Megígértem, hogy visszatérek rá, ha van valami újság. Hát, nincs. De azért visszatérek rá.

Tessék. Kampány. És annak fokozatai.

Máris reagált az előző bejegyzésemben foglaltakra Andrassew Iván író, újságíró.

Egy újabb könyvben szerepelnek az írásaim, szerepel a blogom. Hát, köszönöm. De ez mégsem ilyen egyszerű.

Aranyos (?) kis eklektikusat találtam itt, a környéken.

Minden egy helyen..

Ja, az előző bejegyzésemből valamit kifelejtettem. Merthogy lesznek ám tárgynyeremények is.

Jóra nem utal, az biztos, de nyugalom, nincs veszve minden. Sőt, semmi.  Aki nem akar ott lenni idén a 20. Szigeten, az nem tudom, mit akar kezdeni az életével és hogyan képzeli el a világ igazán fontos dolgait – egyáltalán, tudatos lény-e. Nyilvánvalóan nem egészséges dolog, súlyosan helytelen életvezetés ez. Ne csüggedjen azonban senki: van segítség. Itt, persze. Hol máshol?

A Sziget szervezői ugyanis két belépőt is felkínáltak a blogomnak – amelyeket az olvasóim kapnak. Mégpedig a legprímább és legértékesebb típusú belépőkről van szó: a rendezvény teljes időtartamára szólnak, beleértve a mínusz egyedik napot is, ráadásul ottalvósak. Meg olyan kis szépek amúgyis.

Szürke és furcsa egy ötlet volt, hogy amíg az összes többi párt színesben nyomul, az EMNP már az első választására, országszerte, egységesen olyan plakátokat készíttetett, amelyeken arra buzdít, hogy oda se figyeljenek rá.

Igen, idén is kapnak a blogom drága olvasói ajándékot. Már legalábbis azok, akiknek szerencséjük is lesz.

A debreceni Campus Fesztivál szervezői ugyanis ebben az évben is felajánlottak a blogomnak jegyeket a rendezvényre, amelyeket csakis a kedves - meg a randa fráter - olvasóim között sorsolhatok ki.

Monika Bass Cavalera maga sem tudja, hogy a volt férjéhez kötődő kultegyüttes fellép-e Váradon vagy sem. Hogy mi van? Jogos a kérdés. Elmondom.

Azt azért nem állítanám, hogy ez a kedvenc stílusom, de a név nagy: Sepultura. (Ugye alig van, akinek legalább ez ne lenne meg és ne jönne be.) És ha már arról van szó, hogy ők is - na és a Biohazard is, meg még sok hasonló csapat -  jön Nagyváradra, akkor azért ott az ember helye.

Márpedig arról van szó. Vagy legalábbis arról volt szó. Aztán azóta egyre furcsább ez az egész.

Még nincs is kormánya - hiszen csak holnap szavaz a beiktatásáról a parlament -, mégis már másodszor kellett kormányátalakítást végrehajtania az USL-nek. Kezdetnek máris durva.

Hogy állnak a romániai magyar egyházi ügyek mostanság? Miként befolyásolja az erkölcsi és a gazdasági válság a hitéletet? Hogyan viszonyul egymáshoz anyagiasodó világunkban a materiális természetű csábítás és a lelki élet? Honnan várjunk megoldást gondjainkra?

Szolgálati közlemény jön, leginkább.

És hát igen, most például végül sikerrel járt az ellenzék: a sokadik kormánybuktatási kísérletéhez immár annyi honatyát (phü! - ilyen egy szó ez, de gyűjtőfogalomnak elmegy, na) sikerült megvennie, hogy végül az előbb megbukott a romániai kormány.

Aki ennek különösebben örül,

Hallom épp, hogy az egyik romániai kórházban úgy megvert egy ápoló egy ágyban fekvő beteget, hogy a páciensnek számos sérülése keletkezett, a bordái is eltörtek. Majd begyógyszerezte, erős készítményeket adott be a betegnek, hogy ne is tudjon beszélni a dologról. Most, hogy mégis kiderült mindez, az elkövető egyezkedni szeretne, hogy elkerülje az eljárást.

Na, akkor elmondok egy még rosszabbul végződött hasonlót.

Mi van a Sebes-Körösben? Izgalmas kis kérdés. Habár nem is annyira: hiszen képzelhetik... Habár mégis izgi: hiszen nem is képzelnék.

Mint azt várni lehetett, Áder János lesz Magyarország új elnöke elnökhelyettese. Körülbelül fél órája immár hivatalosan is megerősítette ezt Orbán Viktor, Magyarország elnöke.

Gondoltam, írok is egy bejegyzést az Áder-fejleményről.

És hát ha megint korteshadjárat, akkor megint itt a fölösleges befektetések, munkálatok ideje. Efemer minőséggel, nyilván.

Biztosan minden településen így megy a dolog ezekben a hetekben. Itt, Nagyváradon is. Épp csak néhány példát mutatok mindjárt a sok közül - amelyeket néhány perc alatt gyűjtöttem be a városban.

 
Amúgyis nyilvánvaló, hogy ez lesz ismét, de az egyik ismerősöm épp e hétvégén meg is jegyezte: "na, itt a választási kampány, mindjárt megint autonómiázni kezd az RMDSZ". Az. És a többi romániai magyar párt is - teszem én még hozzá.

Erre mi pont ennek a hétvégének a vonatkozó híre?

Lehetni lehet, de nem lesz. Mivel már alig lehet. Úgyhogy végülis elvileg lehet, gyakorlatban nem. Lényegében ennyi, kész.

De azért még mondok pár szót erről.

Ez ám az igazi célzott reklám. A célréteg mi, férfiak vagyunk. Az üzenet pedig ehhez mérten egyszerű, világos, egyenes.

 
Elérte a közelgő választások miatti sietség és küzdelem az RMDSZ csúcsvezetését is.

Lehet, hogy máris megvan ennek a választási kampánynak az egyik aranyérmes baromsága.

Szóval tényleg több volt a dologban, mint amit a látszat mutatott: lemondott végül Schmitt. Pá.

Már csak azért is mennie kellett, mert bizonytalanságban tartotta a magyarságot. A határon túliakat is.

Kapcsolom be a rádiót, épp egész van, híreket mond. És már örvendek. Legelőször ugyanis ezt hallom: "Schmitt Pál lemond". Ez a híradásban az első három szó.

Na végre! Mondjuk bizonyos szempontból én nem sajnálom, hogy eddig is kivárt - hiszen amíg átlátszó teszetoszáskodással töltötte az idejét (sőt, a hivatali idejét), addig rengeteg jó vicc született a másolásos sztorja kapcsán. Személyes kedvencem az a sajtókommentár, amely szerint "Schmitt Pál bármelyik rendes országban már rég a lemondási nyilatkozatát írná - vagy legalább keresne egy olyat és lemásolná". Valamint az, hogy a fénymásoló új neve: fényschmittelő.

Na, de vissza a lényeghez. Azzal indul a hírek, hogy "Schmitt Pál lemond". Ez az, te kereszténygyökerűgerincesmagyarigazbecsületesdemokratikuspolgáricukorfalat Magyarország! Jól van! Legalább ennyi. Ezt gondolom magamban. Miközben a bemondó folytatja: "-ta összes mai hivatalos programját".

Pff... Korai öröm. Szóval akkor eddig csak a programjairól mondott le.

Hát... Nem tudom. Én azért egy picikét most, jelen pillanatban még azt érzem, valamivel több van ebben. Úgy gondolom, ezekben az órákban a miniszterelnök (és nem, nem maga az államfő) komolyan fontolóra veszi, hogy lemondjon-e az államelnök. Még nem teljesen kizárt, hogy le fog.

Tréning, edzőcipő, övtáska, baseball-sapka. És persze az ezekhez illő felfuvalkodott, terpeszkedő póz. Nem ritkaság, tele van hasonló panelrambo, hobbimarcona, balkánmacsó figurákkal a város. A padlás. A világ. Ahogy felszállok a villamosra ma délelőtt, épp egy ilyen mellett van hely. Álldogállunk hát.

És néz. Persze. Az ilyenek ezt szokták. Néz. És néz. (Biztosan majd mindjárt még meg is kérdezi, hogy én meg mit nézek.) Eh, még mindig a kilencvenes években senyvedünk - gondolom, miközben akkor inkább hátat fordítok. És utazunk tovább. Egy darabig semmi.

Aztán egyszercsak érzem, ahogy megüt. Csak egy, középerős csapás hátulról. Na, kezdődik. Sosem hiányzik úgy igazából, de most valahogy különösen nincs kedvem ócskapiaciaskodni. Dehát ha most épp belém köt Chuck Norris - s választását még diszkréten jelezte is az előbb -, akkor mit tehetnék? Hát, lássuk, mi van már. Ez megy át az agyamon, ahogy kényszeredetten odafordulok hozzá.

Ám elsőre azt látom, hogy nincs sehol. Másodjára pedig azt, hogy a villamos padlójára van rogyva.

Ilyet sem hallottam még: vallásos dalok bőgnek a buszon. Persze sokminden nincs rendben a váradi tömegközlekedéssel, de ez külön kirívó. Amikor felszállok, már ordít az utastérben lévő hangszórókból is a jézusmegmenttéged, a csaknyújtsdalelked, meg a jöjjaddaszíved.

- Hát, bakker, ez egy város, egy megyeszékhely...? Európában?! Mintha Bangladesh-ben lennénk.

Valahogy így szólt oda az egyik operatőr a riporternőnek, amikor egyik alkalommal az RTL Klub stábját kalauzoltam Nagyváradon.  Épp autóztunk egyik helyszínről a másikra, s ők a hátsó ülésen a várost nézegették.

Kultúrpolitika. Borzalmas szó. S még szörnyűbb maga a jelentéstartalma, a jelenség, amelyre utal. Szörnyszülött.

Itt egy újabb példa rá.