Blogosz

MESE NINCS.

Szellemmozdony és szellemkocsi az erdőben!

2020. május 10. 14:18 - BlogoszEditor

Bejárás – VIDEÓVAL

Régóta állhat itt, elbújva. De csak most találtam rá. „Na igen, most sok mindenre van idő”  – magyarázza ügyesen e felfedezés kései voltát egy másik kíváncsi polgár, amikor összefutunk a mai meglepő felfedezésem helyszínén.

Bár mindig is itt éltem, ez a mostani lelet is új számomra. Erről a mozdonyról van szó, amely egyszer csak előttem áll ma, ahogy a fák és bokrok között haladok. Pedig nem ezt kerestem. Hanem egy jó szöget ahhoz, hogy távolabbról is lefényképezzem az egyik előző blogbejegyzésemben szereplő rádiólokátor-tornyot. Eddig számomra ismeretlen területre vetődve így áll elém hirtelen ez a masina. Szerintem nagyon szép. Hiszen ott van benne a gép, mint olyan izgalmassága, aztán – Joseph Hellert parafrazálva – a vonzereje a megközelíthetőségében is rejlik, bár az író ezt egy kurvára értette, én meg arra, hogy fel lehet mászni a masinára, kívül-belül vizsgálgatható. Ott van aztán az, milyen jól néz ki ezzel a rengeteg graffitivel, mindenféle más festegetéssel is. És a környezete is hozzáad az élményhez, hiszen vadromantikus, olyan mintha a sínek, amelyeken áll, eleve egy erdőn futottak volna keresztül mindig is. Sőt – ilyet sem láttam még, mármint hulladékot, ilyen szerepkörben – nagyon szép ez a rengeteg szemét is, ami körülveszi. Persze környezetkárosító is, meg minden, de ennek a kompozíciónak mégis része valahogy itt, dacára annak, hogy nem volt ilyen szándékuk a szemetelőművészeknek. No, de itt van maga a teljes bejárás, videón. (Lennebb pedig konkrétumok, adatok, érdekességek, háttér, egyszóval információk, az egésznek a keretbe helyezéséhez.)

Amúgy csak az egyik oldalról érkezve lehet megközelíteni ezt a mozdonyt, ami miatt az egész a meglepetés erejével hat, ahogy hirtelen előbukkan a növényzetből. Olyan, mintha természetes életterén kívül állna ez a nagy gép, kijött egyet a természetbe, intézett magának ehhez sínpárt is. A másik irány, ahonnan jöhetne a felfedező ugyanis kizárható, mégpedig azért, mert – és egyben ez annak a rejtélynek a kulcsa is, hogy mit keres itt egy mozdony –, ott van a mozdonyremíz. E telephelyre is simán be lehet jutni, ugyanis egyszerűen nincs elkerítve.

Úgyhogy miután eleget csodálta az ember az erdei mozdonyt, ha tovább megy a sínek mentén, nemsokára akadálytalanul beér ezeknek a gépeknek a kórházába. Itt javítják ugyanis őket. A látogatást azonban nem ajánlom, mert (bár gond nélkül be lehet jutni, izginek is tűnik az egész, vannak ott régi, üresen álló épületek, újabb mozdonyok) emberekkel is lehet találkozni, mégpedig olyanokkal, akik ott dolgoznak, plusz be is van kamerázva a terület. Össze is futok a munkaideje lejártával épp hazafelé induló egyikükkel, aki kedvesen figyelmeztet, hogy na. Úgyhogy vissza ide, a kiszökött mozdonyhoz. A sínpárját is benőtte a növényzet, és mellette számos további rozsdásodó sínpár, váltó van még. Azt hihetnénk tehát, hogy megszüntetett vasúti vonalakat látunk. De nem: az említett munkás elmondása szerint ezek csak a mozdonyok ide-oda mozgatására, a javító részlegen belüli helyváltoztatására kiépített sínpárok, és bár a növényzettől nem látszik, nem vezetnek messzire.

Olajfürdő és (be)olvasztott fém

Különben az egész környék igen lepusztult: ameddig belátni a depót, annak az épületei is, de a környékükön számunkra még érdekesebb objektumai is vannak az elhanyagoltságnak. Például ettől a sziesztára kimerészkedett mozdonytól nem messze ott egy dupla medencés olajfürdő. Csak úgy, olajjal telve, de szemmel láthatóan régen kihasználatlanul. Szerencséje van ennek az öreg masinának, itt, ebben a kis erdőben – rengeteg társát ugyanis beolvasztották. A legutóbbi nagyobb ilyen akció kilenc éve volt, igaz, akkor még ennél az itteninél is régebbi, a gőzösök korszakából származó elődeit semmisítették meg.

Vannak, akik jelezték, hogy a videók mellett képeket is szeretnének az ilyen bejegyzésekhez. Itt van tehát egy galéria is.

Több évtizede van ilyen leromlóban ez a depó is, meg a környéke – aki azonban régebben jött Váradra vasúton, rendezettebb képet láthatott elfutni az ablak előtt: akkor a gőzmozdonyok szépen, sorba állítva, vakvágányokra tolva, forgalomból kivonva idézték a régebbi korokat. Manapság már csak még használatban lévő, de javításra szoruló gépek vannak a depó területén – na meg ez az egy, a látogatók által szépre sminkelt, örök szabadságát töltő példány. Igaz, ez valamivel fiatalabb, már nem gőzgéppel üzemelt.

A többit, ennek az ősapáit is szétvágták és beolvasztották az évek során. És sorra fogyatkoztak a telephelyen dolgozók is. Ugyanis egyre kevesebb szerelőt tudott foglalkoztatni a vasút, úgyhogy jelentős részüket elbocsátotta. Pedig szép múltja van a nagyváradi mozdonydepónak.

Tizenegy hektáron terült el a fénykorában, ezzel a mai Románia nyugati részének egyik legnagyobb ilyen létesítménye volt.

A kommunizmus idején megmaradt kiemelt fontossága, de akkoriban kiemelten őrizték is, mint valami katonai létesítményt. És tízesével álltak a területén a két világháború között gyártott mozdonyok is. Egyes magyarázatok szerint azért nem semmisítették meg ezeket a kommunisták – bár közben már áttértek a villamosított vonalakra, illetve a dízel meghajtásra –, mert a szovjet tábort átható egyik doktrína szerint esély volt a harmadik világháború kitörésére, és ennek esetén tartalékként számítottak a gőzösökre.

A Ceaușescu-korszak vége felé, a nyolcvanas években már több mint ezren dolgoztak itt, ma viszont száznál is kevesebben. Persze az ilyesmi nem mindig baj, sőt, sokszor lehet ez a gépesítés, meg a fejlődés jele is, ám körülnézve itt inkább visszafejlődést látni. Ezen az egész környéken. Szinonímákat keresve depónak is nevezem itt ezt a létesítményt, közben meg az is a leépülésének jele, hogy – a nem köznyelvi, hanem hivatalos jelentés szerint vett – depó státuszból visszaminősítették mozdonyremízzé, 2010-ben.

Két túlélő, másik helyszínre deportálva

Nem ezen a helyszínen ugyan, de mégis van két túlélő a gőzmozdonyok közül is. Azok megúszták a beolvasztást, ugyancsak innen választották ki, és szállították át őket Aradra, hogy felújítsák, ugyanakkor részben kibelezzék, ipartörténeti látványosságot csinálva belőlük. Ezek ketten ismertebbek, ugyanis manapság a nagyváradi központi pályaudvar területén találhatók, megcsodálhatók, körbejárhatók – de ezek is méltatlan, katasztrofálisan lepusztult tájban állnak. (Ezekről részletesebben lesz szó lennebb). Mert ahogy a remízben, az állomáson is mindenütt omladozó épületek, elhanyagoltság, kosz van, a peronoktól már pár méterre is.

Az egyik megmentett gőzmozdony 2010. augusztusa óta látható a mostani helyén, az állomáson, a másikuk nem tudom, mióta, arról nem találtam adatot. Ezek Resicán készültek, az 1930-as évek végén, és csak az 1970-es években vonták ki őket a forgalomból. A felújításuk és közszemlére tételük előtt pedig tehát évtizedekig itt álltak, ennek a depónak a területén, ahol most vagyok. Több nagyobb akció során vágták szét és olvasztották be a többit: a ’60-as években is volt ilyen, majd a ’89-es változások után további hatvan gőzmozdonyt vittek Aranyosgyéresre (Câmpia Turzii), hogy újra nyersanyagot csináljanak belőlük. Az évek során egyre szűkült a remíz aktív területe, így került azon kívülre ez a vakvágányra húzott mozdony is, amit ma itt nézegetek, és így nőtte be a környékét, meg a szerelővágányok külsőbb részeit a növényzet. Másoknak is tetszik persze ez: volt olyan, hogy a remíz igazgatósága egybekelő pároktól kapott kérvényeket, hogy ott fotózkodhassanak. Egyébként hasonló helyzet van a város keleti vasútállomásán is: ott tehervagonok állnak rég félrehúzva, és lassan betakarja őket a növényzet, így intimebb körülmények között tudnak szétrozsdásodni. Az utóbbi években megjelentek magánvállalkozások is, amelyek vasúti szállítással foglalkoznak, így logikusnak tűnhet, hogy esetleg bagóért megvehetnék, akár bérelhetnék a kiszuperált mozdonyokat és kocsikat. Ám ez sem ilyen egyszerű, hiszen azon túl, hogy bele kellene fektetni a felújításukba, forgalomba állításuk előtt kötelező műszaki vizsgán kellene átmenniük. Márpedig idősek, megbuknának. Van, amelyik már el sem tudna indulni. Ez a mozdony is ilyen, itt, a fák között. Egyes fontos részeit ugyanis már rég kiszedték, meg ellopták belőle. De azért jól tartja magát: impozáns, szép, és modernebb dizájnt is kapott a látogatóitól. 

Képek és adatok a (meg)menekültekről

Megmutatom akkor azt a két mozdonyt is, amely tehát nem itt, a depóban van ma már, hanem a nagyváradi központi vasútállomáson, kiállítva. Ettől a depótól, ahol jelen bejegyzésemben járunk, az állomás körülbelül három kilométerre van. Így néznek ki a megmenekült és újrafestett, régi gőzmozdonyok, amelyeket az utazók kedvéért állomásoztatnak holtvágányon a pályaudvar sarkában. A fotóim azonban szebbek, mint a valóság. Ugyanis a masinák elég durván vannak felújítva, az apró részletekre nem figyeltek, a környezetük pedig sehogy nincs felújítva, sőt, évtizedek óta lepusztulóban van.

(Érdekesség, hogy a mozdonyok melletti, szétesőben lévő épületben működik viszont még most is a vasúti rendőrség irodája.) Számomra újdonságot is találtam, ugyanis a falra erősített, több nyelvű tájékoztatás igazítja el az érdeklődőket e két mozdonnyal kapcsolatban. Már elég sokszor körbejártam ezt a két gépet, de még sosem tűnt fel, hogy van róluk szóló infó is kifüggesztve, mivel az omladozó falon alig tűnik fel a vele szinte egybesimuló információs tábla – sőt, valahányszor erre jártam, épp az is átfutott az agyamon, hogy miért nem képesek legalább valami tájékoztató feliratot kitenni.

Nos, a – románból magyarra gyatrán fordított – tájékoztatás szerint az elöl álló mozdony a nemzeti kulturális örökség része. 1938-ban gyártották Resicabányán, két évvel előtte vették meg hozzá a szabadalmat, az osztrák vasúti társaságtól. Egészen pontosan 1939. február 22-én állt szolgálatba ez a gép, és 1970-ig használták eredeti céljára. Utána 2006-ig is járt, de turistákat szállított, ipartörténeti érdekességként. Végleg csak 2006-ban vonták ki a forgalomból. 1936-ban a szabadalom alapjául szolgáló ilyen mozdony a leggyorsabbnak számított: abban az évben Ausztriában végzett teljesítménypróbákon 156 km/h sebességet ért el, ennél gyorsabban egyetlen gőzmozdony sem tudott haladni akkor. Ez volt továbbá Európa legnagyobb és legnehezebb öntött hajtórúdjával szerelt mozdony: a rúd hossza több mint 4 méter, súlya 2000 kilogramm. A jármű víz és üzemanyag nélküli súlya 112,1 tonna, feltöltve, működés közben pedig 193,7 tonna. A hosszúsága 23,4 méter, 3,1 méter széles, 4,6 méter magas. Szóval szép. A másikról sajnos semmi ilyen adatot nem tudok. Szegény. Kár, hogy a vezetőfülkéjébe belépni nem lehet, ennek sem, a másiknak sem mert – amúgy eléggé hevenyészett módon – be vannak zárva az ajtóik.

Útbaigazítás

Ha ön is felkeresné, elmondom, hol bújik meg, illetve hogy közelíthető meg. A Ștefan cel Mare (Árpád vezér útja - bár így már senki sem ismeri, de ez egy másik történet) úton a 89. szám alatt egy MOL-kút van, és épp ennek az oldalában van az a gyalogos alagút, amelyen át lehet menni a vasúti sínek alatt. Onnan egyből jobbra, be a közösségi sportpályára, azon keresztül pedig fel a töltésszerű emelkedőn, majd jobbra. Kicsit előre a dzsumbujban, és ekkor már a remíz használaton kívüli sínein haladunk. Hamarosan vagy előttünk, vagy kicsit jobbra (nem, nem az évek óta ott álló mozdony bújócskázik, hanem attól függ, mi milyen szögből érkezünk) megpillantjuk...

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr3415676762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ádám Span 2020.05.11. 19:33:03

1936-ban a gőzmozdonyok sebességi világrekordja 200,4 km/h volt, nem 156 km/h. Egy DRG Class 05 tartotta (ezt is megdöntötték 2 év múlva)

kiskutyauto 2020.05.13. 22:13:55

A resicai gyár nyilván ha 36-ban adta ki ezt a mozdonyt, akkor a harmincas évek elején kezdte el építeni és a tervek meg már a huszas években asztalon voltak. Azaz EZ EGY MAGYAR MOZDONY... A gyár még akkor abszolút a Monarchiában kialakított állapotában volt, és még a régi magyar mérnökök és sok munkás is ott dolgozott...
Az erdőben levő roncsnál viszont azért van pá pontatlanság, pl hogy nem a világ végén egy erdő közepén mindentől távol elhagyatva van egy mozdony, hanem egy vasúti telep kerítése mellett a vasúti telepről kihozó sínpáron a vasúti telep egy roncs mozdonya van... Nagyon nem mindegy! Amúgy nem árt vigyázni ilyen helyeken, főleg Romániában, mert nem csak hajléktalanok ólálkodhatnak az ilyen roncs körül, hanem veszélyes pszichopaták, bujkáló bűnözők is...