Véletlenül vettem észre, hogy pont az ezredik jön: valamire rákattintottam, amire kiadta ezt az adatot is. Ezt itt tehát az ezredik blogposztom. És az is van, hogy idén lesz tíz éves is ez a blog. 2007. december 6-án 14:43-kor tettem fel az első bejegyzésemet. Huh, azóta sokminden történt, itt is.

Művészetnek ugyan nem tartom (legalábbis a manapság dívó változatát), annak ellenére sem, hogy az – viszont érdekelt, mert ezúttal olyan kerete volt, ami kíváncsivá tett. Tegnap nyílt a váradi városháza tornyában egy olyan naiv festészeti tárlat, amelynek a címe az, hogy A kényszerű szabadság – a naiv művészet harca a kommunizmussal. A bákói Gheorghe Parascan festményei vannak kiállítva. Harcról egyébként szó sincs (mégis mennyire nézik hülyének naivnak már a közönséget?), hiszen az összes kép tavaly készült.

Hihetetlen is, hogy ez van. Meg nem hihetetlen is, mivel én is szeretem az ilyesmiket. Remélem, a sajtóosztályon szándékosan követték ezt el, mert akkor jól szórakoztak. :) De ha nem szándékos volt, akkor jön be az, hogy hihetetlen.

Ma délután óta van benne. Talán nem ezt akarta mondani, vagy talán nem így értette, vagy lehet, hogy de. Minden esetre a megyei csendőrség első parancsnokhelyettese a mai sajtótájékoztatójukon mondott egy olyat, amit szerintem nem akart. És amin azóta is gondolkodom.

Most voltam először az Emberi Jogok Európai Bíróságán, Strasbourg-ban, de máris leordították a fejem. :) Pedig csak hivatalos látogatásra mentem, nem peres félként, mégis az egyik perben érintett illető mutatott be egy kicsit ott is az otthon hangulatából is. Igaz, nem bent az épületben, hanem kint ordibál. És nem csak ő. És nem csak nekem.

Nem tudom, van-e még olyan, akit egyáltalán érdekel, hogy mit csinál az RMDSZ. És ha nincs, akkor az nagyrészt épp annak tudható be, hogy az RMDSZ vagy húsz éve ugyanazt csinálja, amit. De ha van, ha nincs, azért röviden összefoglalom a mostani helyzetet, mivel ez is egy premier az 1989 utáni romániai politikában.

Ez a román-magyar határszakasz legnagyobb átkelőjénél, az Ártánd-Bors átkelőnél van. Történetesen a magyar oldalon. Vagy ötszáz méterrel a határátkelő előtt. Mint ismeretes, mostanság sokszor van óriási torlódás az átkelőknél. Amikor ezt fotóztam, épp nem volt ugyan, ám világosnak tűnik, hogy valaki épp akkor festette fel a sokatmondó szót a táblára, amikor ott volt kénytelen sorban állni. És immár minden autóst figyelmeztet. :)

Megint átmentem Magyarországra bringázni. Ezen a határon átvezető kerékpárúton, amelyik Nagyváradtól Berettyóújfaluig tart. Nem új az a jelenség, amit mutatok, azt hiszem, hogy írtam is már róla, viszont most pár fotóban is megmutatom, mi a különbség a két országbeli útszakasz között. Na nem mintha Magyarország mostanság rendes ország lenne, ám még mindig nem sikerült teljesen lezülleszteniük és tönkretenniük.

Velem mindig ilyenek történnek – állítja rólam félig humorosan egy ismerősöm. És ha nem is teljesen így van ez, azért igaza van. Ez is érdekes, ami jön. Pont utazom haza Strasbourg-ból, ahol épp ma az Európai Parlament plenáris ülésén is részt vettem (ezúttal nem Brüsszelben tartották, mivel átlagosan havonta négy napot Strasbourg-ban ülésezik az EP, ahogy most is). Ezt tehát tessék megjegyezni, később szerepe lesz: pont ma utazom haza, és ugyancsak ma voltam az Európai Parlament plenáris ülésén. Mivel Strasbourg légi úton eléggé nehezen megközelíthető, átszállással jövök haza is, mégpedig Amszterdamba tartunk az első géppel. Beszálláskor lehuppan mellém egy idősebb, színes bőrű illető.

Csak úgy eszembe jutott Taizé. Ez egy franciaországi településen lévő ökumenikus közösség, amelyik lényegében egész évben fogad ifjúsági csoportokat. Én is voltam, kétszer. Meglepően csodálatos élmény volt. És téli találkozókat is tartanak, de azokat mindig a világ más és más nagyvárosában, azon is voltam egyszer, Bécsben. Nyugalom, nem lesz semmi térítgetés, zenéket akarok csak mutatni.

Felújították az útburkolati jeleket Biharpüspökiben, a kerékpárúton. Bár azt hiszem, a KRESZ-t is módosítani kellene az új jelzésekhez.

Mintát vettem egy buszmegállóból. Bors településen. Egészen pontosan innen:

Érdekes adalékot hallottam a közelmúlt történetéhez. Stefano Bottoni történész-kutatótól, aki itt tartott előadást. Ő az, aki például az is kiderítette, levéltárazással, hogy Szilágyi Domokos rendszeresen jelentett a román titkosszolgálatnak (– aztán amikor ezt megírtam, akkor néhány szentfazék nekem is ugrott). Szóval nem a most következő az egyetlen meredek, de érdekes megállapítása Bottoninak. Aki nekem hitelesnek tűnik. Ha nem ő mondaná, a következőket, akkor eléggé holdkóros összeesküvés-elméletnek tűnne. Persze az is benne van, hogy az olyan stílusban dolgozó és szerepelő kutatók, mint ő is, szeretnek hangzatos témákban kutatni, és olyan eredményeket felmutatni, amelyekre felkapja a fejét az ember – de ezzel semmi baj, és nem szükségszerűen megy a hitelesség rovására.

Jövök a központban, hát, egy macska ül egy motoron. A PKE épülete mellett. Én nemhogy nem zavarja, ha megállok ott, és fényképezem, hanem még oda sem néz. Ehelyett még nyújtózkodik is egy nagyot, meg hempereg ott. Ennyi ez a mai poszt. De így is jó poszt. Ni. :)

(A képekre kattintva még nagyobbá válik a jó poszt egy-egy eleme.)

Napra pontosan ma van 18 éve, hogy meneküttáborban jártam. Vagy inkább befogadó állomás volt az. Nem szeretem persze én sem, ha valaki az emlékeiből él, itt sem a visszaemlékezés a lényeg. Hanem épphogy a mával való kontraszt. 1999-ben, április 25-én volt tehát ez. Riportútra mentem, a Békéscsabai Menekültügyi Őrzött Befogadó Központba - csak ekkor még nem így hívták, hanem már nem tudom, hogy, de valahogy egyszerűbben: a neve is normálisabb volt. Viszont a menekültek akkor is olyanok voltak, mint most, például mint amikor nemrégiben a Magyarországon átvonulóknál kíváncsiskodtam, a Keletiben. Csak a magyarok nem olyanok most, mint akkor voltak. Mert az utóbbi években különösen begolyózott politika rátalált erre a témára is, és onnantól ennek a normalitása is fel van függesztve. (Ha nem egyenesen megszűnt.)

Van egy kis gyűjteményem, régi lapok, választási plakátok, propaganda-anyagok, kiadványok, az 1989-es változások előttről, illetve maguknak a változásoknak az időszakából, majd pedig a jelenig átívelően. Külön a romániai, illetve a magyarországi átalakulások kordokumentumai, amiket tényleg azért őrizgetek és bővítgetem néha újabbakkal az amúgy nem túl nagy kollekciót, mert valami múzeumnak szánom végül, vagy kiállítást akarok belőle. Most épp úgy néz ki, hogy a Lokál nevű lokál akar egy kis tárlatot összerakni belőle, Nagyváradon. Aztán pedig van valakinek egy távlatibb terve, hogy múzeum kialakítására pályázna, én meg neki átadnám a tartalmat. Legalábbis egy részét, mert azért van pár ritkaság is, azokkal nem tudom, mit lenne jobb tennem, hiszen ha adom, akkor elvesztem azokat, ha meg nem, akkor minek tartom meg, ha nem nézegetheti más. Na, de most nem ez utóbbi dilemmáról akarok, hanem arról, amit újra megtaláltam, most, miközben a Lokál számára válogattam anyagot.

Kezében kés, előtte Európa. Az történik, hogy ünnepélyes keretek között beindult ma a Nagyvárad-Torino repülőjárat, és ennek alkalmából az ilyenkor szokásos módon avatták fel az új járatot: ahogy begördült a kiszállítási részhez, két tűzoltóautó fecskendőjéből kilövellt vízsugár alatt haladt el, majd a kiszálló utasok stilizált húsvéti tojást kaptak emlékbe a reptér parancsnokától, valamint a légi kikötőt üzemeltető Megyei Tanács vezetőitől. Aztán végre visszamehettünk a reptér épületébe, mert elég hideg volt kint.

Kerékpáron érkezik egy fiatalember a Kanonok-soron lévő utolsó előtti ajtóhoz, aminél ott a tábla:

Megint előállt egy Nemzeti Konzultáció nevű marhaságlistával szegény Magyarországon a szegény Fidesz, meg a kis nyomott KDNP. Céljuk persze az ilyenekkel mindig ugyanaz a kettő: ovis játékok szintjén elfoglalni és mozgásban tartani a saját szavazórétegüket, valamint úgymond "népakaratot" hazudni az előkészítés előtt álló újabb és újabb abnormális, beteg, önkényes döntéseikhez. Elég megnézni magát az "anyagot" ahhoz, hogy lássuk, mennyire köze nincs ennek semmiféle valós konzultációhoz - és még a témák sem igaziak, hazug, kitekert mindegyik. Na, én fogtam, és kitöltöttem. Alaposan. És a kérdőív szintjéhez igazított szintű - de attól még őszinte - válaszokkal. Tessék. De persze csak viccből, meg felháborodásból, hiszen ilyen szemeteket rendes ember nem vesz komolyan és nem tölt ki komolyan.

Már írtam a legújabb tárlatunkról itt. Most pedig kaptam egy kis anyagot erről a tévés kollégáktól. Itt van.

Ez így milyen jó dolog: munkaügyben bicajozom épp. Írok majd arról, milyen állapotban vannak most a kerékpárutak, megyek fotózni ehhez. Ahogy az egyik kolléganőm oly találóan és humorosan megjegyezte: "elkérezkedtél, hogy biciklizz". :) Na, szóval úton. De ma nincs szerencsém: mindenhol minden nyugodt, mivel egyrészt munkanap délutánja van, másrészt esőre áll, tehát alig van kint valaki.

Április 1-én már én is ráfaragtam párszor. Az egyik legemlékezetesebb, amikor reggel kaptam egy üzenetet a szerkesztőségből, hogy rendkívüli sajtótájékoztató van a PNL-nél, siettem is oda, elsőnek is érkeztem, sőt, kihalt volt a pártszékház, erre bementem még a titkárságukra is, ahol mondták ugyan, hogy nincs ma semmi tájékoztató, de én még vitatkoztam egy kört, hogy hogyne lenne, hiszen ők hívtak, sőt, amikor a nő végül megkérdezte, hogy nem lehet-e, hogy áprilisi tréfa alanya vagyok, mondtam, hogy dehogy lehet. Aztán persze kiderült, hogy pont ez van.

Na, de most nem ez lesz, hanem április 1. alkalmából tényleg nyílik kiállítás humoros fotókból, és erre az újabb fotótárlatra is bekértek tőlem is képeket.

Nem tudom, mutattam-e már ezeket valamikor. Minden esetre most újra megtaláltam őket. Mutatom. Három bejegyzés az ellenőrző könyvemből. :))) Az elsőhöz még hozzátenném, hogy a teljes sztori az volt, hogy hirtelenjében kellett valami magyarázatot találnom, és eszembe jutott, hogy előző nap tényleg szedtem almát a kertben. Igaz, hogy körülbelül öt percig, de ezt a részinformációt már nem akartam a tanító néni orrára kötni.

Rég nem voltam már, úgyhogy benéztem ma a nagyváradi Stockhouse nevű üzletbe. Amelyiknek a lényege, hogy mindenféle fölösleges készleteket vásárol fel sok helyről, és értékesít olcsón. Már legalábbis ez a koncepció, de én úgy látom, a lényeg épp az, hogy egyes termékek tényleg olcsók, mások viszont ugyanannyiba kerülnek, mint máshol, netán picit drágábbak is, továbbá sokszor megesik az is, hogy a pénztárnál már drágább valami, mint a polcon feltüntetett ára – de most nem erről akarok. Hanem csak arról, hogy találtam néhány érdekességet. :) Mutatom.

Van azért egy sajátos érzete annak, amikor akár a közeledben is lehet egy gyilkos, akinél fegyver is van. Vagy akár az illetőnek a holtteste. Csak biciklizni indultam ma délután, de tekerés közben eszembe jutott a tegnapi gyilkosság, és az, hogy még most is keresik a tettest – na meg az, hogy a tegnapi fotókon felismertem az elhagyatott helyszínt, hiszen arra is szoktam bicajozni. Épp azért, mert érdekes és elhagyatott. Úgyhogy most megint arra vettem az irányt.

Visszatértem ma oda, ahol egy éve voltam először – a Barátok Templomának kriptájába, ami mégis inkább sírbolt, mert több százan nyugszanak ott – és most is hoztam pár újdonságot a régiségekről. Nem térnék ki a dolog keretére, mert bár az is érdekes, nem akarom ismételni magam, hiszen már leírtam, tavaly ilyenkor: kérem, itt olvassák el, és nézzék meg a képgalériát is, ami ott, a bejegyzés végén van, kösz. No, de akkor ehhez képest elmesélek pár újdonságot.

De tényleg az. Mármint történelmi. Is. Ugyanakkor figyelmeztet arra, amiben ma már megint nyakig benne is vagyunk, de aminek a szintje mégis egyre csak emelkedik jelenleg. Ezt a dokumentumot találtam, régi papírok között – beszkenneltem, és mutatom. A Temesvári Katonai Bíróság ítélete, 1960-ból. Azaz csak 57 évvel ezelőttről – ami rémisztően kevés, ahhoz mérten, hogy már megint mi zajlik.

Tetszik nekem az új sapkám. Épp ma érkezett meg, postán, mégpedig egyenesen az USA-ból rendelve. Úgyhogy ahogy a városban kószálok, a buszra várva hozzá is látok készíteni egy jó kis szelfit. Sajnos pont akkor, amikor épp három holtrészeg roma halad el előttem, egy méterre tőlem. Pont akkor emelem fel a telefont fényképezésre, amikor egyvonalba érnek velem.

Az az igazság, hogy ez a márciuska egyáltalán nem hülyeség. Itt, nálunk főleg az okozza a vegyes viszonyulást, hogy román szokás, plusz valami kedves kis dolog az amúgy egyáltalán nem kedves, bunkó és galád, romos, összevissza Romániában. De gondoljunk csak bele: ha valami normális, kulturált országban lenne, egyből mennyire tetszene, hogy tavaszünnep, meg a tavasz mellett kvázi demonstráló emberek, erre készült jelvényekkel. (És egyből hogy kívánnánk, azzal, hogy ,,bezzeg nálunk nincs ilyen''.)