Nagy az öröm most a lakosság többségénél. Talán túlságosan is nagy. Olyan nagy, mintha nem is Romániában lennénk. Elfelejtjük egy-egy pillanatra, hogy márpedig ott vagyunk. Persze nem mintha nem lenne ok némi derűlátásra amiatt, hogy a lassan már mindent leuraló PSD helyett győzött „a jól végzett munka Romániája”. Itt azonban már feltehetjük a kérdést: valójában a milyen micsoda micsodája is győzött? Továbbá: mire lesz elég ez a győzelem, tehát igazából teljes győzelem-e? Romániát elnézve ugyanis nehezen fér össze vele az, hogy „munka”, az pedig egyenesen utópisztikusnak hat, hogy ráadásul még „jól végzett" is. Vagy ha mindkettő igaz, akkor az meg nem lehet Románia.