Blogosz

MESE NINCS.

Te mész, de magunkért jobban aggódhatunk – azért köszi, Nagy-Britannia!

2020. január 31. 06:18 - BlogoszEditor

Ma van az utolsó napja az Egyesült Királyságnak az Európai Unióban  február 1-ének legelső másodpercétől ugyanis már hivatalosan kívül lesz. Azon, ahova többek között ő hozott be minket is. Pedig már akkor sem voltunk felkészülve erre – és ha csak rajtunk múlna, ma sem lennénk.

Mint azt már évek óta láthatjuk, őket magukat is enyhén szólva megosztja a kilépésük, ahogy annak idején velünk együtt őket is meglepetésként érte, hogy egyáltalán megszavazták e szakítást. Ráadásul nem ügydöntő népszavazás volt az, hanem véleménynyilvánító: 2016. június 23-án tartották, és este még úgy tűnt, természetesen  maradnak az Unióban, reggelre derült csak ki, hogy 51,9 százalékuk a kilépésre voksolt (16,1 millió polgár szavazott a maradásra, 17,4 millió a távozásra).

Egy túltolt  belpolitikai játszma vezetett végül az EU-n belüli eme újabb válsághoz: akkor már évek óta az Unió ellenes kampányolásra építette saját politikai karrierjét az ellenzéki UKIP párt, és annak vezetője, Nigel Farage, és beszállt mellé politikai tőkét kovácsolni Boris Johnson, London volt konzervatív polgármestere. Nem újdonság az ilyen uszításra épülő, destruktív politika az EU-ban – elég például csak Magyarországra gondolni mostanában –, ám nem mindig ugyanazok a célok és hangsúlyok. Míg például az Orbán-rezsimnek valóban célja is az EU szétfeszegetése, azért, hogy egyrészt megszabaduljon a hatalmát ellenőrző mechanizmusoktól, másrészt erőteljesebb tárgyalási pozíciókat próbáljon elérni, továbbá az EU-n kívüli erők kezére játszva, azok pénzén új forrásokból finanszírozza magát a Fidesz-hatalom, addig a jelek szerint a brit populista vezetők nem feltétlenül akarták, hogy valóban az Egyesült Királyság kilépése legyen a manőverezgetéseik vége. Inkább csak szavazóréteget akartak erősíteni maguknak, azzal az elképzeléssel, hogy karrierek egész sorozatát lehet építeni az Unión belüli olyan játszadozásra, amelynek a lényege az EU elleni lázítás. Már akkor, a népszavazás után írtam arról, hogy ez nem jött be nekik, épp azért, mert túlságosan is bejött. Vagyis meglepetésszerűen az lett a vége, hogy nemcsak megerősödtek a kilépést szorgalmazók, hanem – minden érintett fél számára kellemetlen módon – végül még győztek is. Azzal hergelték a lakosságot, hogy túl sokba kerül nekik az uniós tagság, és már ők is jó nagyokat migránsoztak, meg brüsszeleztek: azzal is keltették a hangulatot, hogy állításuk szerint Brüsszel akadályozza az EU-n belüli migráció korlátozását Nagy-Britannia felé, ezért az Egyesült Királyságot el fogják önteni a lengyel, magyar és román munkavállalók. A félelem és a düh mixelése vezetett végül oda, hogy a polgárok 48-51 arányban megszavazták az Egyesült Királyság távozását az EU-ból. Már másnap maguk is meglepődtek ezen. Most pedig, hogy három és fél év után valósággá válik a szakítás, számos új gond vár rájuk. És természetesen egyáltalán nem kizárólag adminisztratív jellegűek, tehát nemcsak olyasmi, hogy az uniós kötelékek elvágása után számos területen új szabályozókat kell bevezetniük.

uuuuuuuuuuu.jpgMég nem világos, hogy gazdasági téren mivel jár majd mindez: az természetes, de nem releváns, hogy a népszavazás után tőzsdei pánikhangulat, hitelminősítői besorolások romlása következett. A brit gazdaság egyrészt erős, másrészt azonban például olyan hangok is vannak már, hogy mivel megszűnik az EU állandóan különutas, néha gazdasági téren diktáló szereplője lenni, a legvalószínűbb jövője talán, hogy egy idő múlva már az USA-tól fog függeni. Szintén a kilépés miatt növekedett a társadalmi megosztottság náluk, és amúgy a jelek szerint már a maradáspártiak vannak többen, csakhogy persze késő. Mi meg nézzük mindezt, és közben ne feledjük: mi, itt, Romániában sokat köszönhetünk Nagy-Britannia épp ma záruló EU-tagságának. Konkrétan a saját EU-tagságunkat segítették ők elő. Pontosabban az akkori brit kormányfő, Tony Blair volt az, aki határozottan állást foglalt annak idején Románia felvétele mellett. Ennek hátterében az állt, hogy az 1989-es romániai változások nem voltak eléggé mélyrehatóak, a hatalmat a második vonalbeli kommunisták szerezték meg, így még sok évig eleve az is téma volt, hogy egyáltalán a Nyugat felé haladjon-e Románia, vagy maradjon az oroszok táborában, némi reformokkal. Lényegében egy évtizedig ment ez a vacakolás is, aztán 1999 környékére már annyira rossz lett a politikai mellett a gazdasági helyzet is Romániában, hogy hatalomra juthattak a nyugatosodás hívei, sőt, közben valamiféle kényszeredett konszenzus is kialakult a romániai politikai vezetők között arról, hogy nincs mit tenni, muszáj immár a Nyugatnál kopogtatni. Konkrétum is kellett persze ehhez: ez pedig az volt, hogy a Constantinescu vezette Románia végül engedélyezte, hogy légterét igénybe vegyék a NATO gépei, Jugoszlávia bombázásához. Ez megdobta az egyébként felkészületlen ország NATO-csatlakozását is, és az EU-ba való beengedését is. 1999 tavaszán az Európai Unió keleti bővítését amúgy is szorgalmazó Nagy-Britannia miniszterelnöke, Tony Blair immár nyilvánosan és tételesen is megígérte, hogy segíti a román csatlakozást. Ez pedig nemcsak diplomáciai gesztus volt, hanem innentől tényleg fel is gyorsult az ország útja az Unió felé.

Régi tételem, hogy ahova Románia belép, az már nem ugyanaz, mint ahova elindul, ahova felveszik, az mindig más már, mint ahova a felvétel előtt vágyik – a nagyobb szervezetek, entitások meg szoktak remegni, és megváltoznak, miután Románia is tagjuk lesz. Ez persze nem azért van, mert Románia a maga felkészületlenségével tönkretenne mindent, hanem azért, mert akkor szoktak ilyen országokat beengedni, amikor változások bonyolult sokasága zajlik – amely változások aztán magukkal hozhatják az adott szerveződés megingását is. Így volt ez a román NATO-csatlakozás után is, amikor a NATO először bővített, azaz terjeszkedett, felénk, ám utána lassanként új pozíciókat kényszerült keresni, a kétpólusú világrend megváltozása miatt, és jelenleg ott tart, hogy már jelentősebb belső viták is feszítik. És ugyanígy volt az EU-ba való belépésünkkel is: ebben az államközösségben mindig is voltak különféle irányú törésvonalak – de a legutóbbi két bővítési hullám végül azt hozta, hogy egyre több ilyennel kell ma már szembesülnie a közösségnek. Románia és Bulgária felévételével tolvajokat engedtek be, Magyarország pedig pár éve ébredt arra, hogy maga is tolvajként rakhatja zsebre a támogatásokat, sőt, közben az Unió legnagyobb belső árulójaként is ügyködhet, mindenféle, EU-n kívüli hatalmak, kriminális diktatúrák pénzére állítva át a magyar rezsimet.

Szóval a britek most távoznak. Persze történelmi lépés ez – mégpedig visszalépés. Az EU tovább gyengül ezzel, ami pedig ismét egy beteljesedett győzelem a középtávon és hosszú távon épp erre játszó Oroszországnak. Ami minket is illet, ezen kívül, a mindennapok szintjén az, hogy a briteknél dolgozó több százezer állampolgárunk folytathatja ottani tevékenységét, ha törvényesen dolgozik kint, viszont nehezebb lesz munkát találniuk ott azoknak, akik gyengébben fizetett állásokat keresnek, továbbá a különféle társadalombiztosítási kedvezmények elérése minden itteni érintett számára megnehezül. Más jellegű következmény, hogy Romániának egy szövetségessel kevesebbje lesz az EU-ban, ráadásul csökken a teljes Kelet-Európa, vele együtt Románia szerepe is, ugyanis a britek távozása után már csak két nagy erő marad az EU élén: Franciaország és Németország.

Felmerül aztán újra meg újra az a kérdés is, amelynek szinte már a feltevése is fájóan setét: egyáltalán minek ez az egész Európai Unió, kinek jó az? A legnagyobb gond jelenleg épp az, hogy sokan komolyan kérdezik ezt, egy részük tényleg nem látja a közhelyszámba menő evidenciákat sem, ráadásul a másik részük már egyenesen euroszkeptikus – bár ez meglehetősen finom kifejezés az Uniót marcangoló kelet-európaiakra. Hiszen mindmáig az egyetlen vállalható opciónk az EU. Különösen Kelet-Európának kifejezetten segítség. Akik pedig néha úgy teszik fel a kérdést, hogy közben az öreg kontinens boldogabbik felén élnek, azoknak leghamarabb azt lehet figyelmükbe ajánlani, hogy az Unió révén megvalósuló gazdasági és politikai együttműködés miatt az eddigi legvirágzóbb és leghosszabb ideig békés időszak zajlik Európában. Ugyanis az EU kooperációra ítéli az öreg kontinens fő hatalmait. Az elmaradottabb európai országoknak pedig – sajnos nagyrészt a kedvezményezettek vezetői által ellopott – intézményes támogatást nyújt, ami úgyis vehető, hogy a periférikusabb államok is kapnak a fejlődés morzsáiból. Továbbá egyértelmű az EU civilizátori szerepe, minél inkább keleti országokat veszünk alapul. Így például Románia esetében is. Ha egyébként önmagában nem lenne elég az, hogy az EU békét biztosít Európában, akkor ott van még például a mindennapokban szintén konkrétan érezhető szabadság elősegítése, a munkavállalás és letelepedés könnyítése révén csakúgy, mint a tagországok közötti pénzmozgatás, kereskedelem vonatkozásában. Az uniós egységes piac is fontos vívmány, ott van aztán számtalan olyan, aminek teljesítését az Unió elvárja, és aminek maradéktalan megvalósulása nekünk is jó lenne, de a konkretizálódás sokszor függ aztán az adott tagország fejlettségétől, vagy primitívségétől, ezen belül pedig attól, hogy mennyire érdeke igazából a fejlesztés, vagy éppen a sötétben hagyás az adott állami kormányzatnak. Ilyen témakör sok más mellett az emberi jogok érvényre juttatása, az élemiszerbiztonság, a fogyasztói jogok, a képzési, oktatási fejlesztés, a kisvállalkozások támogatása, és még megannyi más. Hogy aztán a tagországokból, azok munkavállalóiból és piacából az Unió vezető hatalmai hasznot is húznak? Természetes, hiszen ez alapja bármiféle gazdasági és politikai együttműködésnek, ezen felháborodni, vagy ezért szembefordulni az Unióval maga az önsorsrontó ostobaság.

Számunkra, keletiek számára tehát létkérdés az EU, és egyértelműen belső árulónk az, aki az Unió ellen dolgozik. Az erősebb államok számára is fontos a EU révén megvalósuló kooperáció, csak más miatt: ők tehát kooperációra kényszerítik magukat egymással, a háborús konfliktusok elkerülése mellett azért is, mert  ez gazdasági fejlődéssel is jár, továbbá bővítik érdekszféráikat, más országok bevonásával. Ami összességében az adott országoknak is sokkal több pozitívumot hoz, főleg, ha fejletlenebb államokról beszélünk. A britek pedig nem tartoznak a fejletlenek közé, valamelyest meg is engedhetik maguknak a rossz döntést a kilépésről, fejlett közösségként nyugodtabban kockáztathatnak. Hogy hol fog kikötni ez a most tőlünk leváló nagy szigetvilág, az még nem világos, az viszont igen, hogy gazdasági, politikai, stratégiai szempontból is szegényebbek leszünk a mostani kilépésükkel, és nő az EU mostanság amúgy is hangsúlyosabbá vált sebezhetősége.

Az Unió egyik nagyhatalma tehát kiejtette magát a közösségből – közben a másik szélen, itt, Romániában, mi, akik maradunk az államközösségben, szétloptuk a saját fejlődésünkre szánt, évtizedek óta folyó pénzeket is, elherdáltuk a nagyrészét, a nyugati szomszédunk épp napi szinten árulja el és feszegeti szét az EU-t, ha pedig Keletre nézünk, máris ott az ismét errefelé kacsintgató orosz érdekszféra, közvetlenül a határ túloldalán. Mi még jobban aggódhatunk, itt, és bent az EU-ban, amely azonban a saját aknamunkánk miatt ezen a felén már recseg-ropog, mint te, Nagy-Britannia, ott, és immár kívül. Azért köszi, hogy segítettél bejönni ide. A mai napig sem jutottunk el odáig sem, hogy igazán megbecsüljük, hogy itt vagyunk. Pedig nekünk – például veled ellentétben – a fejlődés létkérdése az EU-tagsággal megerősített, bebiztosított európai, euroatlanti, nyugati út. Ha pedig nem úgy haladunk rajta, ahogy azt reméltük, sőt, annyi eszünk van, hogy még meg is állunk rajta, és megkérdőjelezzük, ha nem fogjuk fel, az igazán nem az Európa, nem az EU, nem a NATO, nem a Nyugat hibája – csakis a mienk. Te megleszel így is, úgyhogy sok sikert nekünk, akik körül a távozásoddal tovább gyengült az az éltető közeg, aminek az erősödéséhez mi magunk nem is járulunk hozzá teljes erővel...

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr8315447008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

haXXor 2020.01.31. 12:27:42

Elolvastam volna, de az első két bejegyzés beárazta a tartalmat :D "ők hoztak be minket" - jézus, "őket is meglepte" - jaja, pont ezért erősítették meg a kilépésüket pár hete, "uszítás, elég csak mo.ra gondolni mostanában" - fogalomzavar mert az nem uszítás ha valaki amellett érvel amit te nem fogadsz el. Ezt inkább hívják korlátoltságnak de ez már a te szegénységi bizonyítványod, "Míg például az Orbán-rezsimnek valóban célja is az EU szétfeszegetése, azért, hogy egyrészt megszabaduljon a hatalmát ellenőrző mechanizmusoktól, másrészt erőteljesebb tárgyalási pozíciókat próbáljon elérni" - na és itt hagytam abba. A drog rossz, ember.. de tényleg

Gazz 2020.01.31. 14:44:58

Korrekt elemzés.