"Veled mindig ilyenek történnek" – jut eszembe ilyen esetekkor mindig egy kedves ismerősöm mondása. Mert velem tényleg mindig ilyenek történnek. Már legalábbis olyankor, amikor ilyenek történnek velem.

És megcsinálták. Itt vagyok a Római parton, és olyan kézenfekvő humor ez, ami a nevében van, amely már kiáltott a gyakorlatba ültetésért. Örömmel látom, hogy valaki segített is neki tárgyiasulni: a HÉV-en ügyesen átírta a megállóhely nevét. :) (Aki esetleg értetlenül állna most, azt kérem, függessze fel e bejegyzés olvasását, sürgősen nézze meg a Blájen Brian élete című filmet, és utána térjen vissza ide.)

Néha megőrül a Sziget is, ahogy az emberek is, ahogy én is.

Biztosan lesz még, fog gyűlni sok újabb is, de nem várok vele, most mutatok pár vicceset, meg néhány sötéten hülyét is, mert most van időm feltenni. Úgyhogy friss gyűjtés Budapestről. Csak úgy.

- Melyik az a vonat, amelyik leggyorsabban Budapestre ér?

Szerintem mondjuk a sport, mármint a profi sport – a helyi érdekű is – leginkább a pénzről szól, és nem, már nem a pénz tartja mozgásban, hanem a pénz mozgatja, ami egészen más, ezért nem különösebben számít olyan szinten, hogy szurkolás, meg követése, meg mittoménmi. Tökmindegy. De ellene sem vagyok, egyáltalán nem, mivel egy üzletág (alig más), az üzletágak viszont fontosak, mert gazdaság, meg ilyesmi. Szóval hadd menjen, de amúgy mindegy.

Kicsit más – de csak kicsit – a mostani. Ami szintén helyi érdekű dolog. Újjáalakul ugyanis a Nagyváradi Atlétikai Club (NAC – románul Clubul Atletic Oradea, vagyos CAO). És van némi érdekesség.

Egyszerre érkezett hír ma két olyan kisebb ügyről is, amiről már írtam – gondoltam, szólok a fejleményekről. Annál is inkább, hogy mindkét újdonság jellemző erre az egészre, amiben élünk.

Pedig így történt. Eszem ott az étkezde teraszán. Mellettem ott nem is tudom, mit csinál egy társaság. Két szikár, elég csúnya és olyan turkálóból öltözködött, de valahogy agyilag is olyan szintűnek tűnő, hatvan év körüli ember – egy férfi és egy nő – csak németül beszél, eléggé szegényes szókinccsel, de olyan kiejtéssel, mintha az anyanyelvük lenne ez.

Akkor inkább nem kell, köszi. Már nem először mondhatjuk ezt, mindenféle kétnyelvű feliratokra, Nagyváradon is, meg országszerte. Ráadásul sajnos Váradon (is) sokszor független a dolog attól, hogy esetleg magyar vezetője van-e az adott hivatalnak, vállalatnak, gondoljunk csak arra, mennyi ordas marhaság van kiírva magyarul a mai napig a tömegközlekedési eszközökön, meg a megállóhelyeken, és azokat a magyar vezetés idején rakták ki. Na, de most egy még emblematikusabb helyen van hülyeség.

Ha már épp itt vagyok Debrecenben, és körül is nézek itt néha, mutatok pár apró érdekességet. Nem csak azért, mert a blognak néha enni kell adni, hanem főleg azért, mert a blog (is) egyenesen szereti az ilyen finomságokat.

(Egy dolgot szögezzünk le: rákattintással nagyítsa ki a képeket a drága olvasó, és úgy nézegesse, hogy az EU mennyire alap. Ne kelljen még egyszer elmondanom. Ellenőrzöm.)

Nagyon fontos kérdést akarok most dűlőre vinni. Az van, hogy csomagolnom kellene, hogy menjek a Campusra, de helyette itt gépezek, és kitaláltam, hogy akkor posztolok valamit. A felvetendő kérdés alapvető. Ez a gépezés, közben zenehallgatás valójában pótcselekvés most. Igen komoly tétje van ennek a bejegyzésnek. Ha még sokáig húzom itt, akkor végül csak reggel fogok hozzálátni a csomagoláshoz, és vagy lekésem a fuvart, vagy itthon felejtek valami alapvető fogkefét és trikót.

Keresetlenül informálnak. Attól jobb, hogy ez mind nagyjából egy helyen van. A strand mellett, a volt lőszerraktárnál, hátul. Ami - már bocs az alpáriságért, én sem szeretem az ilyen poénokat, de ez komoly is - valószínűleg lószarraktár is. Mert persze valszeg nem igaz közlések ezek. De mindegy, attól még viccesek. Tehát.

Van már legalább egy hete, de azt hiszem, több is, hogy ez megjelent itt, a környéken. És hát nem eléggé pontos. Minden nap látom, ott megyek el előtte. És nem világos, kire gondolt a művész. Így meg kellett már kérdeznem. Ma este aztán nem bírtam fel nem tenni a kérdést. Úgyhogy kimentem a festékszórómmal, és feltettem. A felső sorba. E kis beavatkozással egyből élettel telibb, dinamikusabb lett a dolog. :)

Az a vicc az egészben, hogy már a legelején átfutott az agyamon: és mi van, ha kilopnak belőle egyes alkatrészeket, kicserélik azokat régebbiekre? De aztán abban maradtam magammal, hogy ez lehetetlen, ilyen legfeljebb a sötét kilencvenes években történhetett utoljára, ma már csak nem. Aztán de.

Ugye más is látja, hogy mintha leállt volna a DNA? Már régóta figyelem, és nekem nagyon úgy tűnik. Az év elején zajlott tüntetések után – amelyek épp azért indultak, mert a PSD megpróbálta kimenteni a saját, meg más pártok rengeteg bűnözőjét az igazságszolgáltatás markából, többek között a DNA-t is ellehetetlenítve –, újra nekifutott a PSD, csak más irányból.

Újabb érdekes helyre néztem be. És újabb olyanra, amiről nem is gondoltam volna, hogy létezik. (Pedig persze utólag logikusnak tűnik, hogy van, előtte azonban ki gondolta volna.)

Véletlenül vettem észre, hogy pont az ezredik jön: valamire rákattintottam, amire kiadta ezt az adatot is. Ezt itt tehát az ezredik blogposztom. És az is van, hogy idén lesz tíz éves is ez a blog. 2007. december 6-án 14:43-kor tettem fel az első bejegyzésemet. Huh, azóta sokminden történt, itt is.

Művészetnek ugyan nem tartom (legalábbis a manapság dívó változatát), annak ellenére sem, hogy az – viszont érdekelt, mert ezúttal olyan kerete volt, ami kíváncsivá tett. Tegnap nyílt a váradi városháza tornyában egy olyan naiv festészeti tárlat, amelynek a címe az, hogy A kényszerű szabadság – a naiv művészet harca a kommunizmussal. A bákói Gheorghe Parascan festményei vannak kiállítva. Harcról egyébként szó sincs (mégis mennyire nézik hülyének naivnak már a közönséget?), hiszen az összes kép tavaly készült.

Hihetetlen is, hogy ez van. Meg nem hihetetlen is, mivel én is szeretem az ilyesmiket. Remélem, a sajtóosztályon szándékosan követték ezt el, mert akkor jól szórakoztak. :) De ha nem szándékos volt, akkor jön be az, hogy hihetetlen.

Ma délután óta van benne. Talán nem ezt akarta mondani, vagy talán nem így értette, vagy lehet, hogy de. Minden esetre a megyei csendőrség első parancsnokhelyettese a mai sajtótájékoztatójukon mondott egy olyat, amit szerintem nem akart. És amin azóta is gondolkodom.

Most voltam először az Emberi Jogok Európai Bíróságán, Strasbourg-ban, de máris leordították a fejem. :) Pedig csak hivatalos látogatásra mentem, nem peres félként, mégis az egyik perben érintett illető mutatott be egy kicsit ott is az otthon hangulatából is. Igaz, nem bent az épületben, hanem kint ordibál. És nem csak ő. És nem csak nekem.

Nem tudom, van-e még olyan, akit egyáltalán érdekel, hogy mit csinál az RMDSZ. És ha nincs, akkor az nagyrészt épp annak tudható be, hogy az RMDSZ vagy húsz éve ugyanazt csinálja, amit. De ha van, ha nincs, azért röviden összefoglalom a mostani helyzetet, mivel ez is egy premier az 1989 utáni romániai politikában.

Ez a román-magyar határszakasz legnagyobb átkelőjénél, az Ártánd-Bors átkelőnél van. Történetesen a magyar oldalon. Vagy ötszáz méterrel a határátkelő előtt. Mint ismeretes, mostanság sokszor van óriási torlódás az átkelőknél. Amikor ezt fotóztam, épp nem volt ugyan, ám világosnak tűnik, hogy valaki épp akkor festette fel a sokatmondó szót a táblára, amikor ott volt kénytelen sorban állni. És immár minden autóst figyelmeztet. :)

Megint átmentem Magyarországra bringázni. Ezen a határon átvezető kerékpárúton, amelyik Nagyváradtól Berettyóújfaluig tart. Nem új az a jelenség, amit mutatok, azt hiszem, hogy írtam is már róla, viszont most pár fotóban is megmutatom, mi a különbség a két országbeli útszakasz között. Na nem mintha Magyarország mostanság rendes ország lenne, ám még mindig nem sikerült teljesen lezülleszteniük és tönkretenniük.

Velem mindig ilyenek történnek – állítja rólam félig humorosan egy ismerősöm. És ha nem is teljesen így van ez, azért igaza van. Ez is érdekes, ami jön. Pont utazom haza Strasbourg-ból, ahol épp ma az Európai Parlament plenáris ülésén is részt vettem (ezúttal nem Brüsszelben tartották, mivel átlagosan havonta négy napot Strasbourg-ban ülésezik az EP, ahogy most is). Ezt tehát tessék megjegyezni, később szerepe lesz: pont ma utazom haza, és ugyancsak ma voltam az Európai Parlament plenáris ülésén. Mivel Strasbourg légi úton eléggé nehezen megközelíthető, átszállással jövök haza is, mégpedig Amszterdamba tartunk az első géppel. Beszálláskor lehuppan mellém egy idősebb, színes bőrű illető.

Csak úgy eszembe jutott Taizé. Ez egy franciaországi településen lévő ökumenikus közösség, amelyik lényegében egész évben fogad ifjúsági csoportokat. Én is voltam, kétszer. Meglepően csodálatos élmény volt. És téli találkozókat is tartanak, de azokat mindig a világ más és más nagyvárosában, azon is voltam egyszer, Bécsben. Nyugalom, nem lesz semmi térítgetés, zenéket akarok csak mutatni.

Felújították az útburkolati jeleket Biharpüspökiben, a kerékpárúton. Bár azt hiszem, a KRESZ-t is módosítani kellene az új jelzésekhez.

Mintát vettem egy buszmegállóból. Bors településen. Egészen pontosan innen:

Érdekes adalékot hallottam a közelmúlt történetéhez. Stefano Bottoni történész-kutatótól, aki itt tartott előadást. Ő az, aki például az is kiderítette, levéltárazással, hogy Szilágyi Domokos rendszeresen jelentett a román titkosszolgálatnak (– aztán amikor ezt megírtam, akkor néhány szentfazék nekem is ugrott). Szóval nem a most következő az egyetlen meredek, de érdekes megállapítása Bottoninak. Aki nekem hitelesnek tűnik. Ha nem ő mondaná, a következőket, akkor eléggé holdkóros összeesküvés-elméletnek tűnne. Persze az is benne van, hogy az olyan stílusban dolgozó és szerepelő kutatók, mint ő is, szeretnek hangzatos témákban kutatni, és olyan eredményeket felmutatni, amelyekre felkapja a fejét az ember – de ezzel semmi baj, és nem szükségszerűen megy a hitelesség rovására.