Napra pontosan ma van 18 éve, hogy meneküttáborban jártam. Vagy inkább befogadó állomás volt az. Nem szeretem persze én sem, ha valaki az emlékeiből él, itt sem a visszaemlékezés a lényeg. Hanem épphogy a mával való kontraszt. 1999-ben, április 25-én volt tehát ez. Riportútra mentem, a Békéscsabai Menekültügyi Őrzött Befogadó Központba - csak ekkor még nem így hívták, hanem már nem tudom, hogy, de valahogy egyszerűbben: a neve is normálisabb volt. Viszont a menekültek akkor is olyanok voltak, mint most, például mint amikor nemrégiben a Magyarországon átvonulóknál kíváncsiskodtam, a Keletiben. Csak a magyarok nem olyanok most, mint akkor voltak. Mert az utóbbi években különösen begolyózott politika rátalált erre a témára is, és onnantól ennek a normalitása is fel van függesztve. (Ha nem egyenesen megszűnt.)

Van egy kis gyűjteményem, régi lapok, választási plakátok, propaganda-anyagok, kiadványok, az 1989-es változások előttről, illetve maguknak a változásoknak az időszakából, majd pedig a jelenig átívelően. Külön a romániai, illetve a magyarországi átalakulások kordokumentumai, amiket tényleg azért őrizgetek és bővítgetem néha újabbakkal az amúgy nem túl nagy kollekciót, mert valami múzeumnak szánom végül, vagy kiállítást akarok belőle. Most épp úgy néz ki, hogy a Lokál nevű lokál akar egy kis tárlatot összerakni belőle, Nagyváradon. Aztán pedig van valakinek egy távlatibb terve, hogy múzeum kialakítására pályázna, én meg neki átadnám a tartalmat. Legalábbis egy részét, mert azért van pár ritkaság is, azokkal nem tudom, mit lenne jobb tennem, hiszen ha adom, akkor elvesztem azokat, ha meg nem, akkor minek tartom meg, ha nem nézegetheti más. Na, de most nem ez utóbbi dilemmáról akarok, hanem arról, amit újra megtaláltam, most, miközben a Lokál számára válogattam anyagot.

Kezében kés, előtte Európa. Az történik, hogy ünnepélyes keretek között beindult ma a Nagyvárad-Torino repülőjárat, és ennek alkalmából az ilyenkor szokásos módon avatták fel az új járatot: ahogy begördült a kiszállítási részhez, két tűzoltóautó fecskendőjéből kilövellt vízsugár alatt haladt el, majd a kiszálló utasok stilizált húsvéti tojást kaptak emlékbe a reptér parancsnokától, valamint a légi kikötőt üzemeltető Megyei Tanács vezetőitől. Aztán végre visszamehettünk a reptér épületébe, mert elég hideg volt kint.

Kerékpáron érkezik egy fiatalember a Kanonok-soron lévő utolsó előtti ajtóhoz, aminél ott a tábla:

Megint előállt egy Nemzeti Konzultáció nevű marhaságlistával szegény Magyarországon a szegény Fidesz, meg a kis nyomott KDNP. Céljuk persze az ilyenekkel mindig ugyanaz a kettő: ovis játékok szintjén elfoglalni és mozgásban tartani a saját szavazórétegüket, valamint úgymond "népakaratot" hazudni az előkészítés előtt álló újabb és újabb abnormális, beteg, önkényes döntéseikhez. Elég megnézni magát az "anyagot" ahhoz, hogy lássuk, mennyire köze nincs ennek semmiféle valós konzultációhoz - és még a témák sem igaziak, hazug, kitekert mindegyik. Na, én fogtam, és kitöltöttem. Alaposan. És a kérdőív szintjéhez igazított szintű - de attól még őszinte - válaszokkal. Tessék. De persze csak viccből, meg felháborodásból, hiszen ilyen szemeteket rendes ember nem vesz komolyan és nem tölt ki komolyan.

Már írtam a legújabb tárlatunkról itt. Most pedig kaptam egy kis anyagot erről a tévés kollégáktól. Itt van.

Ez így milyen jó dolog: munkaügyben bicajozom épp. Írok majd arról, milyen állapotban vannak most a kerékpárutak, megyek fotózni ehhez. Ahogy az egyik kolléganőm oly találóan és humorosan megjegyezte: "elkérezkedtél, hogy biciklizz". :) Na, szóval úton. De ma nincs szerencsém: mindenhol minden nyugodt, mivel egyrészt munkanap délutánja van, másrészt esőre áll, tehát alig van kint valaki.

Április 1-én már én is ráfaragtam párszor. Az egyik legemlékezetesebb, amikor reggel kaptam egy üzenetet a szerkesztőségből, hogy rendkívüli sajtótájékoztató van a PNL-nél, siettem is oda, elsőnek is érkeztem, sőt, kihalt volt a pártszékház, erre bementem még a titkárságukra is, ahol mondták ugyan, hogy nincs ma semmi tájékoztató, de én még vitatkoztam egy kört, hogy hogyne lenne, hiszen ők hívtak, sőt, amikor a nő végül megkérdezte, hogy nem lehet-e, hogy áprilisi tréfa alanya vagyok, mondtam, hogy dehogy lehet. Aztán persze kiderült, hogy pont ez van.

Na, de most nem ez lesz, hanem április 1. alkalmából tényleg nyílik kiállítás humoros fotókból, és erre az újabb fotótárlatra is bekértek tőlem is képeket.

Nem tudom, mutattam-e már ezeket valamikor. Minden esetre most újra megtaláltam őket. Mutatom. Három bejegyzés az ellenőrző könyvemből. :))) Az elsőhöz még hozzátenném, hogy a teljes sztori az volt, hogy hirtelenjében kellett valami magyarázatot találnom, és eszembe jutott, hogy előző nap tényleg szedtem almát a kertben. Igaz, hogy körülbelül öt percig, de ezt a részinformációt már nem akartam a tanító néni orrára kötni.

Rég nem voltam már, úgyhogy benéztem ma a nagyváradi Stockhouse nevű üzletbe. Amelyiknek a lényege, hogy mindenféle fölösleges készleteket vásárol fel sok helyről, és értékesít olcsón. Már legalábbis ez a koncepció, de én úgy látom, a lényeg épp az, hogy egyes termékek tényleg olcsók, mások viszont ugyanannyiba kerülnek, mint máshol, netán picit drágábbak is, továbbá sokszor megesik az is, hogy a pénztárnál már drágább valami, mint a polcon feltüntetett ára – de most nem erről akarok. Hanem csak arról, hogy találtam néhány érdekességet. :) Mutatom.

Van azért egy sajátos érzete annak, amikor akár a közeledben is lehet egy gyilkos, akinél fegyver is van. Vagy akár az illetőnek a holtteste. Csak biciklizni indultam ma délután, de tekerés közben eszembe jutott a tegnapi gyilkosság, és az, hogy még most is keresik a tettest – na meg az, hogy a tegnapi fotókon felismertem az elhagyatott helyszínt, hiszen arra is szoktam bicajozni. Épp azért, mert érdekes és elhagyatott. Úgyhogy most megint arra vettem az irányt.

Visszatértem ma oda, ahol egy éve voltam először – a Barátok Templomának kriptájába, ami mégis inkább sírbolt, mert több százan nyugszanak ott – és most is hoztam pár újdonságot a régiségekről. Nem térnék ki a dolog keretére, mert bár az is érdekes, nem akarom ismételni magam, hiszen már leírtam, tavaly ilyenkor: kérem, itt olvassák el, és nézzék meg a képgalériát is, ami ott, a bejegyzés végén van, kösz. No, de akkor ehhez képest elmesélek pár újdonságot.

De tényleg az. Mármint történelmi. Is. Ugyanakkor figyelmeztet arra, amiben ma már megint nyakig benne is vagyunk, de aminek a szintje mégis egyre csak emelkedik jelenleg. Ezt a dokumentumot találtam, régi papírok között – beszkenneltem, és mutatom. A Temesvári Katonai Bíróság ítélete, 1960-ból. Azaz csak 57 évvel ezelőttről – ami rémisztően kevés, ahhoz mérten, hogy már megint mi zajlik.

Tetszik nekem az új sapkám. Épp ma érkezett meg, postán, mégpedig egyenesen az USA-ból rendelve. Úgyhogy ahogy a városban kószálok, a buszra várva hozzá is látok készíteni egy jó kis szelfit. Sajnos pont akkor, amikor épp három holtrészeg roma halad el előttem, egy méterre tőlem. Pont akkor emelem fel a telefont fényképezésre, amikor egyvonalba érnek velem.

Az az igazság, hogy ez a márciuska egyáltalán nem hülyeség. Itt, nálunk főleg az okozza a vegyes viszonyulást, hogy román szokás, plusz valami kedves kis dolog az amúgy egyáltalán nem kedves, bunkó és galád, romos, összevissza Romániában. De gondoljunk csak bele: ha valami normális, kulturált országban lenne, egyből mennyire tetszene, hogy tavaszünnep, meg a tavasz mellett kvázi demonstráló emberek, erre készült jelvényekkel. (És egyből hogy kívánnánk, azzal, hogy ,,bezzeg nálunk nincs ilyen''.)

Szól a rádió idebent, miközben épp vacsorázom, és közben – a műsort háttérnek hallgatva, mindegy mit beszél, csak beszéljen – nézegetek ki a konyhaablakon: kint végtelennek tűnően, lassan csorog az eső, és épp esteledik, még mindig túl korán. Aztán egyszercsak arra figyelek fel, hogy a román közszolgálati rádióban (România Actualităţi, de amúgy amióta új és korszerű minirendszert vettem, összesen csak két rádióadó jön be, és mindkettő román – nem mintha hiányozna a végtelenül lebutított Kossuth, amit az elhülyítése előtt viszont még nagyon szerettem) véget ér a tudósítások közötti zenei blokk, és egy kedves női hang azt mondja: "Şi acum, cu ocazia Zilei Limbii Materne să vedem, cum sărbătoreşte această zi comunitatea..."

Emlékeznek még a sok bullshit közül az "Új honfoglalás" mesére? Én igen. Ha jól emlékszem, a 2007-es EP-választásokon volt ez az RMDSZ kampányszlogenje. Úgyhogy már tíz év telt el. Ebből az alkalomból megmutatom, mi az a maximum, ahova eljutottunk ezzel is.

Inspirat dintr-un din două cazuri reale

M-am trezit noaptea târziu că aud ceva zgomote la mine în dormitor. Vai, zic, sper să fi intrat un hoţ, şi nu-i Dragnea, Grindeanu şi ceilalţi PSD-işti, dând ordonanţe.

(Până la urmă însă nu era niciun hoț. Așadar...)

Hirtelen 1990-ben találtuk magunkat. Írjam le ezt? Vagy azt, hogy mostanra Romániát pártokba tömörült szervezett bűnözői csoportok irányítják, amelyek egymás között cserélgetik csak a hatalmat, és a lakosság ellenében, kizárólag a saját érdekükben kormányoznak? Vagy azt, hogy immár a hatalmi ágak is harcban állnak egymással, mivel a PSD nyílt háborút indított az igazságszolgáltatás ellen? Esetleg azt, hogy a PSD, amely így is évtizedeket lopott el az életünkből, most gyalázatos, gyáva módon az éj leple alatt fogadta el az igazságszolgáltatást bénító, és a saját bűnözőiket a hatóságok karmaiból kimentő rendeleteit? Talán azt, hogy az őket támogató összes párt cinkos? Vagy mondjuk azt, hogy példátlan módon egy olyan kitétel is szerepel a sietve átnyomott rendeletben, hogy annak a keresztülvitele miatt nem vonhatók felelősségre – azaz tisztában voltak vele, hogy disznóságot művelnek? Vagy más ilyen súlyos evidenciákat? Minek? Úgyis tudjuk, és úgyis ettől hangos most megint minden. És joggal.

"Hogy mi a céljuk most az oroszoknak? Területeket akarnak szerezni? Vagy befolyási övezetet tágítani? Vagy mit akarnak a mostanában tapasztalható manővereikkel? Konkrétan megjelölhető céluk még nincs – idejük van most. Ahogy a németek bevezették mostanság a kifejezést, stratégiai türelem az, ami most van. Más választásuk egyébként sincs. Idejük pedig sok van. Jelenleg elég az oroszoknak, ha elbizonytalanítanak minket a saját intézményeinkben."

hogy még nyitva van. Ezt már az előző poszthoz kellett volna, az az igazság, de csak most kaptam meg jó fomában a videót a tévés kollégáktól – úgyhogy ehhez még csak annyit, hogy tehát az első nagyváradi sajtófotó-tárlat január 19-ig megtekinthető, munkanapokon 8-19 óra között, az Euro Foto Art galériában, a December 1. tér 12 szám alatt. Bár azt hiszem, ez is ott van az anyag végén. Úgyhogy akkor ez sem kell ide. :) Hanem csak ez:

Megnyílt ma az 1. Nagyváradi Sajtófotó-kiállítás. Pontosabban Bihar megyei. Mondjuk én sem értem, miért nem volt ilyen eddig, de a tervek szerint lesz: a mai premier után évente. Ez egyébként felvezető eseménye az V. Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fotófesztiválnak (nem Szathmári Pap Károly volt ötödik, hanem a fotófeszt lesz az), amelyet a váradi szervezők, a román művelődési tárcával együttműködve Budapesten nyitnak meg hamarosan (hogy pontosan mikor, azt elfelejtettem, hogy hol, azt meg eddig sem tudtam, de aki Budapesten lesz mostanság, és van kedve, nézzen utána). A váradi sajtófotó-tárlat január 19-ig megtekinthető, munkanapokon 8-19 óra között, az Euro Foto Art galériában, a December 1. tér 12 szám alatt. Én az Ön helyében megnézném – bár a megnyitón már láttam, és sajnos az is igaz, hogy többen is oda nem illő eseményfotókkal is jelentkeztek, azaz mindenféle rendezvényeken készült, egyszerű, átlagos képekkel, amelyek szerintem felhígítják az egészet.

Hadd köszöntsem. Mégpedig ezzel a két csodálatos kompozícióval, amelyeket ma találtam a városban. Hiszen megalakult az utóbbi időszak legkatasztrofálisabb kormánya, tele olyanokkal, akik korrupciós ügyekben érintettek, valamint a szokásosnál is szolgalelkűbbek – ráadásul az a Dragnea állította össze, és annak a Dragneának a kormánya ez, aki annak ellenére diszponál az ország és pártja, a PSD sorsa fölött, hogy őt magát már jogerősen elítélték, mégpedig épp egy voksolás elcsalására tett próbálkozásai miatt.

Valamelyik előző bejegyzésemben. És lehet, hogy erre én is elmegyek. Bár kicsit tartok tőle, mert a szervezők azt kérték, hogy a kiállítók beszédet is mondjanak, én meg azt nem szeretnék, de majd valahogy kihúzom magam. Mármint a beszédmondás alól. De amúgyis kihúzom magam, mert az egyenes testtartás egészséges. Meg jól is néz ki, ilyen eseményekkor is. Na, de most nem ez a téma. Hanem, hogy elküldték a plakátot, itt van. Szóval így, most épp ilyesmi lesz.

Hát, én ezzel kívánok. Idén nyáron, a Szigeten, egy félreesőbb, apró drum and bass-színpadnál vettem fel (bocs a torz basszusért, de közel voltam a hangfalakhoz), ahol két nagyobb helyszín között, átvonulás közben mindig meg-megállt a vándor egy kicsit pihenni ugrándozni, ha már két nagyobb helyszín között úgyis elfáradt. :) És íme, így kell: ha törik, ha szakad, nyomd, ami jó, az jó. Bár itt nem is tört, nem is szakadt, hanem - azt hiszem - kificamodott az ismeretlen illetőé. De 2016 is eléggé sokféle ficamról szólt. Úgyhogy már csak ezért, meg a hatörikhaszakad szubtilis üzenete miatt is ezzel kívánok újat. (Megcsináltam coubban is, alatta meg ott a teljes változat, Youtube-ra téve.)

Idén is küldtek a szerkesztőségbe karácsonyi rajzokat gyerekek. Ezekből kiválasztottam egyet (amelyet speciel azért találok aranyosnak, mert a rajzoló odaírta a szereplők fölé magát a szereposztást is), és ezzel kívánok. Ismeretlenül is köszi a harmadik osztályos Vasadi Debórának, aki a biharfélegyházi Jakó Zsigmond Általános Iskola tanulója. :)

Nem érdekel az olyasmi, hogy hírességek autogramjai. Még akkor sem, ha a kedvenceimről van szó. Valahogy mindig is egy kicsit rossznak gondoltam, ha ebbe fordul át a műveiknek az értékelése. Nem szeretem az ilyesmit. Mindig is ezt vallottam. Ami viszont nem akadályozott meg abban, hogy néha kérjek autogramokat, ha épp úgy gondoltam. :)

Az alábbiak megtörtént esetet dolgoznak fel. Mit "dolgoznak fel"? Szó szerint így történt az egész. Mégpedig velem. Friss esemény, a bejegyzés szereplői valós személyek, bármilyen hasonlóság a valósággal nem a véletlen műve. Akció, dráma, feszültség. Nemes küzdelem és elbukás. Egy súlyos dilemma, és tragikus végkifejlete. Coming this season – to a kitchen near you.