Frissítés: két nappal a nyitás után a lennebb nevezett személy - aki a személyes márkáját adta az egészhez - ki is lépett a vállalkozásból.

Érdekes - de semmi baj vele, sőt, talán áttételesen jó is: ha Román Posta ügyfélszolgálatát hívja az ember, kiderül, hogy a Román Posta telefonos ügyfélszolgálata a szomszédos országban, a Moldovai Köztársaságban működik.

Úgy hírlik, talán október 15-én jelenthetik be az Amerikai Egyesült Államok illetékesei, hogy eltörlik a vízumkényszert a román állampolgárok számára. Az intézkedés a jövő évben léphet életbe.

Nem érzem különösebben elnyomva magam itt - de van néhány hülyeség időnként.

Évtizedeken át itt álltak, fekete-pirosra festve, holtvágányra tolva, a nagyváradi központi vasúti pályaudvaron: két régi gőzmozdony kiállítási tárgyként volt nézegethető. Aztán néhány napja az állomáson volt dolgom, és feltűnt, hogy már nincsenek ott.

Mit göröngyölsz itt, te kis cárelunga, sígír piszkura? Honnan ablézoltad az öcsöngő mozogányt, csak nem a zsibolyból? Ne csodálkozzon, ha nem érti.

Távirat érkezett. A néhai nagymamámnak, a Nagyvárad melletti Biharpüspökibe. 1944. június 29-én.

Mától működik az első nagyváradi kisállatos kávézó, Pet café néven. Benéztem.

Egész nyáron minden pénteken, szombaton és vasárnap van ingyenes, idegenvezetéses séta Nagyvárad történelmi városrészében.

Sosem gondoltam volna, hogy megteszem: manelefesztiválon voltam. Bár a „fesztivál” ide kicsit túlzás.

Közismert, hogy vannak külön „görög tömbházak” Nagyváradon. Rögtön a Decebal-híd mellett, ahogy a hídnál letérnénk a Körös partjára. Ám azt kevesebben tudják, hogy egy ideje emléktábla is van az egyik ilyen épületen. Pedig már egy ideje ott van.

Látogatás többek között az üresen álló, hatalmas, több volt vetítőteremmel bíró mozi géptermében, ahol ott vannak még a vetítőgépek, de filmtekercsek is, valamint olyan további helyeken, amelyeket akkoriban sem nagyon láthattunk, amikor még működött ez az egész. Mióta meg zárva van, még nehezebb ilyeneket látni.

Szokatlan szögekből a nagyváradi vár.

Több elhagyott lakás is van egy közös udvaron Nagyvárad egyik központinak számító részén – és az ezzel kapcsolatos történet is jellemző a mostani állapotokra.

Órákon belül indul a labdarúgó-Európa-bajnokság – pár órával ezelőtt pedig ismét megtaláltam ezt a plakettet, amit néha újra megtalálok, és mindig rácsodálkozom.

Napjai vannak hátra az egykori állami nyomda (Imprimeria de Vest) épületének Nagyváradon.

Ez így nagyon vagány ám.

Tényleg semmi – azaz csak a szokásos. A szokásos semmi.

Vannak az életben olyan kérdések, amelyek bár jogosak, nincs rájuk válasz.

Nem bír leállni az algoritmusuk.

Okospadok Püspökfürdőn - lám, mi mindenre jó az EU pénze... Van ilyen padokból néhány, a nemrég felújított főút mentén, kétféle dizájnnal is. Kipróbáltam: megy is a wi-fi. Ahogy az lenni szokott: egyelőre megy.

Legalábbis nekem újak, mivel most fedeztem fel ezeket. De lehet, hogy másnak is.

Ilyen belülről a nagyváradi szabadkőművesség a temploma.

Jó, ez csak tizenhat másodperccel hosszabb, mint az előző mix, amiben szintén jó sok érdekesség, furcsaság, hülyeség, abszurdum van. De ez nem attól megamix, hogy hosszabb – hanem attól hogy több, mint egy óra húsz percen át láthatóak benne újabb kuriózumok, anomáliák, baromságok, képtelenségek.

A pléhkrisztus létrán lemászott a keresztről, egy templomudvaron, és elment.

Négy választás is lesz idén Romániában: összevont helyhatósági és európai parlamenti választások, aztán elnökválasztás, végül hazai parlamenti választás. Amúgy is lehet dilemma, hogy kire szavazzunk, de ez magyarként egyből kettős dilemma: kire voksoljunk, és egyáltalán maradjunk-e évtizedek után még mindig az etnikai alapú szavazás kerítésén belül?

Mindegyik saját videóm.

Még én is laktam itt, nekem azért érdekes (igen, a saját városomban, Nagyváradon is laktam szállodákban is, de persze csak ritkán, néhány éjszakát): meglestem ma, hogy néz ki most belülről a Fő utcán lévő egykori Park szálló.

Összevágtam pár felvételt, amit különféle helyszíneken járva készítettem, az utóbbi időben.

Ez persze leginkább az ittenieknek, azaz a váradiaknak érdekes, de amúgy is az lehet. Én sem tudtam róla, pedig szinte személyes szintekig visszavezethető szál is van (bár szerencsére nem családi értelemben, hanem helyi vonatkozásban).