Blogosz

MESE NINCS.

Besúgó voltam-e?

2020. január 06. 07:21 - BlogoszEditor

Nem. (És Ön, kedves olvasó?) De azért még mondanék ezt-azt a témáról, mivel e tematika kiindulópontja is most harminc éves.

Nagy lendülettel indult az új év három évtizede, 1990-ben – abban a tekintetben is, hogy rövidesen lelepleződnek az addigi szekus besúgók, megbűnhődnek, minden kitisztul, gyors és nagy fejlődés jön. Persze nem jött, és főleg épp azért nem, mert a lelepleződéstől tartó, abban ellenérdekelt belügyi, katonai, szekus és civil kommunista körök közösen rátették a kezüket a hatalomra, már a forradalom győzelmének óráiban. Így hát rengeteg vajúdás, kínlódás kezdődött akkoriban, a gyors fejlődés helyett – és többek között a szóban forgó besúgós témában sem látni tisztán ma sem.

Hogyan is lehetne tisztán látni, amikor majdnem minden ezzel kapcsolatos szereplő csak növelte az átláthatatlanságot a kommunizmus bukása után? Tehát nemcsak mondjuk Iliescuék, meg maga a Securitate, amelynek szemfüles vezetői megkaparintották az ország vezetését, majd lassanként, ügyesen adaptálódtak a Nyugathoz, immár azzal működve együtt, így a mai napig beleszólnak az ország vezetésébe. Hanem ugyanúgy revolverezésre használta e témakört is az RMDSZ, meg  a forradalom kabalaállata, azaz Tőkés is. Ez utóbbiak sem tudták meghaladni azt, hogy csak azoknak a besúgói múltját kutassák, és hozzák nyilvánosságra, akik kényelmetlenek számukra, a saját kollaboránsaik viszont védve maradtak.

Emellett a szakhatóságot, vagyis a Securitate Archívumait Vizsgáló Országos Bizottságot (CNSAS) jelentős késéssel hozta létre az állam, és persze az a hatalom, amely valójában akkor is ellenérdekelt volt a teljes átvilágításban, és ma is az. Közhelyszámba megy, hogy a forradalmat végül a Szeku nyerte, ők vezetik az ország lépéseit, sok témakörben, a volt besúgók pedig ugyanúgy máig büntetlenek, ahogy az 1989 után elkövetett rengeteg államhatalmi gaztett kitervelői is. A lényeg azonban az, hogy ha felismerjük az ilyen összefüggéseket, értsük meg végre azt is, hogy ez nem csak a múlt sajnálatos eseménysorozata, hanem a jelen is – következésképpen szem előtt kell tartanunk mindezt, és legalább akkor ismérvként kezelni, amikor bármilyen választás előtt mérlegeljük, kikre szavazzunk. Ma is figyelni kell, ez a lényeg, szűrni persze nehéz – de pont ezért fontos. Épp idén pedig lesz két voksolás is: önkormányzati, majd parlamenti. A romániai politikai berendezkedésben pont e kettő a legfontosabb választás – és épp e kettőt szokták legtöbbször megnyerni magyar és román részről is a legmocskosabb pártok, amelyeket leginkább behálózott a volt Securitate is. Szóval figyeljenek oda.

Annak idején próbából én is kértem az átvilágításomat a Securitate archívumát kezelő CNSAS-tól. Persze nem az érdekelt, hogy én besúgó voltam-e (csak tudom, hogy nem, és nem is lehettem, életkoromnál fogva sem), hanem azért, hogy netán előkerül-e valamiféle megfigyelési irat, de leginkább azért, mert polgárként és újságíróként is ki akartam próbálni, hogy is működik az a nagy nehezen felállított átvilágítási rendszer. Ki is derült persze, hogy nehézkesen.

jan_1.png

A törvény szerinti ügymenetet nem tartották be, implicite a határidőket sem. Én meg különösen kényes voltam arra, hogy egyszerű polgárként próbálkozzam, sehol nem említve, hogy a sajtóban dolgozom. Meg is lett az eredménye: a semmi. Úgyhogy végül mégis a médiás kapcsolatokat kellett aktiválnom, és faxolgatnom, meg telefonálgatnom a CNSAS-hez, annak magyar tagjával külön is beszélve, hogy legalább a forma kedvéért mozdítsák meg magukat. Így kaptam aztán jó későn az egyébként nyilvánvaló tartalmú írásos választ, hogy semmilyen adat nincs rólam a volt Securitate archívumaiban. (Magát a választ csak azért nem teszem fel, mert nincs már meg. Hehe, gyanús, mi? És ez is, hogy itt nevetgélek hozzá. Meg ez a mondat is, és az előző is. És ez is. De amúgy tényleg nincs meg, kerestem, nem találom. És ez is gyanús. Meg ez is itt.)

A CNSAS-t 1999-ben hozták létre, tehát tíz évvel a változások után. Ez önmagában is milyen már. Azóta számtalanszor meg is nyírbálták a hatáskörét, például volt vezető párttisztségviselők esetleges besúgói múltját nem lehet hivatalból kutatni, hasonlóképpen hivatalból nem vizsgálhatja már a testület az egyházi személyeket sem – akikkel kapcsolatban pedig megszerezhetőek adatok, azok ügyeivel a fennebb már említett módon általában csak manőverezik valaki. A volt besúgók jelentős része tehát most, három évtizeddel a változások után is rejtve maradt, jó néhányan közülük pedig egyenesen az ország vezető struktúráiban vannak, akár olyanok, akik már lelepleződtek közben, akár teljes mértékben megóvott téglák. Amit mindig nehezebben ért meg mindenki, az az, hogy ők nem csak valami elvont képzet, vagy távolabbi valóság: nem csak Bukarestben vannak, hanem például a magyar pártokban is, nem kizárólag azok vezető rétegeiben, hanem itt, helyi szinteken is; nem a bűneiket bánják harminc éve, hanem a mindennapjainkat formálják. Mindez tehát nem potencialitás, hanem aktualitás. Harminc éve az, ma is az, holnap is az lesz, a 2020-ban következő két választás napjaiban is, utána is. Tessék már megjegyezni, és amikor kell, akkor emlékezni rá.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr4915370882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.