Vérfagyasztó vezető hír, első oldalas anyag mindenhol. Utána igazi pánik legalább ezen a földrészen, ha nem mindenütt. Azt gondoltam, ez következik, amikor tegnap világgá röpítették a hírügynökségek ezt az anyagot. Az a lényege ugye, hogy az al-Kaida atombombát rejtett el valahol Európában, amit akkor robbantanak fel, ha elfogják, vagy megölik Oszama bin Ladent.

Ám nem így történt. Mármint sehol pánik, sőt, a hír csak kevés helyen lett vezető. Na nem mintha nem tarthatna méltán igényt erre - hiszen a média harap az ilyesmire, a médiafogyasztók nagyrésze pedig szeret rettegni (a híreken elgondolkodni meg nem), úgyhogy hozná is a nézettséget/olvasottságot egy jó kis atomos cucc. Főleg, hogy a bomba akár a szomszéd padlásán is lehet...

Úgyhogy inkább arról van itt szó szerintem, hogy rosszul súlyoztak a szerkesztők: az Európában lapuló, és földrajzilag is sokunkhoz közeli katasztrófával fenyegető atombombát kiütötte a húsvét. Magyar szférában pedig a húsvéti alkotmány.

De maradjunk a lényegnél: felrobbantásra váró atombomba van valahol a környéken. Nem tudom, ki, hogy van vele, de szerintem e hír dacára is nyugodtan tervezhetünk még közép-, sőt hosszútávra is. Én ugyanis arra figyelek, hogy "akkor robbantanak, ha elfogják, vagy megölik Oszama bin Ladent". Vagyis - szerintem - soha. Mivel - szerintem - Oszama bin Laden nem létezik.

Tömegsírok vannak a szomszédban. Erről tegnap hallottam, beszélik a környéken. Ma utánanéztem a dolognak. Arra jutottam, hogy valóban van ebben valami.

A többség nem elfelejtette a történteket, hanem egyszerűen meghalt: lassan már nem marad tanú. Akik még élnek, már alig emlékszenek valamire, de arra sem pontosan. Ennek dacára éledt fel a híresztelés. Az, hogy Nagyvárad Biharpüspöki negyedében halomra lőtt embereket rejt a föld.

A Második Világháborúban végezték ki őket. Így szólt az infó. Állítólag több helyszínen is zajlottak a mészárlások. Megnéztem ma ezeket a helyszíneket. A helybélieknek biztosan imerősek lesznek a képeken szereplő területek.

Ezek egyike a mai főút mentén lehetett, ott, ahol mostanság épp a zöldövezetet alakítják át a házak előtt. Pontosabban ide irányítottak azok, aki úgy vélik, hogy tudják. Ilyen a terep mai arculata:

Megint. Sosem bírok szó nélkül elmenni mellette. Újra egy ünnep, s a lapok újra tele vannak mindenféle politikuskák hirdetéseivel.

Most épp húsvét ürügyén köszöntenek. A román, s a romániai magyar lapok jórésze is ezzel van ma dugig: a hirdetők egymással versengve igyekeznek minél kenetteljesebben csodaszép ünnepet kívánni nekem, mint polgárnak. Azaz nekünk, mindannyiunknak. Egész oldalak telnek meg a szövegeikkel. Van, aki még a fotóját is odabiggyeszttette mellé. Hogy el ne felejtsük: ő Ő az, aki csupa jót és szépet kíván nekünk.

Nagyon undorító. Azért nem mondom, hogy rendkívül undorító, mert az még sokkal undorítóbb, amit az év(ek) többi napján művelnek. És abban nincs semmi rendkívüli: az nekik szokásuk, létfenntartásuk, alapjuk. Ilyenkor meg csak virágba borítják a saját szobrukat. Azokat a szobraikat, amelyeket ugyanúgy közpénzből húzattak fel, ahogy az egész karriekjüket a közpénzekre építették, s ahogy végülis a mostani hirdetéseket is abból fizették.

Ja, hogy saját zsebből állták a hirdetéseik árát? Igen? Miért, azok a zsebek honnan származó pénzekkel vannak tele, mégis? Azaz az immár sajátnak a nagyrésze honnan származik? Na, azért...

Úgyhogy ne. Ünnepeken - és főleg vallási ünnepeken - se köszöntsenek engem, minket politikai ripacsok. Igazán nem ezzel mutatják meg, hogy érdeklem őket.

Megtiszteltetés ért: Alíz hívott, csatlakoztam egy nemrég indult kezdeményezéshez. Létrehoztunk egy webhelyet, amely különösebb háttérmagyarázatot nem igényel. Magáért beszél - sőt, ír. Nyelvorzókra vadászunk.

Mától van új alkotmányunk, formálisan (gyakorlatilag januártól lesz, akkor lép érvénybe).  Magyarországnak van - helyesbíthetnének egyesek. Á-á: nekünk van - helyesbítenék akkor én.

"Meg vagy hívva?" Emlékszem, nagymamámnál ez azt jelentette: "meg vagy húzatva?"

Hát meg. Mármint meg vagyok hívva. De ha elmennék, meg lennék húzatva.

Szíves meghívást kaptam ugyanis két konferenciára. Mind a kettőt ugyanazok szervezik, egyazon eseménybe tömörítve. Hogy azt mondja: Első Magyar Világtalálkozó.

Már a nevéből, a hangzásából is sejthetik a tapasztaltak és/vagy vájtfülűek, hogy itt valami nincs rendben. Túl nagy a merítés. És sosem sült el jó semmi olyan szervezetecske és szervezés és szerveződés, amiben összekapcsolták a magyarokat és a világot. Gondoljunk csak a magyarok Magyarok Világszövetsége nevű rossz viccre, amit házi pénzgyárként üzemeltetnek, a magyar érzésekre rájátszva. Nos, én ennek a mostani akárminek is leginkább pénzszagát érzem. És igen, külön zavar ez a szag, ha közben magyar ügyek vannak a kirakatban.

No, jelen esetben pedig erről van szó, itt:

"Sosem lehet elég korán elkezdeni! Neveljen szadista sorozatgyilkost gyermekéből! Ha most vásárol kicsinyének véres druzsbát, bónuszként ingyen hazaviheti csemetéje számára oktatófilmünket, A texasi láncfűrészes (The Texas Chainsaw Massacre) összes részét!"

Egy nagyváradi üzlet előtt elhaladva láttam meg ezt a csodálatos játékszert. Szerintem epic.

Be is tértem rögvest, s kikértem a kirakatból a kis aranyost, hogy lefotózhassam, továbbá közelről is megcsodálhassam.

Hazát cseréltem, szívet nem.

Szóval elköltöztem. Egy ideje itt, ezen a webhelyen is tanyázom - de immár ez lett a fő. Mostantól itt keressetek, drága olvasók, itt lakom, blogice.

 No, itt van, ez ma jött. Majdnem egy hónappal ezelőttre vártam ugyan, de végülis így is jó. Sokat csúszott, a várt ünnepi átadásról is lecsúszott, az ígért áprilisi határidőből is kicsúszott, de aztán végül becsúszott.

Nagyonis fontos eleme persze a dolognak, hogy alapvetően önös politikai érdekek miatt kapjuk meg az állampolgárságot - ám ezt a vonzatát ezúttal nem akarom tárgyalni, most egy kicsit félreteszem. Hiszen jó ez azért, egyszerűen, önmagában. Ez az, amit alapvetően gondolok róla. A többivel foglalkozni ráérünk még, amikor majd közelebb érnek a dolog politikai konkrétumai.

Vannak még más vonatkozásai is egyébként.

Ezúton üdvözlöm a Reggeli Újságot, amelyik sosem fogy ki a humorból. Nevetünk is rajta rendszeresen.

Most például azt másolja, amit látszólag utál. :)

Lényegében egyetlen beteges elme (volt kollégánk amúgy, aki végül a Reggelinél főszerkesztőként kapott még egy esélyt a sorstól, valamint a lapjuk mögött álló gyanús román üzleti köröktől) miatt az egész marketing stratégiáját (oké, ez az előbbi nagy szó ide, de hadd örüljön kicsit az illető) ránk, azaz a Bihari Naplóra építi: állandóan, évek óta a szapulásunkkal próbál magának helyet csinálni, legalább egy kicsiny részt kikönyökölni. Szerény eredménnyel - pontosabban nagy, jól látható, rikító eredménytelenséggel.
És mégis, azóta is kitartóan hozzánk méri szinte minden lépését: ha lemarad valamiről, s mi nem, akkor velünk péládlózva magyarázkodik; ha nem hívják meg eseményekre, de minket igen, akkor minket emlegetve dühöng; ha bármilyen más kudarc éri, akkor minket nevesítve motyorog magának. Sőt, még az egyes szabadnapok előtt is tájékozódik arról, hogy vajon mi megjelenünk-e, a mi szerkesztőségünk dolgozik-e - s ehhez méri a saját csapatának munkarendjét.
Az ilyesmi teszi ki tulajdonképpen az összes promóciós elképzelését. A sóhermarketing újabb nagyszerű példája mindez.
Na meg a rommagyar, provinciális újságírás papírfelhasználás mélypontjának illusztrációja.

Szóval állandóan minket emleget, minket sző bele egyes cikkentyűibe a Reggeli, nagy kitartásal próbálva mocskolni. Tehát így is folyamatosan jelen vagyunk abban a lapban, amely hol konkurensünknek álmodja magát, hol alternatívának.
Ám immár láthatóan nem elég, hogy szinte minden lapszámukban minket emlegetnek: immár a cikkeinket is átveszik.
Igaz, hogy sima lopás formájában, de ez csak aranyosabbá teszi az egészet.

Idén is lesz elsötétítgetés, világszerte. Mégpedig épp ma este, 20:30-tól 21:30-ig.

Az jut eszembe, hogy vajon hány millió otthonban kapcsolják ki rövidesen az elektromos készülékeket - és főleg hányban nem. Mert bár a kezdeményezés neve A Föld Órája, a Föld nagyobbik részén nem lesz semmilyen hatása.
Ugyanis szerintem csak a világ fejlettebb felén csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez is - meg általában az összes ehhez hasonló, kicsit aktivizmusba hajló, kicsit tini mozgalmárkodó, kicsit geek, de azért alapvetően jó akcióhoz.
És igen, bármilyen furcsa is, mi is inkább a világnak ehhez a feléhez tartozunk. Csakhogy a civilizált rész perifériájához.

Úgyhogy szerintem az egész Balkánon - s ezen belül a balkáni Románia területén is - nem ez a döntő nap, s nem ez a döntő akció.
Errefelé másképp oldják meg a mérhető energiafelhasználás csökkentését: itt nem a készülékeiket kapcsolják ki azok, akiket foglalkoztat a túlzott energiafelhasználás, hanem a villanyórájukat…

És persze van egy másik gondolat is, amely ilyenkor elkerülhetetlenül beköszön. Mégpedig az, hogy tényleg elképesztően függőek vagyunk az elektromos energia működtette mindentől.
Más években is mefigyeltem már magamon, hogy ha itthon töltöm A Föld Óráját, akkor alig más, mint egy áramszünet.
Mivel áramszünetkor is szinte mindig ugyanaz játszódik le.

Árnyék vetül ránk az utóbbi hetekben ismét: a sötét kilencvenes éveké. Nem véletlen az áthallás az egykori lózunggal, hiszen akár úgy is mondhatnánk, hogy kísértet járja be. A nacionál-posztkommunizmus kísértete.
Mert amit mostanában a PSD és a PNL művel magyar ügyekben (is), az a hamisítatlan iliescui hagyományok ápolása.

Persze kell ehhez egy Csibi Barna is, aki Avram Iancu-bábot akaszt nyilvánosan, meg egy nagyköveti feleség is, aki a magyar kormányfő mácius 15-i beszédének felolvasása után saját lélekből még ömleng egyet, ahelyett, hogy gátat szabna magának, továbbá kell egy román hírügynökségi tudósító, aki a két beszédet gátlástalanul egybemossa.
Nos, ami a mieinket illeti: a követ neje szerintem hibázott. Megesik. Csibi Barna pedig néhány ismerősöm szerint vélelmezhetően román titkosszolgálati provokatőr. Nem tagadom, nekem is átvillant az agyamon ez a lehetőség, de szerintem kisebb az esélye, hogy az. Gárdista ugye - ami szinte automatikusan némi agyalágyultságot feltételez. De legalábbis a gondolkodásra való képesség jelentős beszűkülésével szinoníma. Szerintem ő ennyi ebben a képletben.

Szóval ezekből indult ki a PSD és a PNL legújabb magyarellenes kampánya.
Látjuk, főleg a román hatalom leváltására irányul ez a hőzöngésük is: egyszerre akarnak román szavazatokat szerezni, elásni a PD-L-t, magyarok szolgájának állítva be azt, továbbá egy kicsit odapörkölni az RMDSZ-nek is, amelyik még mindig halogatja az újabb átállást. Úgyhogy elismerhetjük: kezdetben csak a román-román küzdelem egyik eszköze volt csupán a sok éve immár példa nélkülien primitív magyarellenes csörtetés.
Csakhogy hiába látjuk a valós céljaikat, ha az eszközeik mi magunk vagyunk.

És ne legyenek illúzióink: most épp a Csibi és a meghamisított Orbán-beszéd volt az ürügy - de ha ezek nem lettek volna, találtak volna mást.

És lám, máris vannak követők, máris bátorodik fel a román sovinizmus is. Csak egyelőre még hülyéskedik. Még csak szórakozgat.

Hogy nem szakad rá…!
Akiknek volt már dolguk a romániai igazságszolgáltatással “igazságszolgáltatással”, azok jórészének talán nem ismeretlen ez az asszociatív gondolat.

Nyilván odabent, tárgyalótermekben, folyosókon is sokszor megfogalmazódott már ez a vágy, felszakadt már ez a sóhaj, előrevetítődött ez az ómenszerű lehetőség.
Hiszen a romániai “igazságszolgáltatás” egész rendszerét tekintve, vagy akár számtalan részletét vizsgálva nagyonis jogos elvárás ez. Akár a mottójuk is lehetne, a fejléces papírjaikon is szerepelnie kellene ennek a jelmondatnak: “És nem szakad ránk…!”

Nos, úgy látszik, de. Szakad. Végül mégis.
A kép a nagyváradi bíróság bejáratánál kézült.

Ez volt tegnap, azaz március 15-én: Nagyvárad román alpolgármestere, Gheorghe Carp is magyar kokárdát viselt, s úgy koszorúzott. Ezen akadhatott meg a szemünk tegnap (s olyasmiken gondolkodtam közben, hogy amennyire ritka szép gesztus az ilyesmi, annyira hiteltelen közben egyes magyarokon az önreklámozás céljából kitűzött kokárda.)

Ez viszont már március 16-án van, azaz ma. Ez a mai nap helyi híre: leragasztották a magyar nyelvű feliratokat néhány környékbeli település helységnévtábláin. Íme tehát a magyar ünnep másnapja:

Eléggé szimptomatikus események történnek az idei március 15-i ünnep kapcsán is. Maguk, ezek a történések mutatják, hogy igazából hol is tart a magyarság - nem pedig az ünnepekkor elhangzó sok süket (és sokszor kifejezetten félrevezető szándékú) duma.

Most csak kettőt emelek ki ezek közül a jellegzetes események közül: egy erdélyi magyar ügyet és egy összmagyart.
Mindkettőnek van március 15-i vonzata, de valójában egészen másról szól mindegyik. Rólunk. Arról, hogy mennyire nem ott vagyunk, ahol hisszük magunkat.

Magyar elidegenedés

Napok óta nézem, hogy mi zajlik Kézdivásárhelyen.
A lényeg ugye, hogy a Korrupcióellenes Ügyosztály őrizetbe vette Kézdivásárhely polgármesterét, Rácz Károlyt. Akiről tudni kell, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) egyik kulcsfigurája: azon tisztségviselők egyike ugyanis, akiket az MPP színeiben választottak meg - azaz ő a párt egyik “eredménye” a kevésből.
Csakhogy korrupt ő is: hónapok óta csúszópénzt vett át egy vállalkozótól, akivel beszállítási szerződést kötött a város részére. Ez a megvesztegető vállalkozó jelentette fel végül - aki viszont érdekes módon épp RMDSZ-közeli pénzember…
És további pikantériát épp az ad az egésznek, hogy a feljelentés és a polgármester őrizetbe vétele pont most történt: amikor az MPP pont Kézdivásárhelyen tartotta a volna a kongresszusát, holnap. Holnapután pedig ugyanott lettek volna az MPP központi megemlékezései március 15-e alkalmából.
Úgyhogy egy RMDSZ-közeli vállalkozó feljelentése alapján most lekapcsolták az MPP-s városvezető-házigazdát, s az RMDSZ lemondásra is felszólította a polgármestert. Az MPP pedig az előbb közleményt küldött, hogy a történtek miatt elhalasztja a kongresszusát.

Tessék: így megy a romániai magyar erők közötti küzdelem. Ennyire jelent megtisztulást, alternatívát az egyik a másikhoz képest. Vagy ennyire jelent bármit is.
Ilyen az érdekvédelem: mindegyik oldal a saját érdekeit védi, s a legsötétebb módszerekkel irtja a másikat.
Mondom: a romániai magyar politikának már régen nincs semmi köze a romániai magyarsághoz. Szemfényvesztés. Üzlet, pozícióharc, vállalkozás, továbbá néha összefonódás, máskor meg leszámolás az egész.
A március 15-ök, s a hasonlók pedig csak reklámrendezvények a pártok részéről.
Itt ugye van egy másik példa is: gondolhatunk akár Nagyváradra is, ahol a város vezetésben helyet foglaló RMDSZ már tavaly ősszel lefoglalta az összes magyar emlékhelyet az idei március 15-i megemlékezésekre PR-akcióikra, hogy a Tőkés-oldalnak ne jusson fórum a saját pártos rendezvényeihez.
Majd pedig ugyanez az RMDSZ gyorsan hozatott egy olyan városi tanácsi hározatot, amely alapján Tőkésék nem foglalhatnak le jövő ilyenkorra sem közterületeket a megemlékezéseikhez, mert “mostantól csak a folyó évben tartandó akciókra adható ki területfoglalási engedély”.
Szánalmas, s nem apparatcsik-szemszögből, hanem polgári szemmel nézve felháborító is.

Megvan az ítélet Tőkés László sajtóperében, amelynek során komoly összeget, 70.000 lejt követelt: alapfokon vesztett.

Maga az ítélet itt megtekinthető, az ítéletet alátámasztó bírósági indoklás pedig néhány nap múlva készül el.

A lényeg tehét megvan - s bár a per másodfokon folytatódik (mivel Tőkés nem adja fel), néhány lényegi következtetési leszűrhetünk már most, függetlenül attól, hogy mi lesz a fellebbezés után. Részünkről ezzel úgymond le is záhatjuk az ügyet.

Az van, amit jeleztem: nem derül ki, hogy Tőkés Lászlónak van-e szekusmúltja és/vagy magyar titkosszolgálati kapcsolatai, vagy pedig teljesen tiszta ilyen szempontból. És még sokáig nem is fog. Ahogy például számos RMDSZ-esről sem, vagy épp Tőkés egyes közeli munkatársairól sem. Nem is derülhet ki, hiszen ez a per sem erről szól.
Mindezt csak azért fontos legelső következtetésként jeleznem, mert ahogy észrevettem, sokan nem voltak tisztában az egész ügy lényegével, s a pár órája meghozott ítéletet úgy kommentálják: “na, megint nem derült ki Tőkésről, hogy sáros-e“.
Ez alapvető tévedés, hiszen ennek az eljárásnak a során sem azt kérték a bíráktól, hogy Tőkés múltját vizsgálják. Még jó, hiszen a pert maga Tőkés indította. Sőt az újságcikk, amely miatt a per indult, szintén nem közvetlenül Tőkést vádolja ügynökmúlttal, hanem egy érdekes feltevést bont ki - mégpedig egy volt szekus visszaemlékezése alapján. Nevezetesen azt a tézist, hogy annak idején azért helyezték Temesvárra Tőkést, mert ez a titkosszolgálat érdeke volt - s mivel pont oda helyezték, hát onnan indult végül az 1989-es változás, pedig már meg volt szervezve a “forradalom” egy másik helyszínre, Jászvásárra.
(Emlékeztetőül: itt megtalálható Tőkésék mostani keresete, alatta pedig az eredeti újságcikk - románul kell tudni az olvasásához.)

A második következtetésem az, hogy Tőkés Lászlót túlságosan nem foglalkoztatja a saját múltja, sőt, ezt a pert is leginkább arculati célzattal indította.

Ejsze ünnep van?
Hát, egy kisebb éppen lehet azoknak a székelyeknek - és általában romániai magyaroknak -, akik erősen fogékonyak a mindenféle jelképes kis molyozgatásokra. És valljuk meg: sokan vannak ilyenek közöttünk.
Sőt, egy kicsit mind ilyenek vagyunk. Csak eltérő mértékben.

Én speciel eltérő vagyok - ugyanis semmi tetejét nem láttam például annak az európai mérvű internetes szavazásnak, amelynek a tétje az Év fájának kiválasztása volt.
Minden esetre ez a kemény mozgósítással járó voksolás véget ért, s ma nyilvánosságra kerültek az eredmények is.
Így a csíkszentléleki hárs lett az Év fája Európában.

Oké, gratula, fantasztikus. Most akkor van egy győztes fánk.

És van továbbra is sokezer vesztes. Velünk együtt.
Ugyanis nekem valahogy egészen más jut eszembe a Székelyföld és a fa párosáról. Nevezetesen az, hogy miközben egy székely kisvárosnyi szavazat érkezett erre a fára, amíg tízezrek izgultak egyetlen fa miatt, addig is zavartalanul, ezerszámra lopják a fát, irtják az erdőket a Székelyföldön. Is. Természetesen illegálisan, nyilván nagyüzemi szinten, evidens módon magyar maffiózók irányításával, köztudottan romániai magyar politikai körökig elérő (sőt, onnan eredő) érdekhálózatban.

Úgyhogy ha már egy fa jelképezi most itt a magyar büszkeséget, akkor szerintem egy hűlt hely jelképezhetné közben a valóságot. Ez utóbbi lehetne mondjuk a jobb sorsra érdemes Székelyföld szimbóluma. Vagy az egész romániai magyarságé.

Akartam egy bejegyzést írni arról, hogy hamarosan döntés születhet első fokon abban a perben, amelyet Tőkés László indított Florin Budea nagyváradi újságíró és a Ghimpele de Bihor hetilap ellen. A tét 700 millió régi lejnek megfelelő összeg.
Tegnap volt az utolsó tárgyalás itt, Nagyváradon, elmentem oda én is, s volt alkalmam szóbaállni mind Tőkés ügyvédjével, mind Budeával. (Maga Tőkés nem volt ott, épp a tárgyalás végén érkezett haza - őt az ügyvédje, Kincses Előd képviselte.)
És Florinnal még az előbb is lenyomtunk egy epikus SMS-beszélgetést a témáról. Meg van sértődve (rám is, mert szerinte túl kevés teret kapott az újságcikkemben), s tart is a per végkimenetelétől. Ehhez képest nem tudom eldönteni, hogy heroikus, vagy furcsa az, hogy nem fogadott magának ügyvédet, s saját magát képviselte a tárgyalásokon…
Kincses Előd meg azt fejtegette, magabiztosan, de nem fennhéjázóan, hogy szerinte csak ők nyerhetnek.

Florin Budea

Az ügy lényege: az újságcikk szerint a Securitate érdeke volt, hogy Tőkést annak idején Temesvárra helyezzék lelkésznek - sőt, egyenesen a román titkosszolgálat neveztette ki oda. S ha nem oda helyezték volna, akkor a “forradalom” nem Temesvárról indul annak idején.
Erről az a volt szekus vall a lapban, aki állítólag magát a döntést meghozta. Azt is állítja, hogy Tőkés közben a magyar titkosszolgálatok ügynökévé lépett elő.

Itt egy reklám. Pár napja látom fel-feltűnni.
Jó, persze: tudunk rajta szórakozni.

Minket így lehet meggyőzni: “Ugye elege van? Akkor húzzon innen - ha tud!”
Igen, a reklámozás egyik alapszabálya: a célrétegnek éreznie kell, hogy neki szól az üzenet. És hogyne érezné az, aki Romániában él, hogy elege van? Ez maga az ország leglényege, a kohéziós ereje, a szellemisége.
A címerben is meg kellene jeleníteni, valami heraldikai mesterkedésel: mondjuk a háromkezű polgár, amit az egyikkel a haját tépi, a másikkal legyint, a harmadikkal a villanyt oltja le - miközben a sas épp lopja a jogart, a kardot és a keresztet.

Nem mintha a másik két jelölt igazi alternatíva lett volna. Csak (egészen) más, de nem jobb lehetőség volt a két másik.

Nem szaporítom a szót, papírforma szerint Kelemen Hunor lett az RMDSZ új elnöke ma este.
Egy jelképértékű fényképpel köszöntsük, amelyet az RMDSZ-kongresszusnak helyt adó épület bejáratánál készítettem.

Találtam pár régi fotót. Az RMDSZ I. kongresszusa alkalmával készítettem ezeket, a helyszínen, Nagyváradon, 1990-ben.
Most, hogy a jubileumi, X. kongresszust ugyancsak Váradon tartják, holnap és holnapután (mégpedig ugyanabban az épületben, a szakszervezetek művházában), van aktualitása a dolognak.

Igen, összesen ennyi fotóm van, és az is csak kívülről.
Mivel akkor még teljesen kívül voltam az egészen. Kívülállóként ott, kívül álltam. De mégis nagyon közel állt hozzám ez az egész.
Sőt, belső késztetés vitt oda: egyszerű - ám annál lelkesebb - szimpatizánsként úgy éreztem, rólam is szól mindaz, ami zajlik. Sőt, értem is van, a romániai magyar polgárért. Ma már fura: önkéntesként éjjelente kutyákkal kergettettem magam, miközben plakátokat ragasztgattam, szórólapoztam, nappal pedig okos beszélgetéseken arról győzködtem magyar polgártársaimat, mennyire fontos ügy ez mindannyiunk számára.

A budapesti kormány nem akarta az RMDSZ-kongresszus előtt felavatni a felújított kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot. Azért nem, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök-jelölt ne kampányolhasson még ezzel is.
Hunor mondta is, hogy á, dehogy, nem akart ő ott kampányolni, ugyanmár.

Na, hosszas huzavona után megyegyeztek végül, hogy április elején lesz az avatás.
Erre holnapra - azaz richtig közvetlenül a kongresszus előttre - “megemlékezést” szerveztek a szoborhoz. Amin - mint az előbb tudatta - Kelemen Hunor is részt vesz.

Nem, és nem bírják ki az áprilist. Hirtelen nagyon ápolni kell Mátyás emlékét. Meg bármit, ami ebben az időszakban az ember keze ügyébe akad. Választások előtt mindig nagyon ápolni szoktak valamit. Utána a választók szorulnak ugyanerre.

Teljesen le van kötelezve…

Csalóka lehet az érzés, de néha úgy látom, hogy tényleg jobban működik valami a választások óta Magyarországon. Oké, mondjuk inkább azt, hogy szervezettebben.
Vannak kellemes meglepetések is - legalábbis a polgár és a politikum kapcsolatrendszerében. És emiatt is van egy olyan érzésem, hogy az adminisztrációba bekerült fiatalok egy része tényleg a munkáját végzi.
De ez valahogy már régebben is gyanús volt nekem: hónapok óta figyelem, s igen sanszosnak tűnt, hogy valami oknál fogva rendes embereket is alkalmazott az új adminisztráció.
Fura. Azért fura, mert szokatlan.
Most van egy újabb jele annak, hogy igazam lehet, s ez egy létező trend.

Pár napja írtam egy szösszenetet a Fácséra arról, hogy érdeklődtem a budapesti Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál (BÁH) az állampolgársági kérvényem állása felől - de nem tudtak információt adni. Ugye a hírek szerint március 15-én tehetnék le az állampolgársági esküt/fogadalmat az elsők azok közül, akik kedvezményes honosítással lettek magyar állampolgárok. Nos, az érdekelt, hogy én is beleesem-e ebbe, hiszen már a legelső napon beadtam a kérvényemet. Elvégre március 15-én esküt tenni, az az igazi (hiába, no, ahogy öregszik az ember, úgy lesz szentimentális bolond is).

“A lakosság üljön a seggén” - tessék, ezt üzeni a hatalom.
És így old meg ügyeket és így dolgozik egyáltalán. Alapvetően: így viszonyul.

Szívunk. A szó szoros érelmében, s átvittben is.
És szívatnak. Sőt, mit mondják, ez így is marad.
Nem vicc: erre már az egészségünk megy rá. S nem csak a mentális.

Még sosem láttam akkora szennyezést Nagyváradon, ami mára virradóra érte a várost. Szinte megfeketedett a hó mindenütt.
Úgy jött az egész, mint a filmeken: baljós előjelei voltak. Napok óta nézegettem már munkába menet és jövet is, hogy valami változik. A havon látszott a legjobban: napról napra egyre szürkébb lett, egyre sötétedett. És ha új réteg hullott rá, az sem volt fehér. Valami hosszabb ideje van a levegőben…

És most jut eszembe: az utóbbi napokban a szerkesztőség hatalmas panorámaablakán is többször csodálkoztam kifelé, azon révülve, hogy micsoda sosem látott módon sötét, baljós, nyomott, átláthatatlan a tér - és épp ezért érdekesen szép az idei tél.

Ma reggel aztán arra ébredtünk, hogy lényegében fekete minden odakint.

Készítettem erről pár fotót az előbb a környéken.

Kontrasztanyagnak egy fehér papírlap a havon, hogy ne feledjük el, milyen is a fehér.

Példátlan módon szinte fekete hó borítja a tájat. És az emeletről messzire ellátni: minden kert, minden háztető ugyanolyan.
És jönnek az ismerősök, s megjegyzik: “Itt is ilyen? Hát nálunk is.” És hívok más ismerősöket, akik mondják: a város más részein is ezt tapasztalják. Csak a távolabbra eső negyedekben nem: a város túlsó fele megmenekült.
Az van tehát, hogy Nagyvárad államhatár felé eső részét beborította valami mocsok. Időnként pedig valami égett műanyagra emlékeztető szag terjeng a levegőben.

Azta! Sietni kell, mert leginkább a havon látszik, mi zajlik itt - márpedig épp olvadás van.
Ha elolvad a bizonyíték, akkor a nyomában maradó feketeségre ráfogják majd, hogy sár - s azzal kész, le fogják hazudni az egészet.

Hát nézzük: az alábbiakból kiderül, hogy alármilyen (környezeti) katsztrófa érhetné - és éri is! - a várost, azt még bejelenteni sem lehet rendesen, nemhogy a felelősöket mozgásra bírni. Nyogodtan elemészthet itt bennünket bármi. Elképesztő!

Levelet kaptam Hódmezővásárhely önkormányzatától.
És ebből is újra, egyértelműen kiderül, hogy - a nálunk zajló diverzióval szemben - mi kell a magyar állampolgárság igényléséhez. A szándékos zavarkeltés és félretájékoztatás helyett itt van ez is: ebből is világos például, hogy a fordítások igenis kellenek.

Azért épp Hódmezővásárhelyről jött a levél, mert ennek a településnek - valamint Csopaknak és Esztergomnak - tiszteletbeli polgára vagyok. (Tiszteletbeli, s nem díszpolgára, az más.) Úgyhogy most biztosan előszedték az adatbázisukat, s minden hasonló polgáruknak felajánlották a segítségüket.

Ez - politikai háttér és érdekek ide vagy oda - jól esett, köszönöm.
A levél első oldala főleg meskete - ám néha az ilyen jellegű szöveg is kell, tud egy kicsit szívhez szóló lenni. Arról nem beszélve, hogy ebben is vannak érdekes konkrétumokról szóló részek. Például az, hogy majdnem húszezren csatlakoztunk. Ami a város 48.000 fős lakosságáhioz mérve nem rossz... (Kiemelések tőlem, mindkét oldalon.)

No és itt van akkor a második oldal, a lényeg.
Még egyszer, sokadszor, sokadik forrásból.
Azok kedvéért is, akik saját érdekeiket követve az utóbbi hetekben igyekeztek minél nagyobb káoszt teremteni a téma kapcsán. És főleg az áldozataik kedvéért.

Úgy szeretem azt, amikor időnként már annyira nem szeretnek minket, magyarokat, itt, Romániában, hogy azt is sérelmezik, ha elkülönülünk. Hogy szegregálódunk, szeparálódunk, saját intézményeket alakítunk, mi, rohadékok.
Vagyis: annyira nem szeretnek, hogy inkább mindenáron maradjunk együtt.
No, megint ez az abszurdum üli örömünnepét, ezúttal itt, Nagyváradon.
 

Némi kis tüntetés volt ma este a városban - meg még lesz ricsajozás, magyarellenes felhangoktól sem mentesen. De egyelőre úgy tűnik, majdcsak elhalkulnak, s kész - hacsak a prefektus keresztbe nem tesz.
Az az igazság, hogy ezt most jól csinálta az RMDSZ: egy olyan bizniszt bonyolított le - szokás szerint főleg a saját érdekében -, amelyből ezúttal azért a közösségnek is származhat némi előnye.
 

Nagyobb a füstje, mint a lángja.
Az egyik legdühödtebb román újságíró kolleginám épp rágyújt

Jó sok hónapnyi háttérbeli manőverezgetés után pár napja keresztülvitték azt a döntést, amelynek nyomán külön-külön intézménnyé vált Nagyváradon a magyar és a román színtársulat. Pontosabban két nagyobb, összetettebb intézmény alakult. Igen, etnikai alapon.
 

Emlékeztettem már itt, valamelyik ősrégi posztomban arra a pompás tényre, hogy annak idején, az RMDSZ legelső honlapján áperté ott állt a következő: LINKEK.
 

Hát azok. Akkor is gyanítottuk már, hogy ez bizony így van - azóta pedig számtalanszor bebizonyították, hogy pont azok. Csak akkoriban még vállalták is, hiszen kezdő politikacsinálók voltak, úgyhogy egy-egy elszólás belefért.
 

A jelenlegi honlapon már valahogy így szerepel ez:
 

Nos, ez is helyes. Hiszen ha valamiféle gyűjtőszervezetnek fogjuk fel ezt a tömörülést, akkor az bizony sok-sok elemében valóban nem más, mint tároló, azaz LINKTÁR.
 

Azóta azonban változott a politikai és a nettel kapcsolatos trend is. Most az előbbiben a pártalapítgatás, az utóbbi estében pedig a Facebook a divat.
Eme új valósághoz illeszkedően meg is található a Fácsén a frissített politikai helyzetkép. Tömören, tényszerűen. Az Erdélyi Magyar Néppárt küldetése, egy szóban.
 

MEGOSZTÁS.
Jaja, azért ebben is van ám valami...