Blogosz

MESE NINCS.

Mérgezett víz, szabad autózás, mészároshiány: furcsa hírek az öröm első napjaiból

2019. december 29. 06:00 - BlogoszEditor

Avagy ünnepi döbbenetek és hétköznapi csodák

Hír volt az is, hogy van áram, vaj, gáz, meg például az is, hogy szabadon lehet járni az autóval hétvégén is – harminc éve van most annak, hogy úgymond győzött a forradalom, és egészen felkavaró az akkori híradásokat visszanézni. De most – pár sötét emlék mellett – az akkori derűlátóbb oldalát is nézzük meg egy kicsit. Kis, saját gyűjteményemből mutatok akkori újsághíreket, meg hosszabb anyagokat is, amelyek ma már kordokumentumok.

Fontos tudni, hogy az összes fotó kattintással kinagyítható, úgy a hosszabb anyagok is elolvashatóak – tessék kattintani, ahol kell, mert egyben is feltehettem volna ezeket, de a rendszer akkor nem enged nagyítást, ezért inkább a macerásabb megoldást választottam, egyenként töltve fel mindegyiket, épp azért, hogy ön nagyíthassa. Az anyagok jellemzően az akkori Bihar megyei lapokból vannak, többségükben a Fáklya nevűből, amely 1990. januárjától már Bihari Napló címen folytatta a megjelenést.

Elöljáróban itt egy kép, amely abban a kiadványban szerepel, amit én is megvettem 1990-ben. Ez egyszerűen csak a forradalom kolozsvári helyszínén készült 21 fotót tartalmazza, képszövegekkel, amelyeket december 21-én készített bizonyos Răzvan Rotta. A képeket pár perc alatt készítette, akkor, amikor a városban az első halálos áldozatokat követelte a forradalom. Ekkor lőtt ott a tömegbe először a még át nem állt katonaság. Akkoriban még nem volt net, és épp azért adták ki a fényképeket nyomtatásban, hogy emlékként megmaradjon a sorozat, és magam is ezért vettem meg. Azóta már a világhálón is megtalálható, mégpedig itt, érdemes megnézni azt is. A forradalom első kolozsvári halálos áldozatai a földön, miután a katonák tüzet nyitottak.

sfrff.jpg

És akkor vissza ide, Nagyváradra. 1989. december 21.: Ceaușescuék életének utolsó napjai. A lapok lehozzák a temesvári tüntetések fegyveres elfojtását lehetővé tevő szükségállapot bevezetéséről szóló közleményt, így tesz az itteni magyar lap, a Fáklya is. Akkoriban már annyira kiteljesedett a diktatúra magyarellenessége is, hogy a lapokban csak a romániai földrajzi nevek román változatát volt szabad használni.

dec_21_szuksegallapot.jpg

Bihar megyében is két helyi lapja volt a kommunista rezsimnek: a román nyelvű Crișana, valamint a magyar nyelvű Fáklya. Érdemes megnézni, hogy 1989. december 22-én még a kommunista hatalom által ellenőrzött tartalommal jelentek meg ezek is, másnap pedig már a forradalom győzelmét ünnepelte mindkét itteni újság is.

A magyar nyelvűből pont hiányzik az utolsó kommunista lapszám, azaz a december 22-i, de azért nincs meg a kollekciómban, mert aznap szabadárusításban lehetett még leginkább hozzájutni, már akinek volt gusztusa a diktatúra szövegelését olvasni, és ezért még fizetni is, az előfizetők jelentős része viszont már nem kapta meg a rezsim szája íze szerint szerkesztett utolsó lapszámot, mert az események közben meghaladták annak tartalmát, így annak a lapszámnak rengeteg példányát ki sem hordták, hanem úgy tudni, bezúzatták. További érdekesség, hogy ebben a lapszámban még benne volt a kommunista hatalmat kiszolgáló Papp László nagyváradi református püspök közleménye arról, hogy miért döntött Tőkés László temesvári szankcionálásáról – mint ismert ez a temesvári kilakoltatás volt a romániai forradalom kirobbanásának katalizátora. A megsemmisített utolsó lapszámról, és pont erről a közleményről van ugyan egy fénymásolatom – de harminc év alatt annyira kifakult, mint maga a forradalom, így a másolat szinte teljesen olvashatatlan.

20191218_141134.jpg

20191218_141149.jpg

20191218_141202.jpg

20191218_140020.jpg

20191218_140032.jpg

20191218_140123.jpg

Papp László református püspök közleményét román fordításban lehozta a román helyi lap is, az utolsó rendszerhű lapszámában. Ez viszont megvan nekem is, aki érti, itt olvashatja.

dec_22_ro_pap_laszlo_magyaraz.jpg

Egy nappal a Ceaușescu-házaspár kivégzése után, a forradalom győzelmének gondolt eseménysor ünneplésekor: a tömeg még a villamost is megállította, miközben a városháza előtt köszöntötte a rezsimváltást. Erről is beszámolt a helyi lap, amelynek épp ez volt az első szabadon szerkesztett száma.

0a_elso_kep_varad_gyoyelem_tere.jpg

A nagyváradi magyar lap Apróhirdetés rovatából: a haláleset december 23-án történt – akkor egyébként a diktátor-házaspár már egy napja szökésben volt, magánautókat tartóztattak fel, azokba beszállva menekültek, majd egy erdőben húzták meg magukat, végül megtalálták, és egy katonai laktanyába vitték őket, ott őrízet alatt voltak, majd 25-én ugyanott zajlott a hatalomra törő Iliescuék által jogsértő módon megszervezett perük és kivégzésük is. Ám maga ez a hirdetés például végül csak a január 12-i lapszámban jelent meg, a Fáklya című nagyváradi pártlapból Bihari Napló cíművé, és függetlenné átalakult kiadványban.

A romániai forradalomban, illetve az annak eltérítése céljából megindított fegyveres diverziósorozatban összesen 1104-en vesztették életüket. Ezen belül a Ceaușescu-rezsim távozását követelő tüntetések ellen indított fegyveres megtorlások idején (december 16-22 között) 162-en hunytak el, az összes többi halálos áldozat az azt követő napokból való, amikor az Iliescu által vezetett Nemzeti Megmentési Front hatalomátvétele bekövetkezett, és Iliescuék diverziós cselekményekkel terelték el a figyelmet arról, hogy épp magukhoz ragadják a vezetést. A sebesültek száma összesen 3352 volt: ebből 1107-en a Ceaușescu elleni tüntetések során sérültek meg, 2245-en viszont akkor, amikor a diktátor már elmenekült, de a harcok folytatódtak. A halottak közül minimum 43 magyar volt.

20191224_150432.jpg

Egyébként a fenti tragédia csak egy a máig kivizsgálatlan halálesetek közül, amelyek azt követően zajlottak, hogy a katonaság átvette a hatalmat Ceauşescu elmenekülése után, majd úgy adott ennek polgári arcot, hogy bevonta az ország vezetésébe Iliescuékat – akkortól lényegében a Securitate irányítja Romániát, különböző álarcokban, a mai napig. Annyi szerencsénk van, hogy immár a Nyugattal bizniszel, tehát legalább bizonyos értelemben egy irányba mutatnak az érdekei a lakosságéval.

Ez a haláleset tehát úgy történt, hogy a gyászhírben nevesített Tudor vezette a helikoptert, amelyen két katonatársa is utazott, valamint két olyan tábornok, akiknek a letartóztatására küldték ki őket. Miután elfogták a két ceaușiszta tábornokot (akik egy vonaton próbáltak a fővárosba szökni Temesvárról, miután az utóbbi városban segítettek a tüntetések elleni fellépésben), a helikopter felszállt velük. A cél az volt, hogy eljárást indítsanak ellenük, az utazás idejére a két foglyot az üléseikhez kötözték. Máig tisztázatlan okból a helikopter letért a tervezett útjáról, majd Gyulafehérvár közelében, egy katonai egység mellett lezuhant. Ekkor felrobbant az egyik olyan rakéta, amely a légi járműre volt erősítve. A legénység három tagját kidobta a robbanás, az üléshez kötözött két fogoly pedig elégett a keletkező tűzben. Mindannyian meghaltak. Voltak ugyan vizsgálatok, de máig sem egyértelmű, hogy mi történt – a legvalószínűbb, hogy ez is a katonaság és Iliescuék egyik diverziója volt, ugyanis a legtöbb jelentés szerint a földön tartózkodó katonákkal elhitették, hogy terroristák jönnek a helikopterrel, őket támadni, ezért lelőtték a járművet.

Ugyancsak kevéssé ismert, és szintén máig tisztázatlan egy másik légi jármű lelövése: ez egy polgári repülőgép volt, a legénység mellett egyetlen utassal. Miután december 22-én az új vezetés teljes repülési tilalmat rendelt el, többek között sok külföldi újságíró rekedt az országban, és rengeteg olyan filmfelvétel volt náluk, amely már akkor bizonyította, hogy nem a forradalmárok vették át a hatalmat, hanem a Securitate, a katonaság, és a kommunista párt összeesküvői. Ezért a felvételek kijutását meg akarták akadályozni. A Bukarestből a repülési tilalom ellenére, hivatalosan (ez is fura) elinduló gépre engedték viszont felszállni azt a külföldi újságírót, aki a legtöbb ilyen videókazettát vitte magával, indulás előtt még a pilóta is azt mondta az egyik ismerősének, nagyon furcsa ez a út, nem érti, mi ez, egyetlen utassal – nem sokkal felszállás után pedig a katonasággal lelövették a gépet, senki sem élte túl, a gépen szállított felvételek is megsemmisültek. Úgy tudni, ez is a hatalmat magukhoz ragadók egyik szándékos mészárlása volt, saját pozícióik védelmében, az igazság kiszivárogtatása ellen – pont ezért nem vizsgálták ki rendesen ezt sem, a mai napig. A gép maradványaiból még most, harminc évvel később is lehet találni azon a területen, ahol a földbe csapódott, miután találat érte. Ez is mutatja, mennyire voltak alaposan a nyomok begyűjtésében is az illetékesek.

Itt pedig a győzelem első teljes napja: december 23-án még mindig zavaróan kommunista hangvételben, de már a győzelemről írnak, és azt ünneplik a váradi lapok is.

dec_23_bucuria_fara_margin_oradea.jpg

December 23-án magyarázza a bizonyítványát a nagyváradi magyar nyelvű napilap. (Megjegyzendő azért, hogy van ebben az írásban igen sok igazság, mert a kommunista diktatúra idején sem volt mindenki a rendszer kiszolgálója abban a munkaközösségben sem.)

dec_23_szerk_reszerol.jpg

December 23: a legelső olyan hétvége, amikor szabadon járhat bárki az autójával. Ugyanis a diktatúra legdurvább megszorításaival járó utolsó években felváltva járhattak csak, egyik hétvégén a páros rendszámmal bíró magángépkocsik, másik hétvégén a páratlan számra végződő rendszámúak. Ez is az őrületig, meg az elviselhetetlenségig fokozott állami spórolást szolgálta, hogy kevesebb benzin fogyjon. Hogy mikor milyen autók közlekedhetnek, azt pedig kishírben mindig megírta az újság.

dec_23_rendszamok.jpg

Azokban a napokban rengeteg rémhír kapott szárnyra országszerte, így Nagyváradon is. A legelterjedtebb sokfelé az volt, hogy a városokban a szekusok, vagy az állítólagos terroristák mérget juttattak a vízhálózatba. Az ilyesmiket speciel mi már akkor sem nagyon hittük el, viszont arra elég volt, hogy egy kicsit tartsunk attól, mi van, ha valamelyik hír a sok durva közül mégis igaz. Később kiderült: az Iliescu-rezsim – amelyik mindeközben épp átvette a hatalmat, maga is szándékosan terjesztett rémhíreket, hogy ilyen diverziókeltéssel megokolja azt, miért van szükség gyorsan új hatalom berendezkedésére.

dec_23_gyujt_1.jpg

dec_25_mergezett.jpg

Egy kis, még mindig valamelyest az előző rezsimet idéző nyelvezetű és stílusú ejnyebejnyézés, az első szabad közlekedésű hétvége után, december 25-én.

dec_23_rendszam_25_i_cikk.jpg

Karácsony: évtizedek után az első, amit nyíltan és szabadon lehetett ünnepelni. Hiszen – és ez nem csak romániai sajátosság volt – a kommunista tömb minden országában ferde szemmel néztek a vallásra, országonként változó intenzitással üldözték is, meg kollaboránssá tették az egyházakat, úgyhogy külön hír volt december 23-án az is, hogy a karácsony hivatalos ünnep lesz. (Ami a hír utolsó mondatát illeti, az akkoriban teljesen jogos volt, például magam is szentül így gondoltam, és két rádiós híradás meghallgatása között néha Tőkés életéért aggódva jártam szobáról-szobára – mostanság viszont már teljes joggal kihúzhatnánk az utolsó mondatot, hiszen a forradalom szikrájaként tisztelt illető harminc év alatt rengeteg módon lejáratta már magát, közügyekben és magánügyekben is, továbbá forradalmárból az alapvetően visszahúzó, a komcsi időket is idéző magyarországi hatalom szekértolójává és haszonélvezőjévé lett.)

dec_23_kari_unnep_lesz.jpg

Az első szabadon szerkesztett lapszámban az azt kinyomtató munkásoknak is köszönetet mondanak. Ez első látásra talán fölöslegesnek tűnhet, a lényege viszont az, hogy pár órával korábban még a diktatúra uralkodott, a felszabadulás sokfelé káosszal is járt, ezért akár a nyomdában is lehettek volna fennakadások, arról nem is beszélve, hogy a forradalom örömétől áthatott nyomdászok meg is tagadhatták volna ennek az újságnak a kinyomtatását is, amelynek az előző lapszáma még a teljesen kommunista volt.

dec_23_nyomda.jpg

Sok olyan cikk jelent meg azokban a napokban, amelyekben egyrészt magyarázkodtak a több évtizednyi hazug tartalom miatt, amit rájuk kényszerítettek, másrészt ujjongtak a sajtószabadság eljövetele miatt. Itt egy ilyen, derűlátó írás.

Akkortól körülbelül 2000-ig valóban sajtószabadság volt annál a lapnál is, ahova amúgy öt év múlva én is bekerültem, így belülről is tanúsíthatom ezt. Mint ahogyan azt is, hogy körülbelül 2000-től kezdődően – sok más médiumhoz hasonlóan – ennél az újságnál is leépült a sajtószabadság, és ebben ugyanúgy ludas az egyre durvábban nyomuló RMDSZ, amely kívülről építette le azt, mint a párt kezére játszó későbbi főszerkesztő, illetve a kiadó-igazgató. Legújabban pedig a mindennél kártékonyabb Fidesz, amelyik a határokon túl is dúl már.

dec_23_syot_ker.jpg

Itt egy másik hasonló, örvendező írás. Ez azzal végződik, hogy érdemes újra megtanulni szabadon írni. Harminc évvel később ott tartunk, hogy majd valamikor ismét meg fog kelleni tanulni ugyanezt, mert már megint nem teljesen szabad a sajtó, szinte sehol a romániai magyarság berkeiben.

dec_23_szep_igazsag.jpg

Hatalmas, robbanásszerű fejlődésnek indult persze a felszabadult országban a sajtó 1989 végén. Például én az első szabad években rengeteg magyar és román lapot járattam, de annyit, hogy a kifejezetten nagy postaláda sokszor meg is telt az előfizetett lapokkal, ami meg már nem fért bele, azt a kapun át bedobálta a postás. Aztán persze gazdasági átrendeződések is megtizedelték a lappiacot, a politikai nyomásgyakorlás is visszatért, különböző formákban. Na, de ez az 1989. december 23-i anyag még arról szól, hogy nagy a kereslet, de akadozik az ellátás (persze az alsó anyagról van itt szó).

dec_23_lapterj.jpg

A döbbenet sokadik pillanata: december 26-án megjelenik a Ceaușescu-házaspár előző napi kivégzéséről szóló közlemény. Egyértelmű volt már akkor is, hogy ez a kivégzés fölösleges volt, és főleg azt szolgálta, hogy minél gyorsabban át tudják venni a helyét a második vonalból előre lépő kommunisták, Iliescuék vezetésével. És ez megpecsételte a forradalom sorsát is, de évtizedekre az országét, és benne a mienket is, mindannyiunkét. Ma is azt nyögi még az ország, hogy akkor ellopták a forradalmat.

dec_26_faklya_1.jpg

Lám, mindenféle közösségekben féltek is, a határtalan örömmel egyszerre. Ugyanis a diktátorék kivégzése után Iliescuék, a katonai vezetők és a Securitate vezetőinek segítségével diverziós akciókat hajtottak végre, elhitetve a lakossággal, hogy terroristák lövik az embereket, holott bizonyos településeken ekkor már ők maguk lövettek a tömegbe, több embert ölve meg végül, mint ahány áldozat a diktatúra bukása előtti napokban összesen volt, máshol géppuskahang-szimulátorokat működtettek (igen, létezik ilyen), a pszichózis fenntartása céljából, mindeközben pedig öntötték az álhíreket, a központi tévén át. Egy hír, a dátum pedig december 27.

dec_27_biztonsag.jpg

Alakulóban a szabadon működő nagyváradi magyar színtársulat. Bár innentől még évtizedekig tényleg szabad volt, de sokáig közismerten gyenge is – jelentős minőségi előrelépést végül csak az utóbbi években sikerült elérnie a társulatnak, részben koncepcióváltással, részben fiatalítással. Csakhogy pár éve meg újra csorbult ez a szabadság, ugyanis a helyi RMDSZ megerősítette ugyan a társulat önállóságát a románok által is használt színházon belül, viszont egyúttal teljesen át is vette a magyar rész irányítását.

dec_27_sinhaz.jpg

Csoda volt akkor ez is. Hétköznapok: annyira a hiánygazdálkodásra és a megszorításokra volt már berendezkedve az utolsó éveiben a kommunista rezsim, hogy annak bukása után szó szerint csodának számított, hogy korlátozás nélkül volt immár gáz és benzin. Megjegyzem, hogy ez az 1989. december 29-i hír utólag túlzásnak is bizonyult, mert utána is még sok évig akadozott az ellátás a benzinkutaknál is, és még a 90-es évek végén is álltam sorban palackozott gázért, házhoz ugyanis nem hozták, el kellett kapni az utcán a gázos kocsit, sőt, többször volt, hogy a gázpalackokkal együtt a várakozók tüntetésképpen lezárták az utakat.

dec_29_aragaz.jpg

Az élelmiszerhiány is óriási gond volt a forradalom előtt. Mi több, egyik régi alaptételem ezzel az egésszel kapcsolatban, hogy a forradalmat akaró tüntetők jelentős része leginkább nem is szólásszabadságért, többpártrendszerért, demokráciáért vonult utcára a rezsim megdöntésekor, hanem húsért, tejért, tojásért, áramért, meleg vízért, benzinért, meg ilyesmikért, ugyanis mindenből hiány volt. Hír – 1989. december 29.

dec_29_vajolaj.jpg

A közismert akkori húshiány viszont tényleg megszűnt, eléggé hamar. Sőt, december 30-án már mészárosokat is kerestek.

dec_30_belkereskedelem.jpg

A romániai kommunizmus egyik emblematikus gyakorlata volt az is, hogy meleg víz sem volt mindig, ráadásul rendszeresen elvették az áramot is, ezeket is a központi spórolás jegyében. Úgyhogy a hétköznapi csodák egyike volt a változás utáni hetekben az is, hogy a magánlakásokban mindig volt fény, ha bárki akarta, és az elektromos berendezéseket is bármikor lehetett használni. Persze a helyreállítást nem a közvilágítással kezdték...

dec_30_sotet_utcak.jpg

A lakásokban viszont hosszú idő után először ismét kezdett rendes áramellátás és fűtés lenni... Szokatlan szilveszter volt ez tehát: 1989. december 31-én jelent meg az alábbi írás is, ami az addig sok évig akadozó ellátás folyamatossá tételéről szól.

dec_31.jpg

Nagy szám volt az is, hogy a tévé – amúgy egyetlen adó volt – immár nem csak napi néhány órában sugárzott amúgy is nézhetetlen propagandaműsort, hanem tulajdonképpen élőben közvetítette a forradalmat, meg mint utólag kiderült, azt is ahogy Iliescuék megkaparintották a hatalmat, majd a tévé hamar a forradalom helyét átvevő diverzió eszköze lett, az álhírek terjesztése és a káosz növelése révén. 1989. december 30-án jelent meg ez.

dec_30_1.jpg

Amúgy később, 1990. január 12-én nemzeti gyásznap volt, a forradalom áldozatainak emlékére. És emlékszem: ezt látva az adott napon már akkor is vérlázító pofátlanságnak éreztem, hogy ezt a gyásznapot pont a forradalmat ellopó, és ennek érdekében embereket agyonlövető Nemzeti Megmentési Front rendelte el. (Persze közjogilag meg ki más rendelhette volna el, ha egyszer a diktátorék halálával keletkezett hatalmi űrt egyből ezek töltötték be?)

jan_12.jpg

Ez sem így lett: a Nemzeti Megmentési Front (FSN) Bihar megyei vezetői azt ígérik, hogy a beosztásuk csak ideiglenes, csak a konszolidáció sikeréig szól, aztán mindannyian visszamennek polgári munkahelyeikre. Valójában aztán kiderült, hogy ez a FSN nem más, mint a hatalmat önkényesen megkaparintott Iliescuék szervezete, és az nagyon is tény, hogy a tiszta célokkal érkezetteket hazaküldték később, kitúrták lassan, viszont az állami apparátust már eleve Iliescuék hozták létre, és csak a FSN-ből állt. Ráadásul ez a szervezet működik manapság is, csak már PSD néven, és harminc éve nem tudjuk tartósan lekoptatni, ahogy sok más árulónkat sem.

dec_30_33.jpg

És ezzel immár átívelhetünk a mába. Sajnos ugyanis az itt, a következő anyagban tárgyalt ügy sem rendeződött, mind a mai napig, hasonlóan sok másikhoz. Sőt, például Nagyváradon maga az RMDSZ helyi szervezete is kerékkötője lett a rendezésnek, e témakörben is. Valójában pedig mindegyik magyar párt csak jelképes politizálás eszközeként, arculatépítésre használja az utcanevek témakörét is. Mint ahogyan lényegében ma már minden mást is.

z_utolso_kep_atvezet_maba.jpg

Ezen kívül is rengeteg, mindenféle fajsúlyú ügyünk maradt tehát megoldatlan, rendezetlen máig is, holott 1989-ben abszolút nem így képzeltük ezt az egészet. Ki gondolta volna, hogy harminc évvel később még ilyesmit leírni még egyáltalán jogos lesz...?

Pont év végi fejlemény egyébként, hogy az esztendő utolsó előtti napján ülésezett a PNL-kormány, és többek között arról határoztak, hogy megszüntetik azt a forradalmat kutató intézetet, amelyet Ion Iliescu és Gelu Voican Voiculescu vezet. Eszed megáll: épp azok irányítanak ilyen intézetet, akik a forradalom véres félrevitelében a legismertebb szereplők között vannak, túlzás nélkül vér is tapad a kezükhöz, meg részben a mi mindannyiunk elcseszett sorsa is. Nyilván ez az intézet is leginkább valamiféle kifizetőhely lehetett, valamint éppen a forradalommal kapcsolatos, számukra kellemetlen igazságok felderítését akadályozta. Szóval legalább ennyi, harminc évvel később: egy apróbb szúrás azoknak, akiknek – számos társukkal együtt – már rég börtönben kellene lenniük, de még most is csak bíróság előtt vannak a harminc évvel ezelőtti manővereik miatt.

És zárom ezzel a kuriózummal: a változások előtt az ilyen okmányok elvesztését meghirdetni is kötelező volt a helyi lapokban, gyakran voltak is ilyen apróhirdetések (meg aztán bezzeg egy csomó mást még apróhirdetésként sem lehetett megjelentetni). Ám egyszerre ilyen sok sem előtte, sem utána nem volt. Nem tudom, mi az oka ennek a jelenségnek, de talán az, hogy a forradalom tumultuózus napjaiban az utcára tódulva sokan elvesztették az ilyen irataikat is, a tömegben – aztán talán sok ilyet egyszerre jelentettek meg a lap akkori szerkesztői, hiszen azokban a napokban kellett a hely sok másra. Ez a 1989. december 28-i lapszámból van. Azóta mi is elvesztettünk sok olyasmit, amit épp azokban a napokban szereztünk vissza: a gyors és mélyreható változások esélyét, a bizalmat, a naiv tisztaságot, a megalapozott reményt, a hitet azokban, akik az élre álltak akkoriban. És harminc évet. Aki megtalálja, adja vissza. Vagy inkább azok, akik elvették.

20191224_150612.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr8715362928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.