Szól a rádió idebent, miközben épp vacsorázom, és közben – a műsort háttérnek hallgatva, mindegy mit beszél, csak beszéljen – nézegetek ki a konyhaablakon: kint végtelennek tűnően, lassan csorog az eső, és épp esteledik, még mindig túl korán. Aztán egyszercsak arra figyelek fel, hogy a román közszolgálati rádióban (România Actualităţi, de amúgy amióta új és korszerű minirendszert vettem, összesen csak két rádióadó jön be, és mindkettő román – nem mintha hiányozna a végtelenül lebutított Kossuth, amit az elhülyítése előtt viszont még nagyon szerettem) véget ér a tudósítások közötti zenei blokk, és egy kedves női hang azt mondja: "Şi acum, cu ocazia Zilei Limbii Materne să vedem, cum sărbătoreşte această zi comunitatea..."

Emlékeznek még a sok bullshit közül az "Új honfoglalás" mesére? Én igen. Ha jól emlékszem, a 2007-es EP-választásokon volt ez az RMDSZ kampányszlogenje. Úgyhogy már tíz év telt el. Ebből az alkalomból megmutatom, mi az a maximum, ahova eljutottunk ezzel is.

Inspirat dintr-un din două cazuri reale

M-am trezit noaptea târziu că aud ceva zgomote la mine în dormitor. Vai, zic, sper să fi intrat un hoţ, şi nu-i Dragnea, Grindeanu şi ceilalţi PSD-işti, dând ordonanţe.

(Până la urmă însă nu era niciun hoț. Așadar...)

Hirtelen 1990-ben találtuk magunkat. Írjam le ezt? Vagy azt, hogy mostanra Romániát pártokba tömörült szervezett bűnözői csoportok irányítják, amelyek egymás között cserélgetik csak a hatalmat, és a lakosság ellenében, kizárólag a saját érdekükben kormányoznak? Vagy azt, hogy immár a hatalmi ágak is harcban állnak egymással, mivel a PSD nyílt háborút indított az igazságszolgáltatás ellen? Esetleg azt, hogy a PSD, amely így is évtizedeket lopott el az életünkből, most gyalázatos, gyáva módon az éj leple alatt fogadta el az igazságszolgáltatást bénító, és a saját bűnözőiket a hatóságok karmaiból kimentő rendeleteit? Talán azt, hogy az őket támogató összes párt cinkos? Vagy mondjuk azt, hogy példátlan módon egy olyan kitétel is szerepel a sietve átnyomott rendeletben, hogy annak a keresztülvitele miatt nem vonhatók felelősségre – azaz tisztában voltak vele, hogy disznóságot művelnek? Vagy más ilyen súlyos evidenciákat? Minek? Úgyis tudjuk, és úgyis ettől hangos most megint minden. És joggal.

"Hogy mi a céljuk most az oroszoknak? Területeket akarnak szerezni? Vagy befolyási övezetet tágítani? Vagy mit akarnak a mostanában tapasztalható manővereikkel? Konkrétan megjelölhető céluk még nincs – idejük van most. Ahogy a németek bevezették mostanság a kifejezést, stratégiai türelem az, ami most van. Más választásuk egyébként sincs. Idejük pedig sok van. Jelenleg elég az oroszoknak, ha elbizonytalanítanak minket a saját intézményeinkben."

hogy még nyitva van. Ezt már az előző poszthoz kellett volna, az az igazság, de csak most kaptam meg jó fomában a videót a tévés kollégáktól – úgyhogy ehhez még csak annyit, hogy tehát az első nagyváradi sajtófotó-tárlat január 19-ig megtekinthető, munkanapokon 8-19 óra között, az Euro Foto Art galériában, a December 1. tér 12 szám alatt. Bár azt hiszem, ez is ott van az anyag végén. Úgyhogy akkor ez sem kell ide. :) Hanem csak ez:

Megnyílt ma az 1. Nagyváradi Sajtófotó-kiállítás. Pontosabban Bihar megyei. Mondjuk én sem értem, miért nem volt ilyen eddig, de a tervek szerint lesz: a mai premier után évente. Ez egyébként felvezető eseménye az V. Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fotófesztiválnak (nem Szathmári Pap Károly volt ötödik, hanem a fotófeszt lesz az), amelyet a váradi szervezők, a román művelődési tárcával együttműködve Budapesten nyitnak meg hamarosan (hogy pontosan mikor, azt elfelejtettem, hogy hol, azt meg eddig sem tudtam, de aki Budapesten lesz mostanság, és van kedve, nézzen utána). A váradi sajtófotó-tárlat január 19-ig megtekinthető, munkanapokon 8-19 óra között, az Euro Foto Art galériában, a December 1. tér 12 szám alatt. Én az Ön helyében megnézném – bár a megnyitón már láttam, és sajnos az is igaz, hogy többen is oda nem illő eseményfotókkal is jelentkeztek, azaz mindenféle rendezvényeken készült, egyszerű, átlagos képekkel, amelyek szerintem felhígítják az egészet.

Hadd köszöntsem. Mégpedig ezzel a két csodálatos kompozícióval, amelyeket ma találtam a városban. Hiszen megalakult az utóbbi időszak legkatasztrofálisabb kormánya, tele olyanokkal, akik korrupciós ügyekben érintettek, valamint a szokásosnál is szolgalelkűbbek – ráadásul az a Dragnea állította össze, és annak a Dragneának a kormánya ez, aki annak ellenére diszponál az ország és pártja, a PSD sorsa fölött, hogy őt magát már jogerősen elítélték, mégpedig épp egy voksolás elcsalására tett próbálkozásai miatt.

Valamelyik előző bejegyzésemben. És lehet, hogy erre én is elmegyek. Bár kicsit tartok tőle, mert a szervezők azt kérték, hogy a kiállítók beszédet is mondjanak, én meg azt nem szeretnék, de majd valahogy kihúzom magam. Mármint a beszédmondás alól. De amúgyis kihúzom magam, mert az egyenes testtartás egészséges. Meg jól is néz ki, ilyen eseményekkor is. Na, de most nem ez a téma. Hanem, hogy elküldték a plakátot, itt van. Szóval így, most épp ilyesmi lesz.

Hát, én ezzel kívánok. Idén nyáron, a Szigeten, egy félreesőbb, apró drum and bass-színpadnál vettem fel (bocs a torz basszusért, de közel voltam a hangfalakhoz), ahol két nagyobb helyszín között, átvonulás közben mindig meg-megállt a vándor egy kicsit pihenni ugrándozni, ha már két nagyobb helyszín között úgyis elfáradt. :) És íme, így kell: ha törik, ha szakad, nyomd, ami jó, az jó. Bár itt nem is tört, nem is szakadt, hanem - azt hiszem - kificamodott az ismeretlen illetőé. De 2016 is eléggé sokféle ficamról szólt. Úgyhogy már csak ezért, meg a hatörikhaszakad szubtilis üzenete miatt is ezzel kívánok újat. (Megcsináltam coubban is, alatta meg ott a teljes változat, Youtube-ra téve.)

Idén is küldtek a szerkesztőségbe karácsonyi rajzokat gyerekek. Ezekből kiválasztottam egyet (amelyet speciel azért találok aranyosnak, mert a rajzoló odaírta a szereplők fölé magát a szereposztást is), és ezzel kívánok. Ismeretlenül is köszi a harmadik osztályos Vasadi Debórának, aki a biharfélegyházi Jakó Zsigmond Általános Iskola tanulója. :)

Nem érdekel az olyasmi, hogy hírességek autogramjai. Még akkor sem, ha a kedvenceimről van szó. Valahogy mindig is egy kicsit rossznak gondoltam, ha ebbe fordul át a műveiknek az értékelése. Nem szeretem az ilyesmit. Mindig is ezt vallottam. Ami viszont nem akadályozott meg abban, hogy néha kérjek autogramokat, ha épp úgy gondoltam. :)

Az alábbiak megtörtént esetet dolgoznak fel. Mit "dolgoznak fel"? Szó szerint így történt az egész. Mégpedig velem. Friss esemény, a bejegyzés szereplői valós személyek, bármilyen hasonlóság a valósággal nem a véletlen műve. Akció, dráma, feszültség. Nemes küzdelem és elbukás. Egy súlyos dilemma, és tragikus végkifejlete. Coming this season – to a kitchen near you.

Lesz egy nemzetközi fotófesztivál, a bukaresti művelődési minisztérium védnökségével, meg minden (vagyis azért nem épp minden, csak érintettként nem akarom itt túlreklámozni az eseményt). Január 7-én 11 órakor nyitják meg, Nagyváradon, az Euro Foto Art galériában (nem a művelődési minisztériumot, hanem a tárlatot). Ennek részeként (nem a művelődési minisztérium részeként, hanem a tárlat részeként) idén először megszervezik a megye sajtósainak fotótárlatát (nem a megye sajtósai lesznek a képeken, hanem az általuk készített képeket állítják ki). Beküldtem én is a szervezőknek – szinte találomra válogatva a sok közül (de nem a sok szervező, hanem a sok kép közül) – jópár olyat, amit az utóbbi években készítettem. Mutatok közülük párat (nem az utóbbi évek közül, hanem a beküldött képek közül). A facebookozóknak lesznek már ismert képek, mert volt, amit oda már feltöltöttem, amúgy kattintásra galéria nyílik (de nem az a galéria, ahol a kiállítás lesz, hanem virtuális galéria, itt, lejjebb).

Végignézhettük már, ahogy eddig is folyamatosan itt voltak, sosem szabadultunk meg tőlük, de most, idén decemberben még azt is végignézhettük, ahogy nem sokkal az 1989-es forradalomszerűség évfordulója előtt, 27 év kínlódás után ugyanazok tértek vissza a hatalomba, mégpedig szinte történelmi mértékű győzelemmel, akik 1989-et is eltérítették, és ezzel egész generációk életét is. Ilyenek ugranak be pár napja. És ma, ahogy várom a villamost, ezt látom, ami itt lejjebb van.

Katasztrofális, persze, az, ahogy a másik Románia (imádom azt, hogy ők, csúcsminőségű iróniával úgy hívják ezt, hogy "România profundă") megint ránkhúzta a PSD-t. De olyan mértékben, hogy már a fejünk búbjáig ér. Meg azért azt se felejtsük el, hogy még csak nem is az ország elmaradottabb része tette meg újra azt a szívességet, hogy lerángatja magához az egészet – hanem egyrészt, a részvételi arányt látva elmondható, hogy még csak minden második ember sem ment el voksolni, hanem minden 1,7valamennyiedik döntött, és ezek közül is minden majdnem második szavazott a PSD-re, másrészt ez a monstrum már nemcsak Ó-Romániában népszerű, hanem Erdélyben is megvetette már a lábát. Köztük például itt, Bihar megyében, ami szintén nagy és kellemetlen meglepetés, hiszen itt most ők győztek, pedig Bihar hagyományosan olyan volt, amelyik nem szerette őket. Sőt: egész Romániában csak 7 olyan megye van a 41-ből, amelyikben nem a PSD lett az első (Kolozs, Fehér és Szeben a PNL-é, míg Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár az RMDSZ-é), és ez – politológiai szaknyelven szólva – már kvázi kibaszottul hihetetlen. Na, de látok még pár fontos dolgot, nézzük ezeket is. Meg majd egy jó képet a végén. (Nem, most ne görgessen le a tisztelt olvasó, kötelező elolvasni előbb a szöveget. :) )

Mondjuk jellemző: azt mondja az alkotó, hogy szerinte minden ember átél majd hasonlót – és itt a halál előtti fényes látomásokra gondolt – de én nem vagyok biztos benne. Abban sem, hogy van "odaát", de még csak abban sem, hogy akár pusztán maga az agyműködés mindenki számára ugyanúgy ilyen fényes képzeteket eredményez a halál előtt. Viszont nem is ez a lényeg – hanem az, hogy a performanszának az ötlete is ügyes, a kivitelezés is. Egy kórázi ágyon utazva mehetünk előre, vagy vissza az időben. Kipróbáltam. Működik. Valaki meg készített róla egy videót. Mutatom.

Nekünk már unalmas is – másnak meg teljesen újdonság. Sajtótájékoztatót tart az egyik magyar kevergető (de végülis miért ne írnám le, hogy Tőkés László az, úgysem ő a releváns ebben, tehát kérem, hogy senki ne akadjon itt le, sem fenn). És más témák után, mintegy mellékesen épp arról beszél, hogy "sértő a román nemzeti ünnep dátuma, a december 1., magyarként mi nem tudunk azonosulni egy ilyen ünneppel, tehették volna másik dátumra is, mert így olyan érzést kelt, mintha minket másodrendű állapolgárokká fokoznának le". Aztán még elhangzik ez-az, majd a sajtótájékoztatók végén megszokott már megvolt a lényeg, de kellene még valami saját kis elem is az anyagba, úgyhogy kérdezek még valamit rutinjával, szintén mintegy mellékesen, de mindenféle rosszindulat, irónia, vagy más sötétség nélkül, teljesen őszintén megkérdi a legnagyobb, ráadásul állami román hírügynökség, az egyébként magyar nyelvű hírfolyamot is szolgáltató Agerpres itteni tudósítója, aki amúgy nem magyargyűlölő, ért is magyarul, és évtizedek óta van a szakmában: "Dehát miért sértő a magyaroknak ez a dátum?" Erre meglepett csend, és Tőkés is kiesik a nagy komoly, kimért szerepéből, segédeire körbepillantgatva, hüledezve indítva reakcióját: "H-pssssz, hhhh... hát, dehát hogyhogy? Hát akkor kiáltották ki, hogy Erdély és a Partium román fennhatóság alá akar tartozni, vagyis ez a leigázásunk úgymond ünnepe". A tudósító hölgy láthatóan tényleg most jön rá, most érti meg az ezzel kapcsolatos magyar viszonyulást, és egy "ahaaa" után nyugodt, kedves, értő arckifejezéssel jegyzetel.

Volt pár. Mármint nem kitűzőm – bár az is –, hanem tévedésem. Azt hiszem, most, amikor mi élünk, amúgyis olyan időszak, sőt, egyenesen korszak van, amely tumultuózusabb a szokásosnál. Az utóbbi 27 évben, azaz 1989 óta meg aztán főleg. Így sokkal több benne a változás, tehát több az esély, meg a tévedés és a csalódás lehetősége is. Mindez onnan jut eszembe, hogy van egy dísztányér, tele kitűzőkkel, és most, sok év után átnéztem az utóbbiakat. Csak párat mutatok, amennyi még áttekinthetően ráfér egy képre – ezekből egy egész ív rajzolódik ki. Alulról, a kommunizmusból indulva, aztán a temesvári eseményekkel kulminálva, majd az összes várakozással ellentétben nem tovább felfelé, hanem félre, egy kicsit oldalra, illetve a kínálkozó lehetőségekhez mérten számos – igaz, nem az összes – tekintetben megint le.

Ezt teljesen véletlenül találtam meg, rendrakás közben. A személyesen érdekes volta mellett duplán aktuális is, hiszen megint itt az 1989-es akármi érvfordulója, illetőleg megint itt a parlamenti választás. És ez az irat egy szokatlan (és azóta, manapság már újra szokatlan) módon forradalmi szülői értekezlet jegyzőkönyve. A mi iskolákban volt, de mindenre nagyon jellemző: jól mutatja az akkori hangulatot, a változtatási lendületet, az eufóriát rögtön 1989 decembere után, emlékeztet arra, hogyan alakultak meg akkor hamar egyes magyar tanintézetek, illetve hogyan próbáltak alakulni mások, miként kezdett ismét izmosodni Romániában az anyanyelven történő oktatás, és huszonhat év távlatából át is kiált a jelenbe, hogy jelezze: leálltunk. Azóta le. De már rég. Valamikor a kilencvenes években rekedt meg az egész, és meg kell jegyezni, hogy a közben hihetetlenül ravasz párttá vált RMDSZ azóta sem ért el sokat a magyar nyelvű oktatás kiteljesítése terén. Sem. És ez nagyrészt nem másokon múlt, múlik. Ez sem. Hanem. Na, minden esetre itt van ez a kis emlék, ami nekem is meglepetés volt. A jegyzőkönyvet édesanyám vezette, ő írta ezt. Főleg a második része érdekes.

(Kezdjük most a gyengébbekkel, pontosabban az ő elhessegetésükkel, mert ők szoktak az ilyen témák körül is zavaróan rajzani: változatlanul pitiánerség mások nemzeti ünnepeit köpködni, kiröhögni, úgyhogy ilyesmiken kuncogásért nem kell ide járni, ez sem arról szól, meg aztán ugyebár mennyi szánalmas marhaságot láthatunk az implicite meg is gyalázott magyar lobogóba csomagolva is, pont ezekben az években is, szóval hess innen.) Na, de ami most jön, azt nem tudtam kihagyni. Épp december 1., azaz a román nemzeti ünnep kapcsán fotóztam Nagyváradon.

(Este. Egészen pontosan tegnap este. Városban. Egészen pontosan ebben a városban. Férfi várakozik a félhomályban buszmegállóban. Egészen pontosan én.)

Nem tudni, merre fordul most az USA, azt követően, hogy hatalmas meglepetésre a republikánus Donald Trump lett a befutó, a demokrata Hillary Clintont verve. Trump (akinek neve egyaránt jelent adut, harsonát és remek fickót is angolul) a harsogó kampánya után „vitte a bankot”, és győzelme utáni első beszédében egyből hangnemet váltott a kampányához képest, „remek fickónak” tüntetve fel magát, aki „megfogadja, hogy minden amerikai elnöke lesz”, üzenve azoknak is, akik nem szavaztak rá, biztosítva őket, hogy „az országban minden vallású és etnikumú ember biztonságban élhet majd”, és az amerikai GDP megduplázását ígérve. Ám egyelőre csak az biztos, hogy terveikhez hátországuk is lesz, ugyanis a törvényhozásban is a republikánusok diszponálnak majd, újra többséget szerezve.

Na, kezdőüdik. Esztet máma fotóusztam, a városba. Mer kaparják lefele a mindenféle plakátokat, hogy legyen hely a választási propagandának. Minden választás előtt le szokták tisztítani a hirdetőüoszlopokat, hogy a sok mocsoknak tabula rásza legyen. Meg is képregényesítettem a fotóut – kellemes bedőlést minden ragadóus hülyesígnek ótán.

Személyes ügyemmé vált az amerikai elnökválasztás. Úgy sikerült azzá tennem, hogy életemben először benéztem egy fogadóirodába, és fogadtam az egyik jelöltre. Trumpra. Nézte is a két nő, aki ott dolgozik, hogy mit csinál ez a kezdő.

Nagy divat mostanában a hazug plakátok őszintévé varázsolása (az utóbbi időben főleg a Fidesz kamunépSavazása kapcsán pörgött fel ismét), de tőlem sem volt idegen eddig sem a műfaj. Azonban nézzünk körül ismét a saját házunk táján. Azt láthatjuk, hogy bár a decemberben esedékes romániai parlamenti választások kampánya hivatalosan még nem kezdődött el, valójában már elkezdődött. Mint megtudtam, a helyzet az, hogy például az előző voksolásokkor a módosított választási törvény szerint hivatalos kampányidőszakban tilos óriásplakáton hirdetniük a pártoknak – semmi gond, hirdetnek akkor hivatalos kampányidőszakon kívül, azaz már most. (Hiszen a jelen időszakban pártok létének egyik fő oka, hogy hoznak jogszabályokat, amielyeket aztán ki is játszanak.) Itt a városban is megjelentek az első ilyen óriásplakátok. Nézzük. Először az eredetit, aztán azokat a változatokat, amelyeken a valósághoz sokkal illeszkedőbbé, őszintévé alakítottam az üzeneteket.

Szinte hihetetlen, hogy még csak hatvan éve. Most lesz az, 23-án. Rengetegszer utána is számolok, hogy tényleg így van-e. De így van:

Reklámozni persze kell. Idegenforgalmi témakörben is. Sőt, Nagyvárad ilyen területen is nagyon le van maradva. Sőt, még csak épp mostanság kezdte el ezt is. Egyelőre (?) gyengén, felemás módon, és későn, de elkezdte. Szóval reklámozni kell. És az is köztudott, hogy a reklám és a hazugság között néha nagyon vékony a határvonal. Csakhogy nálunk már nemhogy átlépték ezt a határt, hanem egyből kilométerekkel túl is mentek rajta. A kezembe került ugyanis az aktuális nagyváradi idegenforgalmi útmutató. És bár a turisták tájékoztatása, a város turistabaráttá alakítása még mindig gyerekcipőben jár, e gyerekcipőben mégis sikerült rögtön túlmenni a határon, és vaskos hazugságokat belerakni az útmutatóba.