Blogosz

MESE NINCS.

Varázsige

2015. április 29. 11:36 - BlogoszEditor

Na, én most végre kipróbálom: elkészült a kerékpárút, amely Nagyváradról elvisz a magyar határátkelőig, majd magyarországi településeken halad tovább. Tavaly év végén fejezték be, asszem - én meg most, az előbb elhatározom, hogy mindenképp elmegyek épp a határátkelőig, ott visszafordulok majd. Hogy milyen az út? Hát, kész. Pontosabban nálunk ezt hívják késznek: még egy éves sincs, de már más munkálatok miatt többhelyütt feltörték, igaz, vissza is foltozták, de összevissza, más helyeken egyszerűen magától szét van repedve, és jövő ilyenkorra erősen ki is lesz nyílva az aszfaltréteg, máshol a szegélykövek intenek korai búcsút, és dőlnek ki máris, sok a szintkülönbséges rész a kereszteződésekben, és azt a panaszt is leellenőriztem, hogy vélhetően valóban nem nagyon szokták takarítani, ugyanis épp azon részeken, ahol a négysávos főút mellett halad el, sok rajta a felhordott kavicsréteg, homok, és ha netán még hirtelen fékezni is kell, akkor ezen simán elhasalhat az ember, rosszabb esetben pedig a helyenként felszerelt, alacsony védőkorláton átesve a kamionok elé kerülhet, továbbá épp a legvégén, a határátkelőnél már annyira koszos, hogy alig látszik a ganajrétegtől, ráadásul néha egyszerűen ráparkolnak a teherautók . Na, de legalább van, és összességében jobb, mint amikor nem volt.

20150429_095523.jpg

Na most mondd meg... Ez is a szóban forgó kerékpárúton van, majdnem a határátkelőnél.

Megyek is szépen, és ahogy közeledem az átlekőhöz, már készítem is magam, hogy biztosan lesz valami vitám a vámosokkal. Egészen biztosan amiatt fogom felhúzni magam, hogy méltatlan hangnemben fognak beszélni, továbbá az lesz, hogy mit sétafikálok én itt, aztán amikor elmagyarázom, hogy jogomban áll, akkor még lesz egy kis hadabandázás, ráadásul nincs nálam személyi, épp ezért eleve meg sem kísérlek átkelni, de ők ebbe az egybe fognak kapaszkodni, amikor a többiről elmondom majd, hogy nem áll. Ommm, nem baj, nem baj, előre felkészülök, és akármit ordibálnak majd, én akkor is nyugodt és kulturált leszek. Mindemellett egészen biztosan úgy fog kezdődni az egész, hogy egyszerűen nem lesz látható egy vámos sem, nem fogom észrevenni, de bezzeg ők látnak valahonnan, és majd ők üvöltöznek utánam, hogy miért nem állok meg – nem baj, nem baj, előre felkészülök, és akármit ordibálnak majd, én akkor is nyugodt és kulturált leszek.
Na, ahogy majdnem elérek az átléptető pontig, ott ügyködik egy alkalmazott a kocsisor mellett, én meg megfordulok, és jövök vissza, szigorúan a kerékpárúton. Nyújtogatom a nyakamat közben, hogy már itt vagyok a belépési résznél, de sehol senki. Hát akkor oké, biztosan ekkora nagy a szabadság már mostanság, tekerek. Hallom ám ekkor, hogy füttyögnek valahol, valahonnan, többen is, egyszerre. Aha, ez lesz az: ez a pár kis dalos pacsirta biztosan nekem szól ilyen szofisztikált módon. De nem látom őket. Csak fütyülnek tovább.
Ekkor aztán már ordibálni is kezd nekem valahonnan a néhány parasztlegény (mi más lenne, hiszen vámos ilyet nem tesz, ugye), hogy aszongya: „Măi! Băi! Wuăi! Ăăăi!”, és közben is füttyögetnek itt nekem.
Ekkor látom meg ezt a három, egyenruhába bújt kultúrembert, ott unatkoznak, jópár sávval odébb, onnan kedveskednek nekem. Ekkor persze megállok, ám az eddigi szép megszólításaik hatására hirtelen odalesz az előre elhatározott mély és konok kulturáltságom  (nem szeretem, ha nem rendesen beszének velem, na, olyankor néha önkéntelenül én is úgy reagálok, méltatlankodásomban és meglepettségemben, ahogy amúgy nem szeretnék, és amilyen sílusban a másik nyomja).
Így ezt ordítom oda nekik, üdvözlésképpen: „Cum adică >>măi<<?!”.
Sőt, méltatlankodásom közepette elindulok feléjük a bicajjal, jöjjön aminek jönnie kell, bring it on, van még pár kiveretnivaló fogam, meg időm is, fölösleges vitákra, továbbá nincs pénzem önkényes bosszú-büntetésekre, de jöjjön az is, gyerünk. Ám félúton eszembe jut: megy az ördög, én a kerékpárúton vagyok, itt a helyem, jöjjenek ők, ha ellenőrizni akarnak. És el is indul az egyik. Ám ez a „Cum adică >>măi<<?!”, ami még mindig ott lebeg a levegőben, valami számomra ismeretlen varázsige lehet – mert amikor odaér, hirtelen már kifejezetten kedves, váratlanul kicsit bocsánatkérően mosolyog is, és mintegy varázsütésre már olyanokat mond, hogy „Bună ziua”, meg „Vă rog, domnul, altădată să vă opriţi”. És amikor mondom, hogy én szabályosan, a kerékpárúton jövök, és ha itt nincs ellenőrzés, akkor ez van, sem folytatja már a fennhéjázást, hallgat. Sőt, közben kinyújtotta a kezét, az igazolványomat elkérendő (nincs nálam, itt megfoghatna, bár ez más téma), de amikor mondom neki, hogy nem mentem át a határon, csak fordultam egyet, akkor már az sem kell neki. És nem is kommentál semmit, akkor, amikor még én bontom az egészet, azzal, hogy „Na, eu am plecat, la revedere”, és ezzel megyek is. Hm.
Az van, hogy aki viszadudál annak, aki megpróbálja ledudálni őt az útról, az ugyanolyan balkáni tahóvá válik valahol, mint maga az agresszor. Meg ilyenek, sok más szituációban. Hasonlóképpen: aki vitába keveredik azokkal, akik hivatali kötelességük ellenére rondán beszélnek vele, az az ő szintjükre megy le, azaz semmivel sem különb, és ugyanúgy része ennek a balkáni szemétdombnak. Én sem szeretem, és amikor csak meg tudom állni, megállom, és örülök neki. Másrészt viszont pont most is bebizonyosodott, hogy az ilyen váratlan varázsigék a hatásosak itt, sajnos nem a más, nem a jómodor, az elvek, a tisztelet, meg ilyenek. Ez működik még mindig leginkább. Ha mással próbálkozik az ember, azaz ha nem szól semmit, akkor hülyének nézik, és úgy is kezelik. Ha pedig gyengén szól, akkor akkor hülyének nézik, és úgy is kezelik. Ha pedig kulturáltan próbálja meg, akkor furcsa hülyének nézik, és úgy is kezelik. Amúgy meg tényleg: eleve az összes ilyenre az az aktuális és helyes polgári reakció, hogy "cum adică >>măi<<?!"
Visszafelé jövök már az új kerékpárúton. Ami helyenként retkes, balesetveszélyes, máshol repedezik, máshol épp egy kamion parkol rajta, máshol egyenetlen, máshol gyalogosok sasszéznak rajta, és még ők kérik ki maguknak mindig, máshol fel van törve, máshol a szegélykövek dőlnek ki mellőle. Itthon vagyok. És emiatt hiába határozom el, nem mindig tudom megőrízni a kulturáltságomat.
(Amúgy az egésznek hagyománya is van, persze. Például még öntömjénező, pozitívnak szánt, hazafias dalok is vannak, amelyekben olyasmi szerepel, hogy "Măi române, sună goarna", meg "Măi române, n-auzi goarna, n-auzi cântecul prin munţi?", valamint teszem azt "Măi române, să fii mândru". Nekem - román állampolgárként, de akármilyen polgárként is - csak egy kérdésem van ezzel, az összes ilyennel, és főleg az ezzel illusztrált teljes jelenséggel, mentalitással kapcsolatban: „Cum adică >>măi<<?!”.)
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr857408780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása