Kertész leszek. És most nem szemétkedek egy tulajdonnévvel, dehogyis. Hanem tényleg Kertész leszek, lettem - egy kicsit legalábbis. Elmondom.

"Visszavonta Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címét a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén. A döntést a Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői szavazták meg." Így szól a friss hír. Kitűnő.

Ezzel a Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői bebizonyították, hogy Kertész Ákosnak leginkább igaza van. És nagyon találóan írt a kicsinyes magyarokról. (De persze azt is bebizonyították, hogy nem megy nekik a szövegértés. Magyarul. Mélymagyarul eleve nem is mehet, soha. Mert olyankor nem csak a magyarság mély...)

Hiszen olvassuk csak újra - most aztán főleg - Kertész levelét. Szerintem eléggé butának kell lenni ahhoz, hogy szó szerint értelmezzünk. Dehát egyetlen nemzet sem szűkölködik butákban. Akik általában a legharcosabbak, a legdühösebbek mindenre ugranak, könnyen, s a legfürgébben üldöznek boszorkányokat. Ebben segít nekik készségesen a politika, amelyik örömmel szolgáltat cirkuszt a szegényeknek - szolidaritásért, lojalitásért (s az utóbbi fogalmakat leképező későbbi szavazatokért) cserébe.

Persze a nagyon jó gondolatot, sőt, gondolatsort mindenképpen meg akartam osztani. De persze nincs ilyen. Azért az elmúlt napokban többször leültem a gép elé azért is, hogy az alábbi képekkel kapcsolatos, a nyelvem, a nyelvek hegyén lévő evidensen szépet elmondjam. De nem jön semmi különös. Mert nincs.

Azon túl, hogy szerintem ez egészen jó. Pénteken fotóztam, épp akkor, amikor ki akartam állni autóval a váradi köztisztasági vállalat egy járműve mögül. Szóval a tömörítős (összenyomva gyilkolós) szemetesautó oldalán van ez a doboz.

Plüssfigurákkal van tele, amelyeket, akiket, amelyeket a szemetesek megmentettek a szemétből. Plüssmenekültek.

Érdekes képzet. Mindenki kezdjen vele, amit akar. :)

Már megint irreleváns dologból fabrikált témát, sőt, ügyet, sőt, közügyet, sőt, nemzeti ügyet a... na micsoda? Persze: a politikum. Hiszen ez utóbbi az, amelyik állandóan ezzel operál: teljesen mellékes kérdésekből politikai tőkét, mindig valakiből ellenséget, akitől majd ők jól megvédenek és/vagy akit ők majd jól móresre tanítanak, példásan. Szánalmas.

Ezúttal Kertész Ákos Kossuth-díjas íróról van szó, aki valóban dühös, sőt - szerintem -vadulós nyílt levelet jelentetett meg pár napja az Amerikai Népszavában. Ebben főleg az ottani közlési lehetőségének beszűkülése miatt aggódik, de annyira, hogy indulatosan kitér közben más témákra is. Elolvastam a teljes levelet - és kérem, akit érdekel a téma, az most olvassa el maga is, ezen a linken, aztán megyünk tovább.

Fárasztó tud lenni a himnusz. Ha nem hagyják békén. És bizony többnyire nem hagyják békén.

Talán más államokban is állandóan matatnak vele, de azt egészen biztosan tudjuk, látjuk - pontosabban halljuk -, hogy Magyarországon és Romániában is újra meg újra hülyeségekre használják a himnuszt (és a nemzeti lobogót). Most épp Románián van ismét a sor. Traian Băsescu államfő vetette fel, hogy minden osztályteremben ki kellene rakni a zászlót, s az órák előtt el kellene énekeltetni a himnuszt. Hjaj!

Nem az a gond itt, hogy a román himnuszról van szó. Hanem sok más.

Nincs mit csodálkozni: előre megmondtam, tisztán és világosan, érthetően, precízen, hogy a hülye Bëlga együttes végre vagy feloszlik, vagy nem.

Épp csak kiugrottam a szerkesztőségből, kenyeret venni.

A standnál előttem egy hölgy, alaposan nézegeti a kenyereket egy ideig, olvasgatja az összetevőiket, végül vásárol, majd elmegy. Ahogy hallótávolságon kívülre ér, az elárusító nekem, a következő vásárlónak kezd panaszkodni.

"Ki ez a Bëlga? Mi ez a Bëlga? Mit akar ez a Bëlga?"

Na igen, jó aktuális ez az idézet most. Hirtelen van ugyanis egy olyan, hogy feloszlik a Bëlga. De ez is nagyon furcsa egyelőre. És nem tudni, mit akarnak ezzel.

Fesztív állapotban vonulunk, milyen más állapotban is tennék... Kellemes kora délután tömegezünk a Félszigeten, sasszé az egyik nagyon fontos helyszíntől, át a másik gigalényeges helyszínig, összefogózkodva, megérdemelten lefárasztott lábainkkal karistolva. S az érzés kísér a hátunk mögött, hűségesen, kitartóan a nyomunkban járva, hogy igen, most van az élet, épp most. És persze süt a nap, meg mindenki szép, mindenki jó, mindenki kúlfész.

Amúgy az előbb még arra gondoltam, futólag, hogy vannak nem annyira kúl fészek is itt, átmenetileg.

Kifejezetten rokonszenves, lájtos, kellemes kis dolog. -Nak tűnik. És az is. Lenne. Ha nem pont a mi közösségünk lebutításával állna ez is összefüggésben.

Szóval azt tapasztaltam vagy három nappal ezelőtt Marosvásárhelyen, a főtéren, hogy immár ennyi csak a tiltakozás a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen zajló diszkrimináció miatt.

Megütötte a fülemet egy dolog a magyar államfő nyilatkozataiból, amelyeket kolozsvári látogatásakor tett. A sok maszlag közül (és hát nem lehet nem látni, hogy amióta Schmitt váltotta Sólyomot az elnöki poszton, az államfői tisztséghez méltatlanul sok ám a maszlag) integet egy kis konkrétum. Schmitt ugyanis azont túl, hogy a mindenkitől megszokott módon egységre szólította a romániai magyar politikai erőket, most még azt is bedobta: ahogy most, úgy a jövőben, a Sándor-palotában is csak együtt ül le a négy erdélyi szervezet vezetőivel, mivel - mint fogalmazott - "ahogy Magyarországon hangsúlyozzuk a nemzet egységét, mert abban van az erő, ugyanúgy elvárhatjuk ezt a határon túli magyar szervezetektől is".

Na persze már. Eddig kifejezetten az volt az úzus, hogy amikor csak lehetett, a Fidesz-hatalom képviselői külön egyeztettek a romániai magyar kegyeltjeikkel. Is. Most azonban az államfő már a fekete bárány RMDSZ-t is visszatessékeli az akolba. Hogy miért van ez? Több egyszerű oka van ennek. (És itt már használjunk más, sokkal adekváltabb képeket.)

Első szavamra igent mond. Mintegy természetesen. Ez igen!

Mert már épp azt hittem, itt fogok éjszakázni. Biharkeresztesen. A vasútállomás épületében. Vagyis mellette - mert mint épp az előbb elolvastam a váróterem ajtajára kifüggesztett feliratot, éjjel zárva van, nem üzemel, ezért olyankor üzemi területnek számít. (Hehe, drága, édes magyar nyelv, keblemre. :) Azzal is megy az idő, amíg elszórakozunk egymással.)

Itt még indulás előtt: nagy, fáradt tömeg a Nyugati peronjain

Igenis ki kell jelenteni: tökéletes az új romániai egészségügyi miniszter. Aki egyébként ma töltötte első hivatali napját.

Az utolsó nap utolsó óráiban még vitte, a hátán fuvarozta lassan már duzzogva sztrájkolni kezdő, megfáradt testem az őt vidáman, éberen és érdeklődően ide-oda ráncigáló szellememet. De a jelek már egyértelműek voltak: a Sziget utolsó napjára ismét kiütött a lényegében állandóan szálló por. Ott van az mindig, de úgy igazából nappal csak nagyobb kavarásokkor látszik - éjjel viszont folyamatosan, egy-egy, néha a tömegen átmodortalankodó jármű fénycsóváiban minduntalan rajtakapható.

Szóval az utolsó napra megint beálltam a portól. És nem olyan portól és nem úgy, hanem az igazitól, a köznapitól, amolyan náthaszerűen, allergiásan. Úgyhogy miközben a lélek egyik színpadtól a másikig sietett, felvillanyozva és sugározva, a testnek minduntalan meg kellett állnia orrot fújni.

Trombitálok is nagy elszántan - hátha ez lesz már az utolsó fújás, s múlik ez az igazán kellemetlen fesztivál-mellékhatás. És ahogy ott fújom, épp az árusok utcáján, s közben felpillantok, látom, hogy pont egy kis üzlet rivaldafényében álltam meg.

Pár kis csemege, egyetlen délután terméséből, a fővárosból.

Na és akkor még ez. Kihagyhatatlan. Sőt - ugye - nekem kvázi kötelező is. :)

Alapvető szerintem, hogy az ember akkor is értelmesen töltse az idejét, amikor egyébként épp szabadságon van. Tartalmasan. Mint ahogyan az is, hogy Budapesten járva se vesztegesse az idejét.

Gondoltam, szabadság előtt még foglalkozom egy keveset fölösleges dolgokkal.

 Újabb fellépők show-ja hiúsult meg az idei Szigeten. A Smash Mouth, Amy Winehouse és az Electrenale után a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fellépése is elmarad.

Mai hír szerint tehát nem tartják meg a petting zoo-bemutatójukat a nagyszínpad előtt, implicite a naponta ismétlődő hőbörgésüket sem - pedig mindkettővel egyszerre a vármegyések kedveskedtek mérgeskedtek volna a színes publikumnak. Dehát az van, hogy nem juthatnak be végül ingyen a Szigetre a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai. Úgyhogy a szórakozásunkat sem tudják megzavarni. Vagy ha úgy vesszük, nem tudunk rajtuk szórakozni. Vagy legalábbis nem a Szigeten.

És naprakészen tartjuk Váradot, továbbra is. :)

Nem sokkal azután, hogy behoztam a plankinget tájainkra, most ki is vittük. A planking (deszkázás) helyére ugyanis betüremkedett immár a másik, az owling (baglyozás). Bár szerintem nem is a helyére, hanem mellé. Minden esetre a hétvégén két csodás gyakorlattal lezártuk a planking-korszakot Nagyváradon - vagy legalábbis megkoronáztuk. Hiszen királynak azért továbbra is király.

Már megírtam régebben, de most válik valóra. Persze eddig is voltak háttérmozgások, amelyek ide vezettek: a kormányerők, azaz a PD-L és az RMDSZ néhány tízmillió dollárért eladják Verespatakot, átjátszák az egészet az aranykitermelésben, s egyúttal a település elpusztításában érdekelt RMGC vállalatnak.

Igen: úgy néz ki, hogy a vesztegetés megtörtént, s immár a tettek ideje jött el. Már pár hete is elgondolkodva fogadtam, amikor valami kis romániai magyar látszatszervezet közleményt küldött szét a sajtónak, s ebben hajlongtak Kelemen Hunor RMDSZ-es kulturális miniszter előtt. Mert a miniszter úr úgymond "megmentette a kulturális örökséget", azzal, hogy elfogadott néhány millió dollárt a bányaprojektben érintett kanadai-román vegyesvállalattól, s a pénzt állítólag örökségvédelemre fordíthatják. Hm. Én meg speciel úgy tudom, hogy az ilyen pénzelfogadásokat nem a "kulturális örökség megmentése" kifejezéssel szokás illeti, sokkal adekváltabb a "kenőpénz" kifejezés...

Azóta mások is ébredeznek már, s kapkodják a fejüket, hogy mi is történik.

Meglepetésnek nem meglepetés, ellenben jó hír: egyre többen szeretnének részt venni a Szigeten. Olyannyira, hogy már a gonosz törpicsekek is kilátogatnának. :)

A napokban lett hír abból, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik tagja még januárban lefoglalta a Nagyszínpad előtt részt, azaz a Sziget szívét, s pont az augusztus 1. és 20. közötti időszakra. A fesztivál ezzel szemben csak áprilisban kapott területfoglalási engedélyt. A HVIM-es srác állítólag a benzinárak emelkedése miatt akar ott jó hosszú, húsznapos tüntetést tartani, s közben azt hangsúlyozza, hogy magánszemélyként akciózik, szerencsétlenkedésének semmi köze a Vármegyéhez. :D Személy szerint én is tudom, hogy hazudik.

(Tavaly többek között ez volt a Nagyszínpad előtt: a Haver vagy flashmob tánc. Idén lehet, hogy a HVIM elhozza a Hö, mi van, köcsög, leütlek darkmob verekedés nevű produkciót.)

Jellemző tempó: játszák a nyílt, egyenes nemzetmentőket, de közben hazudoznak, cinikusan kamuznak. (Akárcsak legutóbb a Gyöngyöspatán randalírozó viccmagyarok, akik például olyanokat mertek csak nyilatkozni, hogy ők nem terrorizálni mentek oda, hanem csak sétálni. De még sok hasonló példa van a szélsőségesek nevetséges hazudozásaira.)

No, minden esetre én magam is bizonyítani tudom, hogy ez a mostani nyomottkodás is hazugságra épül.

Az egyszerűségben sokminden rejlik, többek között szórakoztatni is tud. Nem nagy dolgok ugye, első pillantásra. De mégis jók. Mutatok pár fotót, amelyeket Debrecenben készítettem.

Fesztiválos beszélgetésféle.

Már épp hasad a hajnal, s mi egy színpad előtt még erősen mozogva az utolsókat rúgjuk - a kitartóan támadó basszusba.

Akik szélen állva néznek, azok között kakukktojást látok: egy furcsa, ötvenévesforma, mégmindiganyuegyetlenkisfia típusú, nerdish, sovány férfit, aki karikatúraarcú. S mindenre, meg mindenkire folyamatosan rácsodálkozik, naivan, marslakósan. De minden tekintetet kerül, a sörét meg rég csak tartja már, pótcselekvésként, kapaszkodónak, de nem issza.

Úgyhogy odabreakbeatelek, odaugrálok hozzá, s belesüvöltöm a fülébe:

Campus feszt, Debrecen: partizáltunk némileg irtóra, folyamatosan - de más kellemes is történt. Sőt, a másfajta jellegű kellemes aprósággal indult az egész.

Már akkor meg akartam írni, de csak most volt időm. Szóval valamelyik nap demonstratív szívműtét megtekintésére hívták a nagyváradi újságírókat a Megyei Kórházba. Valós páciens, valós, nem rekonstruált beavatkozás, nálunk még újnak számító eljárás bemutatása.

Amúgyis világos, magától értetődő, hogy ilyenkor pontosan kell érkezni: az ilyesmi igazi precizitással zajlik, minden tekintetben. Ám azért a meghívón is szerepelt, külön, hogy kérik: az ügy, a beavatkozás természete miatt mindenki pontosan legyen ott.

Megvolt a harmadik nagyváradi bloggertalálkozó tegnap. Mindegyiket egészen mások szervezték eddig, más-más tematikával. Egyben azonban hasonlítottak: abban, hogy semmiről nem volt szó lényegében - de az jó sokáig. :) És mégsem volt fölösleges egyik sem.

Akartam az előző bejegyzéshez egy második részt írni. A folytatás ilyen képekből állt volna össze -, mert ilyesmi is bőven van, s gyűjtöttem pár hasonló fotót a városban tegnapelőtt:

Hétköznapok Romániában. Ezt a két szép zsánerképet ugyanazon a napon, ma készítettem Nagyvárad két pontján.

Ez is országimázs, ha jobban belegondolunk.

Romania - a different state of mind. Romania - the state of never mind. Így tudnám megfogalmazni. Főleg ez utóbbi.

És le is zárul lassan a magyar állampolgárrá válásom. Már csak a magyarországi születési anyakönyvi kivonatomat kell kézhez kapnom. Az is készen van már. De nincs karnyújtásnyi távolságban. Ellenkezőleg: vagy 150 kilométerre van a kezemtől. És nem akar idejönni.

Felvirradt a nagy nap. :) Ma reggel megfogtam a sors kezét. Egyszerűen, tiszteletkörök nélkül, egyenesen odamentem végre és könnyedén belesimítottam a tenyerébe, aztán megemeltem a kacsóját. És húzattam vele.