Lelkiismeret-furdalásom van kicsit, ahogy elsétálok előttük, mellettük, nézegetem, fotózgatom őket. Azt hihetik – főleg, mióta úgymond körbe vannak kerítve –, hogy valami egzotikus állatkerti látványosságnak veszem őket, vagy azt, hogy szörnyülködve és épp ellenük szánandó érvként nézem, dokumentálom őket, meg hát van az egészben valami turistás is. De igazából lehet, hogy csak én agyalok ezen: ők nyugodtan tűrik, egyetlen ellenséges vagy kérdő pillantást sem veszek észre – sőt, eleve bármilyen pillantást sem nagyon. Nagy többségük szinte katatón egykedvűséggel csak ül a lépcsőkön, vagy hálózsákon, ruhadarabokon fekszik, néhányan kisebb csoportokba verődve beszélgetnek, a kisebb gyerekeik meg futkároznak, játszanak. Hogy kik ők? Nos, az aktuális mumusok, az épp divatos ellenségkép: a menekültek. Megnéztem ugyanis a helyszínen a budapesti menekülthelyzetet: egy nappal az első úgynevezett tranzitzóna megnyitása után elmentem a Keleti pályaudvarra, hogy lássam, mi van igazából. Aztán a Nyugatiba is benéztem, mert később ott is nyílt ilyen.

Utolsó napon a Szigeten még csak hajnalodik, és hazavonul az ember a tömegben, amikor egy holland hirtelen angolul kezd beszélni, és ezt a vallomást teszi: "I do not feel very polite when I rave and my body is naked". Utolsó napon már nincs ruhavasalás, ha eddig lett volna – bár tervben volt minden nap, és egy nap sem sikerült.

Románul beszélő kis nő áll a hűtőpult előtt Váradon, egy magyar termékeket forgalmazó üzletben, és a Mizo tejtermékeit nézegetve kérdi épp, a magyar anyanyelvű elárusítótól: "Lapte cu vanilie nu aveţi?" Az alkalmazott mondja: "Nu, dar avem din asta", és rámutat a "Boci - madártej ízű" feliratú termékre. A vásárló: "Dar asta ce e?"

Ugyan próbálom én a humoros oldalát nézni (az is van neki), de azért nem az dominál. Meg az első képnél talán igen, de a kettő együtt már egészen mást hoz. És ez csak két példa a sok közül: dúl az ilyen kisstílű, anomim, vandál-jelleggel is megbolondított pitiánerkedés országszerte.

Fölösleges megszólalni is. Sokszor érzem úgy, hogy egyre inkább. Nemhogy aztán megbeszélni. Érvelni. Megvilágítani. Eh. Komolyan: ismét olyan korszakot élünk, amikor egyre inkább zárulnak az agyak, és egyre blődebb marhaságokban hisznek az emberek, sőt, állnak ki mind olcsóbb és ordasabb butaságok mellett, vakon, de nagy harcosan. Szóval egyre kevésbé érdemes itt bármit megbeszélni már megint. Magyarország épp megint bevadul és elbutul egy időre, Európa egy részén is a nagyszájú és radikális semmitmondás kezd eluralkodni megint, Románia meg még ki sem tisztult, 1989 óta sem, átmenetileg sem.

Mondjuk az utóbbi évek, aztán az utóbbi hónapok fejleményeit elnézve az sem lenne egy utolsó húzás, ha végül Németország és Franciaország lépne ki az eurozónából és az Európai Unióból. :) És otthagyná az egészet – amit ugyan maga hozott létre, de az újabbak cincálják szét – olyanoknak, mint az örök akadékoskodó Egyesült Királyság, a gyurmamód jellegtelen Szlovákia, a becsavarodott kiskakas Magyarország, az arcátlan ingyenélő Románia, a csendes parazita Bulgária, a balkánian pofátlan Görögország, netán az elfajzott alapító Olaszország.

A görög népszavazás szimptomatikus példája annak, hogy megint olyan időszak van, amikor Kelet-Európában és a Balkánon a felszínesség és a hisztizés meg a melldöngetés van ismét divatban.

A görög népszavazás szimptomatikus példája annak, hogy a Kelet az elmúlt évtizedekben is úgy próbált a Nyugathoz közeledni, hogy csak a pozitívumot, akarta onnan, az előnyökért szívesen eljátssza, hogy integrálódik, de valójában csak a várfalak előtt hőbörög és kunyerál, váltakozóan.

Kultúrája van a magyarság körében is a vernyákolásnak és a gyűlölködésnek. A szűklátókörűségnek és az ezzel együtt járó nagyszájúságnak. Azt hiszem egyébként, nem csak a magyarság körében, mivel ez sem nemzetiségfüggő. Sokkal inkább olyan emberi vonások ezek, amelyek több tényező együttállásakor hatalmasodnak el - de azért azt megállapíthatjuk, hogy általában a szerényebb szellemi képességűeket sújtják, minden közösségben. Ugyanakkor a többséget is - mivel e kettőnek igen nagy közös halmaza van mindenütt. Vannak persze időszakok: olyan periódus, amikor összességében inkább nyílik, szelidül, lazul, felszabadul egy-egy társadalom, aztán olyan korszakok, amikor zárul, vadul, görcsöl, butaságok mókuskerekében rohangál, veszettül, habzó szájjal.

Nyugalom, ez nem a sárról fog szólni. Amiatt már kipanaszkodtuk magunkat a közösségi portálokon, meg számos vagány mém is született róla. És nem is beszámoló lesz, mivel mindig is teljesen fölöslegesnek és érdektelennek gondoltam a sima fesztivál-beszámolókat. Hanem néhány érdekesebb képet fogok felvillantani, ami az amúgy most még zajló Electric Castle fesztiválon túlmutat, egy kicsit zsánerkép a környezetünkről, az itt zajló praktikákról, a város és a vidék találkozásáról. Ja, és de, végülis a sárról is szó lesz benne, bocs. Meg ilyen friss műalkotásaimmal is illusztrálom (több ilyen majd lennebb):

Na ezt figyeljék, akik szerint "nincsenek véletlenek", "semmi sem véletlen", "mindennek oka van", meg satöbbi, satöbbi. Mert véletlenek ugyan vannak, ez a triplázás is az, amit mindjárt mondok, de így is vagány volt.

Ó, tényleg: emlékeznek még a nagyváradi rinyabajonkság legutóbbi komolyabb fordulójára? (Persze most nem szól ez a kérdés azoknak, akik nem is váradiak, és/vagy nem is hallottak az egészről annak idején, meg satöbbi - de azért nekik is tanulságos lehet. Mondanám, ha nem lenne hülye csengésű a "tanulságos" szó...) Nem, persze, nem emlékeznek. Főleg azok nem, akik a legelőkelőbb helyeken végeztek, akaratlanul. Ők lehetőleg "nem emlékeznek" már az egészre. Pedig most van ám az igazi "díjkiosztás". Az van ugyanis, hogy most érett be a Muian projekt, most állt össze, mostanra lett belőle humoros, ironikus, kicsit társadalmi gyorsfénykép-szerű tárlat.

Sokan nem is realizálják, hogy a saját életüket is befolyásolja, mindmáig, hanem azt hiszik, hogy csak - amolyan távoli módon - egy történelmi esemény. Bár persze történelmi esemény is ma már: Románia saját polgárai elleni akciói történelmének egyik legújabbkori fejezete. Mert már negyedszázada történt. Fú.

Ar fi o greșeală să concluzionăm prea în profunzime situația noastră din faptul că, și a doua oară a eșuat referendumul de unificare dintre orașul reședință de județ și Sînmartin. Doar v-aș atenționa, să nu o deducem tocmai concluziile greșite, cum cea de genul ”maghiarimea a devenit un factor ce nu poate fi ocolit de acum încolo”, dar nici aceea că, ”am demonstrat-o” că una, și alta. Pentru că... nu e așa.

Hiba lenne messzemenő következtetést levonni magunkra nézve abból, hogy másodszor is elbukott a nagyváradi népszavazás a megyeszékhely és Szentmárton egyesüléséről. Csak szólok, hogy lehetőleg főleg azt a téves konklúziót ne vonjuk már le, hogy "most aztán megkerülhetetlen tényező lett a magyarság", meg azt se, hogy "bebizonyítottuk", hogy ez meg az. Mert nem.

Ez is jó azért. Az előbb fotóztam a város néhány pontján. És ugyan már nézem pár napja, ha arra járok, mégis gondolkoztam, megmutassam-e, ugyanis nem akarok beállni a károgók kórusába.

Akik már megint teljesen elvesztették szem elől magát a témát, és összevissza fröcsögnek. Bedőlve a saját tévképzeteik mellett a propagandának is. Pedig a téma jelen esetben csakis a Nagyvárad-Szentmárton-fúzióról szóló népszavazás. Nem más. Na, de akkor nézzük, ezek azok:

Na jó, most már sikerült egy viseltes pólómnak is súlyosabb jelentést adni, a divatszerűen dúló idiotizmus révén. Ez az a ruhadarab. Ami egyébként már régi, szakadozik is helyenként. De azért jól bírja.

Ha már van ez a furcsa második népszavazási kör, és az elsőről írtam, akkor a közelgő másodikról is írok már egy mondatot (vagyis ezzel kettőt).

Ott áll a megállóban egy tag: tele van az arca, ajka, szemhéja piercingekkel, emellett kopaszra van nyírva, de a koponyája közepén meghagyott egy hosszú tincset, ami befonva, varkocsban lóg alá, továbbá a fejbőrén valami színes tetoválás is van. Az az igazság, hogy neki speciel nem áll jól ez az egész, sőt, igen hülyén néz ki. Ehhez az emberhez valahogy nem megy, de mégis valahol rokoszenves, hogy vállalja azt, amit képzel. Csakhogy - jut még eszembe, ahogy nézem - pont az ilyen figurák - is - kiváltják a sok átlagszürke ájtatos manó sápítozását, úgyhogy biztosan sokszor sok vernyákoló hangot hall a háta mögött.

Megyek át Magyarországra, biciklivel. Gondoltam ma délután, csak kipróbálom már az új, nemzetközi kerékpárutat, hiszen elkészült.

Tartozom ezzel. Hogy megmutassam ezt is. Volt az az egyik bejegyzésem, amelyben felsoroltam azzal az amúgy jóhogyvan kerékpárúttal kapcsolatos gondokat, amely a román-magyar határon át halad, és román oldalon alig adták át, máris eléggé elhanyagolt. És bemutattam akkor ezt a bravúros (és humoros) megoldást is.

Az Avangarde intézet legfrissebb felmérése szerint továbbra is Klaus Iohannis vezeti azon politikusok toplistáját, akikben a leginkább bíznak a romániai választók - ami pedig az intézményeket illeti, a legnagyobb (81%) bizalma a románoknak a tűzoltókban van.

Nagyon kívántam már - a hátam közepére -, hogy láthassam a Magyarországból hülye szégyenfoltot csináló kiskakas-maffia Fidesz-kormány Facebook-lapját. És a Fácse - teljes mértékben soha nem kiismerhető algoritmus szerint működő - ajánlója most váratlanul elém is dobta. Ha már itt van, vetettem rá egy pillantást, és eszközöltem rajta pár pontosítást.

[Kattintásra nagyobbra nő. És élvezhetőbb. (Bár már így is túl nagy. És élvezhetetlen.)]

Na, én most végre kipróbálom: elkészült a kerékpárút, amely Nagyváradról elvisz a magyar határátkelőig, majd magyarországi településeken halad tovább. Tavaly év végén fejezték be, asszem - én meg most, az előbb elhatározom, hogy mindenképp elmegyek épp a határátkelőig, ott visszafordulok majd. Hogy milyen az út? Hát, kész. Pontosabban nálunk ezt hívják késznek: még egy éves sincs, de már más munkálatok miatt többhelyütt feltörték, igaz, vissza is foltozták, de összevissza, más helyeken egyszerűen magától szét van repedve, és jövő ilyenkorra erősen ki is lesz nyílva az aszfaltréteg, máshol a szegélykövek intenek korai búcsút, és dőlnek ki máris, sok a szintkülönbséges rész a kereszteződésekben, és azt a panaszt is leellenőriztem, hogy vélhetően valóban nem nagyon szokták takarítani, ugyanis épp azon részeken, ahol a négysávos főút mellett halad el, sok rajta a felhordott kavicsréteg, homok, és ha netán még hirtelen fékezni is kell, akkor ezen simán elhasalhat az ember, rosszabb esetben pedig a helyenként felszerelt, alacsony védőkorláton átesve a kamionok elé kerülhet, továbbá épp a legvégén, a határátkelőnél már annyira koszos, hogy alig látszik a ganajrétegtől, ráadásul néha egyszerűen ráparkolnak a teherautók . Na, de legalább van, és összességében jobb, mint amikor nem volt.

Most épp Marosvásárhely a helyszíne egy teljesen fölösleges szimbólum-cirkusznak. Ezúttal ott nem engedik ugyanis kitenni a magyar közterület-elnevezéseket, a román mellé, sőt, büntetnek is, ha gerillaakciók keretében mégis kikerülnek ilyenek. Hogy huszonhat évvel az izéváltás után még mindig csak itt tartunk ebben is, az pompásan mutatja a tényt, hogy mind a román, mind a magyar politikum csakis tematizálásra, saját céljait szolgáló propagandára használja az összes ilyen ügyet, megoldani nem hajlandó, mivel nem érdeke, sőt, így, megoldatlanul lehet könnyebben szövegelni és szavazatokat szerezni, azért, hogy utána is megoldatlan maradjon szinte minden, kivéve persze a szavazóréteg megtartását. Sőt, a szimbólumokkal való manőverezés, ezek bevetése sokkal olcsóbb is, mint bármi mással kampányolgatni, ráadásul közérthetőbb hívószó, mozgósító zászlórázogatás. Úgyhogy pompás manipulációs eszköz. Amikor pedig civil szervezetek vennék kézbe az ügyeket, akkor két dolog merül fel egyből, sajnos.

Egészen biztosan ott van. És ha nincs is semmilyen hatása (márpedig nyilván nincs), attól még képzetnek is jó, meg kis hétköznapi érdekesség néha felkeresni. Olyan helyre tettem, ahol senki más nem talál rá, és le sem eshet, el sem tűnhet, semmi baja sem történhet.

Embertani példa, pszichológiai gyorsfénykép, tipológiai skicc következik. (Plusz: A szokásos szappanopera, 7354396. rész)

Nem túl népszerű talán rávilágítani, de akkor is tény, hogy van ugye ez a fajta, amelyik manapság már kifejezetten egy típus, egy külön entitás (jó, jó, ők nem tehetnek róla, hogy ez van, de én sem tehetek róla, hogy látom és evidens). Szóval a típus jellemzői: vélhetően cseppfolyósból összesűrűsödött, tohonya hájférj, majdnem pépes halmazállapotú zsírfeleség, és az ilyenkor obligát módon randa gyerek, medicinlabda méretű, hopeless edition. Ezen típus egyedei általában hármasban szoktak kacsázni minden városban, minden nap. És mindig, de mindig épp vásárlásból jönnek, és persze csakis élelmiszereket visznek a műanyag zacskóikban (bocs, nájlonpungáikban). Általában sértően borzalmas melegítőruhákban vonszolják magukat, nyaranta pedig turkálókból is kitiltott, zizengős, susogós rövidnadrágokban és ujjatlan pólókban messzire fehérledve várják az infarktust. És ehhez a fajhoz egy speciálisan arrogáns, bosszantóan buta és tragikusan impertinens stílus is tartozik, amely azonnal előjön, ha bármikor, bármilyen témában meg kell nyilvánulniuk a hörcsöglak falain kívül.

Hm. Critical Mass. Én is szeretek bicajozni, és az ő alapvető céljaikkal, elképzeléseikkel is egyetértek, de ez a rendezvény nekem érdektelen, az ilyeneken résztvevők nagyrésze jóhiszemű, sőt, vagány arc, és jó fej - ugyanakkor maga a rendezvény a szervezők részéről  látszattevékenység, létezésük önmagába forduló megokolása, eredménye amúgy nulla, viszont a résztvevőknek jó móka, kétségtelen, satöbbi, satöbbi. Ezek az ilyenkor szokott gondolatok mennek át a fejemen ma is, amikor a központban gyalogosan járva épp belefutok a pont a biciklijeiket emelgető Critical Mass-tömegbe. A szokásos emelgetéssel épp vége is az egésznek, kezdenek oszlani, én meg még örülök is neki, hogy majd itt mennek el mellettem a szimpi arcok, a sok kulturált, vagány jófej, miközben sétálok tovább.

Tart már a helyi népszavazási kampány - Nagyvárad és Szentmárton fúzióját akarja ugyanis a két önkormányzat (az előbbi ötlete nyomán). Május 10-én szavazhat az összeolvadásról, aki egyáltalán elmegy voksolni. Egyre többen és többen kérdik: "Én akkor igennel vagy nemmel szavazzak? És egyáltalán menjek el, vagy maradjak távol?" (Persze azt is egyre többen kérdik, hogy "Mi van már megint?", nekik ott van az eddigi pár sor, tájékoztatásul.)  Szerencsére azért nem mindenki tőlem kérdi, ám elmondom a saját, egyszerű levezetésemet.

Belenéztem a tévében az ortodox húsvéti műsorokba. (Persze a felvezető szakaszban a legdurvább, vagyis a szombat esti feltámadási szertartások közben, illetve az azt megelőző órákban - akkor van csúcsrajáratva a vonatkozó showbiz. Csak sejtem, hogy egy keveset talán szelidülnek a műsorok másnapra.) Nos, körülbelül három percig bírtam a kapcsolgatást.