Úristen, komolyan nyertem 1.500.000 eurót, lottón!

Most volt időm, hogy válaszoljak arra a levélre levélnek álcázott sokadik propagandafecnire, amit közpénzből küldözget szét a magyarországi hatalom izé. Úgyhogy ne is bonyolítsuk, túl sokat nem ér az egész. Ennyit is alig:

Megáll az ész: még külön, hivatalos Facebook-eseményt is csináltak neki. Igen, annak, hogy leaszfaltoztak egy utat. Megáll az ész: ünnepélyes keretek között adják át a leaszfaltozott utat. Igen, egy leaszfaltozott utat; ünnepélyes keretek között. Megáll az ész: egésznapos rendezvénysorozattal ünneplik. Igen, azt, hogy leaszfaltoztak egy utat. Megáll az ész: szentmise is lesz. Igen, azért, mert leaszfaltoztak egy utat. Megáll az ész: lesznek még néptáncbemutatók, ügyességi vetélkedők, sőt, gyerekfoglalkozások is. Igen, azért, mert leaszfaltoztak egy utat. Megáll az ész: az eseményen – külön megáll az ész tehát, hogy ez eleve esemény – részt vesznek Hargita és Kovászna megyei egyházi és politikai elöljárók. Igen, azért villognak, mert leaszfaltoztak egy utat. Annyira büdösfürdő ez az egész.

Hogy lehet, hogy ennek a koldusnak, aki itt van, a villamoson, és megint arra hivatkozik, hogy van egy kisgyereke a tbc-kórházban, már vagy tizenöt éve állandóan van egy kisgyereke a tbc-kórházban?

Vagy ott dolgozik?

Az áldozathibáztatás – ugye – a buta barmok kevésbé koherensen gondolkodó honpolgárok egyik emblematikus jegye. Aki idióta ilyen, természetesen élőben is az, ám neten még gyakoribbak (vagy csak több emberhez érnek el) a mindenbe való eszetlen belekotyogások, tudálékoskodások, abszurd belebrekegések beleszólások. Ennek alapesete a bármi történt, bárhol, bárkivel, a reakció, valamint az ebből születő komment az rá, hogy úgy kell neki, hiszen "Minek ment oda?", illetve ennek az orbitális marhaságnak érdekes álláspontnak a különféle derivációi.

A kutyát sem érdekelte lényegében az az új rendezvénysorozat, amely ma zárul Nagyváradon. A Magyar Kulturális Napokról van szó, amely egyből fiaskóval indult tehát. De miért nem érdekelt ez senkit? Annál is inkább, hogy ez amúgy egy jobb sorsra érdemes programsorozat lenne. Én is érdeklődéssel vártam például, mi több, szurkoltam is neki – aztán a program bejelentése után felé sem mentem végül.

Vajon mikor jön rá magától az a felszolgálónő, a szokott étkezdémben, a "cikkcakk-tömbházak" melletti Ziga-Zagában, hogy miközben a pultból rendelek, akárhányszor is kérdi még meg – mivel néha ismételten megteszi –, eleve értetlen-rosszallóan, hogy „És nem eszel húst?”, én pedig akárhányszor mondom el neki, hogy „Hát, éppenséggel eszem, de azért időszakosan igyekszem kerülni”, alapvetően ennek nemhogy ismétlődnie nem kellene időnként, de eleve elhangzania sem, és az ezt követő, további rosszalló fejingatásának, valamint furcsálló szemvillogtatásnak bekövetkeznie sem, mivel a vendég azért megy oda, hogy válasszon és egyen, nem azért, hogy életviteli véleményt kérjen, a pultos ízlése is irreleváns ezen összefüggésben és viszonyban, ő továbbá nem tanácsadó, főleg nem a nagymamám, hanem maga a felszolgáló, felszolgálás céljából?

Nem kell mindig a rosszat feltételezni mindenkiről. És ha mégis az ugrik be, védekezni kell a sztereotípiák ellen. Itt van ez a friss példa is.

Hangszerelve, igen – hiszen nem gondolhatja senki komolyan, hogy a nyár (meg bármilyen évszak) zene nélkül vállalható, vagy akár abszolválható. Meg sem próbálom soha amúgysem. Idén sem. És most, hogy ősz van, és két napja már dézsából öntik, sőt, ma a buszon már a fűtés is ment (vattafak), itt az ideje, hogy a kinti szlottyos idő közepette idebent leltározgassam az épp csak elmúlt nyarat, megnézzem, hol is voltam, jöhet a krononlógia, illetve az építkezés, a felpörgés fázisai.

Egy hatalmas, panelháznyi hirdetményen láttam meg először. Aztán megnéztem a neten is. Reklámkampányt indított az Agil nevű élelmiszergyártó cég. Azzal a jelmondattal, hogy "Fără E-uri", azaz "E-k nélkül". Igen? Tessék akkor, mutatom, mit találtam a honlapjukon. Úgy hazudnak az élelmiszeripar összeesküvői is, ahogy akarnak. Csak pár példa azokról a termékeikről, amikben szerintük úgymond "nincs E". Ugyebár. Tessék:

Csak úgy ott van. Odavitték, ott hagyták. Pedig előzőleg hányan adhatták a nagyot benne. És vajon mi lehet az oka, hogy így szabadultak meg tőle, és nem rendesen, hivatalosan? Minden esetre érdekesen mutat ott, ahol megtaláltam: egy limuzin a szemétben.

A fáma szerint egyrészt azért hívnak engem Örsnek, mert amikor születtem, épp kezdett a legelmebetegebb, végső korszakába becsavarodni a Ceaușescu-rezsim, aminek – sok más őrület mellett – az volt az egyik mellékesebb leképeződése, hogy a nem román nemzetiségű újszülöttek neveit automatikusan – és helyenként akár a szülők tiltakozása ellenére is – eltorzítottan, a lehető legelrománosítottabb formában regisztrálták, illetve ha volt román megfelelője, akkor lefordították, vagyis automatikusan a román megfelelőjét anyakönyvezték. És innentől végigkísérte-kíséri az embert az ilyesmi, hiszen minden későbbi okmányát a születési anyakönyvi kivonatban szereplő névváltozat szerint gyártják le, kötelezően. Úgyhogy az ellenálás jeleként is, meg praktikusan is fityiszt mutatva ennek a trendnek lettem Örs. Másrészt meg azért, mert a magyarság elnyomása is akkoriban kezdett tetőfokára hágni (mert akkor még tényleg volt elnyomás, és a románok nyomtak el, nem mint manapság, amikor a magyarokat legelső körben a saját magyarjainkból összeállt magyar gazdasági-politikai maffia nyomja el – de most nem erről akarok tehát), és amúgyis szerettek volna történelmi, régies csengésű nevet adni a gyereküknek, a megmaradás jegyében, meg ilyesmi.

"Veled mindig ilyenek történnek" – jut eszembe ilyen esetekkor mindig egy kedves ismerősöm mondása. Mert velem tényleg mindig ilyenek történnek. Már legalábbis olyankor, amikor ilyenek történnek velem.

És megcsinálták. Itt vagyok a Római parton, és olyan kézenfekvő humor ez, ami a nevében van, amely már kiáltott a gyakorlatba ültetésért. Örömmel látom, hogy valaki segített is neki tárgyiasulni: a HÉV-en ügyesen átírta a megállóhely nevét. :) (Aki esetleg értetlenül állna most, azt kérem, függessze fel e bejegyzés olvasását, sürgősen nézze meg a Blájen Brian élete című filmet, és utána térjen vissza ide.)

Néha megőrül a Sziget is, ahogy az emberek is, ahogy én is.

Biztosan lesz még, fog gyűlni sok újabb is, de nem várok vele, most mutatok pár vicceset, meg néhány sötéten hülyét is, mert most van időm feltenni. Úgyhogy friss gyűjtés Budapestről. Csak úgy.

- Melyik az a vonat, amelyik leggyorsabban Budapestre ér?

Szerintem mondjuk a sport, mármint a profi sport – a helyi érdekű is – leginkább a pénzről szól, és nem, már nem a pénz tartja mozgásban, hanem a pénz mozgatja, ami egészen más, ezért nem különösebben számít olyan szinten, hogy szurkolás, meg követése, meg mittoménmi. Tökmindegy. De ellene sem vagyok, egyáltalán nem, mivel egy üzletág (alig más), az üzletágak viszont fontosak, mert gazdaság, meg ilyesmi. Szóval hadd menjen, de amúgy mindegy.

Kicsit más – de csak kicsit – a mostani. Ami szintén helyi érdekű dolog. Újjáalakul ugyanis a Nagyváradi Atlétikai Club (NAC – románul Clubul Atletic Oradea, vagyos CAO). És van némi érdekesség.

Egyszerre érkezett hír ma két olyan kisebb ügyről is, amiről már írtam – gondoltam, szólok a fejleményekről. Annál is inkább, hogy mindkét újdonság jellemző erre az egészre, amiben élünk.

Pedig így történt. Eszem ott az étkezde teraszán. Mellettem ott nem is tudom, mit csinál egy társaság. Két szikár, elég csúnya és olyan turkálóból öltözködött, de valahogy agyilag is olyan szintűnek tűnő, hatvan év körüli ember – egy férfi és egy nő – csak németül beszél, eléggé szegényes szókinccsel, de olyan kiejtéssel, mintha az anyanyelvük lenne ez.

Akkor inkább nem kell, köszi. Már nem először mondhatjuk ezt, mindenféle kétnyelvű feliratokra, Nagyváradon is, meg országszerte. Ráadásul sajnos Váradon (is) sokszor független a dolog attól, hogy esetleg magyar vezetője van-e az adott hivatalnak, vállalatnak, gondoljunk csak arra, mennyi ordas marhaság van kiírva magyarul a mai napig a tömegközlekedési eszközökön, meg a megállóhelyeken, és azokat a magyar vezetés idején rakták ki. Na, de most egy még emblematikusabb helyen van hülyeség.

Ha már épp itt vagyok Debrecenben, és körül is nézek itt néha, mutatok pár apró érdekességet. Nem csak azért, mert a blognak néha enni kell adni, hanem főleg azért, mert a blog (is) egyenesen szereti az ilyen finomságokat.

(Egy dolgot szögezzünk le: rákattintással nagyítsa ki a képeket a drága olvasó, és úgy nézegesse, hogy az EU mennyire alap. Ne kelljen még egyszer elmondanom. Ellenőrzöm.)

Nagyon fontos kérdést akarok most dűlőre vinni. Az van, hogy csomagolnom kellene, hogy menjek a Campusra, de helyette itt gépezek, és kitaláltam, hogy akkor posztolok valamit. A felvetendő kérdés alapvető. Ez a gépezés, közben zenehallgatás valójában pótcselekvés most. Igen komoly tétje van ennek a bejegyzésnek. Ha még sokáig húzom itt, akkor végül csak reggel fogok hozzálátni a csomagoláshoz, és vagy lekésem a fuvart, vagy itthon felejtek valami alapvető fogkefét és trikót.

Keresetlenül informálnak. Attól jobb, hogy ez mind nagyjából egy helyen van. A strand mellett, a volt lőszerraktárnál, hátul. Ami - már bocs az alpáriságért, én sem szeretem az ilyen poénokat, de ez komoly is - valószínűleg lószarraktár is. Mert persze valszeg nem igaz közlések ezek. De mindegy, attól még viccesek. Tehát.

Van már legalább egy hete, de azt hiszem, több is, hogy ez megjelent itt, a környéken. És hát nem eléggé pontos. Minden nap látom, ott megyek el előtte. És nem világos, kire gondolt a művész. Így meg kellett már kérdeznem. Ma este aztán nem bírtam fel nem tenni a kérdést. Úgyhogy kimentem a festékszórómmal, és feltettem. A felső sorba. E kis beavatkozással egyből élettel telibb, dinamikusabb lett a dolog. :)

Az a vicc az egészben, hogy már a legelején átfutott az agyamon: és mi van, ha kilopnak belőle egyes alkatrészeket, kicserélik azokat régebbiekre? De aztán abban maradtam magammal, hogy ez lehetetlen, ilyen legfeljebb a sötét kilencvenes években történhetett utoljára, ma már csak nem. Aztán de.

Ugye más is látja, hogy mintha leállt volna a DNA? Már régóta figyelem, és nekem nagyon úgy tűnik. Az év elején zajlott tüntetések után – amelyek épp azért indultak, mert a PSD megpróbálta kimenteni a saját, meg más pártok rengeteg bűnözőjét az igazságszolgáltatás markából, többek között a DNA-t is ellehetetlenítve –, újra nekifutott a PSD, csak más irányból.

Újabb érdekes helyre néztem be. És újabb olyanra, amiről nem is gondoltam volna, hogy létezik. (Pedig persze utólag logikusnak tűnik, hogy van, előtte azonban ki gondolta volna.)