Blogosz

MESE NINCS.

A nap, amikor lőttek nekünk is

2019. december 26. 00:00 - BlogoszEditor

Egyik döbbenetből a másikba estünk, mégpedig naponta többször is, heteken keresztül akkoriban. Az egyik kiemelkedő ilyen éppen az az esemény volt, amiről ez a közlemény is szól. Pont ezen a napon jelent meg, harminc évvel ezelőtt, azaz december 26-án, és ezt is eltettem akkor emlékbe.

Az első jelek közül az egyik legerősebb volt ez, arra nézvést, hogy a szemünk előtt, mégis egyelőre észrevétlenül, számunkra még át nem látható módon pont most lopják el valakik a forradalmat, és kaparintják meg a hatalmat. Az már akkor valószínűnek látszott ugyanis, hogy éppen e célból végezték ki váratlanul a Ceauşescu-házaspárt, három nappal azután, hogy menekülés közben elfogták őket. Azóta már számos szintén megdöbbentő részletet is tudunk erről. A lényeg, hogy Iliescuék álltak a háttérben, és céljuk a vezetők likvidálásával az volt, hogy a helyükbe lépjenek. Valamint talán attól is tartottak, hogy ha a nép által követelt módon sor került volna Ceauşescuék tisztességes perére, akkor a büntetőeljárásba magukkal rántottak volna sok addigi kommunista kollaboránst, akik közben már nyilván nem börtönbe akartak menni, hanem mihamarabb az új hatalmi struktúrába.

dec_26_faklya_1.jpg

Szóval Ceauşescuékat pont olyan módon ítélték el az állítólagos forradalmi különbíróság tagjai, ahogy régebben a kommunisták intézkedtek:

  • minden jogalapot nélkülöző volt maga a hirtelen összeállított úgymond bíróság is,
  • a sebtében kitalált vádpontok túlzóak és hamisak voltak,
  • azok bizonyítására nem került sor, csak felolvasták a vádakat,
  • a diktátorék kirendelt védői védelem helyett maguk is vádlóként léptek fel,
  • még így sem sikerült igazi vádbeszédet összeállítani, hanem csak patetikus szónoklatokba fulladt az egész,
  • fellebbezésre nem biztosítottak lehetőséget,
  • egyébként a "tárgyalás" során a "bíróság" egyes tagjai tegezték a "vádlottakat", míg azok magázva beszéltek,
  • eleve a halálos ítélet azonnali végrehajtása sem volt jogszerű, mert a törvények szerint az ilyen jellegű ítélethirdetések után még napokat lett volna kötelező várni a végrehajtás előtt.

Koncepciós per volt az egész, előre eldöntött ítélettel, sőt, amikor helikopterekkel a készülő tárgyalás helyszínére érkeztek az úgymond bíróság tagjai, már eleve magukkal vitték azt a két ponyvát is, amivel az ítélet formai meghozatala és végrehajtása után letakarták Ceauşescuék holttestét...

Az is tény persze, hogy ekkor még néhány, Ceauşescuékhoz hű fegyveres alakulat akciózott az ország több pontján, így az is fenyegetett, hogy netalán megtudhatják, hol tartják fogva a diktátorékat, és támadást indíthatnak a kiszabadításukra. Bár ez csak halvány lehetőség volt, ugyanis ekkor már lényegében győzött a forradalom, három nappal előbb eldőlt az egész, megdőlt a rezsim. Valamint az is igaz, hogy fel kellett mutatni valamit annak érdekében, hogy az addigi hatalmat támogató, maroknyira tehető számú elvtárs egyértelműen lássa, hogy vége, és nincs miért küzdenie már, eszébe se jusson ellenállni a változásnak. Na de nem így. Arról nem is beszélve, hogy ezen érvek ellen szól maga a tény, hogy a rezsim megdöntése, majd Ceauşescuék kivégzése után nem leálltak, hanem fokozódtak a fegyveres akciók, valamint az annak álcázott diverziók. Sőt, a diktároték agyonlövése után még sokkal több polgári áldozatot szedett országszerte az egész eseménysorozat, mint amikor még Ceauşescu adott tűzparancsot. Hogy miért? Nos, azért, mert a hatalmat gyakorló házaspár kivégzését is az a csoport szervezte, intéztette, amelyik a hatalom magához ragadására törekedett, és Ceauşescuék likvidálása után még több napig ők lövettek immár embereket, de főleg épületeket, különböző városokban, meg szimuláltak támadásokat, és terjesztettek rémhíreket, azért, hogy fenntartsák a pánikot, a káoszt, a fenyegetettség érzetét, amíg ők közben berendezkednek, új hatalomként.

Néhány nappal előbb Iliescu maga adott ki rendeletet egy ad hoc bíróság létrehozására, egyszeri alkalomra, miután megkapta a hírt, hogy elfogták a menekülő Ceauşescuékat. A fogva tartásuk helyszínére induló "bíróság" számára az ítéletet pedig még a kijelölt tagok odautazása előtt, titokban meghozták és átadták. A kivégzések után pedig Iliescu azonnal el is törölte a halálbüntetést. Így épp Ceauşescuék voltak az utolsók, akiken halálos ítéletet hajtottak végre Romániában – abban a Romániában, amelyet addig épp ők vezettek. Egyes vélemények szerint azonban nem humánumból törölte el az ilyen büntetést sietve Iliescu, hanem azért mert tarthattak attól, hogy maguk is hasonlóan végzik, ha netán nem tudják megtartani a megkaparintott hatalmat.

Érdemes újra megnézni a ripacskodáshoz, paródiához hasonlatos Ceauşescu-per és -kivégzés közismert videófelvételét, akkor is, ha már a legtöbben ezerszer láttuk az egyébként a mai napig meg nem magyarázott okból erősen és furcsán megvágott anyagot. Akkoriban gúnyosan nevettünk Ceauşescuék ottani magatartásán, ma már azonban más szemmel is nézhetjük az egészet. Azt is, hogy milyen döbbenetes hidegvérrel utasították el az együttműködést a villámtárgyaláson, na és különösen másként cseng ma már Nicolae Ceauşescu egyik utolsó mondata, amit pár perccel a kivégzése előtt mondott ennek az összetákolt bíróságnak: „Úgy is agyonlőhettek volna, hogy kihagyják ezt a színjátékot”...

Holttesteiket helikopterrel visszavitték Bukarestbe, majd pár napig őrízetlenül hevertek az üresen álló Ghencea stadionban, aztán titokban, este vitték át a hullákat a temetőbe, és földelték el azokat. Mindemiatt is aztán évtizedekig tartotta magát mindenféle összeesküvés-elmélet, és álhír, hogy valójában élnek valahol, és helyettük másokat temettek el. 2010. július 21-én éppen ezért kihantolták őket. Mert az egyik gyermekük, Valentin Ceauşescu, valamint a másik gyermeküknek, Zoie Ceauşescunak a férje, Mircea Oprean tábornok kérvényezte ezt, azért, hogy DNS-teszt segítségével megállapítsák, valóban a diktátor-pár nyugszik-e ott. A végeredmény szerint igen.

Épp harminc éve van tehát ma annak, hogy a lapokban is közzétették a kivégzések hírét – és ma már tudjuk, hogy ugyanakkor végezték ki magát a forradalmat is, mégpedig szándékosan.

Hogy hogyan is történt mindaz, ami idáig elvezetett, azaz miként siklatták ki a forradalmat? Máig rengeteg a kérdőjel, és a szerteágazás, ám igyekszem összefoglalni azt, ami a lényeg lehet ebben. A mai napig tisztázatlan, hogy milyen mértékben, és hogyan, de egyértelmű, hogy a világban 1989-ben végbement változások Romániára való kiterjedésében érdekelt volt már sok más állam is, ezért valamiféle itteni forradalom kitörését igyekeztek külföldről is szítani. Főleg titkosszolgálati módszerekkel. Közben az országban is többfelé voltak már belső szervezkedések. Mindez szerencsénkre, mivel bár mi, polgárok is érdekeltek voltunk a változásban, segített annak kierőszakolásában az, hogy a külső és a belső érdekek egy irányba mutattak, és ezek mentén a folyamatok egyfelé mozdultak. Nos, a végül sikerrel kitört forradalom első napjaiban a katonaság még a diktatúra mellett állt, és a tüntetőket lőtte, többek között épp Victor Atanasie Stănculescu tábornok vezetésével, aki a fegyveres erők temesvári parancsnoka volt. A diktátor elégedett is volt vele, ezért a temesvári akciók teljében Bukarestbe rendelte, és kinevezte védelmi miniszternek, a pár órával előbb gyanús körülmények között elhunyt addigi tárcavezető, Vasile Milea helyett. A berendelt tábornok előbb egy ismerősével gipszbe tétette az amúgy egészséges lábát, hogy sérülésre hivatkozva próbálja kivonni magát a forradalom további elfojtása alól, ám ez nem jött be, mert a diktátor így is őt bízta meg. Stănculescu feladata továbbra is a forradalom leveretése volt – ám amikor 22-én Ceauşescuék elmenekültek Bukarestből, hogy vidéken keressenek menedéket, és ott próbálják megszervezni az ellenállásukat, a hadügyminiszterré előléptetett Stănculescu ellenük fordult: elrendelte, hogy a katonaság vonuljon vissza a laktanyákba. Ezzel lényegében leállította a katonaság forradalom elleni fellépését (a szétesőben lévő milícia és a Securitate egységeinek esetleg még harcolni akaró csoportjai túl gyengék lettek volna egyedül tovább védeni a diktatúrát). A hadsereg tehát a miniszter lépése révén ezzel megdöntötte Ceauşescuék rendszerét, és a katonaság kezébe került a hatalom. Civil részről ekkor már hónapok – mások szerint évek – óta zajlott a kommunista vezetés második vonalában szervezkedés a diktátor megpuccsolására, ebben részt vett Ion Iliescu is. Amikor a hatalom a hadügyminiszter döntése révén (a katonák visszarendelése a laktanyákba, vagyis a diktatúra védelmétől való elállás) Stănculescu tábornok kezébe került, ő felhívta és bekérette Iliescut, még december 22-én, vagyis aznap, amikor Ceauşescuék elmenekültek. Kettejük megbeszélésén a katonaság vezetője, Stănculescu formálisan átadta a hatalmat Iliescunak. Azaz lényegében a diktátort a katonaság döntötte meg, azzal, hogy Stănculescu leállította a Ceauşescuék védelmében zajló harcot – és ugyancsak Stănculescu hozta rögtön a nyakunkra Iliescut.

A folytatásban ők ketten – a katonai és a polgári hatalom két fő képviselője – rögtön hozzáláttak a több napig tartó diverziós akciósorozat megszervezéséhez: fegyveres támadásokat hajttattak végre egyes városokban, illetve szimuláltak is ilyeneket, rémhíreket terjesztettek. Azért, hogy közben megszilárdítsák az uralmukat, és főleg biztosítsák, hogy a forradalmárok egyetlen csoportja sem kapartinthatja meg immár az ország vezetését. Emellett Stănculescu kiadta a parancsot a közben elfogott Ceauşescuék agyonlövetésére, amihez Iliescu – mint az ország új vezetője – kibocsátotta a formailag szükséges rendeleteket. Ezt követte a kirakatper és a kivégzés – miközben országszerte még napokig mentek a diverzáns támadások, a forradalmi lakosság megfélemlítése és összezavarása céljából. És kész is: ezzel az új hatalom berendezkedett, a forradalmat a maguk céljaira felhasználva kisiklatták azt. A kezükre játszott az is, hogy a káoszt csak növelniük kellett, mert az alapja amúgy is megvolt: például a Securitate egyes alakulatai maguktól harcoltak még, bár már nem a halott Ceauşescuék rendszeréért, hanem önmaguk védelmében, illetve azzal a reménnyel, hogy ők is hatalomközelbe juthatnak. Egyes variánsok szerint amúgy már eleve Stănculescu sarkallta Ceauşescut, hogy távozzon Bukarestből "biztonságosabb helyre", mert így akarta elérni, hogy a katonai hatalomátvétel még zavartalanabbul történjen meg – az is kérdéses lehet, hogy jó szándékkal adta-e civil kezekbe aztán rögtön a hadsereg által éppen átvett hatalmat, Iliescuékat választva ki erre, a vezetésért küzdő több csoportosulás közül, vagy eleve tudta, hogy második vonalbeli kommunistákat hoz máris az ország élére ezzel, szembe menve a forradalmárok követeléseivel és az ország érdekeivel is. Ám ez utóbbi a valószínű, tekintve, hogy már aznap együtt szervezték tovább az országszerte sok halálos áldozatot is követelő zavarkeltő manővereket, amelyek leple alatt a hatalmuk megerősödhetett. Később Iliescu előléptette, vezető posztokra is juttatta Stănculescut. Aki végül mégis börtönbe került: a temesvári forradalom leverésére tett lépéseiért katonai rangjait elvették, és tizenöt évre ítélték, amelyből ötöt töltött le, és 2014-ben szabadult. Közben, 2003-ban a felesége – épp a forradalom akkori évfordulójának idején, december 21-én – öngyilkos lett: búcsúlevelében azt írta, nem tudja elviselni, hogy az általa hősnek tartott férjét úgymond meghurcolják. Maga Stănculescu 2016-ban meghalt – ám azt a rendszert, amit – a forradalom vévigvitelének segítése helyett – hatalomba emelt a döntéseivel, a mai napig nyögi Románia.

A Ceauşescuék helyébe lépett ezen bűnözők magával harminc évvel ezelőtti kirakatperrel és kivégzéssel is szinte azonnal megcsúfolták a forradalom alig néhány napos vívmányait. Ahogy utána még számtalan elképesztően durva húzással megtették ugyanezt az 1989-et követő évtizedekben. És még ma is erősen küzdenek, mindennek a megtartásáért, amit elvettek tőlünk.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr8115363786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsbagoly 2019.12.27. 14:06:16

Ha akkor nem a kerülőúton hanem a röviden megyek a Sz. László térre, akkor talán én is felférek a Városháza erkélyére és forradalmár igazolványt kapok! -:)) Nem véletlen, hogy a közeli színház színészei (az igazgatóval Bradu-val az élen) képezték az ott szorongók zömét. Ehelyett konstatálhattam, hogy a szeku székháza tök üres, nyitott nagykapuval, az elvtársak mind felszívódtak....pár hétre. Így sétáltam egyet a kellemes napsütésben, kiskabátban s mire a térre érkeztem már javában folyt a hősködés az erkélyen és az előtte/alatta álló tömegben.
A fürgék pár hétig még ragaszkodtak "forradalmár" mivoltjukhoz (úgy hogy Váradon egy lövés sem dördült el sem addig sem azután, csak a repülőtér felől hallatszott pár pukkanás, de nem volt áldozat!), majd az új hatalom berendezkedve, szépen bedarálta őket. Január harmadikán már az újonnan alakult FSN (Nemzeti Felszabaditási front) emberei vették át a hatalmat, megalakultak az új politikai pártok (liberálisok, parasztpárt, RMDSZ) és elkezdődött köztük a harc a hatalomért, minden szinten.

HaD 2019.12.27. 20:03:57

Semmi küli....a hatalmi játszma egy állomása,ép úgy mint a Mo.-on történtek...előre eltervezett és az orosz befolyás után a hatalmat átvevő nyugat szervezésben történő hatalom átmentés egyik állomása....ép ők voltak akikkel példát akartak statuálni...mint 56-ban velünk. Csak akkor a hatalmi játszmában az oroszok statuáltak példát velünk...nota bene a bécsi zsidók már kicsikarták hogy a ruszkik onnan elhúzzanak(mely meg is történt szinte pont egy évre rá:))...és ennek az árát a magyarokkal fizettették meg akinek akkor tényleg "lőttek". Csak akkor a mi provokátoraink engedték ki a köztörvényeseket meg a fegyver raktáraktól vonták vissza az őrséget etc.etc...miközben az orosz csapatok "véletlenül" pont harckészültségben voltak úgy hogy pár napon belül be is vethetők voltak..király béla meg miután megcsinálta a műbalhét vígan röhögött az amcsiknál az itthon felakasztottakon...ilyen a "reálpolitika":(...legalább is a manapság divatos megközelítésben...ez az amit a mondva csinált "ellenzék" úgymond demokratikus úton meg a jog nevében akar megváltoztatni...ugyan már...

Graves 2020.01.23. 16:23:57

@HaD: komancs vernyákolás