Blogosz

MESE NINCS.

Ilyen lesz az új generáció hangja?

2020. április 26. 14:31 - BlogoszEditor

Furcsaságok, konkrétumok, disznóságok, finomságok járvány idején

Nem, amúgy nem ilyen lesz az új generáció hangja. De képnek, nagyon jó, sőt, a nap képe.

Itt tolja a bevásárlókosarát, az Auchanban egy fiatal pár. A lány olyan felsőt visel, amelyről óriási betűkkel ordít az amúgy rokonszenves, ígéretes üzenet: „I am the voice of a new generation”. Szóval ő az új generáció hangja. A szája előtt pedig maszk. Akárcsak a vele egykorú társának a szája előtt is. Értem. Ügyes. Bár egy kicsit rémisztő is. Jó viszont, hogy tudhatjuk, valójában nem ilyen, maszkkal lecsendesített lesz az új generáció hangja, hanem szabadabb. Egyébként is hallhattuk ezt a hangot már jóval a járvány kitörése előtt is, tehát tudhatjuk, hogy más, nem pedig akadályoztatott. 

A nap képe után van az éjszaka képe is. Éjjel 2:20 van. Most végeztem a porszívószással. (Igen, na. Hát nem mindegy, mikor csinálja az ember? Meg hogy egyáltalán mit mikor csinál, mostanában? Amúgy is ház, tehát más nem hallotta a zúgást.) Úgyhogy jöhet egy hosszú, éjszakai szellőztetés. Odakint forgalom semmi, abszolút zéró – ami eddig nem volt szokásos, mivel ez főút. A nagy, csendes nullában épp most hajtott el a ház előtt, a magyar határ felé (bár van arra sok más is) egy rendőrautó, bekapcsolt küldetési villogókkal, mögötte két, olasz rendszámú polgári gépkocsi, bekapcsolt vészvillogókkal, majd lezárásképp a csendőrség autója, szintén bekapcsolt küldetési fényekkel. Valakiket hatósági kísérettel visznek valahova... Karanténos időszakban, olasz autókat kísérnek... Amikor másokat is egyenesen elkülönítésre szoktak így kísérni mostanában, itt, a határ mellett, az ország legnagyobb nyugati kapujánál, ha beléptek az országba. Ismerősöm is járt így, amikor hazajött a családjával, és pár hete épp azt mesélte, hogy őket is ugyanígy kísérték két hétnyi kötelező elkülönítésre, a városon kívülre, egy ideiglensen e célra fenntartott szállodába. De amúgy nincs ezzel gond, okés intézkedés. Csak érdekes a látvány, A maga módján szép és ritka az is, hogy mindannyian milyen teljes csendben mentek – amúgy egyedüli urai a négysávos útnak, ameddig a szem ellát –, csak a kerekeik surrogása hallatszott, nem nyomták el még az éjjeli madárcsicsergés, a közeli kakaskukorékolás és a távoli kutyaugatások folyamatos és közös éjjeli kórusának hangjait sem.

Hm. Ez sem rossz. Bár még jobb lenne ilyenkor nem az ablakban nézelődni, hanem aludni. Vagy oké, szombat van, úgyhogy akkor meg valami jó koncert afterjén lenni. Mint régebbben. Bár az sem hiányzik már annyira. Figyelem is magamban néha, hogy bár a hirtelen bevezetett szigorítások miatt olyan koncerrtek maradtak el márciusban, amiket eléggé vártam, most, áprilisban meg már nem is hiányzik különösebben az egész. Pedig régebben elképzelni sem tudtam volna, hogy zenés események nélkül meddig lehet meglenni. Úgy látszik, ha még sokáig tartanak a korlátozások, az ember megszokja ezeket. Szóval azért jó, hogy nem tartanak már sokáig.

Érdekes aztán ez az egész hangulat, amit a járvány miatti megszorítások okoznak. Persze nagyon szubjektív, ki hogyan éli meg, de én például azt mondhatom, hogy mintha valami álomszerű világban lebegnénk hónapok óta. Valahogy lelassult az idő is, de nem vészjóslóan, sőt, inkább úgy, mintha befüvezett volna, és ezt ránk fújta volna, akik passzív dohányzás révén átvettük a hatását. Mert szinte a múlt ködébe vész az, ahogy eddig végig éltünk – átvette a helyét valami könnyű lebegés. Mindenre van idő immár, bár semmire sem különösebben szükséges, mindent meg tudunk csinálni, mégpedig bármikor, ám az sem különösebben fontos, hogy bármit is csináljunk. Minden tisztább és nyugodtabb, mint valami állandósult szünidőben. Nagyon érdekes érzés járja át mindegyik napot, nem hiszem, hogy valaha is lesz még ilyen, ahogy eddig sem volt soha. Ugyancsak a járvány mellékhatása ez, nélküle nem is lenne.

A jelek szerint valahogy így érzik magukat a váradi tömegközlekedési eszközök vezetői is. Olyat régebben is tapasztaltam, hogy nagyobb kereszteződésekben rossz irányba fordult egy-egy jármű, nem a saját vonalán haladva tovább – de akkoriban csak villamosokon fogtam ki ilyet. És az utasok többsége ilyenkor mindig döbbent és felháborodott volt. Mióta azonban ez a könnyű lebegés tart a kihalt városokban is, egész kis jelenséggé nőtt a tömegközlekedési eszközök szabad kószáltatása. Mintha a vezetőik is valahol máshol lennének, folyamatosan. Indul például a 22-es busz, de nem a saját útvonalán halad, hanem a 11-én. A sofőr észre sem veszi, amíg a néhány utas közül valaki meg nem kérdi, hogy mikor változott meg az útvonal. „Semmikor” – feleli, de nyugodtan, kedvesen, majd sűrűn elnézést kér, közben megfordul a busszal, hogy visszatérhessen a hivatalos útvonalára. A néhány utas sem dühös, inkább sűrűn nyugtatgatja a vezetőt, hogy semmi baj. Mindeközben a vezetőfülkéből a rádióból halkan a Rhythm of the Night szól, amelynek  elődadója stílusosan a Corona.

20190429_142753.jpg

Két nappal előbb a 14-es busz csángált el, többek között velem a fedélzetén. Ennek a 16-os vonala tetszett meg valamiért, amíg ugyancsak egy utas, szintén nem felháborodottan, hanem megértő hangnemben vissza nem fordíttatta. Még egy nappal előbb egy családtagom tapasztalta meg, ahogy a 21-es busz szakít a rutinnal, megnézi már, mi van másfelé. És ismerősöktől is hallottam az utóbbi napokban több hasonló történetet. Szóval lebeg a tömegközlekedés is, akárcsak körülöttünk, meg velünk együtt minden. És emiatt sem vagyunk már dühösek. Többnyire úgysem sietünk sehova. Meg időnként eleve úgy megyünk, hogy nem is megyünk konkrétan sehova.

20190409_183825.jpg

Ez utóbbi is különálló, sajátos jelensége lett a félig-meddig zárlat alatt lévő országnak, társadalomnak. A menés, sehova. Én eddig is kirándulgattam például tavasszal és nyáron a város fölötti dombokon, de úgy látom, a jelen helyzetben megnövekedett az ilyen ad hoc turizmus is. Ami egyébként pont tiltott most. Dez ez is hozzáad a bukéjához. Az egyik ismerősöm épp olyan képet posztol, amelyen többedmagával a természetben van, és azt írja mellé, „eddig soha nem járkáltam ennyit a város fölötti dombokon”. A másik azt meséli, minden nap járkál újabban, „minimum két óra kell ebből nekem naponta”. A harmadikkal, a negyedikkel meg az ötödikkel is itt-ott személyesen futok össze, miközben mászkálok. Ők meg azért vannak kint, mert mászkálnak.

Jön egy másik krízis, állítólag. A járvány okozza. De az meg még nem érkezett meg ilyen szintre, vagyis olyanra, hogy már hirdetések eleme is legyen. A 2008-ban kezdődött gazdasági krízis meg már elmúlt, bár eléggé elhúzódott. A mostani, járvány okozta válság pedig még csak most kezdődik. Ehhez képest ez a reklámponyva láthatóan még csak nem rég készült. Az áll rajta, hogy parcellák eladók, válsághoz szabott árakon. Szóval az illető egyenesen elébe megy az eseményeknek... Nagyvárad és Hegyközpályi határán van ez. Ez ilyen, fennebb említett kirnádulgatás közben láttam, tegnap. De gondolom, lassan máshol is megjelennek hasonlók.

vbm.jpg

Vírusveszély idején is dolgozik a közösségeink összes eddigi vírusa is. Például a járvány témakörében is hazudozik, üzletel a Fidesz is, meg az RMDSZ, amelyet Orbán Viktorék az utóbbi években rákényszerítettek arra, hogy egy követ fújjon velük is. Orbán holmi kínai maszkok gyanús beszerzése után azzal is tovább próbálja építgetni az erdélyi klientúráját, hogy ide is küldött ezekből. A kamusegítség miatti felháborodás a mai Románia területén is megvolt – erre nálunk, Bihar megyében a Megyei Tanács RMDSZ-es elnökét tették oda, hogy nyilvánosan, zagyva álinterjúban védje meg a Fidesz ezen manővereit is. Az történik ugyanis, hogy a Nagyváradon szerkesztett megyei magyar nyelvű sajtóorgánumban nevetséges, szánalmas, alákérdezős, zavaros, lecsószerű, mosdatós álinterjúban – valójában PR-szövegelésben – próbál magyarázkodni a megyebeli magyarok számára a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke, Pásztor Sándor. Aki álszenteskedően összehord mindent, az általam is megénekelt horgászbotrányának magyarázgatásán túl is, a süketelős anyagban. Ő egyáltalán nem buta, tehát vélhetően maga sem vállalná az ilyen gyenge minőségű szöveget, főleg a saját szájába adva, ha nem szorulnának rá épp a pártnál.

Persze az alacsonyabb rangú UDMR-pártmunkások szorgosan osztogatják is az interjúnak álcázott reklámszöveget, ahogy azt a szolgálatuk részeként kell. Így tesz bizonyos Boda Gergely is, aki a párttól amúgy azt a feladatot is kapta, hogy „demokratikusan megválasztva” a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) elnökeként is szolgáljon. És túlbuzgóságában úgy véli, dolga is van most is, hiszen épp cenzúráznia kell az általa feltett szöveghez érkező bíráló hozzászólásokat, a facebookos lapján. Lám, az RMDSZ és az igazmondás összeférhetetlen volta, és a íme az RMDSZ és a sajtó beteggé tett viszonyának egyetlen, apró, de releváns példája, egy középkategóriás pártmunkástól. Viszont szorgos munkájával jó ötleteket is ad: itt az ideje például, hogy a média e pártnak alá nem rendelt része – nyelvtől, nemzetiségtől függetlenül – alaposabban belekukkantson, mi is a valós tevékenység és az ügymenet, gazdálkodás, meg egyáltalán a valóság az RMDSZ egyik házi szervezetkéjeként működő VIDIFISZ-nél. Na, remek.

(Aztán majd lehet azt is mosdatni, kínos álinterjúkban is, haha. Ahogy azt a pártoktól, meg a sajtó azon részétől is meg lehetett szokni, amelyik például az RMDSZ nyomása alatt vergődik, de önként, személyes érdekeket követve ki is szolgálja azt.)

A romániai magyarság sajtóműhelyei közül sajnos nem ez – vagyis a fentebb említett Bihari Napló és portálja az erdon.ro –  az egyetlen, amelyen hosszú ideje ül az RMDSZ, és egy ideje odaült mellé a Fidesz is, nyomni. Hanem lényegében a médiánk 90 százalékát leuralta és cenzúrázza ma már ez a két párt. Pedig – rommagyar viszonylatban egyetlenként – az említett BN és Erdon arra volt ítélve, hogy szabadon működhessen. Ugyanis kivételes helyzetben volt Erdélyben és a Partiumban, mivel anyagilag nem függött pártoktól, hanem osztrák nagybefektető pénzén működött, akit az üzleti siker érdekelt, a politikai manipuláció nem. Csakhogy saját magát tette tönkre, gyakorlatilag öngyilkos lett ez a két testvérkiadvány, mivel nem tudta uralni a saját szabad voltát. Bizonyos Rais W. István lett ugyanis a főszerkesztője egy időre, aki addig egyszerre volt a lapnál rovatvezető, az RMDSZ-nél pedig káder. Miután akkor még demokratikus választással megszerezte a főszerkesztői posztot, módszeresen kiszolgáltatta a lapot az RMDSZ-nek, egyre vadabbul cenzúrázva, a manipuláció eszközévé züllesztve le a kiadványokat, leépítve azok szabadságát, kreativitását, befogva az újságíróik száját, és a saját bizniszeinek, valamint a pártja érdekeinek kiszolgálójává téve azt.

Sokáig így működött a BN és az Erdon, aztán nemrégiben ezekre is rátette a kezét a sajtótermékeket is határokon átívelő módon beszántó Fidesz. Az RMDSZ-t szolgáló főszerkesztő a szokott módon megpróbált az ő szolgálatukba is állni, egyszerre vetve alá magát és a kiadványokat immár mindkét nevezett párt kiszolgálásának – de túl későn próbálta meg eljátszani, hogy még fideszes is. Nem volt már hitele Orbánék előtt, akik immár a Fidesz totális ellenőrzését akarják érvényre juttatni a Bihar megyei magyar sajtóban is – ezért elbocsátották a nevezett Raisot is. Akit persze immár kendőzetlenül át is vett pártmunkásnak az általa eddig szolgált RMDSZ, és benyomta semmittevő kádernek a Megyei Tanácshoz. (Annál is inkább, hogy a bukott főszerkesztő osztálytársa volt az RMDSZ-es Pásztornak. Persze még mielőtt a kiszolgálója lett.) Na, és miután a párt végül keblére ölelte, magához emelte a médiából kihajított addigi sajtós szolgálóját, Rais most közvetlenül is kolléga a fentebb említett Pásztorral, meg Bodával. Egy brancs: ahogy Pásztor fogalmazott, az említett gügye álinterjú címében, „Még jobban felébred bennünk az összetartozás érzése”. Hát, nem is csoda, hogy még jobban felébred bennük, hiszen ezek valóban összetartoznak: a pártmaffia vezetői, meg az őket szolgáló mindenféle pitiáner kis káderek, cenzorok a lapnál, cenzorok a pártnál. Szóval remek a cím is, haha.

Ám Rais szelleme még mindig kísért az általa, meg a pártja által tönkretett megyei magyar sajtóban. Hiszen a fenti Pásztor-Boda eset is mutatja, hogy e kiadványok a Fidesz legalpáribb üzeneteinek közvetítése mellett továbbra is az RMDSZ szócsövei maradtak. Így már két gazdája, ura és parancsolója van ezeknek a kiadványoknak – holott ahol szabad a sajtó, természetesen egy is pont eggyel több az elfogadhatónál.

Nő le közben a hajunk. Mostanra mindenki észrevehette magán, de akár másra pillantva is, hogy túl rég óta zárva vannak már a borbélyüzletek, fodrászatok is. Aki teheti, magának vágja a haját. Én nem tehetem, mert soha nem szokott sikerülni: az eredmény mindig nagyon amatőr külalakú, ronda. De végül én is megtettem. Nagyon amatőr külalakú, ronda lett. Most meg épp egy ismerősömnél vagyok, akinek az anyukája rég nem látott – nagy örömmel üdvözöl, és mondja, hogy milyen jó a frizurám. Na: ezek szerint akkor vagyok igazán szép, amikor a hajam lenőtt, elhanyagolt, helyenként pedig ügyes kis félrevágott csíkok és lenyírt foltok díszítik. Mindegy, sajna még arra is van ideje, hogy visszanőjön, mire kinyithatnak a borbélyok. Viszont mennyi kagyló, lefolyó dugulhat el a levágott hajtól ezekben a hetekben az otthonokban, városszerte, országszerte, világszerte...Még annál is több, ahány fodrász és borbély lesz halálosan fáradt, már az újranyitás első napja után, ám példátlanul degeszre keresi magát. Miközben amúgy sokkal több foglalkozást űző meg el fog szegényedni. Szóval az újranyitó fodrászok, kocsmárosok, fesztiválszervezők, meg néhány másik szakma sajna nem fogja tudni kiegyenlíteni a többi helyen épp most, ezen általános lebegés közben keletkező kiesést...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr3115641578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.