Fogalmam sem volt a szerzőről, és magáról a darabjáról sem. De valahogy úgy éreztem, mintha valamiféle kisebb pályázatra íródott volna a mű, azaz nem feltétlenül erős ihletettségből és szerzői elhivatottságból tört volna elő, elemi erővel az alkotóból, hanem sokkal prózaibb okok miatt született volna meg. Aztán - az előadást követően - utánanéztem, és valóban pont így van: Kerékgyártó István a - hétfő este Váradon felolvasószínházi keretek között bemutatott - Puzzle című drámájával 2013-ban helyezést ért el a szombathelyi Weöres Sándor Színház drámapályázatán. Szóval drámapályázat, aha, és szóval helyezést ért el: nem túl fényes. Ahogy maga a darab sem az.

Nem azt képzelem, hanem előre tudom, amint épp arrafelé megyek: igenis van változás. Hú, de szörnyűek is voltak azok a kétezres évek (meg biztosan előtte is, csak akkor nem volt semmi dolgom ott, és nem jártam oda), amikor az adóhivatal (ANAF) megyei székhelyén tömörült - mégpedig alkalmazottként - az összes olyan nő, aki (már elnézést, de ez van) aljas tahó, rosszindulatú paraszt, büdös bunkó, ráadásul egyszerre mutatta a menopauza és a fucking bitch mentális tüneteit az összes, akár huszonévesen ült az ügyfelekkel való kapcsolattartás biztosító ablakok mögött, akár ötven-hatvanasan. Azt a rohadt, szemét, lekezelő, felháborító, tenyérbemászó stílust sehol nem tudták überelni. Pedig egész Romániában nagyon igyekeznek azért, mindenütt, és valljuk be, ebben egészen szép sikereket érnek el sokfelé.

Ha minden jól megy (jaj, csak menjen jól, csak abba ne hagyják, pedig még most is eléggé gyanús ez az egész, hogy nem igazi a maffiaállam szétrobbantása és az összes felelős következetes bebörtönzése, és nem is megy le minden szintig, hanem megint csak preferenciális és politikai alapú, és belső leszámolásos, de titkon remélem, hogy hülyeséget beszélek), szóval, ha minden jól megy, akkor a kábeltévék műsorrácsában rövidesen új adó jelenik meg. A DNA CHANNEL.

Szerintem aki épeszű, az most aggódik. Pedig nem kellene.

Nem most. Hanem már rég lehet aggódni, bőven van miért. Ám most inkább arra van ok, hogy megint - a Fidesz uralma óta sokadszor - dühösnek, megalázottnak, becsapottnak, kijátszottnak, hülyének nézettnek érezzük magunkat. Persze, hogy arról beszélek, hogy Putyin Budapesten van. És arról, hogy sajnos Orbán is. Azért nem kell emiatt aggódni, mert semmi sem dől el most. Semmi sem most dől el. Hanem már régebben, meg úgy nagyjából folyamatosan, és a háttérben. Úgyhogy maga ez a látogatás csak demonstráció, külsőség, show. És mint ilyen kell látni benne a cinizmust.

Túl személyes volt valahogy. Érthetetlenül és elfogadhatatlanul az. Amikor először készültem az USA-ba, illetőleg amikor vízumért folyamodtam, számos település polgármesterével és más kavargatókkal együtt, akkor is még ezt hallottam. Pedig már a kétezres évek peregtek. Az utazásom intézője, Radu Ţîrle akkori PDL-s EP-képviselő nézegetett egy darabig, az irodájában, aztán nagyjából ezt mondta: "Minden rendben lesz, de most, a vízumigénylés és az utazás előtt azért kellene kezdeni valamit ezzel az ön hosszú hajával." Csak bólogattam, vagy valami ilyesmi, amiből leszűrhette, hogy szóba sem jöhet. (Amúgy persze én magam gondolkodtam a hajam levágatásán, de ha kérik, sőt, igénylik, sőt, ha egyenesen bármi ettől függ, akkor természetesen kizárt.) Úgyhogy ő még hozzátette, határozottabban: "Kérem, vágassa le a haját indulásig".

Gondolkodtam egy elemzésen a téma kapcsán. De igazából csak pozitív, mélyen emberi gondolataim vannak, a legjobbakat kívánom. Hiszen az ember hajlamos hosszú életet kívánni a 84 éves Ion Iliescunak, most, amikor újrakezdik az 1990-es véres bányászhadjárat ügyében a vizsgálatot. És hajlamos magának is hosszú életet kívánni, ismét azt remélve, naivan, hogy talán látja még börtönbe vonulni Ion Iliescut.

Ki van akasztva egy madzagra az udvaron egy csíknyi olyan háj - vagy micsoda - (egy olyan fehér darab egy néhai állatból, madáreledelnek, hosszúkás, mint egy fehér öv, és sokszor rá is szállnak a madarak, falatoznak belőle, már rojtosra csipkedték). És a kerítésen ülve nézi a hájat - vagy mit - két macska. Aztán - hi, háj - az egyikük megindul a lugason át, nagyon óvatosan, a szőlőindákon egyensúlyozva, minden lépését mérlegelve, de még így is minden lépése után inogva-rengve-hintázva-remegve az ágakon.

De nem az a buta, hamis, gettós, pózolós, hüeség. Hanem valami aranyos, jópofa. Csak nem vagyok biztos benne, hogy így, írásban, elmesélve is átmegy-e a díp masszázs.

Szóval Tacsi. Jópár évvel ezelőtt fedeztem fel. Azóta minden évben, amikor néhány intenzív nyári napot Budapesten töltök, és Gazdagréten lakom egy panellakásban, megkeresem a környéken ezt a kedves kis (nagy) falfirkát. Egy macska, amelyik bizonyos Tacsi nevű illetőt keres. Vagyis egy macsi egy tacsit.

Vannak, akik fel vannak háborodva, hogy "megrongálták Váradon a Holnaposok szoborcsoportot". Az elkövető (vagy lehet, hogy a többesszám kell az egészhez) kék és sárga filctollal ott hagyta a tagjét egyes szoboralakok homlokán, hátán, és a szoborcsoport részét képező asztalon is.

Ismét volt karácsonyi rajzpályázat a szerkesztőségben: az olvasók gyerekei küldhették be rajzaikat. Rengeteg érkezett. Ezek közül válogattam épp csak néhány munkát - a minimál jegyében. (Egyébként véletlenül úgy esett, hogy minden ide bekerült rajzot különböző osztályok negyedikesei készítettek.) Ezzel kívánok boldog karácsonyt azon kedves olvasóimnak, akiknek boldog - és gyorsat, meg elviselhetőt, azoknak, akiknek nem.

Semmi köze a karácsonyhoz, az ünnepköszöntéshez, a kolindáláshoz - és a szívek ellágyulásához, a szeretetteljes segítségnyújtáshoz sem. Sőt, épp mindennek profán ellentétje az, ahogy a máskor egyszerűen rászorulást színlelő, foglalkozásszerűen koldulók karácsony tájékán hirtelen átöltöznek, és kolindálókká válnak. Ugyanúgy koldulnak, csak előtte pár dalt, vagy rigmust valahogy kikínlódnak magukból. Nem mintha az ünnep valós köszöntése érdekelné őket - hanem a szezon most ilyen álruhát kíván meg ahhoz, hogy jobban menjen a lelkek zsarolására épülő biznisz. És mennek be mindenhova, jönnek még ide, a szerkesztőségbe is néha, nyomulnak, tartják a markukat eleve. Szóval semmi köze ennek az ünnephez, és még csak a rászorulók megsegítéséhez sem. Sőt, épp az ilyesmikkel való visszaélés, átverés ez a jelenség.

Jó, biztosan nem volt más terem. Szerencsére. Mert így óriási ötlet volt a gyermekváros gyűléstermében tartani a nagyváradi Hőszolgáltató Rt. által szervezett lakossági tájékoztató fórumot. Pap István kollégámat érte az a kivételes szerencse, hogy részt vehetett, és e csodálatos tájban meghallgatta a sok fontosat és komolyat. Ő majd meg is írja a sok lényegeset. Én meg az ő képei közül választottam - a beleegyezésével - most ki Önöknek a legfantasztikusabbakat. Amik még a gigakalóránál is lényegesebbek, sőt, én másképp látom a kérdést, szerintem ezek a leglényegesebbek. :) Tekintsék meg, örömmel és kellő összpontosítással.

Megint meg kell állapítanom, hogy ha csigalassúsággal is, de jófelé megyünk.

Minden év végén a közhivatalok szoktak évzáró sajtótájékoztatót tartani, és olyankor adnak az újságíróknak ajándékcsomagokat. Lényegében így tesz az összes ilyen közintézmény, a nagyobbak közül. Persze kedves gesztus is ez - meg azt hiszem, erről már tavaly írtam valahol, talán -, de közben az is ott van bennem, hogy közpénzekből fenntartott hivatal lehetőleg ne ajándékozzon, főleg ne tömegesen. Mert akkor végülis az adófizető emberek pénzéből ad ajándékot. Ráadásul azoknak, akik róla írnak, azaz még egy picit olyan érted, na, - nem akarom azért a "lekenyerező, megvesztegető" szavakat használni, hogy ne legyek ünneprontó - jellege is van. Pedig azokat kellene használnom, amúgy.

Pofont is majdnem kaptam már, amikor azt fejtegettem egy helyen, hogy az ortodoxia is nagyban hozzájárul ennek az országnak a visszahúzásához. Pedig amúgy értelmiségiekkel vitatkoztam. (Igaz, hogy a pofozkodni akaró másodállásban alkoholista is volt, de na.) Végül a verés elmaradt. Igaz, a tisztán látás is. Na persze azt is értem: kényesebb a téma, ha én, magyar akarom ezt elmagyarázni néhány románnak (mondjuk volt, aki egyetértett velem közülük is). Ám aki annyira sem képes, hogy ezeken a valójában téves és ide nem tartozó konotációkon túl is lásson, és magára a konkrét témára összpontosítson, annak végülis butaság eleve magyarázni. Én vagyok a hülye.

Eddig nem akartam a következőkkel "terhelni", "bonyolítani" az agyakat, de most már akkor kitérek erre is. Azért nem hoztam fel eddig, mert meggyőződésem, hogy ha valamit tényleg el akar érni az ember, valami olyat, ami nehéz, és nem csak szánsájnos dolog, hanem nehezebb fajta, akkor azt úgy kell, hogy arra összpontosít, mi a soron következő elérendő konkrét cél, és bár - a szerencsésebbje - látja, hogy mi van még azon kívül, de első mindig annak a lépcsőfoknak a vétele, amelyik épp előttünk áll. Ilyen volt a választásokon az, hogy a PSD-t, mint a jelenleg működő szervezett bűnözői csoportok legnagyobbikát mindenáron visszaszorítani - szóval nem akartam közben másfelé terelni a figyelmet. Nem mintha én lennék itt az egyik legnagyobb kombinátor, vagy (Örs) vezér, de azért megteszem, amit a magam kis részéről megtehetek. Na szóval pár olyan alapvető fontosságú dolog, amivel mindenkinek tisztában kellene lennie, szerintem. Különféle kontextusokban már említettem ezeknek egy részét máskor is, de most, hogy egy nehéz fokot vettünk, nézzük akkor, mi van, mi lehet ez után.

Nincs szerencsém a szerelemmel. A szerelemben magában talán néha igen, de vele nem. Mert például most róla kellene írnom, többek között, de elvesztettem a jegyzeteimet. Szerintem ott hagytam az asztalon.
De talán jobb is így. Hiszen jegyzetek – ehhez a témához? Szerelem, szeretet, meg undor és gőg, papírról bemásolva? Hogy is nézne az ki végülis?

Azt kérdi itt, neten az egyik portál, hogy azt mondja: egyesüljön-e az EMNP az MPP-vel?*

#‎kedveshírtv

Kedves Hír TV!

Olvastam arról - az Önök marhaságai miatt indított - polgári kampányról, amelynek lényege, hogy az emberek önként bevallják a bűneiket, hogy ne kelljen Önöknek külön pitiáner nyomozásokat folytatniuk, amikor egy-egy Fideszt kritizáló ember ellen gyermeteg, átlátszó lejárató kampányt indítanak, mindenféle semmi kis régi ügyet meglovagolva és felfújva. Mostanában tehát Önök azzal foglalkoznak, hogy a Fidesz elleni tüntetések szervezői után kutakodnak, és mivel eddig egyikük múltjában sem találtak semmi durvát, kénytelenek voltak semmiségekből, irreleváns kis részletekből álhíreket gyártani, az illetők lejáratására. Úgyhogy én is rendelkezésükre bocsátom a következőkben azokat az infókat, amelyekkel bármikor visszaélhetnek, az ország és a nemzet jobbítása a Fidesz-rezsim érdekében.

Beesteledett. Máris. De végülis tudtam, hogy be fog. Mostanság amúgyis hamar szokott. Úgyhogy hazafelé, busszal. És hamarosan a nap, de talán a hónap - vagy mit tudom én, milyen hosszú időszak - szuggesztív képe jön szembe.

Van az, amikor pontosan tudsz valamit, mégis forgatod magadban, meg is fogalmazod, többféleképpen, és nem is rossz - aztán valaki másnál hallasz egy másik megfogalmazást. És érzed: ez az! Vágod: pontosan ezt mondtam én is, csak más szavakkal, de ez így, ahogy most elhangzott, hát ez a legadekváltabb. Ezt kerestem. Úgyhogy most köszi, Mircea Geoană. Sosem gondoltam volna, hogy egy politikusnak, ráadásul egyenesen egy PSD-snek, sőt, egy volt PSD-elnöknek lesz bármi megköszönnivalóm. De most olyan ügyeset mondott.

Azért mennyire más most egy ilyen hírt olvasni. Sőt, máskor nem is érdekelt, de most egy pillanatra megakad rajta a szemem: "A Bihar Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség tudatja az érdekeltekkel, hogy a jövő évben 800 személyt alkalmaznak Spanyolországba, szezonális munkára (eperszedés). A válogatást 2015 január 26-30 között tartják."

Nem akartam ezt eddig én szóba hozni, bár végig benne volt a fejemben - és a pakliban is. Közben immár román elemzők is hasonlóval hozakodnak elő - úgyhogy akkor mégis mondom, még mielőtt mainstream lesz, divat lesz, evidencia lesz. Szóval: amennyire behálózta, és csatlósai segítségével bebábozta ezt az egész országot a PSD, szinte lehetetlennek tűnt, hogy pusztán a maga erejére - a mi erőnkre, a polgárokéra, szavazókéra - hagyatkozva kitörjön belőle. Elismerem: az utolsó napokban már én sem hittem teljesen abban, hogy sikerülhet megtörni a totális hatalomtól már csak egy lépésre álló rezsimet. Sokszor eszembe jutott akkoriban az USA: két vonatkozásban. Hogy egyrészt érdeke lenne segíteni, különben a PSD győzelmével Románia is elfordul a Nyugattól, és Moszkvához fog közelíteni megint, másrészt viszont nem feltétlenül érdeke segíteni most, mivel Románia amúgy jó partnere neki, függetlenül attól, hogy itt az országban miféle klánok irányítanak épp. De - gondoltam - bárcsak beavatkozna a belügyeinkbe.

Aww, megint ott az a csodálatos lányka. Olyan szép... Finom vonásokkal megáldott, különleges teremtés. És mindig olyan komoly, mégis tündéri is, egyszerre. Komoly tündér. Néha látom, hol itt, hol ott a városban. Fogalmam sincs, ki ő, nem tudok semmit róla. És nem is tettem semmit azért, hogy tudjak bármit is. Csak mindig megcsodálom, ha látom, olyankor szebbé teszi a napot. Nem is akarok ezen a határon túllépni. Jól van ez így, hogy pont ennyi.

Most, hogy véget ért az elnökválasztási kampány, és meglepetés-eredmény született - a nép által óhajtott Iohannis nyert, Ponta veszített -, újra elkezdtek feltűnni más plakátok is a hirdetőoszlopokon. Ma reggelre például ilyen kompozíciók jelentek meg Nagyváradon. Így élték ki humorukat, és mondtak véleményt a plakátragasztók. Avagy: end of story. :)

Nagy az öröm most a lakosság többségénél. Talán túlságosan is nagy. Olyan nagy, mintha nem is Romániában lennénk. Elfelejtjük egy-egy pillanatra, hogy márpedig ott vagyunk. Persze nem mintha nem lenne ok némi derűlátásra amiatt, hogy a lassan már mindent leuraló PSD helyett győzött „a jól végzett munka Romániája”. Itt azonban már feltehetjük a kérdést: valójában a milyen micsoda micsodája is győzött? Továbbá: mire lesz elég ez a győzelem, tehát igazából teljes győzelem-e? Romániát elnézve ugyanis nehezen fér össze vele az, hogy „munka”, az pedig egyenesen utópisztikusnak hat, hogy ráadásul még „jól végzett" is. Vagy ha mindkettő igaz, akkor az meg nem lehet Románia.

Sok apró részlet áll össze egyetlen szörnnyé. Amelyik a fejünkre nőhet, nyakunkba ülhet most, ismét. Épp ezekben az órákban már keresi is a helyét, fészkelődik, hogyan lenne neki kényelmesebb.

Hiszen elképesztő, hogy mennyi kis részletre odafigyeltek most a Ponta-féle PSD-sek. Az égvilágon minden tényezőt megpróbáltak a maguk javára fordítani. Itt van például ez. Apróságnak tűnhet - a nagyobb manővereikhez, mocskos húzásaikhoz és csalásaikhoz képest apróság is -, de ez is sokat számít. Mondom: minden tényezőt számításba vettek és csavartak egyet, amin csak tudtak. Ráadásul ez önműködően generálja az érvénytelen szavazatokat - ami Pontának jó.

Az utolsó órák ezek, de valójában már minden eldőlt. Még csak pecsételniük kell a szavazóknak, aztán pár óra, és holnap este bejelentik... Néhány kép sorjázik közben előttem, az utolsó napokból, néhány sokat mondó villanás, pár gondolat. Szomorkás gondolatok, mi tagadás, a lehetséges veszteség érzete jár át mindent.

Ahogy tegnap este, a választás előtti utolsó tüntetés zajlott Ponta ellen Nagyváradon... (Ott készítettem ezeket a képeket is.) Amint állok ott, a főtéren, és épp arról váltunk pár szót egy kolléganőmmel, hogy kevesen jöttek el, kevesebben, mint egy héttel ezelőtt.

Ugye madárnak lenni, illetve az etetésnek ellent nem állni összefügg. Épp ez jutott eszembe, amikor ezeket a fotókat készítettem. Úgyhogy mutatom is a madarakat és a madáretetőt. (Hjaj, de sokan vannak... De hátha, hátha nem elegen - hátha mi többen.) Kellemes november 16-át kívánok, előre is!

De miért? Nálunk miért minden szavazókörzetben összevissza, tákolmány szavazóurnák vannak, amelyek nem átlátszóak, így eleve a választási csalás egyik eszközei lehetnek? Miért, miért, miért? Miért nincs egységesítve, szabványosítva? Miért, miért, miért? Miért nem lehetett ezt sem megoldani, 25 évvel az izéváltás után sem? Miért, miért, miért? Csak nem épp AZÉRT?