiket egyébként támogatóként Franciaország bukaresti nagykövetsége, valamint a Bukaresti Francia Intézet gyártott le, a logójukat is rátették a kis zászlókra. Várom a buszt, a szombat délután tájban szinte senki, kivéve egy idős, magyarul beszélő párt, akik ugyanarra várnak. A nő nézi, mi van nálam, majd kifejezetten ellenséges hangsúllyal, minden felvezetés nélkül megkérdi: "Minek kellenek azok a zászlók?!" Na: én meg – őszintén szólva – ki sem néztem volna belőle, hogy egyáltalán felismeri. De akkor most itt tartunk. Mondom neki, hogy hol kaptam. Erre rosszallóan megjegyzi, hogy „igen, biztos azon a rendezvényen, ami a központban volt”. Aha, azon. A szervezők szerint az idei premier után a váradi is minden évben egy kicsit megszokottabb lesz majd. Úgyhogy a néninek – az ilyen néniknek, bácsiknak – majd alaposabb választ ad az idő, meg minden, ami vele jár.
Összességében az egész egy jó hangulatú, beszélgetős vonulás volt, alapvetően fiatalok által dominált közegben. Zene viszont nem volt. De ez – a szóban forgó feszültségek miatt, meg az esemény első, jégtörő volta miatt – ezúttal érthető. De máskor legyen már, köszi. És talán arra haladunk, hogy két-három év múlva már ki sem kell jönnünk ilyesmire szolidaritásból, meg jogvédelemből – nyugodtan ki is hagyhatjuk, vagy ha jövünk, akkor szórakozásból.
