Nem bírtam ellenállni a csábításnak: életemben először átmentem – pontosabban áttekertem, kerékpárral – a zöldhatáron. Sőt, ugyanott vissza is jöttem. És semmi nem történt – még járőr sem fogott el. Ami azért is mázli, mert amúgy a feladatot azzal nehezítettem, hogy semmilyen papír, igazolvány nem volt nálam (ugyanis nem terveztem előre ezt az utat sem, hanem bringázás közben csak úgy eszembe jutott, ahogy egymást követték az események).
Tényleg szüret, mivel – a járványügyi helyzet miatt – tavaszról mostanra, azaz őszre halasztották az önkormányzati választásokat. Most, a kampány vége felé mutatom akkor, milyen csodálatos ötletek és megoldások értek be eddig, mit gyűjtöttem be, erre-arra jártamban, milyen különleges módozatokat találtak a plakátolóművészek, arra, hogy nevetségessé tegyék azt, amit a megrendelőik annyira komolyan vesznek, meg ami annyira komolyan igyekszik venni önmagát.
Nagyon érdekes, nálunk eddig példátlan játszma zajlik most Bihar megyében, emellett még külön Nagyváradon is. Olyan játszma, amelyik számunkra, magyarok számára, meg akár nemzetiségtől függetlenül itteni polgárok számára semmi jóval nem kecsegtet.
Elegünk van belőlük, teljes joggal – mégis a döntő pillanatban sokan szavaznak rájuk, újra, meg újra. Holott tudják, hogy nincs mit várni tőlük. Igen, az RMDSZ-ről és az EMNP-ről van szó. Vagyis az úgymond magyar pártokról.
Tegnap hivatalosan átadták, ma megnéztem: ilyen az új magyar-román határátkelő, és a magyarhoz csatlakoztatott román autópálya-kezdemény. Elmentem ma megnézni, mégpedig biciklivel.
Mennyire ironikus sztori már ez. A románok építették, aztán kénytelenek voltak átadni a magyaroknak, akik meg felrobbantották. Ráadásul épp egy esetleges magyar támadás elleni védvonalként építették ezeket a bunkereket a románok, ám végül egyetlen puskalövés nélkül került át pont a magyarokhoz az egész, mégpedig a védeni akart területtel együtt. Szóval ezen bunkerek közül fedeztem fel most véletlenül néhányat, és utána vissza is mentem, bejárni azokat.
Már nagyon eldurvult ez a kampány. A következők mind röpke fél óra alatt jöttek szembe velem, az előbb. Eszméletlen.
Hogy toljam. Akárhova nézek itt, mind ezzel jönnek a hivatalos szervek. Toljam ezt, toljam azt.
Csak bejárni mentem néhány felrobbantott II. világháborús bunkert, amiket nemrég véletlenül találtam meg az erdőben – de két, az egyik létesítmény kazamatájában szándékosan csapdába ejtett kutya kiszabadítása lett a felfedezőút lényege.
Csíkszeredai újságírók indították, és meghívtak engem is a szerzők közé: volt egy közös szerkesztésű blogunk, pontosabban még mindig megtalálható a neten, csak már rég nem frissül – erre most, sok évvel később hirtelen elémtoppan a neten ez az egész.
Már javában nem állnak a helyszínek, épp most nem végzik az utolsó simításokat, a nagy nyitásra, miközben a legelső pár száz vendég már napok óta nem érkezett meg, és nincs odabent, külön beköltöző jeggyel. A zöld területek, meg az épülő létesítmények között kikapcsolódva nem várja a hivatalos nyitást. A mai naptól pedig már hosszú sorok nem kígyóznak a főbejáratot jelentő hídnál, és órákon belül nem pörög fel maximálisra az élet odabent, több százezer látogatóval.
Megint találtam egy elhagyottnak látszó román-magyar határátkelőt. Bár – mint később ki fog derülni – nem teljesen az, csak ideiglenesen van használaton kívül.
Ingyenes az utazás rajtuk ezen a napon 17 óráig (ügyes, és szinte semmibe sem kerülő húzás volt ez a vállalattól): mától vannak forgalomban az új villamosok Nagyváradon.
Ön is azt hitte, hogy a román-magyar határ megint lényegében átjárhatatlan ebben az időszakban? Azt gondolta, hogy a Magyarországon áthaladó tranzitforgalom, valamint a határ két oldalán lakó/dolgozó polgárok, meg diplomaták, stb. kivételével mindenki számára szinte lehetetlen belépni Magyarországra, Romániából? Én is így gondoltam. De ma utánajártam: elmentem – ráadásul kerékpárral – a legnagyobb román-magyar határátkelőhöz, a Bors-Ártánd között lévőhöz, gondoltam, megnézem, valóban kötelező karanténba akarnak-e tenni magyar oldalon, ha átjutok odáig. És átjutottam. És nem akarnak. Sőt, kirándultam is egyet a magyar oldalon, és visszajöttem, és semmi.
Ide keveredtem valahogy, kerékpározás közben: Biharszentandrás – tiszta román település, és ennek lesz szerepe a következőkben – központjától nem messze tartok szünetet, mert megláttam ezt.
Érdekes élmény, amikor a semmi közepén haladva az utat váratlanul egy elhagyott H.A.T.Á.R.Á.T.K.E.L.Ő. zárja el. :)
Sokan hajlamosak összekeverni: nem az új stadion épül most Nagyváradon, a volt ócskapiac helyén, hanem az új sportcsarnok. Ugyanis mindkettőből lesz új, a már létező régiek helyett.
Már akinek váratlan legalábbis. Mert nem mindenkinek az – ez is kiderül a következőkben.
Mondom: egyáltalán nem foglalkoztat.
Régóta szúrhatja a szemét mindenkinek Nagyváradon a város kellős közepén lévő, elhagyott gyárépületek csoportja. A Kossuth Lajos (Independenţei) utcán tornyosuló, egymáshoz ragasztott, többszintes üzemcsarnokokról van szó, amelyek lassan több évtizede állnak üresen. Az enyémet is szúrja rég – most pedig alkalom nyílt arra, hogy bejárjam az egyiket. Felemás bejárás következik, merőben váratlan végkifejlettel.
Ez már valóban illegális bejárása egy elhagyott épületnek: ugyanis a volt Avântul konzervgyár zárt magánterületen van. A legnagyobb konzervgyár volt ez Romániában.
Már rég zsebrevágta a Fidesz az RMDSZ-t is, és egyre mocskosabb dolgokra használja.
A hír: "Szekus besúgó volt Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) archívumában található dokumentumok szerint." Hm.
Olyan, mint a filmekben: dupla embermagasságú, föld alatti vezetékben fut az alapjáraton nagyon kicsi Páris-patak, Nagyváradon, a város egyik központi része alatt. Benéztem ennek a kis folyóvíznek a most egy helyütt nyitva lévő óriási rejtekébe – amíg még lehet.
Látványos szakaszába érkezett az első nagyváradi közúti alagút építése. Közben sokan azt hiszik, meglepetés érte a munkásokat, a föld alá ásva.
Péküzlet az Oradea Plazában (a Buneximé).
Magam sem hinném el, mármint a mértékét, de – lám – van, akinek jót tett, hogy tovább hízott – vélhetően – a vesztegzár idején is.